3.rész

-Nem tudod, hogy miről beszélsz. - néztem rá hidegen.
-Az arcod mindent elárul. - mondta Yoseob, mintha ő annyira ismerne.
-Már régen megtanultam, hogy hogyan tudom leplezni az érzéseimet. Miért pont előtted nyílnék meg? - húztam fel a szemöldökömet.
-Mert én mindent tudok Kan ügyéről. Tudom, hogy hol van.
-Ha rákérdezek, akkor sem fogod elárulni. Valamit kérnél cserébe. Így meg sem próbálom. Bárkinek tartoznék, de neked nem.
-Ennyire nem kedvelsz?
-Nincs bajom veled. - erőltettem magamra egy halvány mosolyt.
-Olaszországban van. Róma. - hadarta, majd az ablak felé fordult, hogy a tekintetünk még csak véletlenül se találkozzon.
-Miért mondtad ezt el nekem? -suttogtam.
-Úgy érzem, hogy őt talán szeretted. Így igazságtalannak tartom, amit T.O.P csinált.
-Mit tett pontosan?
-Tudta, hogy Kan fontos neked. Látta, mi folyik a háta mögött, így GD-nek adta az ügyet. Az eredeti terv az volt, hogy kiiktatják a srácot. Azonban T.O.P jobb tervet eszelt ki. Hisz elég okos ahhoz, hogy felmérje miből tud hasznot húzni. Előadták Kan halálát, de közben csak elrabolták. Európába vitték azzal a céllal, hogy amíg nem szükséges, ne találd meg. Ő az egyetlen ütőképes kártya veled szemben és ezt ők is tudják. Ha szükség lenne rá, vele sakkban tudnának tartani. Vésztartaléknak tökéletes.
Valami nem stimmelt a sztoriban. Igaz, nem lenne értelme annak, hogy Yoseob hazudjon nekem. De akkor is sántít a történet. Ha tényleg T.O.P lenne a háttérben, akkor már rég elintézte volna, hogy senki ne tudjon az ügyről, csak GD.
-Tegyük fel, hogy mindezt elhiszem. Hogyan tovább? Menjek és keressem meg? - sóhajtottam.
-Ha visszaszeretnéd kapni.
-Senki nem tudja, hogy mit akarok. Még én magam sem.
Ez igaz volt. Nem tudtam, hogy szükségem van-e arra, hogy felbolygassam a régi emlékeket.
-Nem mehetünk tovább. GD lakása 10 méterre van innen. Ha észrevesz minket, akkor megint kombinálni kezdenek és mi isszuk meg a levét. - fordult hátra a sofőr, majd leparkolt.
-Úgy látom a biztonsági rendszeretek még a régi. Így tényleg nem értem, hogy miért olyan amatőr barmokat választasz magad mellé, mint az előbbi két díszpéldány. - néztem cinikusan Yoseobra.
-Ez legyen a legkisebb problémád. - vigyorgott Yoseob. - De most menj! Állj össze újra GD-vel! Viszont egy dolgot fogadj meg: alaposan gondold át, amit mondtam. Az idő rohamosan fogy. Nem tudhatjuk, hogy meddig tartják Kant fontosnak. Abban a pillanatban, amikor veszít a jelentőségéből, halott lesz.
Nem szóltam semmit, hisz ha ez a történet igaz, akkor a dolgok valóban így alakulnának. Köszönés nélkül kiszálltam az autóból, és elindultam a kihalt mellékutcán. Számítottam rá, hogy GD nem a város előkelő részén lakik, de ez már azért túlzás volt. Lassú léptekkel haladtam a célpontom felé. Szívem szerint be sem mentem volna a házba, de ezúttal nem volt más választásom. Kettesével szedtem a lépcsőfokokat egészen a hatodik emeletig. Mikor megláttam a 49-es számot, a torkomban gombócot éreztem és azt hittem, megáll körülöttem a világ. Mély levegőt vettem és megnyomtam a csengőt. Nem kellett sokat várnom. Pár másodperc múlva nyílt az ajtó és egy teljesen megváltozott GD-vel találtam szembe magam. Mikor a szemembe nézett hihetetlen haragot éreztem. Nem én haragudtam rá, hanem ő rám. Ha szemmel gyilkolni lehetne, akkor én már halott lennék. Valószínűleg számított rám. Csak némán megfordult és a nappali felé indult. A bejárati ajtót nyitva hagyta, arra számítva, hogy utána megyek. Én azonban egy lépést sem mozdultam. Mikor ezt észrevette, furcsa tekintettel bámult rám.
-Eltűnt belőled a tűz. - szólalt meg halkan, majd lehajtotta a fejét.
Értetlenül bámultam rá. Nem tudtam, mire vélni a viselkedését.
-Régen már rég bejöttél volna. Akkor az sem zavart, ha láttad rajtam, hogy legszívesebben kidobnálak. Most pedig az engedélyemre vársz? - magyarázott tovább, de egy percre sem nézett rám.
Nem vártam én senki jóváhagyására. Beléptem, majd jó hangosan bevágtam magam mögött az ajtót. Megálltam és elkezdtem levenni a ruháimat. Éreztem, hogy GD követi minden mozdulatomat. Egy szál fehérneműben közeledtem felé. A levegőt gyorsabban kezdte venni, felszabadult benne az összes eddig elrejtett vágy. Mikor már csak pár centire voltunk egymástól, nem bírta tovább és hatalmas hévvel esett nekem. Meg sem próbáltam leállítani. Igaz nem is tudtam volna. Túl rég voltunk együtt, túl sokat vártunk arra, hogy visszatérjünk. Heves csókcsatánkat az ágyban fejeztük be. De a vártak ellenére, nem történt semmi más. Némán simogattam a hátán lévő tetoválást, s közben ezerszer átfutott az agyamon, hogy milyen gyengének tűnik, holott ő az egyik legerősebb ember, akit ismerek. S ezt nem feltétlenül testfelépítésre értem. GD teljesen más, mint a többiek.
-Nem így képzeltem el a nagy visszatérést. - suttogtam, majd egy lágy puszit nyomtam a nyakára.
Nem szólt semmit, csak megfordult és maga alá gyúrt.
-Mi nem tetszik ebben? - nézett rám kajánul.
-Erősebb szerettem volna lenni a viszontlátáskor.
-Így is elég jó kondiban vagy. - jegyezte meg vigyorogva és a karomat kezdte kémlelni.
-Bolond! - kólintottam finoman fejbe.
-Na! - húzódott nyafogva arrébb, majd ledőlt mellém az ágyra.
-Ez nekem így nem tetszik. - sóhajtottam és az ölelésébe bújtam.
-Ahhoz képest, hogy simán kinyírnánk egymást, egész jól elvagyunk, nem? - kérdezte ironikusan.
-Hát....ezt az "esetünket" nevezzük békülésnek. Vagyis nem, inkább tűzszünetnek.
-Szóval csak ideiglenes az idill?
-Ez természetes, nem? - vigyorogtam.
-Itt maradsz éjszakára? - tette fel a kérdést, amire egyáltalán nem számítottam.
-Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne. - néztem mélyen a szemeibe.
-Miért? - kérdezte és egyre közelebb hajolt hozzám.
Nem hagyott időt a válaszra. Ajkait az enyémre tapasztotta és nyelveink vad táncot jártak. Mikor elváltunk egymástól, egyszerűen nem tudtam megszólalni.
-Kérdezhetek valamit? - fonta körém karjait.
-Ha tűri a tintát, akkor igen.
-Mi van közted és T.O.P között?
-Semmi. - adtam meg az egyszerű választ.
-Ezt nem mondhatod. Valami összeköt titeket, és szar a tudat, hogy nem tudom mi.
-Miből gondolod, hogy olyan szoros köteléknek kell köztünk lennie?
-Mindig visszatérsz hozzá.
-De sohasem szeretetből. - jegyeztem meg.
-Bármit elhinnék neked, de ezt nem.
-Nem tudok ennél többet mondani.
-Meddig űzitek még ezt az őrült játékot?
-Félő, hogy a mi játékunk egy életre szól.
-Nem valami szép tündérmese. - nézett rám.
-Nem hiszek a tündérmesékben. Azokhoz én túlságosan cinikus vagyok.
-Fogalmam sincs, hogy mit tehetnék az érdeketekben. - sóhajtott.
-Ha szerinted T.O.P és én annyira egymásnak vagyunk teremtve, akkor most miért melletted fekszem majdnem meztelenül? - húztam fel a szemöldökömet.
-Mert ezzel akarod neki bizonyítani, hogy független vagy.
Még nekem is el kellett gondolkoznom ezen. T.O.P mindig egy külön téma volt az életemben. Egy olyan ember volt számomra, akinek a helyét senki sem vehette át. De nem tudnám pontosan megmagyarázni, hogy mit is jelent ő nekem.
-Nem hiszem, hogy bizonyítanom kellene. Tudja ő azt magától is.
Abban a pillanatban megszólalt GD telefonja és már előre sejtettem, hogy T.O.P lesz a hívó.
-Igen? - vette fel GD és felült az ágyon.
-....................................
-Igen, még itt van. - pillantott rám.
Tudtam, hogy T.O.P az. Ki más lenne. De miért érdeklődik felőlem? Régebben soha nem kért számon, hogy merre járok. A biztonságom pedig duplán nem érdekelte.
-.................................
-Nem hiszem, hogy tud a visszatéréséről. Akkor már rég megkereste volna. Az informátorai megtaláltál volna. Akkor valahol megkötözve ülne és azon dolgozhatnánk, hogy hogyan szabadítsuk ki.
Az első mondatból rájöttem, hogy Yoseobról van szó. Pár perc alatt átfutott az agyamban Kan története. Nem tudtam, hogy mi lenne a jó taktika. Kiteregetni, hogy tudok róla vagy hallgatni és várni. Vagyis várjunk! Honnan tudhatom, hogy Yoseob igazat mondott? Lehet, hogy csak át akar verni és azt szeretné, ha a bizalmam megrendülne T.O.P felé. Amikor GD letette a telefont, halkan megszólaltam.
-Yoseob tud arról, hogy visszajöttem.
-Ugyan! Most kivételesen sikerült kikerülni az informátorait. - nézett rám nyugtatóan.
-Találkoztam vele.
-Mi? - emelte fel a hangját és láttam rajta az idegesség jeleit.
-Ő hozott el hozzád. - jelentettem ki higgadtan.
-Nem mondod komolyan, hogy bedőltél neki? Hogy tehetted ezt? - kezdett el fel-alá járkálni a szobában.
-Álljunk meg egy szóra! Ki beszél itt bedőlésről? Az egy dolog, hogy beszéltem vele. De ez nem jelent semmit. - térdeltem fel és a karjánál fogva visszarántottam az ágyra. - Egyébként ha jól tudom fél éve te voltál az, aki infókat szállított neki. Emiatt majdnem meg is öletted magad. Azon is csodálkozom, hogy T.O.P hajlandó veled újra együtt dolgozni.
-Nem csak az én múltamban lehet áskálódni. - jegyezte meg gúnyosan.
-Mondtam én egy szóval is, hogy szent vagyok?
-T.O.P tudni fog róla? - kérdezte a találkozásra célozva.
Gyorsan sikerült leszerelnem. Mindig tudta, hogy ha a múlt kerül szóba, akkor ő rosszabb helyzetben van, mint én.
-Ha eljön az ideje, tudni fogja. - bólintottam.
-Itt az ideje, hogy visszamenj. - állt fel újra és felvette a pólóját.
-Először az volt a bajod, hogy kint állok és engedélyre várok. Most meg csak így simán kidobsz? - néztem rá értetlenül.
-Úgysem maradtál volna itt éjszakára. Nem árt, ha sötétedés előtt a hotelbe érsz.
-Nem vagyok kislány. Tudok magamra vigyázni.
-Akkor is! Jobban örülnék, ha még nappal épségben megérkeznél. Meg pihenned is kell! Holnap hajnalban indul a gépünk Németországba.
Erre az indokra kénytelen voltam megadni magam. Egy utolsó szenvedélyes csók és kisétáltam GD lakásából. A legnagyobb meglepetésemre mikor kiértem a házból T.O.P-t pillantottam meg.
-Te mit keresel itt? - néztem rá meglepetten.
-Én is örülök neked! - vigyorgott, majd magához rántott és forrón megcsókolt.
Ez a csók más volt. Volt benne valami nem megszokott. Mintha érzelmeket véltem volna felfedezni.
-Van számodra egy kis meglepetésem. - karolta át a derekamat.
-Meglepetés? Félnem kéne? - nevettem.
-Úgy ismersz?
-Erre most engedd meg, hogy ne válaszoljak!
-Inkább szállj be! - nyitotta ki nekem az autó ajtaját.
-Most az egyszer rád bízom magam. - kacsintottam.
Beült a vezető ülésre és azonnal a gázra lépett.
-Tudod... - vett egy mély levegőt. - Azt szeretném, ha ma nem esne szó a munkánkról. Holnap elhagyjuk Szöult. Élvezzük ki azt a kevés időt, amit még itt töltünk!
-Ez nagyon jól hangzik. - dőltem hátra kényelmesen az ülésben. - Egyébként hová is megyünk?
-A meglepetés melyik része nem volt világos? - nevetett fel.
-Rég láttalak nevetni. - néztem végig rajta, végül tekintetem megakadt a szemein.
Hihetetlen. A szemei bármikor rabul tudtak ejteni. A tekintete mindig mély és megfontolt. Ritkán lehet benne érzelmeket látni. Most azonban motoszkált ott valami.
-Lehet, hogy nagyon jól ismersz, de te sem tudsz mindent. - nézett rám gyengéden.
-Ha már az elkövetkezendő hónapokat együtt töltjük, akkor igazán beavathatnál mindenbe.
-Mindenre készen állsz?
-Mindenre nem. De rád készen állok. - mosolyogtam rá.
-Nos....hosszú még az éjszaka. - jegyezte meg kaján vigyorral az arcán.
Pár perc múlva egy számomra ismeretlen helyen parkolt le. Valószínűleg Szöul egyik külső kerületében lehettünk.
-Gyere! - pattant ki a kocsiból, kinyitotta nekem az ajtó, majd kézen fogott és elkezdett maga után húzni.
Egy dombon gyalogoltunk felfelé. Nekem ez a hely teljesen ismeretlen volt, de T.O.P otthonosan mozgott, mintha már többször járt volna itt. Amikor felértünk a dombtetőre, gyönyörű látvány tárult elém. Egész Szöult be lehetett látni innen. A város már csodálatos esti fényeiben pompázott. Lenyűgöző volt.
-Ez az egyik kedvenc helyem. Sokszor járok ki ide. - karolt át hátulról T.O.P. - Tetszik?
-Viccelsz? - kérdeztem hitetlenkedve. - Ez csodálatos.
-Sejtettem, hogy ez lesz a véleményed. - puszilta meg a vállamat.
-Miért hoztál el ide? - suttogtam.
-Mondjuk úgy, hogy egy belső hang súgta.
-Szeretem, mikor hallgatsz a belső hangjaidra.
Valami furcsa volt. T.O.P mintha nem is lett volna önmaga. Nem tudtam hová tenni a viselkedését. Érdekesen indult az este, és még érdekesebben fejeződött be...............

2.rész

Másnap reggel már meg sem lepődtem azon, hogy mikor kinyitottam a szemem T.O.P nem feküdt mellettem. Mindig lelépett. Soha semmi nyomott nem hagyott maga után. De ezt nem csak velem tette meg, hanem még rengeteg nővel, akik a csapdájába estek. Fáradtan ültem fel az ágyban, és majdnem lecsukódó szemhéjakkal néztem körül az ismeretlen szobában. Minden bizonnyal egy újabb hotelben végeztük az éjszakát. Nem sok mindenre emlékeztem az elmúlt 12 órából. Miután eljöttünk a cégtől, valahogy elsötétült a sztori. Csak apró emlékfoszlányok jutottak eszembe. Pezsgőspohár, cigi és repkedő ruhadarabok. Miközben a tegnap este összerakásán gondolkoztam, hangokat hallottam a szobából nyíló ajtó felől. Majdnem a lélegzetem is elállt, mikor megjelent T.O.P derekán mindössze egy törölközővel. Láthatta az arcomon a döbbenetet, mert csak pimaszul elvigyorodott.
-Te még itt? - néztem rá értetlenül.
-Ennyire meglep? - kérdezte, majd odajött hozzám és egy puszit nyomott a nyakamra.
-Ilyenkor már az aznapi áldozatodat szoktad fűzni.
-Miért általánosítasz mindig azokra a dolgokra, amik régen történtek? Tényleg nem hiszed el, hogy én is változhatok?
-Még most fejezd be! - szóltam rá.
-Utálom, hogy nem bírlak átverni. - állt fel pukkadozva az ágyról és az éjjeliszekrényhez sétált.

-Na mondd! Mire ment ki eddig a játék? - nevettem fel.

-Az hittem, hogy tegnap már mindent megbeszéltünk. - mondta, miközben ledobta magáról a törölközőt.

-Ha már itt tartunk...Tegnap nem beszéltünk valami sokat.

-Rien! Ismerem ezt a nézést. - fordult meg miután felvett egy boxert.

-Most nem térünk el a témától. - néztem rá szigorúan. - Halljam, hogy mit nem tudok még?

-Emlékszel arra, hogy kiket soroltam fel tegnap?

-Azokra gondolsz, akik jönnek velem Németországba? - némán bólintott, így folytattam. - Te, Tina és én. Kihagytam valakit?

T.O.P vett egy mély levegőt és éreztem, hogy magában elszámolt háromig.

-GD. - suttogta.

Az ereimben megállt a vér. Kikerekedett szemekkel bámultam rá. GD és köztem egy nagyon hosszú történet íródik. Anno ő intézte el a találkozót T.O.P és köztem. Ha szépen szeretnék fogalmazni, akkor azt mondanám, hogy ő rabolt el. Akkor ő volt a leghűségesebb a csapatban, aki a főnök minden kívánságát leste. Úgy gondolta, hogy jó pont engem behozni. Azt hitte, ez majd őt fényezi. Csak aztán valahogy én lettem a kedvenc és ő hirtelen háttérbe szorult. Utálta, ha valaki kiszorította őt a reflektorfényből. Én soha nem vágytam arra, hogy a középpontban legyek, és ezt neki is elmondtam, azonban ő nem úgy értékelte a dolgokat, mint én. Azt állította, hogy átvertem. Az első hetekben ő volt a "mesterem". T.O.P kiadta neki a feladatot, hogy csináljon profit belőlem. GD minden tőle telhetőt megtett. Nem tudom, hogy miért. Lehet azért, hogy őt istenítsék azért, amit véghez vitt. Vagy mert tényleg számított neki, hogy hogyan állok meg majd a lábamon egyedül. Azt suttogták, hogy többet érez irántam, mint barátság vagy mint munkakapcsolat. De én nem hittem ezeknek a szóbeszédeknek. Aztán egy nap rátört a féltékenység. Bebeszélte magának, hogy én az ő helyére pályázom. Senki nem hitt neki. Ő ezt annyira zokon vette, hogy összepakolta a cuccait és eltűnt. Fogalmunk sem volt, hogy hol lehet. T.O.P több embere is kereste a világ különböző pontjain, de sehol sem találtuk. Én Kínába mentem, mert egyszer mesélt nekem egy búvóhelyről, amit csak nagy vész esetén látogatott meg. Ez most pedig pont az volt. Nekem lett igazam. Ott volt, de nem úgy ahogy én arra számítottam. Nem volt egyedül. Mikor beléptem az apró házba elsőként egy idegen férfit pillantottam meg, aki éppen GD nyakához szorította a kését. Az agyam leblokkolt és fogalmam sem volt, hogy mit csináljak. A kiképzésemet elkezdték, de nem fejezték be. Terepen pedig duplán nem volt gyakorlatom. De testem gyorsabban cselekedett az agyamnál. Előkaptam a táskámban lévő fegyvert és lábon lőttem a férfit. Ez volt az első alkalom, hogy valakit a munkám során megsebesítettem.....de nem az utolsó. GD visszajött velem Koreába. Akkor én számítottam a hősnek, aki visszahozta az egyik legértékesebb embert a csapatba. GD azonban már nem az volt, aki régen. Ő és T.O.P ég és föld voltak az elején. DE most mégis ugyanazt a játékot játszották. Mindketten hatalmat akartak, mégis megfértek egymás mellett. Egy bökkenő volt. GD engem úgy vonzott magához, mint egy mágnes és amúgy sem arról voltam híres, hogy nemet mondok valakinek, aki megmozgatja a fantáziámat. Így rövid időn belül az ő ágyát is megjártam. Akkor még T.O.P valamiért nagyon ragaszkodott hozzám, így ezt el kellett titkolnunk. Ám ez nem működött sokáig. Egy veszekedés után GD elmondta neki. De a dolog nem úgy sült el, ahogy vártuk. T.O.P haragja nem felém irányult, hanem GD felé. Egy hajszálon múlott, hogy nem ölték meg egymást. Az eset után GD idegenként kezelt. Úgy elment mellettem, mintha csak levegő lettem volna. Több hétig játszotta ezt. De ennek várható vége lett. Újra egy ágyban kötöttünk ki. Túl nagy volt köztünk a szenvedély és ezt csak fokozta, hogy szinte gyűlölt engem. Végül mindketten belátták, hogy egyikőjükhöz sem tartozom. Mindig amellett álltam, akinek szüksége volt rám. Egyszer azonban már nem forgott tovább az óriáskerék. Kaptam egy megbízatást, amiben T.O.P egy régi barátját kellett volna kiiktatnom. Természetesen a piszkos munkát nem én végeztem, de a csapda felállítása az én feladatom volt. Csak akadt egy kis bökkenő. Én, akiről mindenki azt hitte, hogy jégből van a szívem, megsajnáltam a srácot. Tudtam, hogy mi a dolgom és azzal is tisztában voltam, hogy miért kell a srácot félreállítanom. Mivel először közel kell kerülnöm az áldozatokhoz, nagyon sok időt töltöttem vele. Mindent elmondott nekem. Még azt is, ami miatt T.O.P listájára került. Bár az ő szájából máshogy hangzott a történet. Nem akartam, hogy arra a sorsra jusson, mint a többiek. Fél évig ő volt a legfőbb ügyem, mégsem szólhattam neki erről egy szót sem. Ha megtettem volna, akkor nem csak ő halt volna meg, hanem én is. Olykor már ott tartottam, hogy nem is magamat védtem....kizárólag őt. Próbáltam úgy intézni, hogy T.O.P rájöjjön, nem érdemes kiiktatni, inkább a saját oldalára kellene állítania. GD azonban gyanakodott, így elvették tőlem a feladatot és neki adták. Minden olyan gyorsan történt. Egy hét múlva már érkezett a levél, miszerint GD teljesítette a megbízást....Kan halott. Ennyi állt azon a papíron...semmi más. Nem tudtam, hogy kit gyűlöljek jobban. GD-t, mert megölte...Kant, hogy nem vigyázott...vagy magamat, hogy hogyan voltam képes újra szeretni, mikor tudom, az ilyen sztorik vége sohasem Happy End?! Nem sokáig gyötörhettem magam, mert ha T.O.P megérezte volna rajtam a gyengeséget...lehet ma már nem ülnék itt az ágyon.

-Tudom, hogy utálod, bár fogalmam sincs miért. De ezt most akkor sem kerülheted ki. - szakította félbe gondolataimat T.O.P hangja.

Nem szóltam semmit. Némán felálltam az ágyból és elindultam összeszedni a szétdobált ruháimat.

-Nem szoktad ilyen könnyen elfogadni a döntéseimet. - jegyezte meg.

-Nekem sem lehet mindig erőm arra, hogy szembeszálljak veled.

-El sem hiszem! Ezt komolyan te mondtad? - lépett mögém és hátulról átölelt.

-Miért kell neki is jönnie? - kérdeztem halkan.

-Kettőtök között hihetetlen versenyszellem ég. Mindketten azért hajtotok, hogy felülmúljátok a másikat. GD téged akar legyőzni, te pedig őt. Így a maximumot hozzátok ki magatokból, ami nekem csak előny.

-Egyszóval azért engedsz minket egymás torkának esni, hogy a legjobbat nyújtsuk.

-Pontosan. Ha belegondolsz, tőlem kitelik egy ilyen döntés. Tudom, hogy így veszélyeztetem a két legjobb emberemet, mert ha elfajul a játék, akkor tényleg kiiktatjátok a másikat. De én mégis összeeresztelek titeket.

-Tévedsz! Csak az én életemet veszélyezteted. Ha egy égő házból kijutnék, de GD bent maradna, akkor visszamennék érte. De ez fordítva már nem igaz. - fordultam vele szembe.

-Ezek szerint nem is gyűlölöd? - húzta fel a szemöldökét.

-De! Csak valamilyen szinten tisztelem őt.

-Képes lennél megölni GD-t? - nézett mélyen a szemembe.

Már vártam ezt a kérdést. Eddig még egy embert sem gyilkoltam meg. Mindig csak sérüléseket okoztam. Nem bírnám elviselni a tényt, hogy véget vetettem egy ember álmainak. Bár ezt párszor megtettem úgy, hogy nem kellett hozzá ölnöm. Ez azonban egy egészen más helyzet volt.

-Lehet. - adtam meg az egyszerű választ. - Hol találom?

Döbbenten egy cetlit nyomott a kezembe, amin egy cím szerepelt. Nem félt, hogy kárt tennék GD-ben. Tudta, hogyha a vérére pályáznék, akkor már nem élne. Vagy még várnék a megfelelő alkalomra. Gyorsan magamra kaptam a ruháimat, majd szó nélkül kisétáltam a szobából. T.O.P biztos volt benne, hogy visszafogok jönni, így nem meg sem fordult a fejében, mi lenne ha ez mégsem történik meg. Sietősen lépkedtem a lift felé. Minél hamarabb el akartam hagyni a hotelt. Túl sok emlék fűzött ide. Voltam már itt. Nem is egyszer. Egyik nap GD, másik nap T.O.P, harmadik nap Kan. Ismertem a szálloda minden szegletét. Amikor végre kiértem, valahogy nyugodtság járta át a testemet. A város már rég felébredt. Mindenhol munkába rohanó embereket láttam. Ez Szöul. Itt mindenki siet valahová. Imádtam ezt a várost. 5 éve kerültem ide. Előtte Los Angeles volt az otthonom. Aztán mikor 15 éves lettem, nem úgy alakultak a dolgok, ahogy én azt vártam volna. Így az tűnt a legjobb megoldásnak, ha magam mögött hagyom az addigi életemet. Nem volt könnyű döntés, de meghoztam és onnantól kezdve tudtam, hogy aláírtam a halálos ítéletemet. Legalábbis először úgy tűnt, hogy egyedül nem állom meg a helyemet. Ám valamilyen módon mégis elértem, hogy ma is itt álljak. Az én koromban még mindenki az egyetem miatt aggódik. Én pedig itt vagyok 20 évesen és az életem egyáltalán nem nevezhető általánosnak. Elindultam a megadott cím felé, azzal a céllal, hogy egyezségre jutok GD-vel. Utam a város egy eldugott, sikátorokkal teli részén vezetett át. Már vagy 20 perce jártam az utcákat, mikor feltűnt mellettem egy fekete, sötétített ablakú kisbusz. Hirtelen lefékezett, és két testőr ugrott ki belőle. Abban a pillanatban tudtam, hogy mi fog történni. Az én reflexeim gyorsabbak voltak, így mire megragadták volna a karomat, velük szembe fordultam és az egyik fejéhez szegeztem a pisztolyomat. Látszott rajtuk, hogy nem erre számítottak. Elsétáltam mellettük, beszálltam a kocsiba, jól bevágtam az ajtót magam után, majd bólintottam a sofőrnek, hogy induljon. Azonnal a gázra lépett és maguk mögött hagytuk a két megszeppent férfit. Nem volt bennem félelem. Pontosan tudtam, hogy ki ül mellettem a hátsó ülésen.

-Yoseob, Yoseob....Komolyan ilyen amatőr barmokkal akartad elintézni, hogy beszálljak? - húztam fel a szemöldökömet és az említett srácra néztem.

Ismertem őt. T.O.P legnagyobb ellensége. Cuki fiúnak tűnik. De az édes pofi mögött gonoszság és kegyetlenség bújik meg. Néha már nagyobb játékosnak tartottam őt, mint a főnökömet. T.O.P tudta és a mai napig tudja, hogy én kapcsolatban állok vele. Nem az ő oldalán állok és nem is szállítok neki infókat. De mindig van számomra egy ajánlata. Így már vártam, hogy mikor keres fel. Tudtam, hogy a visszatérésem híre gyorsan terjed.

-Csak teszteltem, hogy a régi vagy-e még. - mosolygott rám angyalian.

-Térj a lényegre! - néztem rá cinikusan. - Lenne még egy kis dolgom.

-Komolyan tűzszünetet akarsz kötni GD-vel?

-Esküszöm, ez jobb, mint Hollywood. - sóhajtottam. - Nem gondolkoztál még azon, hogy újságíró legyél?

-Ne terelj!

-Miért érdekel téged annyira, hogy mit csinálok és mit nem?

-Ha te és GD újra egy csapatban dolgoztok T.O.P irányítása alatt, az nagyon veszélyes rám és az én embereimre nézve.

-Honnan veszed, hogy ti vagytok a következő célpont?

-Eddig akármilyen ügyön dolgoztatok, valamilyen módon mindig összeakadtatok velünk.

-Ezúttal szerintem ez nem fog megtörténni.

-Azért én jobbnak látom még az elején eloszlatni a viharfelhőket. Így most nem próbállak meg magam mellé állítani, viszont el fogom érni, hogy T.O.P mellé se állj.

-Azt hiszed ez lehetséges? Ez úgy hangzik, hogy ha melletted nem vagyok, akkor ne legyek sehol.

-Ennyire nem drasztikus a helyzet. Viszont olyan információk vannak a tulajdonomban, amire biztos vagyok benne, hogy felkapod a fejed.

-Hallgatlak! - néztem rá pókerarccal.

Úgy éreztem, hogy nem tud olyat mondani, amivel meglepne. Ám ez a gondolatom egy perc alatt szertefoszlott.

-Kan él. - nézett mélyen a szemembe.

Tudtam, hogy igazat mond. Abban a pillanatban felborult bennem minden, amit az elmúlt hónapok folyamán gondosan felépítettem. Nem tudtam, hogy kit kellene gyűlölnöm. A bosszú és az aggodalom egyszerre támadt fel bennem. A döbbenettől megszólalni sem tudtam. Rezzenéstelen arccal bámultam magam elé. Yoseob annyiban tapintatosabb volt, mint T.O.P, hogy hagyta míg valamilyen szinten rendbe szedem magam, aztán halkan megszólalt:

-Úgy látszik a jégszív felolvadt....

1.rész

Szótlanul bámultam a tárgyalóasztal túloldalán ülő férfit. Mint mindig, most is tökéletesen festett. Sötétszürke öltöny, nyakkendő, hibátlan arc és tökéletesen beállított haj. Mindez nála már megszokottnak számított. Egy nő az első pillanatban beleszeretne, de egy nő, aki ismeri is őt, tudná, hogy az ő szótárában nem szerepel az "érzelem" szó. Mivel ő egy ideál, lehetne róla ábrándokat kergetni, de nem érdemes. Hisz végül úgyis mindenkinek csalódást okoz. Igaz ez nem mindig volt így. Nyílt titok, hogy régen egy életvidám férfi volt, de aztán valaki átgázolt rajta, olyan mély sebeket hagyva benne, hogy azóta nem képes vagy csak egyszerűen nem akar érezni. Ridegsége mindenkit elriaszt, s senki nem tud odáig jutni, hogy a felszín alá lásson. Mogyoróbarna szemeiben néha felvillan a vágy, de ez egy éjszaka után újra kialszik. Továbbra is némán kémleltük egymást. Tekintete az enyémbe fúródott, s próbált valamit kiolvasni a szemeimből, de én gondosan ügyeltem rá, hogy semmit sem láthasson. Mert lehet, hogy ő a nagypályán játszik és megállíthatatlan, egy ember azonban mégis adhat neki piros lapot....ez az ember én vagyok. 3 év alatt kiismertük egymást. Kezdetben esküdt ellenségek voltunk, ahol mi megjelentünk, ott kő kövön nem maradt. Aztán rájött, hogy legyőzni nem tud, így jobban teszi, ha valamilyen módon a saját oldalára állít. Hazugságok és ármányok árán sikerült is neki. Az életével játszott azért, hogy őt támogassam. Tudta, hogy veszélyes játékot játszik, de mégis folytatta. Pont ezért maradtam vele. Nem a pénzéért, nem a csillogásért....Mindenki azt várta, hogy majd én leszek az, aki megtöri a jeget. Nagyot tévedtek. Egy percig sem fordult meg a fejemben, hogy átvegyem felette az irányítást. Pedig megtehettem volna...de akkor megállítottam volna a világ egyik legveszélyesebb gépezetét. Én hagytam, hogy folytassa azt az elmebajt, amit elkezdett. Még segítettem is neki, s szép lassan a főnökömmé vált, bár tudta, hogy sohasem lesz lesz képes uralkodni felettem. S hogy megbántam-e a döntést, miszerint szabadon engedtem az "ördögöt"? Azt kell mondjam, hogy nem. Kegyetlen és bárkin képes áttaposni, de pont ez teszi erőssé...és nemcsak őt, hanem azokat is, akik vele tartanak. Olyan biztonságot nyújt, amit senki más nem tud megadni. Hasonlítunk egymásra. Csak ő nagyobb tétekben játszik, mint én....és nem ismeri a határokat. Ő T.O.P. Felém csúsztatta az előtte heverő aktát, majd elkapta rólam a tekintetét. Kinyitottam a dossziét, amiben először egy fénykép tűnt fel. Egy körülbelül 18 éves srácot láttam rajta, aki önfeledt mosollyal állt a gokartja mellett. A kép mellett egy név és egy németországi cím szerepelt.

-Cody Terman? - törtem meg a csendet.

T.O.P bosszúsan nézett rám, hisz teljesen elmerült az ablakon folydogáló esőcseppek bámulásába.

-Németországi gokartos. - jegyezte meg némi gúnnyal a hangjában.

-Valahogy sejtettem. - majd előre dőltem a székemben, és a tekintetemmel jeleztem neki, hogy nem tetszik a hozzáállása.

Kihúzta magát és kényelmesen hátradőlt. Szeretett játszani az idegeimmel. De ez nem mindig volt jó taktika. Néha nem voltam játékos kedvemben és hangos vitákkal fejeztük be a beszélgetéseinket.

-Azt suttogják róla, hogy ő a legjobb. Csak nincs háttere. Szülei meghaltak, a nővére pedig két hónapja drogtúladagolásban távozott az élők sorából. - nézett rám.

-Milyen szépen fogalmazod meg mostanában a halált. Mintha bármiféle jelentőséget is tulajdonítanál ennek. Régen nem számított neked az emberélet. Ennyit változtál volna három hónap alatt? - húztam fel a szemöldökömet.

-Most sem számít! - vágta rá azonnal. - De tudod három hónap sok idő. Gyorsan változnak a dolgok. Ezt te tudod a legjobban.

-Értenem kellene ezt a célzást?

-Három hónapja egyik napról a másikra eltűntél. Tudod milyen nehéz volt megtalálni? Nem kevés embert kellett a keresésedre állítanom.

-Ki mondta, hogy keress meg?

-Tudod, hogy én akartalak visszakapni. - s éreztem, ahogy a tekintete végigsiklik rajtam.

-Van nálam jobb embered is. - bújtam ki az indoka alól.

-Mindketten tudjuk, hogy te vagy az egyik legjobb. Ha ellenem fordulnának az embereim, akkor tőled félnék a legjobban.

-Tévedsz. - álltam fel. - Nem félnél senkitől. Sohasem arról voltál híres, hogy megriadsz a vetélytársaktól. Főleg, ha egy nőről van szó.

-Azt is be kell látni, hogy te nem csak egy egyszerű nő vagy. Egy vékony kis kötelék hozzád láncol.

-T.O.P! Előttem nem kell megjátszanod magad. Pontosan tudom, hogy ki vagy. Bárkit átverhetsz, de engem nem. - odasétáltam hozzá és leültem mellé az asztalra.

-Hát...ha nem te vagy a legjobb, akkor úgy látom, hogy nem rád kell bíznom Cody ügyét. Ő egy fontos lehetőség és nem lenne jó, ha elszúrnád. Meglep, hogy ennyire nem szeretnél már velem együtt dolgozni. De nem probléma. Majd GD elintézi a dolgot. - nézett rám gúnyosan és felállt a székéből.

-Álljunk meg egy pillanatra! - löktem vissza és beleültem az ölébe. - Először is, gyűlölöm, hogy tudod mivel lehet kikészíteni. Hogy mersz azzal vádolni, hogy nem vagyok jó egy megbízatásra? Másodszor, hogy jön a képbe GD? Nem úgy volt, hogy másokhoz kacsintgatott? Harmadszor, ki mondta, hogy nem akarok veled együtt dolgozni? - hajoltam olyan közel hozzá, hogy a szívverését is éreztem.

-Üdv újra a csapatban! - vigyorgott pimaszul és megcsókolt.

Régen is mindig ilyenek voltunk. Nem nevezhettek minket egy párnak, mégis ha bármelyikünknek szüksége volt valamire a másik máris ott volt. Ördögi játékot játszottunk. T.O.P minél ridegebb, annál szenvedélyesebb. De természetesen mindkettőnk tudta, hogy nem tudjuk lekötni egymást. Így elfogadtuk, hogy mindkettőnknek vannak más kalandjai is. Csak aztán én három hónapja leléptem. Bevallom azért, mert egy kis változásra volt szükségem. Ez az élet egy idő után túl piszkossá vált nekem és tisztáznom kellett magamban pár dolgot.

-Na de térjünk a lényegre! - súgtam a fülébe, mikor abbahagytuk a csókcsatát és kényelmesen elhelyezkedtem az ölében.

-Nos, eredetileg GD pályázott erre a munkára. Ő is pontosan érzi, hogy milyen nagy a jelentősége. Ő az első, az eddigi felfedezettek közül, aki akár a legfelsőbb szintekig is eljuthat. De ehhez természetesen segítségre van szüksége. S ha őszinte akarok lenni: inkább a te kezeidbe adnám. Te jobban értesz a lázadó 18 évesek nyelvén.

-Mit takar a legfelsőbb szint?

-Forma 1. - vágta rá nemes egyszerűséggel.

-Mi? - kerekedtek ki a szemeim.

-Tudom, hogy ijesztőnek tűnik és ha nem.... - kezdte volna.

-Nem ijesztő... - vágtam közbe. - Csak eddig még sohasem vágtad ilyen nagy fába a fejszédet.

-Aki mer, az nyer. - kacsintott.

-Ez most azt jelenti, hogy Németországba kell mennem?

-Igen. De természetesen nem egyedül. Tina, GD és én is megyünk.

-Azért, mert nem bízol meg abban, hogy megtudom csinálni?

-Nem. Tisztában vagyok a képességeiddel. Mint már mondtam, nem hiába téged akarlak erre a feladatra. A fiú nagyon makacs és információink alapján kezelhetetlen.

-Szereted mikor meg kell dolgoznom a sikerért. - sóhajtottam.

-Igen. Mert te vagy az, aki mindig kitartasz és uralod a helyzetet. - simított végig a combomon.

-Te pedig a háttérből mozgatod a szálakat.

-Én ehhez értek.

Igen. T.O.P ehhez mindig értett. Ő tulajdonképpen mindennel foglalkozik. Nem lehet konkrétan megfogalmazni, hogy mi a foglalkozása. Van, hogy éppen tehetségeket juttat a csúcsra. Van, hogy mások kérésére karriereket tesz tönkre vagy akár életeket is. Nem lehet meghatározni, hogy a rosszakat vagy a jókat erősíti. Én viszont mindezek ellenére mindig visszatérek hozzá.

-Akkor megcsináljuk? - nézett rám kérdőn.

-Meg. - vágtam rá habozás nélkül és felkeltem az öléből.

Ő is felállt, megfogta a kezem és kisétáltunk az ajtón. Megint együtt. Újrakezdve azt a történetet, amit anno félbehagytunk. Ezen az éjszakán elkezdtünk írni egy újabb sztorit, de még mi magunk se tudtuk, hogy az őrült száguldásunk hol is ér majd véget...