8.rész

Szótlanul haladtam előre. Semmi másra nem koncentráltam. Csak bámultam az előttem húzódó utat. Mintha senki nem lett volna a közelemben, teljesen kizártam a környezetemet. Úgy tekintettem az előttem kanyargó aszfaltcsíkra, mint az életem vonalára. Ugyanolyan rögös volt. Emlékek millió lepték el az agyamat. Minden lejátszódott bennem. Láttam magam előtt a vidáman ugrándozó kisgyerekeket és az egymással harcoló férfiakat is. Minden, ami rossz és jó ebben a világban lepergett előttem. Hisz én sem élhetek örökké. Annyi mindent nem néztem még meg, amit szerettem volna, mégis túl sokat láttam. Annyi mindent nem tettem még meg, annyi érzést nem engedtem még szabadon. Egy álarc teljesen lebénított és képtelen vagyok levenni. Hozzám tartozik. Az én ismertetőm, egy olyan dolog, amit még az idő múlása sem halványíthat el. Pedig olykor megmutatnám, hogy mi mindenre vagyok képes. Sokszor szárnyalnék szabadon és élvezném a helyzetet. Ez az élet is tökéletes számomra. Elértem azt, amit akartam, csak más módon, mint ahogyan azt eredetileg terveztem. De ez benne volt a pakliban. Kockázatot vállaltam és meg is kaptam bőségesen. Nem igazán tudott érdekelni, hogy mellettem Hongki már hosszú percek óta nyomta a szövegét, aminek tulajdonképpen semmi értelme nem volt. Geun Suk tekintete is ide-oda vándorolt, mintha keresett volna valamit vagy inkább valakit. Nem tudtam eldönteni. Legszívesebben bevallottam volna mindent. Elmeséltem volna az egész életemet, de nem éreztem, hogy itt az idő. Már túl nagy teher súlya nehezedett a szívemre, de én úgy döntöttem, hogy tovább cipelem, akkor is ha egyszer majd összeomlok a nehezék alatt. A választásaim meghatározták az életemet, de a múltamat soha nem engedtem közeledni a jelenemhez. Ez az, ami eddig életben tartott. Az idő rohamosan telt, mi pedig csak róttuk a kilométereket. Kezdett hajnalodni. A Nap lassan kóválygott fel az égre. Kissé talán ittasnak és instabilnak tűnt. Biztos vagyok benne, hogy nem volt valami nagy kedve a mai napon meleget sugározni a Földre. Nem voltunk messze Heroéktól. Jobb is, hogy nem jöttek velünk. Nem tudom, hogyan fékeztem volna meg az indulataikat azzal a két férfival szemben. Azt viszont, hogy Hongki miért jön velünk, nem igazán értettem. Hisz megállhatott volna az autójánál és még üzemanyagot is adtunk volna neki, hogy eltűnjön végre. Ő azonban, mint egy hűséges kiskutya követett minket. Sejtettem, hogy félti a bőrét és úgy gondolja, majd én védem meg. Mennyire rossz emberismerő. A távolban megpillantottam a kocsit és már láttam is Mirt a motorháztetőre támaszkodva. Geun Suk megkönnyebbülten fellélegzett és láthatóan órák óta már erre várt. Hongki arcára is nyugalom ült ki. Mikor odaértünk Mir értetlen arckifejezéssel bámult Hongkire, akit ez egy kicsit sem feszélyezett. Úgy viselkedett, mintha már évek óta ismernénk egymást. Tudtam, hogy most jött el az ideje rendet tenni. Ismét rajtam volt a reflektorfény. Csak bólintottam, hogy majd én lerendezem. Megragadtam Hongki karját és pár méterrel arrébb húztam.

-Miért jöttél velünk? - tettem fel rögtön a kérdésemet minden körítés nélkül.

-Pontosan tudod. Kik voltak azok a férfiak a boltban?

-Semmi közöd hozzá.

-Majdnem megöltek. Engedd már meg, hogy egy kicsit érdeklődjek a dolgok felől! - nézett rám idegesen és éreztem, hogy hamarosan eltörik nála a mécses, vagyis hangosan kiakad.

-Ezzel engem nem fogsz kiakasztani. Húzz szépen vissza a kis álomvilágodba és éld az életedet, mintha mi sem történt volna. - magyaráztam neki nyugodtan.

-Visszafognak jönni, igaz?

-Ne akarj belefolyni ebbe!

-Ne is haragudj, de figyelmeztetlek, hogy már benne vagyok! Belerángattatok.

-Ki a fene mondta hogy gyere velünk? Hívás nélkül is követtél minket, mert féltetted a szaros ki életedet.

-Emlékezz arra, hogy ki vagyok! Velem ez a stílus nem megengedett.

-Lehet, hogy máshol ezt nem vágják a fejedhez. Sőt biztos. Bárhová mész kinyalják a seggedet és lesik minden kívánságodat. De úgy őszintén, még nem gondoltál arra, hogy mindenki, aki körülötted van, kizárólag a hírneved és a pénzed miatt tart fent veled baráti kapcsolatot. Az úgynevezett barátaid 90%-a legszívesebben beleverné a fejedet a falba, de csak bájosan vigyorognak a képedbe. Ez minden, amit feltudsz mutatni. Én nem leszek egy a sok csicskád közül. Tőlem nem kapsz kiemelt bánásmódot. Lehet, hogy jobban tettem volna, ha hagylak meghalni. - néztem mélyen a szemeibe.

Hongki teljesen ledöbbent. Egy ilyen monológot az emberek általában ordítva vágnak egymás fejéhez, én mégis rezzenéstelen arccal nyugodt, halk hangon adtam ki a bennem felgyülemlett feszültséget. Hongki nem reagált semmit. Láthatóan elgondolkodott azon, amit mondtam neki, de különösképpen nem hinném, hogy érdekelte. Szó nélkül hátat fordított nekem és elsétált. Lehajtott fejjel haladt el a fiúk mellett és elindult abba az irányba, ahonnan érkeztünk. Nem tartottam jó ötletnek marasztalni. Egyedül azonban biztos voltam benne, hogy elveszik.

-Hongki! - szóltam utána alig hallhatóan, de ő mégis megtorpant.

Megfordult és percekig csak bámult rám. Farkasszemet néztünk. Ez nem verseny volt köztünk, csak próbáltam kiolvasni a gondolatait. Zavart láttam a szemeiben és félelmet. Félt. Hisz nem tudta, hogy innen hogyan tovább. Odasétáltam hozzá és megálltam előtte. Továbbra is némán kémleltem az arcát. Figyeltem minden apró kis rezdülését.

-Félsz? - tettem fel a kérdést.

Abban a pillanatban eldőlt bennem, hogy a válasza dönti majd el, mit teszek vele.

Tétovázott. Érezte, hogy ez egy próbatétel neki. Nem mozdult. Úgy gondoltam, hogy innentől kezdve ez már veszett ügy. Ekkor azonban olyasmi történt, amire nem számítottam. Hirtelen megragadta a derekamat és magához rántott, majd tétovázás nélkül megcsókolt. Az agyam leblokkolt, hirtelen azt se tudtam, mit gondoljak. Forrón csókolt és érezni lehetett benne valami furcsát. Valamit, ami megkülönböztette őt másoktól. Mintha ezzel a csókkal egy falat rombolt volna le saját magában. Kezeimet a nyaka köré fontam és engedtem a vágyaimnak. Tudtam, hogy nem pont vele kellene kavarnom, hisz ismerem a fajtáját, mégis hagytam. Azonban pár pillanat múlva rá is döbbentem, hogy mi ez az egész. Be kell valljam, hogy rendesen meg is lepődtem. Hogyan jöhetett rá ilyen hamar a dolgokra? Tudta, hogy jelenleg én vagyok a legnagyobb veszély, így ha velem ezt megmeri tenni, akkor bebizonyítja a bátorságát. Azzal, hogy megcsókolt hitelesítette, hogy nem fél. Pontosan tudta, hogy ezt kell tennie. Hisz nem tudott volna olyat mondani, amivel meggyőz. De tenni már tudott. Mikor elengedtük egymást, a szemeibe néztem. Állta a tekintetemet, engedte, hogy olvassak belőle. Már rég rájött, hogy tudom miért tette. Azonban ez nem stimmelt. Nem tudhatta, hogy ezt kell tennie. Kivéve ha tud mindenről. Az nem létezik. Nem lehet senkinek sem az embere. Akkor mégis honnan tudta?

-Soha nem fogod megtudni. - szólalt meg halkan.

Hihetetlen. Már a gondolataimban is olvas?

-Lehet, hogy jobb ha nem tudom.

-Előbb-utóbb megfogod kérdezni. De ha most megbocsátasz, nekem vissza kell térnem az elkényeztetett szupersztár szerepébe. - vigyorgott gúnyosan és beült az autóba.

Mir lassú léptekkel odasétált hozzám, és értetlen arckifejezéssel bámult rám.

-Ezt értenem kellett volna? - húzta fel a szemöldökét.

-Még én sem értettem. - sóhajtottam.

-Jól vagy? - mosolygott halványan.

-Miért nem lennék jól?

-Ugyan! Meg se kell szólalnod, és látszik, hogy történt valami ezen az úton, amire nem számítottál.

-Ez az ügy kezd egyre bonyolultabbá válni.

-Talán itt lenne az ideje stratégiát változtatni.

-Mire gondolsz?

-Mennyire fontos neked T.O.P?

-Jelenleg semennyire. - mondtam cinikusan.

-Tárgyaljunk az olasz maffiával!

-Mi? Ezzel rögtön a halálba küldjük az egész céget.

-Fontos neked.

-Mir...én még senkit nem öltem meg és nem is tervezem.

-De halálokat már előkészítettél és itt is csak ezt tennéd. Különben is, előbb-utóbb valaki meghal majd miattad. Valakinek te fogod majd adni a halálos sebet. Vagy annyira bűnös, mint egy gyilkos. Attól, hogy vér nem tapad a kezedhez, nem vagy jobb. Sőt. Kegyetlenebb vagy bármelyikünknél. Ha T.O.P tudná, mire vagy képes, rég megölt volna.

-Mit tudsz rólam?

-Többet, mint szeretnéd.

-Kitől?

-Ne kérdezz folyton, inkább keresd a válaszokat!

Mir tud valamit, amit nem kellene. Ebben biztos voltam. Valamit, amit legszívesebben a múltam legmélyebb és legsötétebb rejtekébe süllyesztenék el. Bármit is tudjon, nem engedhetem, hogy kiderüljön. Veszélyt jelentene rám. Vagyis várjunk! Mi van, ha csak szimplán meg akar félemlíteni? Ennek nagyobb a valószínűsége, mint annak, hogy tényleg vannak olyan információi, amik nem éppen a nyilvánosságra tartoznak. Ravasz a srác. Egy pillanatig elhittem neki, hogy van valami háttere is. De miért akarta ezt beadni nekem?

-Miért akarod, hogy tartsak tőled? - tettem fel a kérdést.

-A saját érdekedben. Amit tudok.. - kezdte volna, de közbevágtam.

-Épp ez az! Nem tudsz semmit, mégis ezzel próbálsz meg sakkban tartani. Miért?

-Nem látom jó ötletnek, hogy Hero inkább neked segít.

-Szóval innen fúj a szél. Igazából velem van problémád. Nem bírod a képemet.

-Bírnám, ha nem lennél ribanc.

Igazából ezen a kijelentésen nem nagyon lepődtem meg. Megkaptam már párszor ezt a kedves jelzőt. Mirtől igaz nem számítottam rá, de ezt is el kell fogadni.

-Hát akkor el kell, hogy szomorítsalak. Nálam nagyobb ribancot nem tudsz találni ezen a világon. - mosolyogtam rá angyalian, majd elsétáltam volna mellette, de villámgyorsan megragadta a karomat.

-Szeretsz játszadozni, igaz? - kérdezte gúnyosan. - Nem ajánlom, hogy velem is el kezd ezt az őrültséget.

-Túl beszéled ezt az egészet. Én nem kezdtem el semmit. Ha elkezdtem volna, lehet már nem élnél.

-Csak a szád nagy.

-Neked meg valami más kicsi.

Erre a kijelentésemre pillantása egy alsóbbik testrésze felé indult. Döbbent arckifejezéssel bámulta a második agyát, nem tudván, hogy honnan szedtem ezt a kijelentést. Az igazság az, hogy ebben nem voltam biztos, de azt tudtam, ha ezzel vágok vissza, biztos befejezi a vitát. Igazam is lett. Dühösen rohant el mellőlem, majd ő is beült a kocsiba bevágva maga mögött az ajtót. Geun Suk csak a háttérben vigyorgott.

-Mi olyan vicces? - vetettem neki oda.

-Legyőzted szópárbajban, szóval nem neked kellene harapósnak lenned. - jegyezte meg röhögve.

Azt kell mondjam, hogy igaza volt. Ezt a csatát én nyertem, de tudtam, hogy a háború még csak most kezdődik. Mi is beszálltunk a kocsiba. Hero nyugodtan aludt. Csodáltam, hogy erre a hangzavarra nem kelt fel. Azonban arra rá kellett döbbennem, hogy akármekkora is T.O.P kocsija, öten nem férünk el benne kényelmesen. Balról Hero dőlt szinte teljesen rám, de hát el kell neki nézni, hisz aludt. A másik oldalamon Geun Suk bámult kifelé az ablakon. Hongki undorodó arckifejezéssel pásztázta az autót, mintha valami tragacsban ülne. Neki nem jó csak a saját luxuskocsija. Mir pedig idegesen markolta a kormányt. Látszott rajta, hogy nem tud túllépni az előbbi beszélgetésünkön. De hát ő kezdte. Eszembe nem jutott volna belekötni. Nekem semmi bajom nincs vele. Ha ő nem szólal fel, akkor most nem lenne semmilyen feszültség köztünk. Nem számított arra, hogy annál tapasztaltabb vagyok, hogy hagyjam "nyerni". Belém hasított a felismerés, hogy nem ártana tőle bocsánatot kérni, de akkor valamilyen szinten gyengének tűnnék. Viszont az sem jó ha magam ellen fordítom.

-Mir. Megállnál? - szólaltam meg halkan, de ő pont meghallotta és azonnal leparkolt az út szélén.

Geun Suk kiszállt és engem is kiengedett. A bal első ajtóhoz sétáltam és megkopogtattam az ablakot. Mir csak flegmán lehúzta az ablakot és kérdőn nézett rám.

-Szállj ki! - néztem a szemeibe.

Sóhajtva hátrahajtotta a fejét, majd végül lassan kivánszorgott az autóból.

-Mit akarsz? Nincs kedvem a jelenetekhez. - dőlt a kocsinak.

-Előbb is te próbáltál meg sarokba szorítani. Nem rajtam múlott. - emlékeztettem, mire már indult is beszállni a kocsiba, de elé álltam.

-Az előbb..szóval..én..szóval... - dadogtam, mire Mir unott arcot vágott. - Azt hiszem, az amit az előbb mondtam, túl erős volt.

Erre a mondatra Mir még lélegezni is elfelejtette. Láthatóan meglepte, hogy valamilyen szinten bocsánatot kértem tőle. De muszáj volt elhitetnem vele, hogy én ilyet is tudok.

-Nem esik jól, hogy ribancnak tartasz és ezt nem is tagadom, de azt hiszem, hogy erre a címre rászolgáltam. Az elmúlt években rengeteg ok miatt lehet engem így nevezni és eddig nem is foglalkoztam ezzel, hisz akik ilyen szavakkal dobálóztak nem is ismertek igazán. Ez most viszont tényleg szarul esett, de magasról teszek arra, hogy te ezt gondolod. A visszavágásom mégsem volt tisztességes. Vagyis az volt és legszívesebben tényleg ezt mondtam volna, de jobbnak látom ezt visszaszívni.

-Nem hittem volna, hogy be tudod ismerni, ha hibázol.

-Nem hibáztam. - vágtam rá azonnal.

-Hát persze. - jegyezte meg vigyorogva.

-Viszont erről nem kell tudnia senkinek. - bólintottam, majd visszasétáltam a hátsó ajtóhoz és Geun Sukot ismét megbolygatva beszálltam a kocsiba.

Mir elégedett mosollyal követte a példámat, majd rá is taposott a gázra. Innentől kezdve látszott rajta, hogy sokkal felszabadultabb. Nem szívesen tettem vallomást, de ez esetben ezt láttam a legjobbnak. Az út további részét néma csendben tettük meg. Egyikünknek sem volt mondanivalója. Csak abban reménykedtem, hogy most már végre zökkenőmentesen kijuthatunk a repülőtérre és felszállhatunk a Németországba induló gépre. Jelenleg ez volt minden vágyam. Gondolatmenetemet a telefonom csörgése szakította meg. A kijelző GD nevét mutatta. Kicsit hezitáltam, majd végül úgy döntöttem, hogy előbb-utóbb úgy is túl kell lennem ezen, így felvettem a telefont.

-Igen? - szólaltam meg halkan.

-Nem szép, amit teszel. - hallottam meg a vonal túlsó végén GD hangját és éreztem, hogy mosolyog.

-Egyszer te is megtetted.

-Én vagyok a példaképed? Ez még nekem is újdonság. - nevetett fel hangosan.

-Ahhoz képest, hogy most az egész bandát összecsődítve azon agyaltok hogyan vigyetek vissza, egész vidám vagy.

-Honnan veszed, hogy te vagy a legnagyobb problémánk?

-Mindig is én voltam az.

-Hát el kell szomorítsalak. Jelenleg nem rád világít a reflektorfény.

-Pedig egy benzinkúton hatástalanítanom kellett T.O.P egy-két emberét.

-Szóval arra jártál.

-Jártam én már mindenfelé. Be kell valljam, nem egyszerű elmenekülni előletek.

-Te választottad ezt. Különben is, bármikor visszajöhetsz.

-Akkor gyáva lennék. Túl sűrűn változtatnám a véleményemet.

-Az rád vallna.

-Ezt bóknak vettem.

-Annak szántam.

-Miért nem T.O.P hívott?

-Csak nem hiányzik?

-Csak furcsa, hogy nem személyesen szeretné kézben tartani az ügyet.

-Úgy gondolta, hogy az ő hívására nem válaszoltál volna.

-Azt honnan vettétek, hogy a tiédre fogok?

-Ezt tetted nem?

-Igen. De honnan tudtad előre?

-Bármennyire is fáj, ismerlek. Jobban, mint szeretnéd.

-Öt év nem veszik csak úgy el a semmiben.

-Akkor miért csinálod ezt?

-Ti indítottátok ezt az egészet. Ha nem hazudtok nekem, akkor még most is melletted állnék.

-Nem mellettem kell, hogy állj, hanem T.O.P mellett.

-Mi van akkor, ha én inkább veled tartanék?

-Azzal beismernéd, hogy fontos vagyok neked. Ilyet pedig soha nem tennél.

-Lehet, hogy tévedsz.

-Neked én nem számítok. Akire adsz valamit közölünk, az kizárólag T.O.P.

-Ez esetben biztos, hogy tévedsz. Nem ő az egyetlen.

-Nagyon jól tudsz hazudni. Oly annyira, hogy ezt majdnem el is hittem.

-Te tanítottál, te voltál a mesterem. Szerinted nem fűződöm hozzád valamilyen szinten?

-Ezek szerint tényleg én vagyok a példaképed.

-Túl szépek az álmaid.

-Rossz példaképet választottál. Félő, hogy hamarosan halott leszek. Ha jó tanítvány vagy, akkor a halálba is követni fogsz. - hagyta figyelmen kívül az előbbi mondatomat.

-Nem félek attól, hogy hamarosan alulról szagolod majd az ibolyát. Neked van még pár dolgod ebben a világban.

-T.O.P nem így gondolja.

-Kitalálom. Ha nem megyek vissza, akkor megöl téged. Igaz?

-Gyorsan követed az eseményeket.

-Csak egy dolog hibádzik. Anno elvileg Kant is megöltétek, ő mégis él. Vagyis most neked is előadják a halálod azért, hogy visszamenjek. Aztán pár hét múlva kiderülne, hogy túlélted.

-Én megmondtam, hogy rá fogsz jönni. De T.O.P hajthatatlan. Hülyébbnél hülyébb ötletek jutnak az eszébe. Én mondtam neki, hogy csak simán meg kellene ölnünk, de ő élve ragaszkodik hozzád.

-Milyen kedves. Nem kellene már feladnod?

-Nem. Még próbálkozom.

-GD. Akármilyen zsenit is szereztek, a telefonom alapján nem tudjátok megállapítani, hogy merre vagyok. Le van kódolva. Bármilyen szerveren is keresed, bármelyik szolgáltatónál is próbálod megtalálni, hogy ez a telefon hol működik éppen, nem fog menni. Azt hiszed, erre még nem gondoltam? Annál azért óvatosabb vagyok. Ez egy elsőszámú módszer. Tudtam, hogy előbb-utóbb bevetitek, így fel is készültem rá.

-Ezt is én tanítottam? Túl jó tanár voltam. Fizetésemelést fogok kérni.

-Más már tört-zúzott volna, ha rájön, hogy ez a terve is bebukott.

-Ezt megteszi helyettem T.O.P. Akkor meg minek fárasszam magam?

-Azért vigyázz rá!

-Ha őt erre kéred, akkor miért nem jössz vissza, hogy te vigyázz rám? - hallottam meg a vonal túlsó végén T.O.P hangját.

Tudtam, hogy nem bírta tovább. Biztos voltam benne, hogy kitépte GD kezei közül a telefont.

-Én csak veszélyt jelentenék rád.

-Mi a szarról beszélsz?

-Lehet, hogy jobb lesz, ha nem leszek melletted. Nem szeretném, ha ez az apró hiba kihatna a munkádra. Sőt, biztos vagyok benne, hogy nem fog. Profi vagy. Holnapra már azt is elfelejted, hogy létezem. Találsz majd mást, akit hasonlóan "elkészíthetsz", mint engem, hisz ebben GD is segít majd.

-Nem érted, hogy neked ennél nagyobb jelentőséged volt?

-Te csak azt hiszed. Ez csak pillanatnyi zavartság. Holnapra majd másképpen látod.

-De... - kezdte volna, de ekkor ismét váltás és megint GD hangját hallottam. - Mondd csak, mi a fenét fogok vele csinálni, ha holnap sem látja másként?

-Ezt nem vettem számításba.

-Bizarr ezt mondani, de félek, hogy T.O.P mégis képes érezni.

-Én pedig attól félek, hogy rossz embernek kezdte el, kimutatni az érzéseit.

-Ne tégy őrültséget!

-Köztünk vége a tűzszünetnek.

-Nem tartott sokáig, de legyen. Ha legközelebb találkozunk, nem fogsz örülni a viszontlátásnak.

-Izgatottan várom.

-Én nem ezt tenném a helyedben.

-Még szerencse, hogy nem neked kell döntened helyettem.

-Hamarosan látjuk egymást.

-Ettől nem kell félned.

-Itt csak neked van félnivalód. Biztonságosabb volt, mikor a mi oldalunkon álltál. Volt, aki megvéd. De most védtelen vagy.

-Lássuk így eltudtok-e velem bánni!

-Ne kísértsd a sorsot!

Ez volt az utolsó mondata, majd lecsapta a telefont. Nem volt bennem félelem. Tudtam, hogy egyenlőre el tudom kerülni őket. Egy kis időre megúszhattam az elkerülhetetlent. Tudtam, hogy előbb-utóbb eljön az idő, mikor egymással szemben állunk és döntünk. T.O.P eldönti, hogy hajlandó-e kimutatni az érzéseit és eldobja a csalódástól való félelmét. GD választ egy utat, amin végre végigmehet és nem ingázik majd folyton. Tina végre felfedi, hogy egy valódi kígyó. Én pedig....én...dönthetek, hogy hogyan tovább. Nélkülük megyek tovább és választok egy új, ismeretlen utat, amit talán egyedül kell megtennem, talán kísérettel. Vagy ismét velük tartok és onnan folytatom, ahonnan abbahagytam. Az biztos, hogy GD-nek igaza van. Mindig kísértem a sorsomat. Sokszor közeledtem már az utam végéhez. Nem egyszer lett volna lehetőségem meghalni. Veszélyes játékot űztem. Nem mindig rajtam múlott az életem. Ezúttal ismét éreztem, hogy közeledik felém valami. Valami megállíthatatlan. Aminek még én sem tudok parancsolni. Egy olyan dolog, ami talán nem is kívülről öl majd meg, hanem belülről. Valami olyan, ami felemészt és szétmar. Én pedig hiába menekülnék nem tudok. Ez a veszély lógott felettem alig pár méterre. Hamarosan engem is elér, de addig még van egy-két dolgom, amit be kell fejeznem. Az én történetemnek még nem itt lesz vége. Túl sokat küzdöttem azért, hogy eljussak idáig, nem dobok el mindent csak így hirtelen. Ha tudok küzdeni, szenvedni is tudok.

7.rész

Mir szótlanul vezetett, Geun Suk jobbnak látta ha csendben marad, én pedig csak némán bámultam ki az ablakon. Kopár tájak mellett haladtunk el. Nem is tudom, hogy jártam-e már erre valaha. Az biztos, hogy nem a szokásos útvonalon haladtunk, hisz azt már úgy ismertem, mint a tenyeremet. Ez azonban teljesen ismeretlen volt. Hero már rég elaludt az ölemben. Fáradt volt és látszott rajta, hogy megviselték az aznapi történtek. Az autó lassulni kezdett, ami furcsa volt, hisz még vagy minimum fél órára lehettünk a repülőtértől. Mir idegesen állította le a kocsit és belevert a kormányba.

-Kifogyott az üzemanyag. - sóhajtott gondterhelten.

-Geun Suk. Te ismered a környéket, nem? Merre van a legközelebbi benzinkút? - néztem az említettre.

-Gyalog körülbelül fél óra.

-Mennyi? - emelte fel a hangját Mir.

-Shhh.... - ütöttem meg a vállát. - Alszik. - biccentettem Hero felé.

-Már nem. - szólalt meg nyűgösen az eddig nyugodtan alvó Hero.

Kissé nyúzottnak tűnt és látszott rajta, hogy kínos számára, hogy az ölemben feküdt.

-Jobban vagy? - szólalt meg halkan Geun Suk.

Ebben a pillanatban semmiben sem voltam biztos, de abban igen, hogy ezt a kérdést nem kellett volna feltennie. Vártam, hogy Hero mikor ugrik ki a kocsiból és rángatja ki a srácot, de jobbnak láttam, ha ezt megelőzöm. Azonnal kiszálltam és Geun Suk ajtójához sétáltam és kinyitottam.

-Szállj ki! Majd mi elmegyünk a benzinkútra. Mir addig figyelj Herora és kezeld le a sebeit! - adtam ki az utasításokat.

Geun Suk némán követett. Tudta, hogy tartozik nekem, mivel magammal hoztam, így eszébe sem jutott ellenszegülni. Amúgy is féltette a bőrét.

-Miért kellett provokálni? - kérdeztem, miközben elindultunk az országúton.

-Én tényleg nem akartam semmi rosszat. Csak érdekelt, hogy jól van-e.

-Ennyire naiv lennél? - húztam fel a szemöldökömet.

-Mindenki azt hiszi, hogy egy kisfiú vagyok, aki megragadt a semmiségben. Mi van, ha több van bennem?

Tulajdonképpen igaza volt. Biztos voltam benne, hogy mindenki, akivel eddig találkozott lenézte. Részben erre van oka az embereknek, részben viszont soha nem lehet tudni. Mindenkinek vannak titkai. Lehet, hogy neki is. Olyan titkok, amiket ha elárulna megváltoztatná az egész életét.

-Sajnálom. - néztem rá.

-Ugyan! Csak neked is vannak sztereotípiáid. Nem olyan nagy gond.

-Miért kerültél ki ide a semmi közepére?

-Honnan veszed, hogy ide kerültem? Mi van, akkor ha én ezt választottam?

-Tudod, lehet, hogy olyan ember vagy, akit nem igazán tudok megfejteni. De bizonyos dolgok akkor is tiszták előttem. Nem vagy olyan naiv idióta, mint akinek kiadod magad. Valami történt veled, aminek hatására inkább ezt az utat választottad.

-Azt hiszed, hogy mindenkit elemezni tudsz? - torpant meg dühösen.

-Ne előttem gyengülj el! Félő, hogy kihasználnám a helyzetet.

-Azt hiszed, hogy ebben a világban minden körülötted forog?

-Ha én nem elemezlek téged, akkor te se engem.

-Ez nem elemzés, csak egy szimpla megállapítás.

-Semmit nem tudsz rólam. Nélkülem még mindig abban a büfében üldögélnél.

-Te pedig már rég a sitten ülnél, ha nem egyezek bele ebbe.

Utáltam mattot kapni, pedig úgy látszott itt most ez bekövetkezett. Nem tudtam neki visszavágni, hisz valamilyen szinten igaza volt. Bár ha felhívta volna rendőrséget már nem élne, de minket akkor is üldöznének.

-Azt hiszed, hogy ezzel most nagyfiú vagy? - bámultam rá lenézően.

-Miben vagy felsőbbrendűbb nálam?

-Semmiben. Sőt...több a közös bennünk, mint gondolnád.

-Azt kétlem. - sziszegte.

-Miért hagyott el az édesanyád? - kérdeztem rá hirtelen.

Abban a pillanatban lefagyott. Megállt egy helyben és meg sem mozdult. Szinte még levegőt se vett. Látszott rajta, hogy nem érti miért tettem fel a kérdést és az sem volt tiszta neki, hogyan jöttem rá erre.

-Bármennyire is szeretnéd tagadni, ez történt. Nem azok közé tartozol, akik saját akaratukból próbálnak önállóan érvényesülni a világban. Ezt nem te választottad. -mutattam a körülöttünk elterülő pusztaságra.

-Csak 5 éves voltam. Nem sok emlékem van róla. Árvaházba kerültem. A tanítók azt mondták, hogy muszáj volt lemondania rólam. Azt mondták, hogy nem tudott volna rólam gondoskodni. Azért tette ezt, hogy nekem jó életet biztosítson. Arra nem gondolt, hogy nekem inkább egy anyára lett volna szükségem? Miért kellett önzőnek lennie? - kérdezte ordítva, majd sírva a földre rogyott.

Nem számítottam ilyen reakcióra. Azt hittem, hogy vagy elhallgat vagy elküld a fenébe, amiért a múltjában turkálok. De az eszembe sem jutott, hogy egy őszinte vallomást fog nekem tenni. Nem igazán voltam hozzászokva az ilyen helyzetekhez. Férfi még az életben nem gyengült el előttem. Sokáig haboztam. Ott térdelt előttem az országút kellős közepén, csupa por volt, szeme vörösek a könnyektől és még csak rám se mert nézni. Körülnéztem és miután megbizonyosodtam arról, hogy látóhatárban egy lélek sincs, leültem mellé, majd szorosan átöleltem. Arcát a nyakamba fúrta és próbálta elrejteni a könnyeit, ami nem igazán sikerült neki. Lassan simogattam a hátát és csak hagytam, hogy kiadja a fájdalmát. Régóta várhatott már erre. Biztos voltam benne, hogy hiányoztak az életéből olyan fogalmak, mint a család, barát vagy szeretet.

-Miért vagyok ilyen gyenge? - kérdezte suttogva.

Végigsimítottam a haján és vettem egy mély levegőt. Alaposan kigondoltam a választ.

-Te vagy a legerősebb ember, akit ismerek. - erőltettem magamra egy mosolyt.

-Jól hazudsz, de köszönöm. - motyogta szipogva.

-Megkeresem neked az édesanyádat.

-Mi? - emelte fel a fejét a vállamról és döbbent arcot vágott.

-Ha visszajövök Koreába, akkor megkeresem neked. - bólintottam.

-Megtennéd?

-Meg?

-Miért?

-Nem életcélom, hogy mindenkit szenvedni lássak. Lehet, hogy hihetetlen, de tudom milyen egy anya hiánya.

-Neked sincs?

-Erről nem szeretnék beszélni.

-Miért nem akarsz soha semmit elárulni magadról?

-Mert azzal visszaélnének az emberek.

-Egyáltalán nincs benned bizalom. Mintha nem is ismernéd ezt a szót.

-Nem szerepel a szótáramban. Menjünk! Hosszú út áll még előttünk. - mosolyogtam rá, majd felálltam és elindultam.

Geun Suk némán követett. Érezte, hogy nem alkalmas az idő a faggatásra, így inkább békén hagyta a múltamat. Nem szerettem mikor valaki közel akart hozzám kerülni. Annak mindig túl nagy volt a kockázata. Már vagy negyed órája sétáltunk, mikor pár méterre magunk előtt megláttam egy autót. Mélyet sóhajtottam, és előre sejtettem, hogy a mai nap még nem igazán ért véget. Vagyis hát inkább a mai hajnal nem igazán akar véget érni. Geun Suk félve nézett rám, de én csak bólintottam, h menjünk tovább. Mikor odaértünk rögtön láttam, hogy ismételten nem valami kispályás emberbe botlunk. A mellettünk álló kocsi méregdrága volt. Az első feltételezésem az volt, hogy Yoseob vagy T.O.P talált meg, de mikor kinyílt az ajtó, hát fogalmazzunk úgy, hogy nem az történt amire számítottam. Az autóból egy ideges férfi ugrott ki, aki elsőre ismeretlen volt. De mikor jobban megnéztem, már tudtam, hogy talán ő a legrosszabb ember, akivel ma még találkozhatok. Korea ünnepelt szupersztárja állt ellőttem teljes életnagyságban. Ez mind szép és jó lenne. De! Először is, nem vagyok sikítozó tizenéves, aki a bugyiját is eldobja, ha meglátja őt. Másodszor pedig háttérberkekben nyílt titok volt, hogy hihetetlenül önző és lekezelő. A rajongói előtt olyan, mint egy ártatlan angyal. Csak nehogy valaki elkísérje őt a színfalak mögé is, mert súlyos csalódást okozna a fél országnak, ha megmutatná milyen is ő valójában. S hogy én mindezt honnan tudom? Egyszer az ő sminkesét kellett kiiktatnom. Az a nő enyhén szólva volt elvetemült és pénzéhes. Megakarta ölni Mr. Szupersztárt, és ezt T.O.P valamiért nagyon nem pártolta. Így egy embert védtünk, egy embert tönkretettünk. Így szép az élet, nem? Ő persze semmiről sem tud. Fel sem tűnt neki, hogy új sminkest kapott. Egyfolytában csak azzal volt elfoglalva, hogy a haja tökéletesen álljon és persze alapvető volt, hogy földi halandóval nem érintkezik. Kissé paranoiás. Azt hiszem, ő nem hiányzott nekem a mai napra. Ha lerobbant a kocsija, akkor kezdi majd a hisztit. Bár felőlem csinálhatja a fesztivált. Vagy szó nélkül itt hagyom, vagy pofán vágom. Egyébként mindentől eltekintve tehetséges a srác. Hihetetlen hangja van és a színpadon is csodákra képes. Kár, hogy mindez egy jól felépített imázs. Idegesen rúgott bele a kocsi kerekébe és az orra alatt elmormolt egy rövidebb imát az ördöghöz, majd nagy nehezen észrevette, hogy nincs egyedül. Cinikusan, összeszűkült szemekkel bámult ránk. Meg merem kockáztatni, hogy azt hitte a rajongói vagyunk és jöttünk aláírást kérni.

-Ha eltoljátok a kicsikét a legközelebbi benzinkútig, akkor kaptok egy-egy aláírást. - sétált felénk.

Na így legyen ötösöm a lottón. Nem tudtam, hogy most sétáljak el mellette vagy csak szimplán közöljem vele, hogy magasról teszek a hírnevére.

-Töröld ki a seggedet az aláírásoddal! - előzött meg a válasszal Geun Suk.

-Mi? - kezdett el szinte visítani. - Tudod te, hogy ki vagyok én? Jesszus! Ilyen emberek is élnek még a világban? Honnan jöttél te? Tanyáról? Anyád nem nevelt téged semmi tiszteletre? Én Hongki vagyok. Engem mindenki ismer és szeret.

Tudtam, hogy az édesanyja emlegetésével Hongki túl messzire ment, így jobbnak láttam ha még időben közbeszólok.

-El kell, hogy szomorítsalak, de feledhető ember vagy. Ha most nem közlöd, hogy ki vagy, az életben nem jöttem volna rá. - mosolyogtam rá bájosan.

-Ez nem lehet. Hova kerültem? Térerő sincs, ez a szar is leállt. Vigyetek el innen! - nézett ránk dühösen.

-Miért segítenénk? - húztam fel a szemöldökömet.

-Mert a pénz beszél. - vigyorgott önelégülten és elővett a pénztárcájából egy kisebb vagyont.

A kezembe nyomta, azt remélve, hogy ezzel meg is oldotta a gondjait. Hatalmasat tévedett. Rögtön széttéptem a pénzt, amit a adott.

-Megőrültél? Annyi pénz volt nálam összesen. - sikított fel, nekem pedig már kezdett felállni a hátamon a szőr ettől a pasitól.

Intettem Geun Suknak, hogy jobban tesszük, ha tovább megyünk. Szó nélkül elindult mellettem és őszintén reméltem, hogy Hongki ennyivel megelégszik, de ez esetben nem volt szerencsém. Még egy ilyen balfék hiányzik nekem. Eszem ágában sem volt belekeverni az ügyeimbe. Biztos, hogy előbb-utóbb lebuktatna. Kiáltozva rohant utánunk Korea legnagyobb sztárja.

-Ilyet is csak egyszer lát az ember. A nagy Hongki segítségért könyörögve szalad két fiatal után. Tudod milyen szép szalagcím lesz ebből? - kérdeztem nevetve, de nem fordultam meg.

Így is magam elé tudtam képzelni azt a döbbent, mégis mérges arckifejezést, amit vágott. Fél órán keresztül sétáltunk és ő csak mondta és mondta. Vagy hatszor elmesélte, hogy hogyan fedezték fel, kik segítették, milyen sminket használ nap mint nap. Egy 17 éves tinilány itta volna minden szavát, de én azt a kort már kissé kinőttem, így csak unottan sétáltam előtte. Nem tudom, hogy Geun Suk hogyan bírta ki ezt az utat, de az biztos, hogy nagyon jó az idegrendszere. Legnagyobb szerencsémre tőlük 10 méterre feltűnt egy benzinkút. Gondterhelten sóhajtottam fel és reméltem, hogy több felakadást már nem kell átvészelnem. Besétáltunk a boltba, ám ott nem várt meglepetés fogadott. T.O.P két embere állt a kassza előtt. Nem tűnt úgy, hogy vártak volna ránk. Pusztán megfigyelték a terepet. Ezek szerint T.O.P még mindig kerestet minket. Abban a pillanatban, hogy megláttak minket elővették a fegyverüket és megnyomták a pénztárgép mellett lévő gombot, ami arra szolgált, hogy az ajtókat bezárja. Remek! Csapda. Se ki, se be. Hongki láthatóan féltette az életét, míg Geun Suk egész jól kezelte. Elővettem én is két pisztolyt. Az egyiket Geun Suk kezébe adtam, aki ugyan tétovázva, de elvette. A másikat pedig én magam emeltem fel a velem szemben álló két férfira célozva. Hongki megpróbált kislisszolni a sorok között, de az egyik fickó ezt elég korán észrevette és Mr. Szupersztártól alig egy méterre elsütötte a fegyverét, mire az ijedten ugrott vissza és Geun Suk mögé állt. Nos íme a bátorság mintaképe.

-Minek küldött titeket ide T.O.P? - kérdeztem a két férfitól.

-Kettőt találhatsz kislány. - vigyorgott az egyik.

-Mióta dolgoztok neki?

-Három hete. Kezdők vagyunk, mégis megbízik bennünk annyira, hogy minket küldött ide. - jegyezte meg gúnyosan az egyik, bízva abban, hogy nekem ezzel bármilyen problémát is okoznak.

-Nem kértek egy aláírást Hongkitől? - kérdeztem meg hirtelen ötlettől vezérelve.

-Az meg ki? - kérdezett vissza az egyik értetlen arccal.

Ezt a kérdést jobb lett volna, ha nem teszi fel. Mert ekkor az említett azonnal kilépett Geun Suk mögül és a két fegyveressel szembe indult, miközben idegesen magyarázta, hogy ő annyira nem felismerhetetlen. Azt hajtogatta, hogy nekik tudniuk kell ki ő. A reflexeim ezúttal cserbenhagytak és nem nyúltam időben utána, így az egyik kétajtós szekrény elkapta a karjánál fogva, maga elé rántotta és a fejéhez szegezte a pisztolyát.

-Ha nem jössz velünk, akkor megölöm.

-Nem hiszem, hogy sokat veszítenék. - jegyeztem meg cinikusan, mire Hongki arcára azonnal halálfélelem ült ki.

Viszont itt jelentett problémát, hogy én egy embernek sem kívántam ma a halálát, így szükségesnek éreztem, hogy valahogyan kiszedjem onnan azt az idiótát. Letettem a fegyveremet és csábosan a két férfi felé sétáltam. Azonnal látszott rajtuk, hogy megrendült az ügyre való összpontosításuk. Éreztem, hogy gondolatok milliói lepik el az agyukat és rájuk száll a rózsaszín köd. Igazam volt. Odaléptem az egyik elé, majd szépen lassan kivettem a kezéből a fegyvert, szinte lefagyva hagyta, hogy azt tegyek, amit akarok. Amikor a pisztoly már nálam volt, azonnal emeltem a jobb lábamat és egy jól célzott rúgással a legérzékenyebb pontját találtam el. A földre rogyott, de nekem ez nem volt elég. A könyökömmel még orrba is vágtam, mire kiterült elvesztve az eszméletét. A másik először értetlenül majd dühösen nézett rám. Az agyam kapcsolt és rögtön megindultam felé. Erősen szorította maga előtt Hongkit, aki láthatóan kissé megkönnyebbült látva a reakciómat. Itt még nekem is el kellett gondolkoznom. Hogyan szedjem ki a kényesség királyát egy fegyveres pasi kezei közül? Ez a kérdés villogott bennem és próbáltam megoldást találni rá. Ugyanazt nem játszhatom, mint az előbb, mert azt már ismeri.

-Elengeded vagy máshogy játsszunk? - néztem rá kérdőn.

-Szeretem a piszkos játékokat. - válaszolt kajánul.

-Ez nem fog tetszeni. - jegyeztem meg.

Közelebb sétáltam hozzájuk mit sem törődve a fegyverrel és megálltam Hongkivel szemben. Tudtam, hogy először meg kell döbbentenem és utána léphetek. Egyre közelebb hajoltam Hongkihez, a férfi pedig egyre értetlenebbül bámult rám. Azt várta, hogy megcsókolom a karjai közé szorított srácot, ám ez ismét nem így alakult. Mikor teljesen elvesztette a figyelmét, megragadtam a karját és kicsavartam belőle a fegyvert. Azonnal ellökte magától Hongkit, aki rémült tekintettel zuhant a földre. De per pillanat ezzel volt a legkevesebb időm foglalkozni. Hisz a férfi még mindig talpon volt és készült is egy ütésre. Mielőtt a jobb ökle az arcomhoz érhetett volna elkaptam azt. Nem volt valami könnyű tartani, hisz mégiscsak egy férfiról beszélünk. Azonban mivel csak a karom mozgására figyelt, a lábamra egyáltalán nem koncentrált. Így itt is csak egy rúgásomba került az egész úgy, majd ismét egy utolsó ütés és a társához hasonlóan ő is kiterült.

-Látszik, hogy nem fejezték még be a kiképzéseteket. - rúgtam bele a földön heverő eszméletlen testbe.

Geun Suk megkönnyebbülten tette le a fegyvert, amit eddig feszesen tartott a kezében. Hongki pedig zavaros tekintettel ült a földön. Tudtam, hogy most már őt is vinnünk kell, hisz T.O.P értesülni fog a történtekről.

-Jól vagy? - guggoltam le mellé.

-Muszáj volt ebbe belekavarni? - pattant fel idegesen és fel-alá kezdett járkálni.

-Hát..hmm..szívesen. Semmiség. Bármikor szívesen kockáztatom érted az életemet, szóval igazán nem kell megköszönni.

-Mit köszönjek meg? Azt, hogy majdnem meghaltam miattad? - akadt ki.

-Ha nem húzod fel azon magad, hogy itt egy senki vagy, akkor nem lett volna ez. - jegyeztem meg nyugodtan.

-Én nem te vagyok. Nekem igenis van jelentőségem ebben a világban. Veled ellentétben.

-Meglepődnél, ha tudnád, hogy nekem milyen jelentőségem van.

-Kíváncsian várom.

-Vigyük az üzemanyagot és húzzunk innen! Nincs kedvem megvárni, míg ezek felébrednek vagy míg T.O.P emberei megérkeznek. - szólt közbe bölcsen Geun Suk.

A sorok közé sétáltam vele, és megragadtunk fejenként két kannát. Hongki természetesen egyet sem volt hajlandó felemelni. Először mérges pillantásokat vetettem rá, de aztán rájöttem, hogy a falra is mászhatok, akkor sem fogja még csak a kisujját sem megmozdítani. Nem igazán szerettem volna őt is beavatni ebbe az egészbe, de ha nem teszem meg, akkor valószínű, hogy pár nap múlva halott lesz. Nem tudtam, hogy mi lenne a helyes döntés. Így is már túl sok a mellékszereplő ebben a sztoriban, nem hiányzik még egy. Márpedig itt már csak rajtam állt, hogy az én történetemben hány embert helyezek reflektorfénybe.

6.rész

Nem szóltam a fiúkhoz. Egy kis időre volt szükségem, hogy feldolgozzam mi minden történt az elmúlt órákban. A repülőtér felé vettem az irányt, mert tudtam, hogy veszélyes lenne a városban maradni. Igaz volt még két óránk a gép indulásáig, de ezt láttam a legjobb döntésnek. Már fél órája szótlanul az utat bámultam, mikor Hero megérintette a vállamat.
-Minden rendben? - kérdezte halkan.
-Itt megállunk enni. - hagytam figyelmen kívül a kérdését és az út menti kis büfére mutattam.
Leparkoltam és kiszálltam a kocsiból. A többiek pár másodperc múlva követtek. A büfét szinte alig lehetett észrevenni. Egy apró, halovány fényű lámpa világította meg, és látszott, hogy nem sűrűn látogatott hely. A gyenge fényben végre megnézhettem, hogy kit is mentettünk meg alig egy órája. Mir némán állt Hero mellett. Mikor észrevette, hogy bámulom, rám nézett. Láthatóan meglepődött és a szemeiben ijedtséget véltem felfedezni.
-Szóval te lennél Mir. - pásztáztam végig, mire csak bólintott. - Örülök, hogy itt vagy velünk. - eresztettem meg egy apró mosolyt.
-A túlzott kedvességed néha már beteges. - jegyezte meg Hero.
-Örülnél neki, hogy nem szedtem szét azért, mert majdnem meghaltunk miatta.
-A halálhoz még csak közel sem voltunk.
-Persze. Egy kicsit sem. - mondtam cinikusan. - Ha egy centivel arrébb rántom a kormányt, már rég az intenzíven feküdnél.
-Akkor még hálásnak is kellene lennem, amiért menekülnöm kell miattad? - emelte fel a hangját.
-Kértelek arra, hogy segíts?
-Nélkülem T.O.P már rég elkapott volna.
-Ezt úgy mondod, mintha lett volna más választásod. Ha nem nekem segítettél volna, akkor megöllek. Egy fegyvert tartottam a fejedhez. Rémlik? Köpni-nyelni nem tudtál.
-Simán megoldottam volna.
-Akkor miért nem tetted azt?
-Mert hülye voltam. Sokkal jobban jártam volna, ha T.O.P-nak segítek.
-Menj! Tedd azt! Egy-két óráig nyalod T.O.P talpát és máris visszafogad. Ne hidd, hogy szükségem van rád. Mindenkitől független vagyok. Nem pont te leszel az, aki majd mérföldkő lesz az életemben.
-Legyen! - ordította, majd kikapta a kezemből a kocsikulcsot és elindult.
Gondolkoztam rajta, hogy utánamenjek és egy jól célzott ütés után elvegyem tőle a kulcsot vagy engedjem elmenni. Azonban helyettem már valaki más cselekedett.
-Elég lesz! - szólalt meg Mir és megragadta Hero karját. - Nem mész sehova. Veszünk valami kaját, felszállunk a gépre és elhúzunk Németországba.
-De..Mir..ez.. - dadogott Hero.
-Nem érdekel. Ha már idáig elrángattatok, akkor csináljuk végig. Leszarom, ha később megölitek egymást, de először jussunk el valami biztonságos helyre.
Mirből nem néztem volna ki ezt a férfias és magabiztos fellépést. Pár perce még egy ijedt kisfiúnak tűnt. Úgy látszott, ő tudott hatni Herora, aki ugyan mérgesen, de odasétált a büféhez.
-Nézd el neki! Forró vérű. - ment el mellettem Mir is.
Szótlanul követtem őket. A büfé azonban zárva volt. Megkopogtattam az ablakot, mire hirtelen felkapcsolódtak a lámpák, és zaj szűrődött ki bentről. Hero automatikusan a pisztolyához nyúlt, én pedig teljes nyugodtsággal vártam, hogy mi fog kisülni ebből. Amikor kicsapódott az ajtó két sztereotípia kelt bennem életre. Az egyik az volt, hogy egy filmbe kerültem és megjelent előttem a főszereplő tökéletesen "összekészítve". A másik pedig az, hogy ez a srác vagy sáros valamiben, vagy csak szimplán őrült. Koreában bármelyik kiadó versengene érte, ő meg itt él a semmi közepén egy büfének nevezett lakókocsiban. Nem százas az tuti. Igazából reménykedtem benne, hogy semmi köze az ügyeinkhez, mert már kezdett elegem lenni a szépen lassan felbukkanó sorstársakból. Feltámadt bennem az az ideál, hogy ő biztos csak egy átlagos fiú, akit kissé elsodort az élet. Ám ez a csodás kép szertefoszlott abban a pillanatban, mikor megszólalt.

-Vásárlók, vásárlók, vásárlók! - kezdett el ordibálni, mint egy őrült és örömében még táncolt is.

-Fejbe lőjem? - súgta oda nekem Hero, mire csak némán megráztam a fejemet.

-Ha minket is el akarsz üldözni, akkor nagyon jó úton haladsz. - szólaltam meg.

-Elüldözni? Én? Titeket? Viccelsz? - kérdezgette sorban. - Hetente csak egyszer-kétszer áll meg itt valaki.

-Akkor legalább adj valami ehetőt és ne csak a szád járjon! - dobta le magát a földre Mir.

Az egyenlőre még ismeretlen fiú meg sem mozdult. Felhúzott szemöldökkel néztem rá, hogy mégis mi a fenére vár. Csak felém nyújtotta a tenyerét jelezve, hogy előlegre van szüksége a kiszolgáláshoz. Hitetlenül sóhajtottam, majd intettem Heronak. Elővette a pénztárcáját és a srác kezébe nyomott egy kisebb vagyont. Szerintem még életében nem látott ennyi pénz egyszerre. Sőt...részletekben se nagyon. Rögtön visszarohant a lakókocsiba és iszonyatos zaj közepette elkezdett bent csinálni valamit. Ami minden bizonnyal ételkészítésnek indult, de nem voltam biztos benne, hogy úgy is lesz vége. Mir továbbra is üveges tekintettel bámult maga elé, azonban Herot már nem láttam magam mellett. Körbenéztem és megláttam, hogy a tőlünk 10 méterre lévő kocsinak támaszkodik és meggyújt egy cigit. Itt voltam gondban. Alapjáraton nem szoktam azon fennakadni, hogy ha valakinek van valami baja. Csak hagyom, hogy megoldja saját maga és még csak meg sem hallgatom a problémáját. Most viszont nem tudtam eldönteni, hogy az előbbi vitánkkal megbántottam Herot vagy csak így vezeti le a várakozással szembeni türelmetlenségét. Tehát feltámadt bennem az ész és a szív harca. Emberi legyek vagy maradjak egy rideg kőszikla. Igazából a második lehetőség jobban tetszett, csak nem voltam biztos abban, hogy ezzel a viselkedéssel az ő társaságában majd boldogulni tudok. Hisz ami T.O.P közelében működik, az Hero közelében már nem. Végül aztán a testem előbb cselekedett minthogy azt meggondoltam volna. Elindultam Hero felé, aki láthatóan meglepődött, mikor látta, hogy közeledek felé.

-Hatalmas lelki csatát vívhattál önmagaddal, amíg kitaláltad, hogy idegyere vagy sem. - jegyezte meg.

-Elmenjek? - kérdeztem és kivettem a szájából a cigit, a földre dobtam és eltapostam.

-Egy szóval sem mondtam. Csak azt hittem, hogy egy kicsit szeretnéd jobban megismerni Mirt. Vagy csak szemmel akarod tartani ezt az idiótát. - bökött a lakókocsi felé és meggyújtott egy újabb cigit.

-Mirt előbb-utóbb úgyis megismerem. Ezt a hülyét meg minek kéne szemmel tartanom? Semmit nem veszítek azzal, ha magára gyújtja ezt a csotrogányt. - rántottam meg a vállam, majd ugyanazt tettem, mint az előbb, így a cigije ismét a földön landolt.

-Élvezed? - kérdezte mérgesen és elővett egy újabb cigit.

-Ugye tudod, hogy ezt is elfogom dobni? - húztam fel a szemöldökömet.

Sóhajtott egyet és visszatette a cigit a dobozba, majd elsüllyesztette a zsebébe.

-Nem gondoltam volna, hogy pont téged zavar a nikotin.

-Nem zavar, csak nem akarom, hogy roncsold magad.

-Mióta érdekel ennyire az egészségem? - eresztett meg egy halvány mosolyt.

-Nem csak a te egészséged érdekel. T.O.P-nak sem hagytam, hogy cigihez vagy droghoz nyúljon. Emellett mivel a közeledben tartózkodom, rám is rossz hatással van a füstje. - láttam rajta, hogy rosszul esett neki a válaszom, így folytattam. - Másrészt viszont felelősséget vállaltál értem és megmentettél, amiért hálás vagyok. Pontosan ezért nem hagyom, hogy tönkre tedd magad.

-Ezt biztos te mondtad? - nézett rám nevetve.

-Sajnálom az előbbi vitánkat. - hagytam figyelmen kívül a kérdését.

Lefagyott az arcáról a vigyor és mély levegőt vett.

-Nem várom, hogy te is ezt mond. Hisz ha nem érzed magad hibásnak, akkor nem erőltetek rád semmit. Mindketten nagyon makacs természetűek vagyunk, így biztos, hogy lesznek még vitáink, de én ... - tartottam egy kis szünetet. - Én tényleg nem akartalak megbántani.

-Ezt az oldaladat ismeri T.O.P is?

-Igen. Sajnos mindent tud rólam.

-Nem értem, miért nem engedi, hogy szabad légy.

-Honnan veszed, hogy szabad akarok lenni?

-Akkor nem menekültél volna előlük.

-Lehet benne valami igazság. De az, hogy most kerülöm őket, az csak egy ideiglenes állapot. Előfordulhat, hogy később visszatérek hozzájuk.

-Pont mint az elmúlt években.

-Nekem ez az életem.

-Ez csak egy játék.

-Ez a játék az életem. Itt már túl nagy a tét. Nem szállhatok ki csak úgy.

-Akkor sem ha valaki segítene?

-Már épp eleget segítettél és így is elég nagy pácban vagy. Nem lenne jó, ha tovább rontanád a helyzetedet.

-Szeretem a kockázatokat.

-Nem dobálózhatok az életeddel. néztem a szemeibe.

Már épp készült volna mondani valamit, amikor kicsapódott a lakókocsi ajtaja és visszatért a még mindig névtelen srác.

-Kész a vacsora! - kiáltotta el magát.

-Ez már lassan a reggeli. - jegyezte meg Hero és elindult felé.

-Halkabban nem lehetne? - szorította össze a szemeit Mir. - Komolyan mondom, migrénem lesz ettől a gyerektől.

-Nem bírod a kiképzést. - veregette meg a vállát Hero.

-Ha már így összegyűltünk egy hajnali szeánszra, akkor igazán elmondhatnád, hogy ki is vagy te? - ültem le a földre és a büfés srácra néztem.

-Tudtam, hogy valamit elfelejtettem. Bocsánat a modortalanságomért. A nevem Jang Geun Suk.

Épp mesélt volna tovább a srác, ám ekkor Hero tett egy óvatlan lépést. Hátradőlt és kifeküdt a földön. Ezzel önmagában nem is lenne probléma, csak így kilátszott az övébe csúsztatott pisztoly. Geun Suk rögtön felpattant és ijedt tekintettel kapkodta a fejét hármunk között.

-Úristen! Gyilkosok. Hívom a rendőrséget! - kezdett el rohanni a lakókocsi felé, de Hero gyorsabb volt nála.

Azonnal elkapta a lábát és maga alá gyűrte. Geun Suk ugyan jó erőben volt, Hero ellen nehéz lett volna felvenni a versenyt. Hero elővette a fegyverét és az ellenfele fejéhez szorította.

-Sajnálom. - sóhajtotta, majd készült meghúzni a ravaszt.

-Ne! - kaptam el az utolsó pillanatban a kezét és elvettem tőle a fegyvert.

Értetlen tekintettel nézett rám és ez pont elég volt Geun Suknak. Lelökte magáról Herot, aki meglepődötten tapasztalta, hogy ő került alulra. Az eddig idiótának hitt srác ahelyett, hogy elfutott volna, teljes erejéből ütni kezdte Herot. Mir azonnal kapcsolt és lefogta a feldühödött srácot. A lakókocsi oldalához szorította én pedig Herohoz rohantam.

-Minden rendben? - hajoltam fölé és végigsimítottam az arcán, mire csak elkapta a fejét.

Mérges volt rám, ami érthető. Intettem Mirnek, hogy foglalkozzon inkább Heroval. Odamentem Geun Sukhoz és a hajánál fogva berángattam a büfébe.

-Muszáj volt? - kiáltottam rá, lelöktem a bent lévő kis kanapéra, ráültem a csípőjére és a kezeit a feje mellé szorítottam.

-Nem fogok bűnözőket bujtatni. - próbált kiszabadulni, de nem igazán sikerült neki.

-Kérlek! Csak hallgass meg! - néztem a szemeibe, mire abbahagyta a kapálózást.

Fél órán keresztül meséltem neki a történetemet. Kénytelen voltam neki mindent elmondani. Láthatóan meglepte, de egész jól viselte.

-Miért nem hagytad, hogy megöljön? - kérdezte.

-Nem szeretek ember életeket oltani.

-Hallgatok. - bólintott. - Egy feltétellel. Mehetek veletek.

-Mi? - néztem rá kikerekedett szemekkel.

-Azt hiszed nekem élvezetes itt ülni a nap 24 órájában? Az életemet lehúztam a klotyón, mikor otthagytam az egyetemet. Újra akarom kezdeni. Vigyetek magatokkal!

-Ez nagyon veszélyes. Meg is halhatsz. Nem vállalok érted felelősséget.

-Nem is kell. Tudok magamra vigyázni.

-Fogalmad sincs, hogy miről beszélsz.

-Kérlek! Ez az utolsó esélyem. Ha kell még A sráctól is bocsánatot kérek.

-A legjobb lesz, ha őt most hagyod.

-Akkor hagyom. De könyörgöm! Nekem ez az utolsó reménysugár. Megfosztanál tőle?

-Legyen. - sóhajtottam. - De csak hogy tudd, ezért én tartom a hátamat.

-Köszönöm, köszönöm, köszönöm. - hajtogatta megállás nélkül és megölelt.

Ez az ölelés azonban kissé furcsán nézett ki, ugyanis még mindig ugyanabban a pózban voltunk, mint mikor belöktem a lakókocsiba.

-Már nem kell félned attól, hogy rád támadok vagy, hogy hívom a rendőrséget. - vigyorgott rám kajánul.

Azonnal értettem a célzást és leszálltam róla.

-Herot pedig hagyd békén! - néztem rá szigorúan és kinyitottam a lakókocsi ajtaját, majd kimentem.

Mir már a kocsihoz cipelte Herot, aki láthatóan nem volt valami jó állapotban. Erőtlenül ült a hátsó ajtónak támaszkodva. Odasétáltam hozzájuk. Meglepődtem. Hero haragos és lenéző tekintettel bámult rám, azonban Mir szemeiben megértést véltem felfedezni.

-Segítenél neki összepakolni? - néztem a vörösre, mire az némán bólintott és már el is indult, azonban én még megragadtam a karját. - Kérlek, tartsd szemmel!

Letérdeltem Hero mellé, aki kissé megviselt volt és látszott rajta a fáradtság. Fizikailag nem volt jó állapotban. Geun Suk nyomott hagyott rajta. Az egyik ütésétől felrepedt a szája és a nyakán is egy apró karcolás látszódott.

-Haragszol rám? - kérdeztem.

Ám mikor feltettem ezt a kérdést, már tudtam, hogy hülye voltam. Hero rám nézett és a szemeiből csak úgy sugárzott a megvetés. Tudtam, hogy én vagyok a hibás a sebeiért.

-Nem. - sóhajtott.

-Mi? - kérdeztem vissza, azt hittem rosszul hallok.

-Nem haragszom. - ismételte meg.

-De.. - kezdtem dadogni.

-Tudom, hogy képtelen vagy ölni. Igazából nem lepett meg a reakciód. Először fejbe tudtalak volna lőni, de aztán átgondoltam. Én is figyelhettem volna jobban.

-Nehogy még bemagyarázd, hogy a te hibád! - szóltam rá erőteljesen.

-Azért ezt nem mondtam. - mosolyodott el, de rögtön fel is szisszent.

-Mi a baj? - kaptam ijedten a kezéhez. - Hol fáj?

-Igazából mindenhol. - nyögött.

-Ez elég csúnya. - mutattam a szájára.

-Felrepedt, igaz? - kérdezte, mire csak bólintottam. - Remek!

Óvatosan a szájához emeltem a kezemet és az egyik ujjammal végigsimítottam a sebén. Ekkor néztem meg jobban a tökéletes arcát. Nem kellett volna annak a sebnek ott éktelenkednie. A szemeibe néztem és úgy éreztem, hogy elvesztem. Eme gyengébb pillanatomnak következményei is lettek volna, ha Mir meg nem jelenik háta mögött Geun Sukkal. Nem tudtam, hogy örülnöm kellene vagy sírnom, amiért megszakadt ez a tökéletes pillanat.

-Ugye ez csak egy vicc? - kérdezte Hero és Geun Sukra bökött.

-Velünk jön és erről most nem nyitok vitát! Neked most pihenned kell! Mir te vezetsz, de előtte segítsük be Herot a hátsó ülésre. - osztottam ki az utasításokat.

Szótlanul teljesítették a kérésemet. A két srác, Mir és Geun Suk előre ült, én pedig hátra Heroval. A fejét az ölembe fektettem és óvatosan simogatni kezdtem az arcát. Valahogy felelősséget éreztem iránta. Hisz ő is sok mindent vállalt miattam. Tartozom neki. Nem is kevéssel. Mir a gázra lépett és elindultunk a repülőtér felé. Körülbelül még egy órára jósoltam az utat. Geun Suk elmerülten bámult ki az ablakon és üveges tekintettel nézte a régi "otthonát". Tudtam, hogy sokat jelent neki ez az új esély. Hálás azért, mert segítünk neki, így hallgatni fog. Én azonban kezdtem félni, mert egyre jobban úgy éreztem, hogy az eszem helyett a szívem irányít és ezt mindenképpen szerettem volna elkerülni. Soha nem sült még ki semmi jó abból, ha nem gondolkodtam logikusan. Márpedig ha valamikor, akkor most a helyén kellett lennie az eszemnek, hisz egy olyan emberrel készülök felvenni a harcot, mint T.O.P. Vagyis...egyáltalán vállalom én ezt a háborút? Szembe megyek azzal, aki eddig mindenben mellettem állt? Még ha fura módon is, mindig ott volt nekem. Milliónyi megválaszolatlan kérdés cikázott a fejemben és nem tudtam, hogy hol keressem rájuk a megoldást. Hero érezte, hogy kattog az agyam. Megfogta a kezemet és a mellkasára tette. Éreztem a szívdobbanását és abban a pillanatban belém hasított a felismerés: vannak fontosabb dolgok is, mint is, mint az én őrült játékom...

5.rész

Körülnéztem a szobában, ami eleganciáról árulkodott. Mindennek megvolt a maga helye, tökéletes rend uralkodott. Kicsit mesélt a tulajdonosáról is. Látszott, hogy Hero alaposan megtervezett mindent a szobában, pont mint az egész házban. Furcsa fiú volt. Elképzelni sem tudtam, hogy hogyan kerülhetett kapcsolatba T.O.P-val. S hogy miért pont ő került be abba a bizonyos csapatba? Még egy jó kérdés. Tisztában vagyok azzal, hogy nem bízhatom benne. Hisz van valami bökkenő a történetben. Túl könnyen belement abba, hogy segít és túl kedves volt. Mintha már előre tudta volna, hogy jövök. Pontosan azt mondta, amit hallani akartam. Hát persze! Ekkor teljesen összeállt a kép. Elővettem a fegyveremet és óvatos léptekkel kisétáltam a szobából. A nappaliban égtek a lámpák, így tudtam, hol keressem. Békésen üldögélt a kanapén és elmerülten bámulta a tévét. Nem vett észre. Könnyen a háta mögé tudtam settenkedni. Úgy látom, T.O.P nem végzett tökéletes munkát. Majdnem sikerült átvernie. De arra nem tanította meg ezt a srácot, hogy ha kicsit belemerülök a gondolataimba, akkor nagyon gyorsan összerakom a történetet. Ha profi lenne, akkor már rég végrehajtotta volna a feladatát. Ami nem hiszem, hogy a megölésem lett volna. Inkább csak egy sima bealtatózás és másnap megint T.O.P mellett ébredtem volna. Nem tudtam, hogy ezért most őt vagy T.O.P-t ölném meg szívesebben. Vagy csak leckéztessem meg őket? Na ez nem jó ötlet. A főnököm soha nem tanulta meg a leckét. Akkor Herotól mégis mit várok?

-T.O.P jobbnak gondolt. - szólaltam meg és a fejéhez emeltem a pisztolyomat.

Összerezzent. Éreztem rajta, hogy megrettent. Nem számított arra, hogy gyorsabban rájövök, mint kellene.

-Miről beszélsz? - próbált magára nyugalmat erőltetni.

-T.O.P mikor odaadta nekem a 4 papírt, amelyikből az egyiken te voltál, pontosan tudta, hogy felfogom keresni azt a személyt, akinek megvan a címe. Csak a tiéd volt ráírva, ami nem véletlen. Előre kiterveltétek. Tisztában voltatok azzal, hogy mit reagálok a kis titkaitokra. Számítottatok rá, hogy ki akarok majd szállni. Pontosan tudtátok, hogy idefogok jönni. Valamint azt is, hogy milyen céllal. Előre tudtad a szöveget, amit el kellett mondanod nekem. Majd minden bizonnyal hamarosan tőrbe csaltál volna. Csak még azt nem tudom, hogy visszacsempésztél volna T.O.P-nek vagy megöltél volna. - magyaráztam el neki.

-T.O.P nem hagyta volna, hogy megöljelek. Többet jelentesz neki annál, hogy kivégeztessen.

-Tudod, ha azt akarod, hogy ne öljelek meg, akkor nagyon rosszul taktikázol.

-Megölhetsz. Mit nyersz vele?

Ez nagyon jó kérdés volt. Hisz nekem semmivel nem lesz jobb attól, hogy ő halott. Viszont akkor sem szeretem, ha valaki hazudik nekem.

-Mit veszítek? - kérdeztem vissza.

-Okosabb vagy, mint azt T.O.P gondolja.

-Ő nagyon sok mindent nem tud. Azt hiszi, hogy naiv vagyok és ha valaki, akkor ő ki tud fogni rajtam. Lehet régen ez így volt, de nem szabad elfelejteni, hogy távol voltam 3 hónapig. Ez pedig nagyon hosszú idő, ami alatt sok minden megváltozhat. Különben is, szeretem mikor keresztül húzhatom T.O.P számításait.

-Kössünk egyezséget! - állt fel és felém fordult.

-Túl korán kéred az alkut. Csak rontod az esélyeidet. - ráztam a fejem.

-Akkor kérjem, mikor már belém eresztetted a golyót? - húzta fel a szemöldökét.

-Lehet, hogy T.O.P mégsem nevelt olyan rosszul. - bólintottam elismerően.

-Nem nevelt senki. Mindenem amim van, azt csakis saját magamnak köszönhetem. Engem nem pénzelt senki.

-Mert szerinted engem igen?

-Ezt mondtam?

-Csak gondoltad.

-Én... - kezdte volna.

-Jobban jársz, ha az igazat mondod. Lehet, hogy a következő mondatodon múlik az életed. - vágtam közbe.

-Árvaházban nőttem fel. A szüleim lemondtak rólam, és azt mondhatom, hogy erre nem volt alapos indokuk. A bőrük alatt is pénz volt, én valahogy mégsem fértem bele az életükbe. Elszöktem az árvaházból. Nem tudtam ott élni. Nem oda tartoztam. Folyton balhéztam a többi lakóval. Verekedtünk, szidtuk egymást. 10 éve jöttem Szöulba. Egy cégnél kezdtem el dolgozni, majd szépen lassan kiépítettem a saját kapcsolataimat. Rengeteg részvényt felvásároltam. S ezeket a vételeket főként kölcsönökből intéztem. Aztán befektettem. Lemezcéget alapítottam. Négy évig vittem a kiadót. Annyi idő elég volt ahhoz, hogy olyan szinten összeszedjem magam anyagilag, hogy többet az életben ne kelljen dolgoznom.

-Miért mondod ezt el nekem?

-Várd ki a végét! Ha befejezem a történetet, akkor megérted, hogy miért bízhatsz mégis bennem.

-Izgatottan várom.

-Azonban három éve megjelent T.O.P egyik embere. Tina. Elcsábított. Aztán pedig mint mindegyik elvakult szerelmes, nem figyeltem az apró részletekbe. Egy hónap alatt kisemmizett. Szinte mindenemet elvette.

-Ezek szerint bosszút forralsz. De ez nem fog sikerülni, ha Tina vagy akár T.O.P emlékszik rád.

-Nem emlékeznek. Nevet változtattam és külsőleg is kissé más lettem.

-Plasztikai sebész? - kérdeztem döbbenten.

-Dehogy! Csak kicsit dolgoztam a testemen. - vágta rá azonnal.

-Tehát felkerested T.O.P-t és előadtad neki, hogy te vagy az egyik legjobb ember a koreai piacon, akit maga mellé kellene választania. Ő mit sem sejtve belement és jelentős pénzösszeget ajánlott, amiből újrakezdhetnéd az egész életedet. Te viszont nem tudod eldönteni, hogy mi a fontosabb. Megelégszel ezzel a pénzzel és folytatod onnan, ahonnan anno T.O.P miatt abba kellett hagynod. Vagy inkább elégtételt szeretnél venni.

-Pontosan.

-De azóta mint látom kicsit összeszedted magad. - mutattam körbe a nappaliban célozva a szemmel látható gazdagságra.

-Szerinted ezt sikerült visszaszereznem tisztességes úton? - kérdezte cinikusan.

-Azt hiszed, hogy azért mert ezt a történetet elmondtad nekem, én bízni fogok benned?

-Mutatok valamit. - mondta, majd a nappaliban lévő szekrényhez sétált.

Elővett a zsebéből egy kulcsot és kinyitotta az egyik fiókot. Egy vaskos dossziét emelt ki belőle. Letette a kanapéra, majd hátrébb lépett három lépést.

-Nézd meg! - intett a fejével a papírrengeteg felé.

Óvatos léptekkel sétáltam felé, de figyeltem arra, hogy egy pillanatra se emeljem el róla a fegyvert. Leültem és kinyitottam a mappát. Hirtelen rengeteg számla tárult elém. Ott volt a W Entertainment többéves könyvelése. Rengeteg szerződés Korea legkülönbözőbb hírességeivel. Számlaegyenlegek, marketing tervek, bevételi és eladási adatok. Legalul pedig fényképek voltak. A fotókon Tina és Hero állt. Mindegyiken mosolyogtak és átölelték egymást. Szerelmes levelek tömkelegét találtam meg, és mindegyiken egyértelműen Tina írása szerepelt. Hero nem hazudott. T.O.P nagyon csúnyám átverte és kisemmizte őt.

-Milyen alkut ajánlanál? - fordultam felé.

-Azt a három repülőjegyet tényleg lefoglaltam. Segítek neked. Úgy ahogyan az elején mondtam. Azonban ezúttal ez nem átverés.

-Nem vagyok biztos abban, hogy hihetek neked.

-Soha nem lehetsz biztos abban, hogy az emberek igazat mondanak neked. Mindenkinek lehet oka hazudni. Nem várhatsz őszinteséget, ha nem adsz bizalmat.

-Pont te mondod ezt? - kérdeztem cinikusan.

-Ha belegondolsz, én átvertelek, de te ideiglenesen mégis bizalmat szavaztál nekem. Aztán pedig rádöbbentél, hogy átverés volt. De mivel kezdetben hittél nekem, így őszinte voltam veled.

-Tehát mivel én az átverésért bizalmat adtam, ezért végül őszinteséget kaptam tőled, aminek hatására megint csak bizalmat kellene adnom neked.

-Megértjük mi egymást.

-Egy ilyen lelkizés után egyszerűbb lenne, ha simán csak megölnélek. - sóhajtottam.

-Azt nem teheted. Csak ez az egyetlen esélyed. Ha nem fogadod el a segítségemet, nem tudod megleckéztetni T.O.P-t.

Utáltam, hogy igaza volt. Jelenleg nem volt más lehetőségem. Rajta múlott, hogy hogyan tovább.

-Segítek és véglegesen melléd állok. - nézett a szemembe.

Nem szerettem hinni az embereknek, mert sok hazugságot nyeltem már le és nem pont Herot tartottam az igazság mintaképének. Abban a pillanatban megszólalt a csengő. Tudtam, hogy már nincs sok időm.

-Ha bizalmat szavazok neked, visszaélsz vele?

-Nem. - felelte magabiztosan.

-Akkor rád bízom. Valahogy juttass ki innen!

-Megbízol bennem? - csillant fel a szeme.

-Nincs más választásom. - válaszoltam ridegen.

Ez láthatóan nem esett jól neki, de nem hiheti azt, hogy szemet hunyok a dolgai felett. Hero megragadta a karom és maga elé rántott. A testünk összesimult, s éreztem, hogy gyorsabban veszi a levegőt. Végig simított a karomon és kivette a kezemből a fegyvert. A bal karját finoman a mellkasom köré fonta, a pisztolyt pedig a fejemhez emelte. Most gondolhattam volna arra, hogy simán elsütheti és akkor én halott lennék. Ha tartotta volna magát T.O.P tervéhez lehet, hogy ez lenne a sztorim vége. De nem tette. Óvatosan kinyitotta a bejárati ajtót. Rögtön megpillantottam, hogy a ház előtt körülbelül 5 kocsi állt. Az egyikből GD, Tina és T.O.P, a másik négyből pedig a cég emberei szálltak ki. Hero lassú léptekkel tölt maga előtt.

-Tudod a szerepedet. - suttogta a fülembe.

T.O.P először önelégülten vigyorgott, de amikor meglátta, hogy túszként érkezem a vigyor lefagyott az arcáról. Nem erre számított.

-Hero! Te meg mi a fenét csinálsz? Nem megölni kell, csak elrabolni. Jött volna magától is. - szólalt meg GD.

-Változott a terv. Azt hiszem, még sokat profitálhatok abból, ha egy kicsit eljátszadozom még vele. - kezdte teljes nyugodtsággal Hero.

Majd kezei finoman felfedezőútra indultak a pólóm alatt. Megmutatta egy másik arcát. Ezek szerint eddig evvel a stílussal érvényesült. Férfias volt és uralkodó.

-Ne merj hozzáérni! - indult meg felén T.O.P.

-Ember! Fegyver van nála. Megölheti. - rántotta vissza GD a főnökét.

GD tökéletesen kezelte a helyzetet. Ő döbbent rá először, hogy mi is történik.

-T.O.P.. nagyon szétesettnek tűnsz. Hol van a vezér, aki mindent nyugalmasan és ridegen tűr? - kérdezte cinikusan Hero.

-Azt hiszed, most nagy ellenfélnek tekintelek?

-Nem. De egy lépéssel előtted járok és ez zavar. MI most szépen beülünk az autóba és elhajtunk. Ti pedig ezt végignézitek vagy megölöm.

-Jól figyelj te féreg! - kiáltott fel T.O.P.

-De sokszor hallom ma ezt a kedves becenevet. - jegyezte meg vigyorogva Hero.

-Azt hiszed, hogy tétlenül végignézem ezt? Pénzt ígértem és bizalmat szavaztam neked.

-Nekem nem sokat ér a te bizalmad.

Majd Hero elindult velem az autó felé. A többiek mozdulni sem mertek. Mikor a kocsihoz értünk kinyitotta az ajtót és elsőként bemászott az anyósülésre, majd intett nekem, hogy szálljak be. Szótlanul teljesítettem a kérését. A kezembe nyomta a kulcsot.

-Rázd le őket! - s amint ez kimondta, azonnal a gázra léptem.

Őrült sebességgel kezdtem el száguldozni Szöul utcáin, de pontosan tudtam, hogy utánunk fognak jönni.

-Hívd fel a haverodat! - szóltam oda Heronak.

-Melyiket? - kérdezte értetlenül.

-Akit magaddal hozol Németországba.

-Mir?

-Igen.

-De hát minek? Nála akarsz menedéket keresni?

-Menedéket? Viccelsz? T.O.P pontosan tudja, hogy ő a legjobb barátod. Már ebben a pillanatban ráállított valakit, hogy túszul ejtse.

-Basszus! Hogyan előzzük meg őket? - sóhajtott gondterhelten.

-Nyugi! Amíg én veled vagyok, addig nem lesz semmi baja Mirnek. Hívd fel és mond meg neki, hogy azonnal induljon el a 32-es út felé. 10 perce van, hogy odaérjen és lehetőleg hozzon magával egy sofőrt. Vagyis semmiféleképpen se vezessen! - hadartam el, de közben folyamatosan a visszapillantó tükröt néztem és kerülgettem az előttem haladó kocsikat.

-Mit tervezel? - kérdezte, de máris tárcsázta Mirt.

Egy perc alatt meg is tárgyalták.

-5 perc és 32-esen lesz.

-Remek! - állapítottam meg és némán rángattam ide-oda a kormányt.

Nem szerettem az autós hajszákat. Mindig túl nagy volt bennük a kockázat.

-Milyen autóval vannak? - kérdeztem, mikor már a 32-es úthoz értünk.

-Audi R8. - adta meg a választ.

Nem telt bele egy percbe sem és már láttam is magunk előtt négy méterre az említett kocsit.

-Hívd fel és hangosítsd ki! - szóltam Heronak.

-Ugye tudod, hogy hatalmas kockázatot vállalok azzal, hogy kihúztalak a bajból? T.O.P elsőszámú célpontja lettem és a haveromat is életveszélybe sodortam. - darálta, de közben már hívta Mirt.

-Később kárpótollak, csak legyünk túl ezen. - pillantottam rá.

-Na mit akartok? - hallottam meg Mir hangját a telefonban.

-Mir! Figyelj rám! Az autótok bal oldalához húzódom. Húzd le az ablakot, Hero ugyanezt megteszi nálunk hátul és át kell másznod!

-Ezt mégis hogy a fenébe gondoltad? - visította a vonal túlsó végén.

-Biztos, hogy őt akarta T.O.P a csapatba? - kérdeztem hitetlenkedve Herotól, aki csak bólintott.

-Mir. Választhatsz. Megvárod míg T.O.P szétlövi a fejedet vagy átmászol. Melyiket szeretnéd? - kérdeztem angyali hangon.

-Utállak titeket! - jegyezte meg Mir, majd lecsapta a telefont.

-Menj és segíts neki! - intettem Heronak.

-Biztos megtudja csinálni? - nézett rám félve, mire csak bólintottam.

Hátramászott és lehúzta az ablakot. Amennyire lehetett közel húzódtam az Audihoz. Körülbelül 10 cm lehetett a távolság a két autó között. Feszülten markoltam a kormányt és hol a mögöttünk haladó T.O.P-ra, hol pedig a szomszédos kocsiban ülő Mirre pillantottam. Mir is lehúzta az ablakot, és bizonytalanul, de elkezdett átmászni. Hero rögtön megragadta a karját és segített neki. Tudtam, hogy részben rajtam múlik a siker. Hisz ha egy kicsit is elrántom a kormányt, Mir a két autó közé esik és meghal. Két percbe sem telt és Hero már át is húzta Mirt a kocsinkba és felhúzta az ablakot. Abban a pillanatban el is tűnt mellőlünk az Audi és lekanyarodott a legelső leágazásnál. Nagyot sóhajtottam és gondterhelten nyugtáztam magamban, hogy az egyik problémát sikerült megoldani. De T.O.P és az emberei még mindig a nyakunkba lihegtek. Nem tudtam, hol rázhatnám le őket. Ők is otthonosan mozognak ezen a terepen, hisz mindennap ezeken az utakon járnak. Aztán eszembe jutott, hogy a közelben van egy híd. Egy felnyíló híd. Az órára pillantottam, ami hajnali kettőt mutatott. 5 perc múlva indul a hajnali hajóturnus a kikötőből. Ez az egyetlen esélyem. Pár perces néma utazás után a hídhoz értünk. A sorompókat már leengedték és már a híd két szárnya is emelkedni kezdett. A parkoló sávba hajtottam és áttörtem az autóval a sorompót. Csak egyszer próbálhattam meg. Az első hajó úgy 10 méterre lehetett a hídtól. Szerencsémre a híd még nem túl nagy szögben emelkedett fel, így a gázra tapostam és felhajtottam rá. Mikor a tetejére értem, elszámoltam háromig és csak reménykedni tudtam, hogy az autó még időben átrepül a túloldalra. Mögöttem a srácok néma csendben ültek és megszólalni sem mertek. Csak akkor éreztem magam biztonságban, mikor az autó a híd túloldalán földet ért. Láttam, hogy T.O.P nem mer megpróbálkozni ezzel az ötlettel és inkább megálltak a sorompónál, ezzel feladva az üldözésünket. Innentől már nem volt nehéz dolgom. Továbbra is száguldoztam Szöul utcáin, hogy minél előbb a repülőtérre érhessünk és végre magam mögött hagyhassam T.O.P-t, még ha csak egy kis időre is.

4.rész

Csak némán ültem egy nagyobb sziklán. Még mindig nem tudtam feldolgozni a csodálatos látványt, ami elém tárult. Ennél azonban sokkal jobban foglalkoztatott, hogy vajon mi oka van annak, hogy T.O.P ide hozott. Emellett GD szavai is bennem égtek. Szeretném a világ egyik legridegebb emberét? Szerelmes lennék egy bűnözőbe? Ez nem lehet. Túl veszélyes. Évekig éltem úgy, hogy minden, amit éreztem, csak látszat volt. Talán Kan kezdte megtörni a jeget, de nem sikerült befejeznie az olvasztást. Viszont T.O.P valamiért fontos nekem. Pedig a pokol legmélyebb pontjára kellene kívánnom. Én mégsem ezt teszem. A szerelem az életemben eddig csak egy plusz kockázat volt. Nem éreztem szükségesnek. Nem hiányzott. Mindig megkaptam, amit akartam és ehhez nem kellett egy ember, akit páromnak tekinthetek. Itt pedig feltűnik egy ellenérv. T.O.P mindig velem volt és az esetek többségében ő adott meg nekem mindent. Vagyis akkor ő valamilyen szinten hozzám tartozott. S ez a mai napig így lenne? Kétlem. Ő is pontosan tudja, hogy nem képes leállni. Nem fog lenyugodni mellettem és én sem adom fel érte az életemet. Most mégis úgy éreztem, hogy hamarosan döntést kell hoznom. Mintha félelem kelt volna bennem életre. Ez lehetetlen. Olykor emberek halálát készítem elő és tárt karokkal várom én magam is a történetem végét, ettől az egésztől mégis félek? Ennyire nem lehetek ellentmondásos. Gondolataimból T.O.P zökkentett ki. Leült mellém és a kezét a combomra tette.
-Miért pörög még most is az agyad? - kérdezte halkan.
-Nem találom a hibát.
-Arra nem gondoltál, hogy esetleg nincs itt semmilyen hiba? - húzta fel a szemöldökét.
-Nem lehet 3 hónap alatt olyan változáson átmenni, hogy pont az az ember ne ismerjen ki, aki régen minden rezzenésedet tudta.
-Szóval most az a problémád, hogy nem tudod, mire számíts tőlem. - sóhajtott.
Nem tudtam erre mit válaszolni. Ha igazat adok neki, akkor a saját gyengeségemet ismerem be. Ellenszegülni pedig nem igazán tudtam, hisz pontosan ismert.
-Tudod egy idő után belefárad az ember. 7 éve kezdődött minden. Azt akartam, hogy elismerjenek. Csak annyit szerettem volna, hogy meglássák bennem azt a pluszt, ami másban nincs meg. Volt életcélom. Aztán jött egy lány. Azt mondta, segít nekem. Megígérte, hogy mindenben mellettem fog állni és én hittem neki. Életem legrosszabb döntése volt. Az apja az olasz maffiának dolgozott. Az volt a megbízatása, hogy megöljön. Én szerettem. Azt mondta, megváltozik és beszél az apjával. - nem akart rám nézni.
-Mi történt? - fogtam meg a kezét.
Éreztem, hogy ez a legfájóbb pont, amit T.O.P múltjában találni lehet.
-Csak egy képet kaptam, aminek a hátoldalán az állt, hogy remélik boldog vagyok, mert a lány halott.
-Ezért lettél ilyen?
-Nem vagyok szívtelen. - nézett rám kétségbeesetten. - Ha a tükörbe nézek nem egy szörnyet látok, hanem egy embert, akinek valami nagyon hiányzik az életéből.
-Miért mondod ezt el nekem? - kérdeztem értetlenül.
A kérdésemre nem T.O.P adta meg a választ. Néhány másodperc múlva 3 sötétített ablakú kisbusz állt meg füstölő kerekekkel mellettünk, melyből a számomra már jól ismert személyek szálltak ki. Azonnal felálltam és nem igazán tudtam mire vélni a dolgokat. Yoseob tartott felénk, maga mögött vagy 20 emberével. Mindegyiknél kések, fegyverek. T.O.P teljes nyugodtsággal állt mellém és mintha semmi sem történt volna folytatta a mondanivalóját.
-Pontosan ezért mondom el neked.
Yoseob a fegyverével a levegőbe lőtt, jelezve, hogy figyelmet szeretne. Vezér volt, de sohasem láttam még agresszívnak. Sokkal nyugodtabb és megfontoltabb természet volt, mint T.O.P. Ha valakitől támadásra számítottam ma este, az biztos, hogy nem ő lett volna.
-Már rég meg kellett volna ölnöm téged. - lépett T.O.P elé és a fejéhez szegezte a pisztolyát.
-Ha ő meghal, akkor te is mész vele. - tettem vele ugyanezt.
Az emberei értetlenül néztek ránk. Nem tudták, hogy egy ilyen helyzetet hogyan kellene kezelniük.
-Rien...te ezt nem értheted. - vett mély levegőt Yoseob.
-Nagyon örülnék neki, ha végre elmagyaráznátok. - jegyeztem meg cinikusan. - Szóval ki kezdi?
-Erre most nincs időnk. - szólt közbe T.O.P.
-Te csak fogd be! A te életed a tét, szóval ne nehezítsd meg a dolgomat! - néztem rá villámokat szóró szemekkel. - Yoseob...tedd le a fegyvert! - fordultam az említett felé. - Kérlek!
Tudtam, hogy ha valakire, akkor rá tudok hatni szép szóval is. Okosabb volt annál, mint hogy most azonnal körítés nélkül megölte volna a legnagyobb ellenségét. Talán ő az egyetlen, aki eddig tudta tartani a lépést T.O.P szervezetével. Lassan elemelte a fegyverét és a zakója zsebébe csúsztatta.
-Beszélj! - vetette oda T.O.P-nak és visszasétált az embereihez, majd jelezte nekik, hogy várjanak pár percet.
-Ezt mégis hogy a fenébe akarod megúszni? - néztem a főnökömre.
-Később megbeszéljük. Most viszont...Befejezem, amit elkezdtem.
-De..- kezdtem volna.
-Hallgass! - vágott közbe. - Megesküdtem, hogy bosszút állok az olasz maffián és megölöm azt, aki ezt tette azzal a lánnyal. El kellett intéznem, hogy az útjaink keresztezzék egymást. Az ő növendékük Sergio Pérez, aki a következő szezonban a Forma 1-ben fog versenyezni. Cody Terman rá jelenti a legnagyobb veszélyt. Az olaszok már rá is álltak a srácra és mindent megtesznek azért, hogy megöljék. Azért jelöltem ki a legjobb csapatomat erre a munkára, mert végleg le akarok számolni velük.
-Tehát, ha jól értem ezúttal nem gyilkolunk, hanem életet mentünk? Túl drasztikus váltás. Különben is, normális vagy? Európa nem a mi területünk. Bármelyik sarkon az olasz maffia embereibe botolhatunk, mi meg odamegyünk négyen. Lehetetlen! Őrültség! Aláírod a halálos ítéletedet. - emeltem fel a hangomat.
-Nemcsak négyen megyünk. - elővett a zsebéből pár papírt és a kezembe adta.
Széthajtottam őket és négy ember adatlapját találtam rajtuk.
-Hero, Jae Jin, JaeHyo, Mir. - olvastam fel hangosan a neveket. - Mit akarsz velük?
-Ők is a csapathoz tartoznak.
-Remek. Akkor nyolcan már biztos van esélyünk. - jegyeztem meg cinikusan.
-Egy embert kihagytál. - jelent meg mellettem Yoseob. - Kan.
Valahogy már nem is lepődtem meg, hogy az ő nevét mondta. Miért is várta volna ki, amíg én megtudok mindent?
-Nyugodtan mondd el, hogy mi van vele! Tudom, hogy él. - néztem T.O.P szemeibe.
-Azért kellett volna megölnöd, mert ő is az olasz maffiának dolgozott. Aztán te erre nem voltál képes, így GD kapta az ügyet. De Kan alkut kötött. Azt mondta, hogy segít megölni az olasz vezért, ha szabadon engedjük. Megegyeztünk vele. Azóta Németországban van. Ráállítottuk Codyra, a nap 24 órájában vigyáz rá és infókat szállít az ottani helyzetről.
-Röviden: mindenki tudott mindenről és nekem semmit nem mondtatok.
-Tudtam, hogy felzaklatna. - érintette meg a karomat T.O.P.
-Ezért inkább egy évig a képembe hazudtál. Csak gratulálni tudok.
-Megakartunk védeni.
-Ezt ne hangoztasd, mert esküszöm, hogy golyót eresztek beléd! Azt hiszed, hogy ezek után majd szó nélkül segítek neked ebben az ügyben? - húztam fel a szemöldökömet.
-Nem szeretnél újra találkozni Kannal? - nyelt egy nagyot T.O.P.
-Őszintén? - kérdeztem, mire csak bólintott. - Csak pár percig, amíg végre hajtanám a múltkor sikertelen feladatomat.
-Nem tudnád megölni. Akkor sem tudtad. Szereted.
-Örülök neki, hogy te mindig jobban tudod az érzéseimet, mint saját magam.
-Hidd el, én lennék a legboldogabb ember, ha nem kellene azt mondanom, hogy mást szeretsz.
-Olyan jól hazudsz.
-Nem! Kérlek, most az egyszer bízz bennem! Igazat mondok. Fontos vagy nekem, és gyűlölöm a tudatot, hogy te nem érzed ezt.
-Annyiszor hittem már neked és mindig eljátszottad az esélyeidet. Nem esett még le, hogy miattad nem tudok megbízni az emberekben? Ilyenné neveltettél. Azt kérted GD-től, hogy tökéletes legyek. Ebbe a tökéletességbe pedig az is beletartozott, hogy érzelemmentes és bizalmatlan legyek. Bár veled szemben hatalmas előny a bizalmatlanság. Minden, amit nekem vagy másnak mondasz csak szavak. Nincs mögöttük sem érzelem, sem jelentés.
-Én figyelmeztettelek, hogy egyszer ellened fog fordulni. - nézett Yoseob T.O.P szemeibe, majd újra elővette a fegyverét és a főnököm szívéhez emelte.
T.O.P ugyanígy tett. A mögöttünk álló emberek követték a példájukat. Várakozás. Ki húzza meg először a ravaszt? Halálos csend telepedett ránk, majd újra kerékcsikorgás és megjelentek T.O.P emberei is. Ott állt körülöttem 40 ember és mind arra készült, hogy megölje a másikat. Nem tudtam eldönteni, hogy mit tegyek. Két lehetőséget állítottam fel magamban. Az egyik, hogy én magam sütöm el a pisztolyomat egyenesen T.O.P, majd Yoseob fejébe. Vagy a második, hogy utoljára az életben valahogy kihúzom a főnökömet a bajból. Egyik sem tűnt túl egyszerű feladatnak. Végül átfutott az agyamon valami. Eszembe jutott, hogy mit kell tennem ahhoz, hogy ez a helyzet megoldódjon.
-Tegyétek le a fegyvert! - emeltem a pisztolyomat a saját fejemhez.
-Rien! Meg ne próbáld! - kiáltott rám T.O.P.
-Te már többé nem tudsz rám hatni.
-Ezzel nem segítesz semmit. - lépett közelebb hozzám GD.
-Te is tudtál erről? - néztem rá.
-Nem.
-Hazudsz! Képben voltál és egy szót sem szóltál volna.
-Vártam a megfelelő alkalmat és bíztam benne, hogy T.O.P korábban elmondja. Reméltem, hogy nem így fogsz reagálni.
-Rengeteg alkalmad lett volna rá.
-Rien, ez tényleg nem jó megoldás. - jelent meg Tina is.
-Szarok a jó megoldásokra. Tegyétek le azt a rohadt fegyvert!
Yoseob abban a pillanatban elemelte a pisztolyát T.O.P szívétől, és intett az embereinek, hogy kövessék a példáját. A többiek is ugyanezt tették. Már csak én tartottam a fegyveremet.
-Remek! Yoseob az embereiddel szállj be a kocsikba és tűnjetek el!
-Rien. - indult el felém és megállt előttem fél méterrel. - Ne tedd ezt! T.O.P nem ér ennyit.
-Sajnálom. Csak menjetek el!
Nem szólt semmit. Némán teljesítette a kérésemet és az embereivel együtt elhajtottak.
-Ez remek színjáték volt. Pontosan tudtad, hogy hogyan állítsd le őket. Büszke vagyok rád, hogy túl tudnál lépni az előbbi kis incidensen és ezt véghez vitted. Látszik, hogy a mi emberünk vagy. - vigyorgott rám T.O.P.
-Ez már rég nem színjáték.
-Miről beszélsz? Gyere, menjünk haza! - fagyott le az arcáról a mosoly.
-Nem. Én nem megyek veled sehová. Ti is szálljatok be a kocsitokba és tűnjetek el innen! T.O.P autója itt marad, arra még szükségem lesz.
-Megőrültél? - kérdezte Tina magas hangon.
-Ti őrültetek meg. Azt hiszitek, hogy ezek után majd szó nélkül teljesítem minden kívánságotokat? Nagyon el vagytok tévedve. Utoljára mentettem meg az életeteket.
-Ezt nem gondolhatod komolyan. - szólalt meg GD.
-Úgy ismersz?
-Jobb lesz, ha tényleg elmegyünk. - indult el Tina.
-Legalább neki van egy csöppnyi esze. Nem akarjátok követni a példáját?
-Nem lehet igaza Yoseobnak. Nem fordulhatsz ellenem. Hozzám tartozol.
-Már rég nem neked dolgozom, hanem magamnak. Ragaszkodást nem neveltél belém, így fogalmad sincs arról, hogy képes vagyok-e erre vagy sem. Soha nem tartoztam hozzád és nem is fogok.
-Akkor mégis mihez fogsz kezdeni?
-Semmi közöd hozzá.
Megfordult és elsétált. GD némán követte a példáját.
-Ha követni mertek, vallomást teszek a rendőrségen és bizonyítékokat is mutatni fogok, majd elsütöm ezt a pisztolyt. - szóltam utánuk.
Tudtam, hogy ezt nem kockáztatnák meg. Beszálltak a kocsikba és elhajtottak. Magamra maradtam. A szöuli éjszaka csodálatos fényei kigyulladtak. A városban elkezdődött az éjjeli nyüzsgés. Én pedig csak tehetetlenül álltam egy sziklán és tényleg nem tudtam, hogy hogyan tovább. Nem voltak lehetőségeim. Aztán eszembe jutott valami. A négy ember adatlapja nálam maradt. Elővettem őket a zsebemből és címeket kerestem rajtuk. Csak Hero lapján találtam egy címet. Beszálltam az autóba és a gázra tapostam. Utam Szöul egyik elit környékére vezetett. Mikor a megadott címhez értem, leparkoltam és a kapu felé vettem az irányt. Megnyomtam a csengőt és vártam. Pár perc múlva egy kapucnis férfi lépett ki az ajtón és odasétált hozzám.
-Miben segíthetek? - kérdezte, de az arcát nem láthattam a kapucni és a sötét miatt.
-Hero? - kérdeztem vissza, mire csak bólintott. - A nevem Rien.
Amikor ezt kimondtam rögtön elővette a kulcsait és kinyitotta előttem a kaput, majd intett, hogy menjek be a házba. Követtem az utasításait. Mikor beléptem az ajtón, azonnal kiszúrtam a srác minden bizonnyal nem kispályás. Minden bútorról árulkodott a gazdagság.
-Minek köszönhetem a látogatásodat? - lépett be Hero és bezárta maga mögött az ajtót, majd levette a pulóverét.
Ekkor megpillanthattam, hogy kivel is van dolgom. Egy 24 év körüli férfi állt velem szemben, akinek tökéletes teste és elkápráztató szeme volt.
-Bizonyára tudod ki vagyok. - néztem a szemeibe.
-Van olyan ember, aki nem hallott még rólad? - mosolyodott el.
-Kétlem. - jegyeztem meg. - Tudtommal te is beletartozol abba a bizonyos csapatba, ami holnap Németországba indul.
-Téged küldtek követnek? - húzta fel a szemöldökét. - Azt hittem, hogy az ilyen feladatokat a kishalaknak adják.
-Nem kaptam feladatot. Még nem tudsz a mai fejleményekről?
-Úgy érzem, hogy pár perc és megtudom. Nem kérsz valamit inni?
-Egy pohár vizet, ha lehet.
-Természetesen. Gyere! - majd elindult a konyha felé és töltött nekem egy pohár vizet, magának pedig elővett egy energiaitalt.
Először némán bámultam az előttem lévő poharat, majd Herora néztem. Abban a pillanatban tudta mit akarok. Elvette előlem a poharat és a mosogatóba rakta, majd felém dobott egy másik doboz energiaitalt.
-Gondolatolvasó vagy. - mosolyogtam rá.
-Te pedig előítéleteim ellenére egész kedves vagy.
-Nem kell elhinni mindent, amit hallasz rólam. Sokszor a fele sem igaz. De nem azért jöttem ide, hogy rólam beszéljünk.
-Nem szeretsz magadról beszélni. Zárkózott vagy.
-Ezt a mondatot figyelmen kívül hagyom. Szóval ma késő délután volt egy nem kellemes találkozásom. T.O.P-t megakarta ölni Yoseob és az emberei, majd megjelentek a mi embereink is. Mindenki fegyvert tartott a másik fejéhez.
-Meghaltak? - vágott közbe döbbenten Hero.
-Nem. Megfenyegettem őket, hogy ha nem tűnnek el, akkor egy valaki biztos meg fog halni és az én leszek. Majd elküldtem őket.
-Vagyis most nemcsak Yoseob elől menekülsz, hanem T.O.P elől is, aki tulajdonképpen a főnököd?
-Azt nem mondhatnám, hogy menekülök. Nem szeretnék velük találkozni. - sóhajtottam, majd elmeséltem neki az egész sztorit.
Hero szótlanul hallgatta végig a történetemet.
-Nem egyszerű történet. Mit akarsz tenni? - nézett rám.
-Németországba megyek és egy lépéssel megelőzöm, majd T.O.P-t és a többieket.
-Vagyis engem is? - húzta fel a szemöldökét.
-Ha így tervezném, akkor szerinted elmondtam volna neked?
-Tehát azt akarod, hogy menjek veled és ne T.O.P-nak dolgozzak, hanem neked?
-Félreérted. Nem nekem kell dolgoznod. - néztem a szemeibe. -Hanem velem.
Nem szólt semmit, csak elővette a laptopját és belemerülten keresni kezdett az interneten.
-Holnap reggel 6 óra 30 perckor indul egy gép. Lefoglaltam három jegyet. - pillantott rám.
-Hármat? - kérdeztem vissza.
-Mir az egyik legjobb barátom. Ha én azt mondom, hogy inkább neked segítek, akkor ő is ezt fogja tenni.
-Miért segítesz nekem? Arra számítottam, hogy ajánlatot kell majd tennem azért, hogy vállald.
-Nem tűnsz bűnözőnek. Tudom, hogy az vagy, mégis van benned valami emberi, valami különleges, ami megkülönböztet a többiektől.
-Köszönöm. - néztem rá hálásan és tényleg úgy éreztem, hogy most valahogy igazán adhatom önmagam.
-Szerzek neked ágyneműt. - indult el a nappali irányába.
-Hogy mit? - kérdeztem döbbenten.
-Ágyneműt. - fordult vissza. - Ugye nem tervezted, hogy éjfélkor kocsiba ülsz és megszállsz valamelyik hotelben?
-Nem szeretnék zavarni.
-Ugyan! Legalább nem érzem majd magam egyedül a házban.
-Egyedül élsz? Nem túl rideg ez egy kicsit?
-Az. De hát mi tehetnék? - mosolygott, majd magamra hagyott.
Nem telt bele pár perc és újra megjelent az ajtóban.
-Gyere! Megmutatom a szobádat. - szótlanul elindultam utána.
-Hero!
-Igen?
-Miért akartál T.O.P oldalára állni?
-Jó ajánlatot tett.
-Ennyi az egész?
-Ez lesz ma estére a szobád. Megágyaztam neked. Pihenj le! Holnap korán kelünk. - mosolygott, majd elsétált.
Tudtam, hogy valamit nem akar elmondani. Neki is van egy titka, mint mindenkinek. Titkok mindig voltak, vannak és lesznek is. Egész életünkben végig kísérnek minket. De most úgy döntöttem, Heronak nem adom meg azt a luxust, hogy szó nélkül tűröm a rejtélyességét. Meg fogom tudni, mit takargat. Lehet, hogy nem ma és nem is holnap, de egyszer biztosan.