4.rész

Csak némán ültem egy nagyobb sziklán. Még mindig nem tudtam feldolgozni a csodálatos látványt, ami elém tárult. Ennél azonban sokkal jobban foglalkoztatott, hogy vajon mi oka van annak, hogy T.O.P ide hozott. Emellett GD szavai is bennem égtek. Szeretném a világ egyik legridegebb emberét? Szerelmes lennék egy bűnözőbe? Ez nem lehet. Túl veszélyes. Évekig éltem úgy, hogy minden, amit éreztem, csak látszat volt. Talán Kan kezdte megtörni a jeget, de nem sikerült befejeznie az olvasztást. Viszont T.O.P valamiért fontos nekem. Pedig a pokol legmélyebb pontjára kellene kívánnom. Én mégsem ezt teszem. A szerelem az életemben eddig csak egy plusz kockázat volt. Nem éreztem szükségesnek. Nem hiányzott. Mindig megkaptam, amit akartam és ehhez nem kellett egy ember, akit páromnak tekinthetek. Itt pedig feltűnik egy ellenérv. T.O.P mindig velem volt és az esetek többségében ő adott meg nekem mindent. Vagyis akkor ő valamilyen szinten hozzám tartozott. S ez a mai napig így lenne? Kétlem. Ő is pontosan tudja, hogy nem képes leállni. Nem fog lenyugodni mellettem és én sem adom fel érte az életemet. Most mégis úgy éreztem, hogy hamarosan döntést kell hoznom. Mintha félelem kelt volna bennem életre. Ez lehetetlen. Olykor emberek halálát készítem elő és tárt karokkal várom én magam is a történetem végét, ettől az egésztől mégis félek? Ennyire nem lehetek ellentmondásos. Gondolataimból T.O.P zökkentett ki. Leült mellém és a kezét a combomra tette.
-Miért pörög még most is az agyad? - kérdezte halkan.
-Nem találom a hibát.
-Arra nem gondoltál, hogy esetleg nincs itt semmilyen hiba? - húzta fel a szemöldökét.
-Nem lehet 3 hónap alatt olyan változáson átmenni, hogy pont az az ember ne ismerjen ki, aki régen minden rezzenésedet tudta.
-Szóval most az a problémád, hogy nem tudod, mire számíts tőlem. - sóhajtott.
Nem tudtam erre mit válaszolni. Ha igazat adok neki, akkor a saját gyengeségemet ismerem be. Ellenszegülni pedig nem igazán tudtam, hisz pontosan ismert.
-Tudod egy idő után belefárad az ember. 7 éve kezdődött minden. Azt akartam, hogy elismerjenek. Csak annyit szerettem volna, hogy meglássák bennem azt a pluszt, ami másban nincs meg. Volt életcélom. Aztán jött egy lány. Azt mondta, segít nekem. Megígérte, hogy mindenben mellettem fog állni és én hittem neki. Életem legrosszabb döntése volt. Az apja az olasz maffiának dolgozott. Az volt a megbízatása, hogy megöljön. Én szerettem. Azt mondta, megváltozik és beszél az apjával. - nem akart rám nézni.
-Mi történt? - fogtam meg a kezét.
Éreztem, hogy ez a legfájóbb pont, amit T.O.P múltjában találni lehet.
-Csak egy képet kaptam, aminek a hátoldalán az állt, hogy remélik boldog vagyok, mert a lány halott.
-Ezért lettél ilyen?
-Nem vagyok szívtelen. - nézett rám kétségbeesetten. - Ha a tükörbe nézek nem egy szörnyet látok, hanem egy embert, akinek valami nagyon hiányzik az életéből.
-Miért mondod ezt el nekem? - kérdeztem értetlenül.
A kérdésemre nem T.O.P adta meg a választ. Néhány másodperc múlva 3 sötétített ablakú kisbusz állt meg füstölő kerekekkel mellettünk, melyből a számomra már jól ismert személyek szálltak ki. Azonnal felálltam és nem igazán tudtam mire vélni a dolgokat. Yoseob tartott felénk, maga mögött vagy 20 emberével. Mindegyiknél kések, fegyverek. T.O.P teljes nyugodtsággal állt mellém és mintha semmi sem történt volna folytatta a mondanivalóját.
-Pontosan ezért mondom el neked.
Yoseob a fegyverével a levegőbe lőtt, jelezve, hogy figyelmet szeretne. Vezér volt, de sohasem láttam még agresszívnak. Sokkal nyugodtabb és megfontoltabb természet volt, mint T.O.P. Ha valakitől támadásra számítottam ma este, az biztos, hogy nem ő lett volna.
-Már rég meg kellett volna ölnöm téged. - lépett T.O.P elé és a fejéhez szegezte a pisztolyát.
-Ha ő meghal, akkor te is mész vele. - tettem vele ugyanezt.
Az emberei értetlenül néztek ránk. Nem tudták, hogy egy ilyen helyzetet hogyan kellene kezelniük.
-Rien...te ezt nem értheted. - vett mély levegőt Yoseob.
-Nagyon örülnék neki, ha végre elmagyaráznátok. - jegyeztem meg cinikusan. - Szóval ki kezdi?
-Erre most nincs időnk. - szólt közbe T.O.P.
-Te csak fogd be! A te életed a tét, szóval ne nehezítsd meg a dolgomat! - néztem rá villámokat szóró szemekkel. - Yoseob...tedd le a fegyvert! - fordultam az említett felé. - Kérlek!
Tudtam, hogy ha valakire, akkor rá tudok hatni szép szóval is. Okosabb volt annál, mint hogy most azonnal körítés nélkül megölte volna a legnagyobb ellenségét. Talán ő az egyetlen, aki eddig tudta tartani a lépést T.O.P szervezetével. Lassan elemelte a fegyverét és a zakója zsebébe csúsztatta.
-Beszélj! - vetette oda T.O.P-nak és visszasétált az embereihez, majd jelezte nekik, hogy várjanak pár percet.
-Ezt mégis hogy a fenébe akarod megúszni? - néztem a főnökömre.
-Később megbeszéljük. Most viszont...Befejezem, amit elkezdtem.
-De..- kezdtem volna.
-Hallgass! - vágott közbe. - Megesküdtem, hogy bosszút állok az olasz maffián és megölöm azt, aki ezt tette azzal a lánnyal. El kellett intéznem, hogy az útjaink keresztezzék egymást. Az ő növendékük Sergio Pérez, aki a következő szezonban a Forma 1-ben fog versenyezni. Cody Terman rá jelenti a legnagyobb veszélyt. Az olaszok már rá is álltak a srácra és mindent megtesznek azért, hogy megöljék. Azért jelöltem ki a legjobb csapatomat erre a munkára, mert végleg le akarok számolni velük.
-Tehát, ha jól értem ezúttal nem gyilkolunk, hanem életet mentünk? Túl drasztikus váltás. Különben is, normális vagy? Európa nem a mi területünk. Bármelyik sarkon az olasz maffia embereibe botolhatunk, mi meg odamegyünk négyen. Lehetetlen! Őrültség! Aláírod a halálos ítéletedet. - emeltem fel a hangomat.
-Nemcsak négyen megyünk. - elővett a zsebéből pár papírt és a kezembe adta.
Széthajtottam őket és négy ember adatlapját találtam rajtuk.
-Hero, Jae Jin, JaeHyo, Mir. - olvastam fel hangosan a neveket. - Mit akarsz velük?
-Ők is a csapathoz tartoznak.
-Remek. Akkor nyolcan már biztos van esélyünk. - jegyeztem meg cinikusan.
-Egy embert kihagytál. - jelent meg mellettem Yoseob. - Kan.
Valahogy már nem is lepődtem meg, hogy az ő nevét mondta. Miért is várta volna ki, amíg én megtudok mindent?
-Nyugodtan mondd el, hogy mi van vele! Tudom, hogy él. - néztem T.O.P szemeibe.
-Azért kellett volna megölnöd, mert ő is az olasz maffiának dolgozott. Aztán te erre nem voltál képes, így GD kapta az ügyet. De Kan alkut kötött. Azt mondta, hogy segít megölni az olasz vezért, ha szabadon engedjük. Megegyeztünk vele. Azóta Németországban van. Ráállítottuk Codyra, a nap 24 órájában vigyáz rá és infókat szállít az ottani helyzetről.
-Röviden: mindenki tudott mindenről és nekem semmit nem mondtatok.
-Tudtam, hogy felzaklatna. - érintette meg a karomat T.O.P.
-Ezért inkább egy évig a képembe hazudtál. Csak gratulálni tudok.
-Megakartunk védeni.
-Ezt ne hangoztasd, mert esküszöm, hogy golyót eresztek beléd! Azt hiszed, hogy ezek után majd szó nélkül segítek neked ebben az ügyben? - húztam fel a szemöldökömet.
-Nem szeretnél újra találkozni Kannal? - nyelt egy nagyot T.O.P.
-Őszintén? - kérdeztem, mire csak bólintott. - Csak pár percig, amíg végre hajtanám a múltkor sikertelen feladatomat.
-Nem tudnád megölni. Akkor sem tudtad. Szereted.
-Örülök neki, hogy te mindig jobban tudod az érzéseimet, mint saját magam.
-Hidd el, én lennék a legboldogabb ember, ha nem kellene azt mondanom, hogy mást szeretsz.
-Olyan jól hazudsz.
-Nem! Kérlek, most az egyszer bízz bennem! Igazat mondok. Fontos vagy nekem, és gyűlölöm a tudatot, hogy te nem érzed ezt.
-Annyiszor hittem már neked és mindig eljátszottad az esélyeidet. Nem esett még le, hogy miattad nem tudok megbízni az emberekben? Ilyenné neveltettél. Azt kérted GD-től, hogy tökéletes legyek. Ebbe a tökéletességbe pedig az is beletartozott, hogy érzelemmentes és bizalmatlan legyek. Bár veled szemben hatalmas előny a bizalmatlanság. Minden, amit nekem vagy másnak mondasz csak szavak. Nincs mögöttük sem érzelem, sem jelentés.
-Én figyelmeztettelek, hogy egyszer ellened fog fordulni. - nézett Yoseob T.O.P szemeibe, majd újra elővette a fegyverét és a főnököm szívéhez emelte.
T.O.P ugyanígy tett. A mögöttünk álló emberek követték a példájukat. Várakozás. Ki húzza meg először a ravaszt? Halálos csend telepedett ránk, majd újra kerékcsikorgás és megjelentek T.O.P emberei is. Ott állt körülöttem 40 ember és mind arra készült, hogy megölje a másikat. Nem tudtam eldönteni, hogy mit tegyek. Két lehetőséget állítottam fel magamban. Az egyik, hogy én magam sütöm el a pisztolyomat egyenesen T.O.P, majd Yoseob fejébe. Vagy a második, hogy utoljára az életben valahogy kihúzom a főnökömet a bajból. Egyik sem tűnt túl egyszerű feladatnak. Végül átfutott az agyamon valami. Eszembe jutott, hogy mit kell tennem ahhoz, hogy ez a helyzet megoldódjon.
-Tegyétek le a fegyvert! - emeltem a pisztolyomat a saját fejemhez.
-Rien! Meg ne próbáld! - kiáltott rám T.O.P.
-Te már többé nem tudsz rám hatni.
-Ezzel nem segítesz semmit. - lépett közelebb hozzám GD.
-Te is tudtál erről? - néztem rá.
-Nem.
-Hazudsz! Képben voltál és egy szót sem szóltál volna.
-Vártam a megfelelő alkalmat és bíztam benne, hogy T.O.P korábban elmondja. Reméltem, hogy nem így fogsz reagálni.
-Rengeteg alkalmad lett volna rá.
-Rien, ez tényleg nem jó megoldás. - jelent meg Tina is.
-Szarok a jó megoldásokra. Tegyétek le azt a rohadt fegyvert!
Yoseob abban a pillanatban elemelte a pisztolyát T.O.P szívétől, és intett az embereinek, hogy kövessék a példáját. A többiek is ugyanezt tették. Már csak én tartottam a fegyveremet.
-Remek! Yoseob az embereiddel szállj be a kocsikba és tűnjetek el!
-Rien. - indult el felém és megállt előttem fél méterrel. - Ne tedd ezt! T.O.P nem ér ennyit.
-Sajnálom. Csak menjetek el!
Nem szólt semmit. Némán teljesítette a kérésemet és az embereivel együtt elhajtottak.
-Ez remek színjáték volt. Pontosan tudtad, hogy hogyan állítsd le őket. Büszke vagyok rád, hogy túl tudnál lépni az előbbi kis incidensen és ezt véghez vitted. Látszik, hogy a mi emberünk vagy. - vigyorgott rám T.O.P.
-Ez már rég nem színjáték.
-Miről beszélsz? Gyere, menjünk haza! - fagyott le az arcáról a mosoly.
-Nem. Én nem megyek veled sehová. Ti is szálljatok be a kocsitokba és tűnjetek el innen! T.O.P autója itt marad, arra még szükségem lesz.
-Megőrültél? - kérdezte Tina magas hangon.
-Ti őrültetek meg. Azt hiszitek, hogy ezek után majd szó nélkül teljesítem minden kívánságotokat? Nagyon el vagytok tévedve. Utoljára mentettem meg az életeteket.
-Ezt nem gondolhatod komolyan. - szólalt meg GD.
-Úgy ismersz?
-Jobb lesz, ha tényleg elmegyünk. - indult el Tina.
-Legalább neki van egy csöppnyi esze. Nem akarjátok követni a példáját?
-Nem lehet igaza Yoseobnak. Nem fordulhatsz ellenem. Hozzám tartozol.
-Már rég nem neked dolgozom, hanem magamnak. Ragaszkodást nem neveltél belém, így fogalmad sincs arról, hogy képes vagyok-e erre vagy sem. Soha nem tartoztam hozzád és nem is fogok.
-Akkor mégis mihez fogsz kezdeni?
-Semmi közöd hozzá.
Megfordult és elsétált. GD némán követte a példáját.
-Ha követni mertek, vallomást teszek a rendőrségen és bizonyítékokat is mutatni fogok, majd elsütöm ezt a pisztolyt. - szóltam utánuk.
Tudtam, hogy ezt nem kockáztatnák meg. Beszálltak a kocsikba és elhajtottak. Magamra maradtam. A szöuli éjszaka csodálatos fényei kigyulladtak. A városban elkezdődött az éjjeli nyüzsgés. Én pedig csak tehetetlenül álltam egy sziklán és tényleg nem tudtam, hogy hogyan tovább. Nem voltak lehetőségeim. Aztán eszembe jutott valami. A négy ember adatlapja nálam maradt. Elővettem őket a zsebemből és címeket kerestem rajtuk. Csak Hero lapján találtam egy címet. Beszálltam az autóba és a gázra tapostam. Utam Szöul egyik elit környékére vezetett. Mikor a megadott címhez értem, leparkoltam és a kapu felé vettem az irányt. Megnyomtam a csengőt és vártam. Pár perc múlva egy kapucnis férfi lépett ki az ajtón és odasétált hozzám.
-Miben segíthetek? - kérdezte, de az arcát nem láthattam a kapucni és a sötét miatt.
-Hero? - kérdeztem vissza, mire csak bólintott. - A nevem Rien.
Amikor ezt kimondtam rögtön elővette a kulcsait és kinyitotta előttem a kaput, majd intett, hogy menjek be a házba. Követtem az utasításait. Mikor beléptem az ajtón, azonnal kiszúrtam a srác minden bizonnyal nem kispályás. Minden bútorról árulkodott a gazdagság.
-Minek köszönhetem a látogatásodat? - lépett be Hero és bezárta maga mögött az ajtót, majd levette a pulóverét.
Ekkor megpillanthattam, hogy kivel is van dolgom. Egy 24 év körüli férfi állt velem szemben, akinek tökéletes teste és elkápráztató szeme volt.
-Bizonyára tudod ki vagyok. - néztem a szemeibe.
-Van olyan ember, aki nem hallott még rólad? - mosolyodott el.
-Kétlem. - jegyeztem meg. - Tudtommal te is beletartozol abba a bizonyos csapatba, ami holnap Németországba indul.
-Téged küldtek követnek? - húzta fel a szemöldökét. - Azt hittem, hogy az ilyen feladatokat a kishalaknak adják.
-Nem kaptam feladatot. Még nem tudsz a mai fejleményekről?
-Úgy érzem, hogy pár perc és megtudom. Nem kérsz valamit inni?
-Egy pohár vizet, ha lehet.
-Természetesen. Gyere! - majd elindult a konyha felé és töltött nekem egy pohár vizet, magának pedig elővett egy energiaitalt.
Először némán bámultam az előttem lévő poharat, majd Herora néztem. Abban a pillanatban tudta mit akarok. Elvette előlem a poharat és a mosogatóba rakta, majd felém dobott egy másik doboz energiaitalt.
-Gondolatolvasó vagy. - mosolyogtam rá.
-Te pedig előítéleteim ellenére egész kedves vagy.
-Nem kell elhinni mindent, amit hallasz rólam. Sokszor a fele sem igaz. De nem azért jöttem ide, hogy rólam beszéljünk.
-Nem szeretsz magadról beszélni. Zárkózott vagy.
-Ezt a mondatot figyelmen kívül hagyom. Szóval ma késő délután volt egy nem kellemes találkozásom. T.O.P-t megakarta ölni Yoseob és az emberei, majd megjelentek a mi embereink is. Mindenki fegyvert tartott a másik fejéhez.
-Meghaltak? - vágott közbe döbbenten Hero.
-Nem. Megfenyegettem őket, hogy ha nem tűnnek el, akkor egy valaki biztos meg fog halni és az én leszek. Majd elküldtem őket.
-Vagyis most nemcsak Yoseob elől menekülsz, hanem T.O.P elől is, aki tulajdonképpen a főnököd?
-Azt nem mondhatnám, hogy menekülök. Nem szeretnék velük találkozni. - sóhajtottam, majd elmeséltem neki az egész sztorit.
Hero szótlanul hallgatta végig a történetemet.
-Nem egyszerű történet. Mit akarsz tenni? - nézett rám.
-Németországba megyek és egy lépéssel megelőzöm, majd T.O.P-t és a többieket.
-Vagyis engem is? - húzta fel a szemöldökét.
-Ha így tervezném, akkor szerinted elmondtam volna neked?
-Tehát azt akarod, hogy menjek veled és ne T.O.P-nak dolgozzak, hanem neked?
-Félreérted. Nem nekem kell dolgoznod. - néztem a szemeibe. -Hanem velem.
Nem szólt semmit, csak elővette a laptopját és belemerülten keresni kezdett az interneten.
-Holnap reggel 6 óra 30 perckor indul egy gép. Lefoglaltam három jegyet. - pillantott rám.
-Hármat? - kérdeztem vissza.
-Mir az egyik legjobb barátom. Ha én azt mondom, hogy inkább neked segítek, akkor ő is ezt fogja tenni.
-Miért segítesz nekem? Arra számítottam, hogy ajánlatot kell majd tennem azért, hogy vállald.
-Nem tűnsz bűnözőnek. Tudom, hogy az vagy, mégis van benned valami emberi, valami különleges, ami megkülönböztet a többiektől.
-Köszönöm. - néztem rá hálásan és tényleg úgy éreztem, hogy most valahogy igazán adhatom önmagam.
-Szerzek neked ágyneműt. - indult el a nappali irányába.
-Hogy mit? - kérdeztem döbbenten.
-Ágyneműt. - fordult vissza. - Ugye nem tervezted, hogy éjfélkor kocsiba ülsz és megszállsz valamelyik hotelben?
-Nem szeretnék zavarni.
-Ugyan! Legalább nem érzem majd magam egyedül a házban.
-Egyedül élsz? Nem túl rideg ez egy kicsit?
-Az. De hát mi tehetnék? - mosolygott, majd magamra hagyott.
Nem telt bele pár perc és újra megjelent az ajtóban.
-Gyere! Megmutatom a szobádat. - szótlanul elindultam utána.
-Hero!
-Igen?
-Miért akartál T.O.P oldalára állni?
-Jó ajánlatot tett.
-Ennyi az egész?
-Ez lesz ma estére a szobád. Megágyaztam neked. Pihenj le! Holnap korán kelünk. - mosolygott, majd elsétált.
Tudtam, hogy valamit nem akar elmondani. Neki is van egy titka, mint mindenkinek. Titkok mindig voltak, vannak és lesznek is. Egész életünkben végig kísérnek minket. De most úgy döntöttem, Heronak nem adom meg azt a luxust, hogy szó nélkül tűröm a rejtélyességét. Meg fogom tudni, mit takargat. Lehet, hogy nem ma és nem is holnap, de egyszer biztosan.