Bajkeverő...avagy ölj meg, ha szeretsz!

Párosítsunk össze két már önállóan is befutott hírességet! Micsoda remek ötlet, és mostanában nagyon is bejött a kiadóknak! Slágergyártás felsőfokon. Spékeljük meg az egészet egy kis tánccal és extra rövid szoknyákkal. Ezek után pedig tegyük fel a kérdést: ki ne nézné meg?

Kiszemeltem a legújabb áldozatomat és kutatócső alá vettem. Azt hiszem, ez esetben elég alapos munkát végeztem, és vállalható véleményt tudok írni a dalról és a videóról is egyaránt. Kezdjük a dallal, mert arról sokkal jobb belátásra sikerült bírnom magam. Először is, szögezzük le, hogy imádom a számot, és szívem szerint nem írtam volna le néhány dolgot, de a valóságot kőkeményen kell találni. Tehát a dal...fülbemászó. Mindenképpen ezt kell mondanom. Tény, hogy nagy várakozás előzte meg, hisz mindenkit izgatott volt, mi sül ki abból, ha összeeresztünk két már befutott hírességet. Név szerint a 4Minute énekesnőjét, Hyunat és a Beast kiváló táncosát Hyunseungot. Személy szerint én is nagyon vártam a végeredményt, mert kezdetben a bemutató kisfilm kicsit elbizonytalanított. Azonban végül a dalban nem kellett csalódnom. Bele mászik az ember fejébe. Sőt miközben hallgatom, még megjön a kedvem a tánchoz is. Hihetetlen. Azonban itt egy kicsit kritizálni is tudok (ami múltkor az emelkedett csokigolyóknál nagyon nem ment....na most istenem, nem tehetek róla, hogy nem találtam rosszat az elmebajukban), visszatérve a tárgyra: ebben a dalban ének terén úgy érzem, hogy sokkal jelentősebb szerepet osztottak Hyunseungra. Ne értsétek félre, nekem ezzel semmi bajom sincs, sőt...imádom a hangját, és azt is el kell ismernem, hogy Hyunat felül is múlja. Azonban néhány helyen megcsillan a fény, és a hölgyemény is kieresztette a hangját, olyankor én is rádöbbenhettem, hogy talán több is van benne, mint amennyit kienged. Mindent összevetve egy jó kis popslágert hoztak össze. Na és akkor most adom a hideget, szóval nézzük a videót. Maga a történet. Két bérgyilkos, akiket egymás megölésére béreltek fel, csak úgy nyugodtan flörtölgetnek egymással, vagyis bocsánat, először úgy tesznek, mintha nem is ismernék egymást, majd fellángol egy csöppnyi szenvedély és meg is van a videó alapja. Azért meg kell színezni a dolgot és jöjjenek bele az apróbb pikantériák. Az egyik rész, amit különösen kedvelek a vége felé van. Hyuna magabiztosan végigméri magát a tükörben fegyverrel a kezében és elkönyveli, hogy még ezzel is szexin mutat, majd elindul Hyunseung megölésére, DE a pisztolyt nem viszi magával. Azonban kezdetben kiváló taktikát alkalmaz, elcsábítja, hitegeti a szegény férfiáldozatot (aki mindvégig mit sem sejt...na persze), majd egyszercsak az erotikus képekből arra ébredünk, hogy aljas módon el szeretné égetni az ellenfelét (aki percekkel ezelőtt még a szeretőjének is elment). Ez még fogjuk fel úgy, hogy el is megy, na de hogy csak úgy szimplán eldobja az öngyújtót és semmi veszélyérzete sincs ezzel kapcsolatban. S lám megérzéseim beigazolódnak, hirtelen jön a bosszú. Hyunseung fegyvert ránt elő, és Hyunara emeli, aki ahelyett, hogy azonnal elmenekülne, meglepett arccal megvárja, amíg elsül a pisztoly. Ez aztán az igazi thriller! A tánc viszont rendkívül jó benne, vagyis egy bizonyos része. S hogy miért írom ezt? Nos, először is meglepett, hogy ilyen vágással engedték megjelenni a videót. A koreaiak eddig nem arról voltak híresek, hogy bátran reklámoztak erotikus mozdulatokat a klipekben, erre tessék itt van ez! Bár én ennek nagyon örülök. Kicsit úgy érzem, hogy sikerült leküzdeni a felállított határokat. Hyunseung táncképességeivel eddig is pontosan tisztában voltam, így nem okozott meglepetést a remek mozgása. Azonban Hyunanál valami nagyon szembetűnő volt. A kameraállás. Nagyon sokszor megfigyelhető a videóban, hogy a kamerát a földre helyezik, vagy csak attól egy kicsit magasabbra. Na most ez nem lenne olyan nagy szám, viszont tekintve, hogy a Hyuna által viselt ruhák mondhatni még a combja közepét sem érik el...így már mindenki érti, miért ott van a kamera ahol. Emellett igyekeznek az esetek többségében a férfiak által kedvelt női testrészekre közelíteni, de hát istenem, adjuk meg a népnek, amit akar. De ez csak a problémám egyik fele. Mi lenne a másik? Hyuna (szegény már megint őt találom meg) táncmozdulatai. Az összhatással nincs semmi baj és a partnerével is tökéletesen együttműködik. Viszont néhány karlendítésnél (főként) inkább érzem magam egy állatkertben, mint egy videóban. Szerintem ti is tudjátok, mire gondolok. Ezen a két apró részleten kívül, mindent rendben találtam. S most lehet mondani, hogy elfogult vagyok, hisz csak Hyunat kritizáltam. Azonban ha találtam volna hibát Hyunseungban, azt is bátran leírtam volna, ez esetben viszont őt tényleg nem tudom megtámadni sehol. Szívesen feszegetném a ruháival kapcsolatos témát, de az a baj, hogy nem tudom, mivel rajta ezek is jól állnak. Viszont Hyuna mentségére hozom fel, hogy nála azt érzem, a kiadó kiosztott rá egy szerepet, amit ő azóta is tökéletesen játszik, emiatt kicsit homályba merül a valódi tehetsége. Szóval mellette is azért mindenképpen kiállnék. Egybe vetve a dal és a hozzá készült videó átment a rostámon és a kedvenceim közé került, s még inkább csak boldoggá tesz, hogy negatív dolgot is tudtam írni róla szeretetem ellenére. Fejlődőképes vagyok. A közönség pedig szerintem nagyon jól fogadta ezt a "formációt". Egyrészt, mert Hyunseungért több százezer tinilány odavan, Hyuna pedig abszolút példaképnek számít a kinti hölgyek körében. Valamint úgy érzem, a koreai rajongók nagyon szeretik összeboronálni a kedvenc előadóikat. Ez ott teljesen másként megy mint itt. Gondoljunk bele! Míg itt nyugaton, ha a kedvencnek barátnője/barátja lesz, azonnali közfelháborodás kezdődik, és szegény szerencsétlenek több millió fenyegető levelet kapnak. Erre ott kint mi történik? A fanok előre elképzelik maguknak a kedvenceiket, és úton-útfélen hangoztatják, hogy milyen szép pár lennének. Semmi utálat (na jó azért ott is vannak, akik nehezen tudják elfogadni, hogy "jövendőbeli férjük" szíve másért dobog). Semmi óriási sajtóvisszhang (bár kivételes esetekben elég nagy feneket tudnak keríteni egyes bejelentéseknek). Azonban mielőtt itt bárki is már az esküvői fotókról kezdeni álmodozni, nem erősítette meg senki, hogy együtt vannak. Sőt, még csak egy elszólást sem hallhattunk, ami erre utalna. Így ez egyenlőre a rajongók fantáziálása, nem pedig a valóság. Azt pedig, hogy később lesz-e valami kettőjük között, ki tudhatja?

Háttérbe szorulva II. avagy nem mindig minden rózsaszín

Kérésre és másrészt becsületből úgy döntöttem, hogy összehozok egy, a múltkorihoz hasonló bejegyzést, amiben olyan dalokat mutattam meg, amiket valószínűleg addig nem ismeretek. Azonban ezúttal ezt lánycsapatokkal fogom megtenni. Ne ijedjetek meg! Nem fogom elárasztani a blogot mindenféle túl cuki, rózsaszín, mézes-mázos bigyóval (bár meg kell jegyezni, én még néha azok között is találok egy-két jót, azonban határozottan nem szeretem a műfaj ezen képviselőit). Hanem olyan dalokra szeretném felhívni a figyelmet, amik igenis hallgathatóak és olykor sokkal több rivaldafényt érdemelnének annál, mint amennyit kaptak. Szóval ismét jöjjenek a rejtett kincsek!

Az első, amellett hogy hangilag teljesen rendben van nagyon nagy kedvencemnek is számít. Azonban a reflektor eddig valamiért mindig elkerülte őket.

Nekem is alig pár nappal ezelőtt mutatták ezt a dalt. S alá kell írnom valóban van egy különleges hangulata. Még nem láttam a drámát, amihez készült, azonban amikor hallgattam, teljesen úgy éreztem, mintha nemcsak nézném, de egyenesen benne is lennék.

Nálam abszolút kedvencnek számít. Egyrészt, mert a lányoknak fantasztikus hangja van, másrészt hihetetlen erő van a dalban.

Ezt a dalt nagyon is szeretem tőlük. Pedig néhány számuk nem nyerte el maradéktalanul a tetszésemet, de ezt listásnak tartom.

Ezt a dalt azt hiszem, páran ismerhetitek is. Legalábbis az előzőeknél biztos, hogy valamilyen szinten híresebb. S miért is szeretem? Mert vidámságot sugároz.

Biztos vagyok benne, hogy ezt a számot majdnem mindannyian ismeritek. Azonban most arra kérlek titeket, hogy próbáljatok meg elvonatkoztatni attól, hogy milyen fergetegesen néz ki benne Lee Joon és Mir, vagyis próbáljatok meg a dalra koncentrálni. Ugye hogy fülbemászó?

Ismét egy drámához készült dal következik. A videót nézve a történet kicsit zavarosnak tűnik, azonban a szám ezt feledteti velünk.

Úgy látszik, képtelen vagyok betelni a dráma dalokkal. Na jó, ez most túlzás, hisz magával a City Hunterrel nem tudok betelni. Azonban megmutatom nektek a második kedvenc dalomat a sorozatból, ami egy kicsit siratós. S ha nem is könnyezünk, a szívünk szakad meg a dalban. Számomra valamiért a lemondást jelképezi. Fogalmam sincs, hogy miért. De az elengedést, s az azzal járó fájdalmat is megtaláltam benne.

Pár perccel ezelőtt találtam ezt a dalt, és azóta egyfolytában újraindítom. Mi lehet az oka?

Háttérbe szorulva

Nagyon sok Kpop dalt ismerünk már és biztos vagyok benne, hogy nagyon sokan már rongyossá hallgattuk őket, azonban képtelenek vagyunk megunni, így újra és újra elindítjuk a lejátszóban. Igazam van? Azonban számomra van néhány nagyon kedves dal, amit biztos vagyok benne, hogy nem ismertek annyira. Ezeket szeretném most nektek megmutatni. Nem ígérem, hogy mindegyik popzene lesz, de koreai, az tuti. :)

Elsőre nekem ez egy beazonosíthatatlan dal volt, de ahogy egymás után többször is meghallgattam, az egyik legnagyobb kedvencem lett. Mikor ezt hallgatom olyan érzésem van, mintha éppen Szöul utcáin sétálnék.

Ez a dal számomra egy tipikus harcos dal. Mikor ezt hallgatom, úgy érzem azt üzeni nekem, hogy erős vagyok és véghez tudom vinni az álmaimat. S ha előbb a sétánál tartottunk...ennél a dalnál jóval gyorsabbak és magabiztosabbak a lépteim.

Lassuljunk le egy kicsit és hunyjuk be a szemünket! Ezek után élvezhetjük a srácok elbűvölő hangját. Igazán megragadó dal. Bennem először a refrénje maradt meg. Egy irodalom órán spontán az eszembe jutott, és egy egész napos dúdolgatás után, rohantam a géphez, hogy letöltsem.

Íme az egyik rejtett kincs! Nem sok dalt hallgatok tőlük, de ez az egy már szabályosan a vérembe ivódott. Minden másodpercét szeretem, úgy ahogy van.

Ezt a dalt is nagyon kevesen ismerik. Eddig talán egy emberről tudok, aki szereti, de még sehol sem láttam linkelve..semmi. Pedig nem szabad rejtve hagyni.

Az egyik legnagyobb kedvenceim közé tartozik. Nem túl ismert dal, pont mint ahogyan a banda sincsen agyon reklámozva. De ez pont tökéletes egy elrejtett kincsnek.

Egy fantasztikus sorozathoz nagyszerű zenék is járnak. Ez a City Hunter esetében sem volt másként. Mikor ezt a dalt hallgatom, néha komolyan a sírás kerülget. Valamint tökéletesen passzol a CH történetéhez. Azonnali közönségkedvenc, mégis eddig a háttérbe szorult.

Egy nagy gond van ezzel a dallal. Méghozzá az, hogy akárhányszor meghallom mindig könnyek jelennek meg a szememben. Maga a ritmus és a szöveg is megható, hát ha még valaki látta is a drámát, amihez készült. Mert ez egy OST egy koreai doramához, amit igazság szerint én sem láttam és bármennyire is beleszerettem ebbe a dalba, nem szerepel a jövőbeli terveim között, hogy megnézem. Pedig már hallottam, hogy egy nagyon szép történetet dolgoz fel és olykor igazán szívfacsaró, ami a dal videóján is látszik, azonban még nem vitt rá a lélek.

Azt hiszem, elsőre mindössze ennyi rejtett kincset mutatnék meg nektek, de ha jobban körülnézek még biztosan találok párat, szóval lehet, hogy ebből egy állandó rovatot kell majd létrehoznom. Azonban remélem, hogy már ezekkel a dalokkal is sikerült nektek új dolgokat mutatnom, és ha már csak egyet is megkedveltek, akkor megérte közzétenni. :)

Koreai Barátok közt...avagy az F4 piros lapot küldött neked

Ne értsétek félre, a címe nem azt jelenti, hogy odakint virágok felett repkedő fiúk hódítják meg a lányok szívét...ők is ugyanúgy Ferrarival érkeznek! A Boys Over Flowers elindított egy óriási dorama lázat, aminek azóta is ő maga az egyik csúcsképviselője. Olyan kaliberű, mint nálunk a Barátok Közt (csak ennek nincs 5904 része), vagyis mindenki ismeri. Nem láttad még? Ajaj...akkor az F4 már biztos postázta neked a piros lapot...kezdhetsz félni!

Kemény fába vágtam a fejszémet, mikor elhatároztam, hogy az egyik legismertebb és legsikeresebb koreai drámáról írok pár szót. Először is feltenném a kérdést: létezik olyan Kpop fan, aki nem repdesett még ezekkel a fiúkkal a virágok felett? Elsőként elemezzük kicsit magát a címet. Boys Over Flowers (Boys Before Flowers). Ennél frappánsabb és megragadóbb elnevezést nem is adhattak volna a sorozatnak. A cím hallatára már én magam is úgy érzem, hogy kinőttek a szárnyaim. Maga a történet rendkívül jól van tálalva, bár meg kell jegyeznem tipikusan koreai. Az átlagos iskolás lány bekerül egy elit vagy inkább sznob gimnáziumba, ahol szembeszáll a méltán híres F4 tagjaival, vagyis jobban mondva a vezetőjükkel. Az F4 pedig honnan lehet ismerős a közvéleménynek? Több millió tini legszebb álmaiból, mert persze nem akár milyen szereplőgárdával büszkélkedhet. Létezik olyan rajongó, aki nem hallotta még Kim Hyun Joong nevét? Na ugye, hogy nem? Hisz az eggyel előttünk lévő generáció egyik legnagyobb és legsikeresebb csapatának (SS501) volt a frontembere, azóta színészkedett egy kicsit (Playful Kiss), majd bebizonyította, hogy még szólóban is széttépik őt a rajongók. Valamint ott van Lee Min Ho, akinek ez a sorozat hozta meg az igazi sikert és azóta az ország első számú színészének számít, immáron nem kevés sikerrel a háta mögött (Personal Taste, City Hunter). Kim Bum nevét sem szabad elfelejteni, hisz a BOF után ő is az egyik legkeresettebb színésszé vált, és nem kellett szerepekért könyörögnie a különböző adóknál. Talán Kim Joon az egyetlen az F4 tagjai közül, akire azt kell mondanom, hogy nem igazán tudta kihasználni a sorozat lehetőségeit, és valahogy inkább háttérbe szorult az elmúlt években. Na de hogy a női főszereplő se maradjon ki, ejtsünk pár szót Koo Hye Sun-ról. Bevallom kezdetben nekem nem volt túl szimpatikus, és egy másik színésznőt sokkal jobban el tudtam volna képzelni a helyére, de ahogy haladt előre a történet, valahogy már tökéletesnek éreztem a karakterét. Az ötödik rész után teljesen megszoktam, s furcsa is lett volna valaki mást látni ebben a szerepben. Azonban vissza kell kanyarodnom magához a cselekményhez. Valahol ott tartottam, hogy az F4 tagjai, igaz? Nos tehát, miután a "menő srácok" jól lejáratják és megbántják a szegény átlagos lányt, Goo Joon Pyo (Lee Min Ho) szíve mégis meglágyul és ahelyett, hogy bántaná, inkább védelmezni kezdi. Ez egy nagyon szép szerelmi történet lenne, ha...mert igen..a koreai doramákban mindig van legalább egy (ha nem több) "ha". Ez esetben csupán annyi a bökkenő, hogy Geum Jan Di (aki meg kell jegyeznem, hogy a kezdeti esetlensége után kiválóan felfejlődött jellemként jelenik meg és még akaratát is érvényesíteni tudja) szíve jobban húz a kedves és elsőre sokkal szeretetre méltóbbnak tartott Yoon Ji Hoo felé. Egy mindenben tökéletes, csendes férfi felé, aki igaz az első részekben talán sokkal jobb partnernek tűnhet, ha nem lenne végtelenül oda egy modellért, aki mellesleg a F4 egyik legjobb barátja. Szóval ezen kusza szálak kibogozása kezdetben kissé bonyolult, főleg hogy Ji Hoo jelleme meglehetősen furcsa. Sőt néha valósággal érthetetlen. Mikor ezt az édes "négyest" tisztázzák, Geum Jan Di és Goo Joon Pyo végre elkezd egymásra találni, és egymás iránt érzett szeretetük átsegítő őket az eléjük gördülő, tökéletesen kidolgozott problémákon. Viszont értelme sem lenne a történetnek, ha közben Ji Hoo rá nem döbbenne, hogy ő is érez valamit a lány iránt..ironikus, nem? Azonban ez a sztori nem a Második esély címre hallgat...így bármennyire is eszméletlen az új hajával és a fehér ruháiban, lányok nem! Nem szabad bedőlni neki! Nem jár még egy esély. Bevallom ez olykor nekem is fáj, de Joon Pyo további kalandjai felejtették velem a hegedűszólam után érzett hiányt. A rendező a végét még kicsit megspékelte és nem hagyta, hogy a néző nyugodtan megállapíthassa, hogy ez egy happy end. Az utolsó részekben még egy sírógörcs közeli állapotot idéz elő, majd a könnyeink már az örömtől folynak, végül pedig megint jó nagy pofont ad nekünk. S a pofont követő eszméletvesztésből 4 évbe kerül, mire összeszedjük magunkat, de a végén elkönyvelhetjük, hogy megtaláltuk az egyik kedvenc koreai drámánkat, amit igazán érdemes mindenkinek megnézni. Valóban egy remek sorozat, ami ténylegesen elindította a koreai doramák diadalmenetét. A Boys Over Flowers óta számtalan, főleg a fiatal korcsoportot megcélzó szösszenetek láttak napvilágot. Azért is nevezem szösszeneteknek, mert eltérően a helyi hétvégi családi sorozatoktól, amik akár 200 részt is megélhetnek, ezek általában 16-25 rész között el is adják nekünk a sztorit. S a BOF ígyis a hosszabbak közé tartozik a maga 25 részével, tekintve hogy az általam eddig látott doramák 90%-a 16 részes volt. Magának a sorozatnak nem volt könnyű dolga, hisz lehet számmisztika miatt, lehet pusztán szerencsétlenségből, egy olyan évben adták ki, amit méltán nevezhetek a doramák nagy harcának. 2009...két csatorna...két rendkívül erős szereplőgárda...két merőben más történet...Lee Min Ho vs Jang Geun Suk....Kim Hyun Joong vs Jung Yong Hwa....Kim Bum vs Lee Hong Ki...avagy Boys Over Flowers vs You're beautiful. Harc az uzsonnás dobozokért. Igen, mert mindkét sorozat nagyon kedvelt volt az általános iskolások körében és ekkor még javában tombolt a "Nekem BOF van a dobozomon, neked meg semmi *nyelvnyújtás*)". Na jó azért ennél tényleg kicsit többről volt szó. Feltették hát a nagy kérdést: melyiket szereti/szerette jobban a közönség? S mielőtt bárki is eget rengető felmérések eredményét várna, közölnöm kell, hogy kishíján egál-egál. Mindkét sorozat hihetetlen népszerűséget szerzett, azonban az egyikőjük mégis képes volt kicsivel (tényleg nem túl sokkal) felülkerekedni a másikon, és kultusszá vált. Ez pedig a Boys Over Flowers. Van egyáltalán odakint olyan generáció, aki nem ismerné ezt a sorozatot? Persze nem azt mondom, hogy minden háziasszony kimcsi (kimchi..kinek hogy tetszik) készítés közben dúdolta, hogy "Almost paradise..."-t. Viszont az biztos, hogy már sírva menekült, mikor egy-egy rész után megjelent a lánya, aki rögtön az új epizód eseményeiről kezdett áradozni. Na jó, ez kicsit éles megfogalmazás, ugyanis a koreai anyukák nagyon örülnének, ha lányaiknak olyan férje lenne majd a jövőben, mint az F4 tagjai. A koreai doramák egyik meghatározó képviselője, abszolút csúcsa az eddigi történeteknek, amiket megfilmesítettek. Egy szerethető sorozat, ami valóban beköltözött minden háztartásba. A cím hallatán mindenki egy csodás álomvilágra gondolhatna, ahol a szépfiúk repkednek a virágok felett, ehhez képest egy hétköznapokban játszódó, eladható és igazán mai történetet kapunk. S a maga módján így is egy elkápráztató világot mutat be, kicsit késztetve az embert arra, hogy mégis higgyen a csodákban.

Ui.: Kérlek, ne kövezzetek meg! :) Imádom a You're beautiful-t is, és amint időm engedi arról is írok, de most a Boys Over Flowers ihletet meg.

Oppa emelkedik...avagy egy újabb kultúrsláger

Oppa megérkezett és emelkedik! Hogyan lesz egy dalból kultusz? Hogyan történhet meg, hogy egy nap alatt futótűzként terjed el a rajongók körében és már aznap este mindenki kívülről dúdolja a refrént? Mi is a siker titka? Mivel magyarázható, hogy ha ez a két férfi beugrik a színpadra a rajongók eszeveszett sikítozásba kezdenek? Ezek az M&M's csokigolyók tudnak valamit, amivel az ujjuk köré csavarták fél Ázsiát és még mindig nincs vége...a világ felkészült...emelkedünk veletek... és a színpadon..Donghae és Eunhyuk!

Minden Kpop fan vagy esetleg koreai témákban jártas ember tudja, mit jelent pontosan az "oppa" kifejezés. Azonban amióta ez a dal megjelent, ha azt mondom Oppa Oppa, senki sem a kifejezésre gondol, hanem erre a dalra. Nem is meglepő. Hihetetlenül fülbemászó. Emlékszem már lassan három hete, hogy láttam az egyik videómegosztó portálon egy videót, vagyis először csak a képe tűnt fel, amin két öltönyös fickót láttam valami borzalmas parókában. Aztán kíváncsiságtól vezérelve (valamint tegyük hozzá, hogy mint SuJu fan) megnéztem. Koncertfelvétel volt, így a minőség hagyott némi kívánnivalót, de a lényeg így is megvolt. Meghallgattam a dalt, majd újra. Két lejátszás után már kívülről dúdoltam a refrént és hangminőség ide vagy oda, letöltöttem. Már másnap említettem az egyik barátnőmnek, hogy imáim szólnak azért, hogy ez a szám megjelenjen audioban is. S lám kérésem nem süket fülekre talált, ugyanis erre pár napra jött a hír: vigyázzanak a zenés műsorok, mert Oppak emelkednek! Azóta tombol az Oppa láz. A közönség, mint említettem először a SuperShow4 keretein belül hallhatta 2 Super Junior tag, Donghae és Eunhyuk előadásában. A két fiúról köztudott, hogy rendkívül jó kapcsolatot ápolnak és hát a hülyeség sem áll messze tőlük. Nem volt kérdés, hogy egy ilyen kaliberű showt színpadra visznek-e vagy sem. A rajongók egyébként külön-külön is odavannak értük, így mi történik, ha ők ketten egyesítik erőiket? Őrület! Jellegzetes táncmozdulatok, amik viszonylag könnyen megjegyezhetőek; tipikus "én menő vagyok és tudom hogy te is tudod" feeling; két már amúgy is befutott előadó, akik bármire képesek a színpadon. Kell még valami? Vagy megvan a recept a slágergyártáshoz? Azért amellett, hogy egy poénnel teli műsort látunk van ennek egy mélyebb üzenete is. Ez is egy kifejezésmódja annak, hogy a két fiú mennyire szereti rajongóit. Mert ez a dal is (mint sok másik) a fanoknak szól, akik Oppanak tekintik őket. Véleményem szerint, ha valaki egyszer meghallgatja ezt a dalt, többé nem tudja kiverni a ritmusát a fejéből és akarata ellenére is dúdolni kezdi majd. Észrevehetetlen betegség, sőt inkább alattomos, azonban akit egyszer megfertőz, az sajnos többé kezelhetetlen. Minden momentuma másodpercről másodpercre belevésődik az emberbe. A piros és citromsárga rikító öltönyök, amik mégis jól állnak nekik; a már említett parókák; a csípőmozdulatok; és a fejek, amiket a színpadon vágnak... Aki pedig a dalszöveget írta, egyértelmű üzenetet küld a Kpop fanoknak: Donghae és Eunhyuk felemelkedtek, itt vannak és teljes erőbedobással nyújtják a legjobbat.

Te mit gondolsz? Írd le megjegyzésben a véleményedet, hogy láthassam együtt emelkedtél-e Oppaval! :)

Valami, amihez senkinek nincs joga

"Én nem szeretnék senkit arra kötelezni, hogy egyetértsen velem. Azonban elvárom, hogy ne ítélkezzenek olyan dolgok alapján, amikről fogalmuk sincs. Mert ehhez senkinek nincs joga."

Ítélkeznek. Az emberek minden előzetes ismeretek nélkül ítélkeznek. Az utóbbi időkben egyre több ember elfelejtette, hogy mire van joga és mire nincs. Nem tehet meg akármit. S nem azért, mert törvény szabályozza. Csupán azért, mert nem egyedül az ő értékei számítanak. Mindenki a saját véleményét tekinti döntőnek, azonban valaki elfogadja mások érvelését is, valaki viszont vagy figyelmen kívül hagy minden más opciót, vagy csak szimplán értelmetlen vitákba bocsátkozik az igazáról. Induljunk ki az én esetemből! Kpop-ot hallgatok. Ez nagyon sok embernek nem tetszik. Sőt! Akik eredetileg közel állnak hozzám, képesek összetűzésbe keveredni velem, s ez nem azért történik, mert én éjjel-nappal rajongásom tárgyával fárasztom őket, vagy mert meglátszik rajtam, hogy mit szeretek. Szimplán csak beleszólnak olyan dolgokba, amihez tulajdonképpen semmi közük. Nagyon sok ember úgy alkot véleményt bizonyos dolgokról, hogy közben fogalma sincs annak hátteréről, sőt...általában semmiről sincs tudomása. Persze, mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításhoz, egészen addig amíg képes azt kulturáltan megtenni. De amikor adott esetben a Kpop bírálata konkrét személyek ellen fordul, onnantól kezdve nem tartom korrektnek. Én teljes mértékben elfogadom, hogy sokan nem szeretik ezt a műfajt, és nem is szeretném tömegtermékké tenni az általam kedvelt zenét. Azt is tökéletesen megértem, ha valaki kiszeretné fejezni az ezzel kapcsolatos észrevételeit. Hisz mint mondtam joga van hozzá. Azonban ahhoz nincs joga senkinek, hogy engem is megbélyegezzen a kedvenceim által, főleg nem ha teljesen ismeretlenként közelít. Az ember nem ítélhet az alapján, hogy hogyan öltözködik a másik; hogy milyen zenét hallgat a másik; hogy milyen barátai vannak a másiknak. Kevesebb vagyok azért, amiért koreai zenét hallgatok? Nem! Vesztek valamit azzal, hogy ezt mások elítélik? Nem! Akkor mégis van értelme? Van értelme annak, ha mások csupán bosszantásból nem túl kedves megjegyzéseket írogatnak nekem? Érdekel ez engem? Nem nagyon. Hisz, amin ez a bejegyzés is mutatja, tisztában vagyok azzal, hogy az emberek néha mennyire primitívek tudnak lenni. Már nem tud felhúzni az a kicsinyesség, amit néhány ember mutat. Aki pedig normálisan, ésszerű keretek között közölni tudja velem a mondanivalóját, tényleg nagyon szívesen meghallgatom. Különben is, ha valami nem tetszik, akkor az ember nem kezdi el nézni, hallgatni. Egyszerűen csak továbblép arról az oldalról, elkapcsolja a tv-t, ellapozza az újságot. Ilyen könnyű, és ha ezt mások megtennék, akkor nagyon sok vitát el lehetne kerülni. Én sem szeretem a média bizonyos szereplőit, azonban én nem kezdtem el őket ócsárolni a rajongóik előtt, hanem csak bólintok egyet és mivel nem is vagyok jártas a témában a másikra hagyom. Ezt komolyan ennyire nehéz teljesíteni néhány embernek? Senkinek nem kell magára vennie ezt a bejegyzést, viszont örülnék neki, ha pár ember elgondolkodna az előbb említett dolgokon.

1.rész

Megint ott ültem a parton egyedül. Már minden centiméterét ismertem a tájnak. Régen rengeteg időt töltöttem itt. Ez volt a második otthonom. Nézni, ahogy a napsugarak játszanak a tó vizén mindennél többet ért. Ez volt talán az a hely, ahol igazán szabadnak éreztem magam. Nem éreztem a kezeimen láncok lehúzó súlyát, és nem hallottam a hátam mögött gúnyolódó hangokat. Itt minden csak az enyém volt. Senki nem ismerte ezt a helyet. A falutól északra kellett haladni, s körülbelül fél óra alatt ide is lehetett érni. Azonban egy apró erdőn vezetett ide az út. S a helyiek valamiért rettegtek az általuk "sötét rengetegként" emlegetett, alig egy hektáros övezettől. Mikor félelmük legyőzése érdekében egy brazíliai őserdő példáját hoztam, azonnal szabadkozni kezdtek, majd közölték, ha szeretnék a vadállatokat, akkor oda költöztek volna, nem pedig ide. Holott ez egyáltalán nem volt elhagyatott környék. Délre fél óra autókázás után belehetett jutni a városba. Noha nem az ország legnagyobb metropoliszába, de ez is több volt mint a semmi. A környéken élőknek pedig ez is pont elég piacot biztosított áruik eladására. Hisz itt is, mint sok más távoli vidéken az emberek inkább mezőgazdaságból értek. Nekem gyermekként már nem jutott ki ez a sors. Négy éves lehettem, mikor a szüleim elváltak, ami itt hatalmas bűnnek számított. Igaz, szabad országban élünk, de a helyi elöregedő, konzervatív lakosságnak nehéz megmagyarázni ezt a "szentség törést", így édesanyámnak mennie kellett. Hisz, ha valami baj történik, mindig a nőket okolják, mondván túl sokat okoskodnak. Szóval errefelé nem árt, ha az ember véletlenül fiúnak születik. Apám ugyan maradt a faluban, de ezzel együtt azt is követelte, én se menjek sehová és maradjak vele. Minden atyai tiszteletem ellenére, ezt a kérést képtelen voltam teljesíteni. Sohasem az volt az álmom, hogy majd az ük-ük őseimmel mindenféle gabonát termelek az ország legfélreesőbb pontján. Anyám magával vitt a közeli városba. Mondhatni innen az életem rendben zajlott. Szelét sem éreztem a pár kilométerre uralkodó elmaradott társadalomnak. Mintha ők ott teljesen elszigetelten élnének. Míg én iskolába jártam, játszottam a téren a barátaimmal, addig ott egy jóval idősebb generáció hajolgatott a rizsért, holott a derekuk már évek óta sajgott. Néha éreztem egy kis lelkiismeretfurdalást, de ez percek alatt el is szállt belőlem. Azonban visszajártam. Bármennyire is elvárosiasodtam, a származásomat tiszteletben tartottam. Olykor visszajártam és ha nem is dolgoztam, beszélgettem a helyiekkel. Nekik már ez is löketet adott, és nem utolsó sorban, apámat sem hagytam cserben. S tudom, ez a történet most úgy hangzik, mintha időben valamikor még az első világháború környékén járnánk, azonban ez nem így van. Ez a jelenkor. Csak annak is egy eddig szőnyeg alá söpört része. Mert a leggazdagabb és állítólagosan legigazságosabb politikusok sem szeretnek ám mindenről beszélni. S mindenféle végzettségüknek köszönhetően, beszédükkel valahogy mindig kivágják magukat a kényes kérdésekből. Ez itteniek szerint ördögi erő, szerintem csupán remek színészi képesség. Ez persze már elég régen volt. Olyan 15 éve. Hat éves kislányként már láttam a változás jeleit. Megjelentek a "modern dolgok". Kezdetben mindenki bizalmatlanul fogadta ezeket, de aztán rádöbbentek, hogy ez a mindennapi élet szerves része és bármennyire is szeretnék, ezt nem lehet kitörölni. Azóta a környék folyamatosan fejlődött. Néha már túl zajossá is vált. Azonban egy hely mindig csendes maradt, s ez az én kis helyem volt. Az idő múltával egyre nagyobb gaz vette körül a területet, így még nehezebb volt eljutni oda, főleg ha a városból indultam. Viszont annyira a szívemhez nőtt, hogy szabályszerűen hiányzott, ha nem mentem. Anyámnak ez nem is mindig tetszett. Sőt. Mindennap hangos veszekedéssel köszöntöttük a lenyugvó Nap sugarait. Soha nem értette meg, mit jelent nekem ez a hely. Hisz ő soha nem érzett szabadságot. Általában rajtam vezette le a dühét, mikor előjöttek benne a régi emlékek. Engem vádolt, amiért el kellett hagynia apámat. Azonban senki ne értse félre! Egyszer sem ütött meg. Nem bántott fizikailag. A lelkemet viszont néha a földbe tiporta. Azt állította miattam nem kaphatja vissza a régi szép időket. Egy idő után már figyelmen kívül hagytam a vádjait. Csak magamra koncentráltam, ezzel pedig egyre önzőbb és önzőbb lettem. Csak a tanulásba temetkeztem és szövögettem az álmaimat, amik egy egészen más vidékre vezettek. Oda, ahol megmenekülök a nyomasztó hétköznapoktól. Nem kívántam égbe nyúló pálmafákat, ezerdolláros koktélokat és 10 méter hosszú limuzint. Csak valami olyat kerestem, ami kiegészíti az életemet. Valamit, ami miatt úgy érzem, érdemes volt mindent végigcsinálni. Egy idő után azonban az ember belefárad a maga kis harcaiba. Valahol én is itt tartottam, amikor egészen addig ismeretlen arcok érkeztek a városba, pont abba a kerületbe, ahol mi laktunk. Érdeklődéssel fogadtam őket, hisz messzi északról jöttek, a főváros környékéről, ahol én még soha nem jártam. Annyira mások voltak. Annyira újak. Elkápráztattak a velem egykorúak játékai. Mikor egy iskolába kerültünk, próbáltam barátkozni velük, ők azonban folyton levegőnek néztek. Maguknak valók voltak. Csak egymás köreiben mozogtak, nem barátkoztak senkivel a helyiek közül. Pedig mi sem voltunk már annyira mások. Mi is ugyanúgy beszéltünk, ugyanúgy szépen öltözködtünk, ugyanúgy tudtunk számolni és olvasni, sőt...mi talán többet tudtunk az életről, mint ők. Mégis mindig mi maradtunk alul. S miért fontos is ez most? Mert akkor ott volt egy fiú, aki mégis más volt. S ha ő nem jelenik meg, akkor talán nem mentem volna annyi mindenen keresztül az elmúlt években. Akkor talán nyugodtan élhetném a déli városok csendesebb, visszafogottabb életét. Akkor talán nem könnyes szemekkel ülnék itt újra a régi helyemen. Ha ő nem kavarja fel a bennem már amúgy is készülődő tornádót, talán nem érezném azt a maró fájdalmat, ami most a szívemet szorongatja. Mi tett ő pontosan? Felemelt, majd eldobott. Persze nem szó szerint értem. Kicsit Hamupipőkésen indult a történetünk, majd inkább valahogy egy tragikus drámába torkollott. Ez azonban nem volt egy szerelmi történet. Csak egy barát volt. Aki mégis a világot jelentette nekem. Egészen addig, amíg maga mögött nem hagyta a múltját. S hogy mi történt azon a napon, ami végül megbélyegezte az életemet? Egyszerű napnak indult. Foghatnám a 13 évesekben kezdődő kamaszkori változásokra, vagy megmondhatnám az igazat, hogy ahogy nőttem, anyám egyre jobban szorongatta a lelkemet. Egyre több dologért voltam én a hibás. S aznap pont egy rettenetes vitán estünk túl. Elrohantam otthonról és utam a tópartra vezetett. A sziklán ülve zokogtam már vagy egy órája, mikor lépteket hallottam meg magam mögött. Megijedtem. Hisz ezt a környéket senki nem ismeri. Hogy kerülhet ide bárki is? Sötét volt már. Szokatlanul sötét. A hold fénye is csak apró réseken tudta áttörni az előtte gomolygó felhők takaróját, azonban ahol a víz felszínét érte, ott vakítóan szikrázott.

-Mit keresel itt ilyenkor? - hallottam meg egy mély hangot.

Ismerősen csengett. Aztán a tulajdonosára is rájöttem. Furcsa volt. Ez a hang eddig még csak gúnyos és megvető szavakat vágott hozzám. S nem mintha ezt kedvesen kérdezte volna, de az eddigiekhez képest ez bóknak számított. Lassan felé fordítottam az arcomat és a vaksötétben is megtaláltam a tekintetét. Ahogy egy lépést közelebb jött, a holdfénybe lépett és így teljes alakja megvilágosodott előttem. Tökéletesnek tűnt. Ő volt az, akit csak úgy emlegettek " a városból jött". Talán őt tartották a legelitebbnek. Kissé felsőbbrendűnek tűnt. Már a megjelenése óta csodáltam, de nem tulajdonítottam neki különösebb figyelmet.

-Mit keresel itt? - ismételte meg a kérdését immár ércesebb hangon.

-Azt, amit mások. - feleltem halkan.

-Menekülsz a jelentéktelen életed elől?

Fájtak a szavai, de be kellett vallanom, hogy igaza volt. Menekültem. Menekültem önmagam és a helyzetem elől. Gyáva voltam, s ha már én ezt nem mertem kimondani, ő megtette helyettem.

-Pontosan. - bólintottam.

-Tudod, mit mondanak a nagy bölcsek, ha valakinek már értelmetlen az élete?

-Nem.

-Döntéshez segítik. Mosolyogva azt mondják, ha nem találsz már értelmet a létnek, halj meg!

Szavai keményen csengtek. Szinte bele hasítottak az éjszaka csendjébe. Lehajtottam a fejem, ezzel egy úton megköszönve a hasznos tanácsot. Elszámoltam háromig, majd mondhatni minden mérlegelés nélkül felálltam a szikláról és a vízbe ugrottam. Nem volt túl mély a víz, azonban valaki, aki nem tud úszni, könnyen eltűnik a víz alatt. Én pedig ezen emberek közé tartoztam. Nem is volt már kedvem lélegezni. Kiengedtem a tüdőmből az utolsó lélegzetvételt is, majd hagytam, hogy úrrá legyen rajtam a súlytalanság. A fejemben lejátszódott, vajon mi történhetett eközben a parton. Egy rémült arc jelent meg előttem, aki képtelen volt eldönteni, mit tegyen. S ez minden bizonnyal a valóságban is így játszódott le. Azonban pár másodpercnyi szünet után tompa csobbanást hallottam, majd egy erős kezet éreztem a derekamon. Az előbb még megszeppenten a parton álló fiú most éppen a víz felszínére próbált rántani, én azonban nem könnyítettem meg a dolgot. Nem éreztem elég erőt arra, hogy egyáltalán a karomat megmozdítsam. Óvatos, mégis sietős mozdulatokkal kirántott a partra. Nehezen ment a légzés, hisz a tüdőm kishíján teljesen megtelt vízzel. Köhögve ültem fel, és vagy fél liter vizet adtam ki magamból. Mellettem a fiú eszeveszett tempóban kapkodta a levegőt. A csillagokat bámulva próbálta normál sebességre bírni a szívverését, ez azonban igen nagy feladatnak bizonyult. Újra a hátamra dőltem, s villámgyorsan átfutott rajtam az elmúlt pár perc. Felriadt előttem a kép, mikor a vízbe ugrottam, mikor megéreztem a kezet a derekamon, ami megtartott és visszahozott. Gondolataimból a szemembe hulló vízcseppek zavartak meg. Megmentőm emelkedett fölém, s hajából szinte az egész tó vize rám zúdult.

-Megörültél? - szólalt meg halkan.

20.rész

Már nem éreztem szükségét a lélegzetvételnek. Már csak teher volt, hogy fel-le emelkedett a mellkasom. Éreztem Hyun Joong szorítását, de az folyamatosan gyengült. Azonban ő nem engedett egy cseppet sem, csupán én nem éreztem már a külvilágot. T.O.P és GD a kezemet szorongatták. Bármennyire is erősnek éreztem magam, tudtam, hogy ezt a harcot ma nem én nyertem. A vesztesnek pedig nincs kegyelem.

-GD... - kezdtem volna, de a hang bennem akadt.

-Rien. Itt vagyok, hallod? Itt vagyok. - próbálta meg lenyelni a könnyeit.

-Kérlek....vigyázz Danielre! Tudom, hogy veled lesz a legnagyobb biztonságban. Védd meg őt minden veszélytől! Még csak gyerek...nem érzi annyira a veszélyt.

-Ha kell az életem árán is megóvom mindentől.

-T.O.P .... sajnálom! Bocsáss meg, amiért az utadba álltam!

-Nem lett volna szabad hagynom. Nem mehetsz el, érted? Itt kell maradnod. Szükségem van rád.

-Segíts Codynak, hogy a legjobb versenyzővé tudjon válni. Megígértem neki, hogy mellette fogok állni, de úgy látszik én képtelen vagyok betartani az ígéreteimet. Megérdemli. Csak egyet kérek, miközben őt segíted, ne halj meg az olaszok által.

-Ne! Kérlek! - borult a hasamra zokogva T.O.P.

-Hyun Joong... - fordultam felé.

-Bocsáss meg! - suttogta.

-Köszönök mindent!

-Nem halhatsz meg! - ordított.

-Mindig itt leszek. Soha nem megyek el teljesen. Bennetek fogok továbbélni egészen addig, míg megőrzitek az emlékemet...s az én világom mindig tovább fog menni, ezért a tiétek sem állhat meg...

19.rész

Egy órát adtam neki, és sejtettem, hogy valamilyen módon hallok majd róla. Vagy azért, mert elkapta valaki, vagy azért, mert baja esett. Más lehetőség még csak eszembe sem jutott. Azonban mikor már két órája ültem még mindig ugyanott, kicsit kezdtem furcsálni a dolgot. A telefonomra pillantottam, ami már délután 3 órát mutatott. Be kell valljam, egy félelmetes érzés futott át a testemen. Úgy érzetem, mintha valami szörnyűség történt volna. Ennek a gondolatnak az előfutáraként hirtelen megszólalt a telefonom. GD nevét pillantottam meg, s akkor elkönyveltem, hogy jó híreket biztos nem kapok. Mély levegőt vettem, majd felvettem. Meg sem várta, hogy beleszóljak, már rögtön el is kezdte hadarni a mondandóját.

-Könyörgöm, bocsáss meg nekem! Én annyira sajnálom. Tudom, hogy nem lett volna szabad és véletlen volt. Soha nem bocsátom meg magamnak, ha miattam az történik, amire gondolok. - darálta le egy szuszra.

-Hey! Nyugalom! Levegőt azért vegyél! Mi történt? Mi a fenét hordasz itt össze? Egy árva szót sem értek.

-Elárultam Tinának, hogy hol van Daniel.

Nem tudtam, mit reagálni. A telefon kiesett a kezemből. Lefagytam. Valahogy tudtam a forgatókönyvet. Azonnal a kocsikulcsom után kaptam és már rohantam is.

***

GD idegesen tette le a telefont. Sejtette, hogy én is egyenesen Hyun Joong házához rohanok. Abban a pillanatban nyitott be a szobába T.O.P, aki rögtön felismerte GD arckifejezésén az aggodalmat.

-Nagyon fontos lehet, ha ennyire ki vagy miatta. - vágta le magát kényelmesen a kanapéra.

-Mi? Ki? - kérdezte GD értetlenül.

-A csaj, aki ennyire kikészít, tud valamit.

-Nem erről van szó. - sóhajtott. - T.O.P.....ma este vége lesz.

-Ne kezd a drámát! Minek lenne vége?

-Harcolni fognak, és nem egymás mellett, hanem egymás ellen. Egyenesen a halálba indulnak. Megölik egymást.

-Tulajdonképpen most kikről is beszélünk? - hajolt előre T.O.P.

-Tina és Rien.

-Hogy mi?

-Sajnálom. Korábban el kellett volna mondanom, hogy megtudjuk előzni ezt az egészet. - hajtotta le a fejét GD.

-Hogy juthattunk idáig? - ordított vele T.O.P. - Mégis mi a fenét képzeltél? Hol vannak?

-Hyun Joong házában.

-Hogy kerül a képbe Hyun Joong?

-Együtt van Riennel.

T.O.P teste megfeszült, és méreg árasztotta el.

-Ez még nem lehet az utolsó harc. - fordult el és az ajtó felé indult.

-Rien bármit megtesz az öccse életéért. - jegyezte meg halkan GD.

-Van testvére? - torpant meg T.O.P.

-Van.

-Szedd össze a többieket! Hyun Joong házához megyünk.

-Mit akarsz tenni?

-Nem engedem, hogy ezt a játékot nélkülem játsszák le.

***

Furcsának találtam, hogy senki sem állt a ház előtt őrként. Így olyan volt a hangulat, mintha valaki megelőzött volna. Hyun Joong háza csodálatos volt. Valahogy az elmúlt években többször csodálhattam kívülről, mint belülről, de ezt egyáltalán nem bántam. Ámulatba ejtő látvány volt, mikor a felkelő nap első sugarai megcsillantak a nappali üvegajtóin. Belülről ez még szebb lehetett. Végignézni egy kényelmes fotelből, ahogy Szöul reggeli fényárban úszik. Sok mindent megadnék érte. Azonban most korántsem így festett a ház. Az éjszaka egy teljesen más arculatot adott az épületnek. Az ablakokon kiszűrődő halvány fény olyan érzést keltett az emberben, mintha a ház éppen a végítéletét hallgatná és készülne az elmúlásra. A két méter magas vaskerítés nappal remekmű volt, s most mint börtönrács zárta körbe a házat. De a kapuja nyitva volt. Nem tudtam, hogy habozzak és gondoljak ki egy tervet vagy csak szimplán tegyem, amit a szívem diktál. Tudtam, hogy odabent újra ölni fogok. Undorodtam magamtól, de nem volt más választásom. Gyors léptekkel indultam meg a ház felé és már a kapun is bejutottam, mikor az előkertben lévő egyik bokorból valaki kinyújtotta a kezét, majd berántott. Eszembe se jutott sikítozni, hisz azzal csak lelepleztem volna a félelmemet. Valamint az illat, amit magam körül éreztem, ismerős volt.

-Nem jó ötlet bemenni. - hallottam meg Hero hangját.

-Az öcsém bent van. Mi az, hogy nem jó ötlet? - kérdeztem felháborodva.

-Már nincs bent. Mir és Hongki társaságában már úton van a reptér felé. - majd a zsebébe nyúlt és kivett egy repülőjegyet. - Menj! Ha most elindulsz még te is eléred ezt a járatot. Menj el ebből az országból az öcséddel együtt és egy ideig ne is térjetek vissza!

-Ki van bent a házban? - kérdeztem figyelmen kívül hagyva az előző szavait.

-Most nem ez a fontos...

-Leszarom, hogy mi a fontos. Ki van bent?

-Tináék.

-És még?

-Kellene, hogy más is bent legyen?

-Hyun Joong van bent, igaz?

-Honnan szeded ezt a hülyeséget? Nemrég volt egy elég szép vitátok. Szerinted ezek után pont miattad kockáztatná az életét?

-Honnan tudsz a vitánkról? - kérdeztem vissza, Hero arcán arcán pedig egyértelműen kétségbeesés jelent meg. - Tudod, Hyun Joong bármennyire is gyűlöl, nem tud maga mögött hagyni.

Felálltam és kimásztam a bokorból.

-Ne tedd! - szólt utánam Hero.

-Hero. - fordultam vissza. - Úgyis eddig abban segítettél Tinának, hogy engem megtaláljon. Akkor most miért akarod megakadályozni, hogy üdvözöljem?

-Tudtad? - kérdezte döbbenten.

-Mit? Azt, hogy te vagy Tina besúgója? Hogyne tudtam volna? S látod, emiatt megyek be oda. Tina többször átvert téged és te mégis segítesz neki. Hyun Joong ugyanolyan, mint te. Bármit is teszek, ő mindig ott lesz.

-Miért nem öltél meg?

-Bármennyire is hihetetlen, nem akarom kiirtani a környezetemet. Különben is, ez inkább Tina manipulációja, mint a te saját akaratod.

-Ha bemész, Mir megöli Danielt.

-Ebben megint tévedsz. Mir más játékos. Már régebben rádöbbent, hogy nem akarom bántani és ezt a kedves gesztust ő is viszonozza.

-Ölj meg!

-Miért vagy ilyen letargiába? Hisz erre vártál nem? Nem ez a sorsfordító pillanat, aminek köszönhetően majd visszanyered Tina szerelmét?

-Megölöd? - kérdezte halkan.

-Nem. - sóhajtottam.

-Nem értelek. Ő az egyetlen ember a világon, akit valóban gyűlölhetnél és szemrebbenés nélkül megölhetnél.

-A gyűlölet mulandó. Egyszer az ember belefárad az örökös mocskolódásba.

-Feladtad? - ordított rám, én pedig csak némán bámultam rá.

Megérintette az arcomat, majd közelebb lépett hozzám. Egy apró puszit nyomott a homlokomra, aztán pedig mélyen a szemembe nézett. Hagytam. Nem kaptam el a tekintetemet. Engedtem, hogy olvasson belőlem, mintha egy nyitott könyv lennék.

-Ölj meg! - suttogta.

-Miért tenném?

-Átvertelek. Megérdemlem.

-Ezt nekem kell eldöntenem.

-Tedd meg! Ne kelljen azzal a tudattal élnem, hogy egy jószívű embert küldtem a pokolba!

-Nem. Azzal, hogy életben hagylak, sokkal súlyosabb büntetést szabok rád, mint a halál. Nyugodj meg! Nem küldesz egy jó embert a pokolba, inkább egy szörnyeteget hagysz élni.

Kitéptem a karom a kezeit közül, és berohantam a házba. Rögtön Tinát, Hyun Joongot és öt szekrényajtó nagyságú férfit pillantottam meg.

-Vendégünk van. - jegyezte meg gúnyosan Tina. - Nem gondoltam volna, hogy eljössz. Ennyire sokat jelent neked? - sétált oda Hyun Joonghoz és végigsimított az arcán.

-Úgyis már nagyon vártad, hogy találkozhass velem, így gondoltam beugrok köszönni.

-Tudod, nagyon meglepődtem, hogy magad ellen fordítottad Hyun Joongot. Így azonnal hozzám jött, hogy vigaszt találjon. - nevetett fel Tina, majd megcsókolta az említett férfit.

Ezt látva iszonyatos fájdalmat éreztem a mellkasomban, de nem ez volt a megfelelő idő színt vallani. Míg az emberei is tátott szájjal figyelték, mit csinál Tina.

-Fáj? - kérdezte a vörös szépség, mikor abbahagyták.

-Igen. - és ezzel párhuzamosan szíven lőttem az egyik emberét.

-Öljétek meg! - intett a többieknek, akik azonnal megindultak, azonban hirtelen golyók záporoztak, s a maradék négy férfi is holtan esett össze, de nem én lőttem.

Magam mögé pillantottam. GD és T.O.P lépett mellém. Megszólalni sem tudtam.

-Nem tanultad még meg a leckét? - kérdezte GD Tinától. - Mi mindig itt fogunk állni Rien mellett.

-Szomorú, hogy csak én merek vele szembe szállni. - sóhajtott, majd a földre lökte Hyun Joongot.

Tudtam, mire készül. Felemelte a pisztolyát és a fekvő férfi felé tartotta. A szívem előbb kapcsolt, mint az eszem. Abban a pillanatban elindultam. S mikor Tina meghúzta a ravaszt, már én álltam Hyun Joong előtt és a golyó egyenesen az én testembe fúródott. Felsikítottam a fájdalomtól és azonnal a padlóra zuhantam. T.O.P és GD egy másodpercnyi késéssel legalább húsz lövést eresztettek Tina testébe. Hyun Joong könnyes szemekkel és döbbent arckifejezéssel ült a földön. Pár másodperc múlva kapcsolt az agya és odakúszott hozzám. Rettegett. Az ölébe vette a fejemet és az arcomat kezdte simogatni.

-Rien. - suttogta zokogva. - Hogy tehetted ezt? Nem hagyhatsz itt, hallod?

-Tévedtem. - szólaltam meg halkan, bár nehezemre esett a beszéd. - Azt hittem, hogy bármit is tesz a másik, ott leszünk egymás mellett.

-Bocsáss meg!

...

18.rész

Fél óra múlva érkeztünk meg Hyun Joong házához. Azt láttam a legjobbnak, ha idehozom Danielt. S még jobb ötletnek tűnt Hyun Joongot is itt hagyni, de tudtam, hogy erre úgysem tudom rábeszélni. De azért egy próbát mindenképpen megért. Felküldtem Danielt az emeletre, én pedig a konyha felé vettem az irányt. Hyun Joong szótlanul követett. Felült az egyik pult melletti székre, majd érdeklődően bámult rám.

-Ha arra akarsz rávenni, hogy maradjak itt és engedjem, hogy úgy csináld, ahogy akarod. - sóhajtott. - Akkor nincs is értelme beszélgetnünk.

-Miért akarsz mindenáron segíteni?

-Még komolyan nem jöttél rá?

Erre a kérdésre nem akartam válaszolni. Hogy a fenébe ne jöttem volna rá?

-Szükséged van a segítségemre vagy tévedek? - folytatta.

-Ígérd meg... - léptem hozzá és megöleltem. - Ígérd meg, ha úgy adódik, nem fogsz megállítani abban, hogy megmentselek!

Nem szólt semmit. Tudtam, hogy nem ígéri meg, de reménykedtem. Ez a remény nekem pedig most pont elég volt.

-Csináljuk végig! - súgta a fülembe.

Két hét telt el azóta, hogy visszatértem Koreába. Sok minden történt az elmúlt időben. Először is, elvittük Danielt az országból. Senki nem tudja hol van, csak Hyun Joong és én. A szívem szakadt meg, hogy el kellett küldenem a saját öcsémet, de ez volt a legbiztonságosabb és szerencsére ő is megértette. Svédországban remélhetőleg senki nem fogja keresni. Herot nem kérdeztem, hogy honnan tudta, mi történt az öcsémmel. Úgy gondoltam addig jó, míg nem tudom. Valamint ő is hallgatott az ügyről. De azért a visszatérésük nem volt zökkenőmentes. Az első pillanatban, mikor megérkeztek összekapott velem Hyun Joong miatt. Aztán amikor megtudta, hogy együtt vagyunk, országos botrányt csinált. Három napon keresztül harci állapotok uralkodtak. Mir és Hongki csak jót nevetett rajtunk. Geun Suk viszont kezdte megelégelni az állandó vitáinkat. Így jobbnak, ha befejezzük, mielőtt valakinek baja esik. Cody az elmúlt napokban kemény edzésbe kezdett. Már csak öt nap volt hátra az idény első Forma 1-es futamáig. Fel kellett készülnie. Találkoztam Christiannal és sikerült megegyeznünk. Talán részben sajnálatból, részben pedig a Codyban látott remény miatt, engedte, hogy a srác beüljön az egyik Red Bullba Vettel mellé. Webbert nem volt egyszerű eltüntetni, de mint tudjuk, majdnem mindenhol a pénz beszél és ezt ő sem cáfolta meg. Amikor kicsit a pénztárcám mélyére nyúltam rögtön belement a visszavonulásba. Nem tartottam korrektnek a taktikámat, de csak így lehet elérni, amit akarunk. Csak némán bámultam magam elé. Szöul legelegánsabb éttermében ültem és az elmúlt napok játszódtak le bennem. Vártam a leendő vacsorapartneremre. Pár perc múlva megjelent a bejáratnál egy magas férfi. Jól öltözött volt. Pontosabban fogalmazva gazdag. Egyenesen az asztalom felé sétált, majd leült velem szembe.

-Miért nem maradtál Németországban? - szólaltam meg halkan.

-Ahhoz, hogy tényleg segíts nekem, nem túl jó, ha a világ túlsó oldalán vagy.

-Nem megbeszéltük, hogy tartod magad a tervhez?

-Milyen tervhez?

-Hogy maradsz a nagyapa közelében.

-Hülye egy terv.

-De sikeres.

-Nem te diktálod a szabályokat.

-Tévedsz! Ez itt nem Berlin. Itt én vagyok a világ tetején. Nekem van minden sarkon ismerősöm, aki bármelyik percben megöl.

-Ne képzeld magad ennyire fölényes helyzetbe!

Néhány másodperc múlva Hyun Joong jelent meg az ajtóban és mérges tekintettel felénk vette az irányt. Elvett egy széket a másik asztaltól, kirántotta, majd levágta magát Minho mellé.

-Nem jó ötlet kötözködni vele. - suttogta a mellette ülő férfi fülébe.

-Azért, mert pisztolyt tartasz a lábamhoz? Ennyire amatőr lennél?

A tenyerembe temettem az arcom, és elkönyveltem, hogy Hyun Joong elrontotta.

-Nem. - vágtam rá pár perc gondolkodás után. - Azért, mert ha megnyomok egy gombot a székedhez rögzített bomba azonnal felrobban.

-Nincs itt semmi.

-Miért vagy ebben ennyire biztos?

-Itt ül mellettem a barátod. Te pedig velem szemben. Mindketten meghalnátok. Nem kockáztatsz.

-Először is, kis hatáskörű bomba. Téged széttép, de nekem nem okozna túl súlyos sérüléseket. Hyun Joong pedig.. - vettem egy mély levegőt, majd folytattam. - Mindenért áldozatot kell hozni.

Hyun Joong eltátotta a száját, de csak nyugtatóan ránéztem. Minho tudta, hogy ezzel nem tud mit kezdeni.

-Egy ideig még nem látsz. Meghúzódom a háttérben, de ha két héten belül nem lépsz előre semmit közbeszólok. Nekem is vannak kapcsolataim. - állt fel Minho, majd elment.

Hyun Joong felé fordultam, aki némán bámult rám.

-Nem gondoltad komolyan, igaz? -szólalt meg halkan.

-Ne kezdj el kombinálni! - szóltam rá ridegen.

-Megint távolodsz. Elegem van. - kiáltott fel dühösen, majd elrohant az étteremből.

Biztos voltam benne, hogy arra vár, utána megyek. Ezt nagyon rosszul gondolta. Meg sem fordult a fejemben, hogy megpróbáljam visszatartani. Egyre jobban bonyolódott az ügyem, és tudtam, a legjobb ha kicsit elkergetem magamtól. Viszont más kapcsolatokat itt volt az ideje egy kicsit helyrehozni. Kifizettem a számlát. Mondhatom szép, hogy egy nő fizet két pasi helyett is. Majd beültem az autóba és egyenesen a reptérre hajtottam. Mikor a terminálba értem, rögtön megszólalt a hangosbemondó. "A londoni járat megérkezett." Mély levegőt vettem és leültem az egyik székre. Nem telt bele pár percbe és egy férfi foglalt mellettem helyet.

-Képzelődöm vagy tényleg te fogadsz a reptéren? - szólalt meg csendesen.

-Nincs túl sok időm csevegni. - bámultam magam elé.

-Akkor?

-Kicsit felhalmozódtak a dolgok.

-Itt az ideje levezetni a feszültséget?

-Tudod te ezt. Nem kell előadást tartanom az este folytatásáról, igaz?

-Változnak a dolgok. Régen vettem volna a célzást, de most ez nem fog összejönni. Tudom, miért vagy itt, de figyelmen kívül hagyom. - majd felállt és elsétált.

-Felőlem játszhatunk így is. - mosolyodtam el, és én pedig elindultam a másik irányba.

Háromig számoltam és máris mellettem sétált. Elégedetten megjegyeztem magamban, hogy csak a szája nagy és tulajdonképpen még mindig nem tudja érvényesíteni az akaratát.

-Bíztam benne, hogy ezúttal kicsit tovább bírod. - jegyeztem meg gúnyosan.

-Imádom a veszélyeket, mint tudod.

-Mégis most egy olyan megszeppent kisfiút játszol, aki még életében nem követett el bűnt.

-Nem hiszem, hogy erről szerettél volna velem beszélgetni. Menjünk, vedd el, amit akarsz, aztán pedig felejtsük el, hogy találkoztunk.

-Minek nézel te engem? - húztam fel a szemöldökömet.

-Engedd meg, hogy ne válaszoljak.

Beszálltunk a kocsiba és a legközelebbi szállodába hajtottunk. Gyorsan foglaltam egy szobát, és már el is tűntünk. Kellemes hangulatú szoba volt, amit el is vártam az árát tekintve. Besétáltam és kitöltöttem két pohár pezsgőt.

-Nem lehetnék túl rajta gyorsan? - nyögött fel és ledobta magát a kanapéra.

-Ennyire undorodsz a társaságomtól?

-Ne kezd el! Minek az a pezsgő? Nem kell alkohol ahhoz, hogy megkapd tőlem, amit akarsz.

-Nem szeretnék udvariatlan lenni. - mosolyogtam angyalian.

-Elegem van! - kiáltott fel, és elkapta a derekamat.

Az este további részét meglehetősen élveztem. Bűnös szórakozás volt és kegyetlen, de kellett már. A végén még elterjedt volna rólam, hogy elgyengültem. Azt pedig semmiképpen sem hagyhattam. Másnap reggel én keltem korábban. Felöltöztem, az asztalra tettem nem kevés pénzösszeget, majd elhagytam a hotelt. Haza indultam, és egy tudat motoszkált a fejemben. Hyun Joong már tud róla. Mikor beléptem a lakásba, minden úgy történt ahogy arra számítottam. A bútorok darabokra törve, minden szanaszét, és ennek az egésznek a közepén ott állt ő. Arca teljesen el volt vörösödve, a méreg, a mindent elsöprő harag keveredett a csalódottsággal.

-Miért kellett? - sziszegte a fogai között.

-Igen. - feleltem nyugodtan és leültem az egyik még épen maradt székre.

-Ezt soha az életben nem fogom neked megbocsátani. Megígérted, hogy együtt csináljuk végig ezt az egészet és, hogy végre megszabadulsz a régi önmagadtól.

-Tudtad, hogy a szerepjáték nem az én világom. Én képtelen vagyok meghazudtolni önmagam.

-Bíztam benned.... - kezdte volna, de közbevágtam.

-Ez volt az első nagy hibád.

-Most elmegyek, és megnyugtatlak, engem itt többet nem látsz. Nem tartozom többé felelősséggel sem érted, sem pedig a testvéredért.

Majd elrohant, maga után hangosan becsapva az ajtót. S azt gondolva, hogy ezzel az életemből is kilépett. Ám nagyon tévedett...

17.rész

-GD kérnék tőled egy szívességet. –kezdtem aggódóan.
-Na várj! Nekem ez túl nagy váltás. Előbb még a halálomat akartad, most meg… - kezdett bele a magyarázkodásba, de én közbevágtam.
-Kérlek!
-Halljuk! – sóhajtottam.
-Menj el a Lionel cég középiskolájába, és onnan egy Daniel nevű kilencedikes srácot kérj ki! Hivatkozz rám! Ha megmondod neki az én nevemet, azonnal szó nélkül veled fog menni. Csak annyit kérek, hogy előzd meg Tinát! Gyorsabban meg kell találnod, mint Tinának! – daráltam idegesen.
-Állj, állj! Tegyük fel, hogy megteszem. Mit kezdek egy 15 éves kamasszal?
-Holnap már megyek is érte és elhozom.
-Miért hasznos nekem, ha segítek?
-Kérlek, ne akard, hogy cserébe visszamenjek! Könyörgöm, most az egyszer tégy meg nekem úgy valamit, hogy nem vársz érte fizetséget! – vékonyodott el a hangom és már közel álltam egy újabb kiboruláshoz.
-Lehetetlent kérsz tőlem. – sóhajtott.
-GD! Ő az öcsém! Kérlek! – kezdtem el zokogni.
-R..iiii..eenn… - kezdett el dadogni. – Te sírsz?
-Könyörgöm segíts!
-Nem is tudtam, hogy van egy öcséd. – jegyezte meg. – Miért nem ezzel kezdted? – kérdezte dühösen, majd hallottam ahogy nyitja az ajtót, majd lecsapta a telefont.
Csak reménykedni tudtam abban, hogy gyorsabb lesz, mint Tina. Bíztam benne. Most először bíztam benne. Reméltem, hogy mindent megtesz azért, hogy az öcsémnek ne essen baja. De ha mégis megtörténne, amitől talán a legjobban félek, magamat hibáztatnám. Hisz én uszítottam magamra az ellenségeimet, én kezdtem el a harcot Tina ellen. Én sodortam veszélybe Danielt. Minden az én hibám. Soha nem bocsátom meg magamnak, ha őt is elveszítem. Ő az egyetlen, aki maradt nekem. Keserves zokogásban törtem ki, és a földre rogytam. Hyun Joong abban a pillanatban kezdett magához térni és döbbenten bámult rám. Nem értette, mit keresek a földön. Azonnal letérdelt mellém és a karjaiba vett. Eszébe sem jutott, hogy vissza vigyen a szállásra, hisz tudta, nem örülnék neki, ha a többiek ilyen állapotban látnának. Ő mindig is okosabb volt a többieknél és mindig tudta, mire van szükségem. Beültetett az autóba, és a gázra lépett. Eszeveszett tempóban száguldott végig Berlin utcáin. Nem tudtam pontosan, hová megyünk és a könnyeimtől nem is láttam a tájakat, amik mellett elhaladtunk. Végül mikor megérkeztünk Hyun Joong azonnal kiugrott a kocsiból, megvárt engem is, majd maga után kezdett húzni. Ahogy jobban körülnéztem láttam, hogy a reptéren vagyunk. A magángépe felé vettük az irányt és mikor beszálltunk, a pilóta már indította is a gépet. Öt perc múlva már a magasból csodálhattam Berlin távolodó fényeit. Nem tudom, Hyun Joong honnan tudta, hogy azonnal vissza kell mennem Koreába. Nem is volt erőm kérdezősködni. Csak minél előbb ott akartam lenni, hogy megvédhessem Danielt. Abban a pillanatban az sem érdekelt, hogy mi van Codyval. Vagy hogy a többiek hogyan jutnak majd haza. Bár sejtettem, hogy Hyun Joong rájuk is gondolt, így megnyugodtam. Az egész út alatt szótlanul bámultam ki a fejemből. Nem volt semmi kedvem beszélgetni. Hyun Joong nem is erőltetett semmit. Tökéletes közreműködője volt a hallgatásomnak. Mikor a gép landolt, azonnal az ajtó felé vettem az irányt és amilyen gyorsan csak lehetett távoztam a gépről. Ez pedig ugyanígy ment a reptéren is. Villámgyorsan vágtam át magam a különböző kordonokon. Hyun Joong pár méterre lemaradva loholt mögöttem. Amikor kiértem azonnal fogtam egy taxit, megvártam míg Hyun Joong beült mellém, majd azonnal a sofőrre ordítottam, hogy induljon. Először hezitáltam, mert nem tudtam hova kellene mennem. Az iskolába, vagy T.O.P székhelyére. Abban a pillanatban csöngött a telefonom. Elmormoltam egy imát, hogy csak ne GD számát írja ki, de ezúttal az égiek nem nekem kedveztek. A telefonom kijelzőjén GD neve kezdett el villogni. A lélegzet is megakadt bennem. Hyun Joong odajött mellém, megszorította a kezemet és bólintott, hogy vegyem fel. Remegő kézzel nyomtam meg a zöld gombot és lassan a fülemhez emeltem a mobilt.
-Nagyon sokkal jössz nekem, ugye tudod? – hallottam meg GD hangját a vonal túlsó végén.
Felsóhajtottam és úgy éreztem, mintha egy hatalmas kő gördült volna le a szívemről.
-Köszönöm. – suttogtam halkan.
-Már csak azt kell megoldanom, hogy T.O.P vagy Tina még csak véletlenül se lássa meg a srácot. – gondolkodott hangosan GD. – Mikor tudsz érte jönni?
-Fél óra múlva a sziklánál. – mondtam, majd le is tettem.
Biztos voltam abban, hogy GD tudni fogja hol van ez a hely. Anno ott találkoztunk először. Utoljára 2 éve voltam ott. Itt az ideje, hogy felelevenítsük a régi emlékeket. Jól tippeltem. Fél óra kocsikázás után meg is érkeztünk a sziklához. GD autója már ott állt. Amikor megláttam Danielt a motorháztetőnek támaszkodva, örömömben legszívesebben felsikítottam volna. Rögtön kiugrottam a kocsiból és Daniel felé vettem az irányt. A nyakába vetettem magam. Hihetetlenül boldog voltam, amiért nem esett semmi baja. Szorosan átölelt. Tudtam, hogy ő is megijedt. Utáltam magam, amiért ilyen veszélyes helyzetekbe kevertem. Pár perc múlva GD jelent meg az autó mellett.
-Jól vagy? – simítottam végig Daniel karján.
-Persze. – bólintott mosolyogva. – GD érkezése előtt fél órával már ott voltak Tináék, de úgy éreztem nem segíteni akarnak nekünk, így elbujdostam előlük. Aztán mikor GD megtalált, vele jöttem.
-Büszke vagyok rád. Annyira aggódtam. Sajnálom. – nyomtam egy puszit az arcára. – Menj, szállj be a kocsiba!
Daniel szó nélkül követte az utasításomat. GD mellé sétáltam, aki csak némán bámult az öcsém után.
-Nem hittem, hogy valaha is láthatok majd egy ilyen jelenetet. – szólalt meg halkan.
-Köszönöm. – érintettem meg a vállát.
-Igazából fogalmam sincs, hogy miért tettem. – sóhajtott. – Hisz most elvileg ellenségek vagyunk, én mégis segítettem.
-Azért, mert tudod, hogy fordított esetben én is megtettem volna.
-Soha nem is tudtam, hogy van egy öcséd. – hajtotta le a fejét.
-Sok mindent nem tudsz még. – mosolyogtam rá.
Hyun Joong abban a pillanatban kiszállt az autóból és elindult felénk. Megállt GD-vel szemben és egy ideig hezitált, majd kézfogásra nyújtotta a kezét. Nem igazán szerettem volna, hogy találkozzanak, de ha már megtörtént, legalább Hyun Joong úgy kezeli a helyzetet, ahogy vártam.
-Te is segítesz Riennek? – kérdezte döbbenten GD, de elfogadta a kézfogást.
-Igen. Emlékszel rám? – bólintott Hyun Joong.
-Emlékezetes történet köt minket össze. – vigyorodott el GD.
-Köszönöm.
-Mit köszönsz?
-Hogy megmentetted Rien testvérét.
-Ezt neked miért kell megköszönnöd?
-Emiatt most boldognak látom Rient és ez nekem mindennél többet jelent, így nagyon hálás vagyok.
Megleptek Hyun Joong szavai, de nagyon jól estek. GD is láthatóan ledöbbent.
-Ti? – kérdezte GD és kettőnkre mutatott.
Hyun Joong habozott. Várta, hogy én mi válaszolok és majd ő igazodik hozzám. De én lefagytam. Nem tudtam, mit kellene mondanom.
-Fogalmazzunk úgy, hogy csak…- kezdte volna Hyun Joong, de én közbevágtam.
-Igen. – fogtam meg a kezét.
GD arcán látszott, hogy elöntötte a méreg. Hyun Joong pedig megszólalni sem mert.
-Ha ezt T.O.P megtudja, hatalmas bajban lesztek. – törte meg a csendet GD.
-Már az is elég nagy baj, hogy te tudod. – néztem rá.
-Beszélhetnénk négyszemközt? – nézett rám dühösen GD.
-Ha jó barátnő lennék, akkor azt mondanám, hogy mondd itt, mert Hyun Joong mindent tud. De nem hiszem, hogy ez az én stílusom lenne. – mosolyogtam az említettre.
-Menj! – bólintott Hyun Joong.
Lassú léptekkel haladtam GD mögött. Csak pár méterre hagytuk magunk mögött a többieket. Hyun Joong egyáltalán nem tűnt idegesnek vagy akár féltékenynek. Tudta, hogy velem együtt az ilyen helyzeteket is vállalta. Daniel pillantása viszont kicsit zaklatott volt. De ezt betudtam a gyors történéseknek. Mikor elég messze voltunk, GD megállt és velem szembe fordult. Talán azt várta, hogy magyarázkodásba kezdek, de eszembe sem jutott. Nem tartozom neki semmiféle vallomással.
-Nem tanultál semmit a hibádból? – nézett a szemembe.
-Kanra gondolsz? – húztam fel a szemöldökömet, mire csak bólintott. – Ha jól emlékszem abból a hibámból is ti jöttetek ki jól. Még ebből is profitálhattok, nem igaz?
-Arra nem gondolsz, hogy mi lesz vele melletted?
-Ennyire nem lehetek szörnyű. – nevettem fel cinikusan.
-Tudod, hogy nem erre gondolok. Eszedbe jutott már, hogy ez milyen veszélyekkel jár rá nézve? Elég ha csak T.O.P-t említem és még a többiekről nem is beszéltünk.
-Neked ez miért érdeked? Miért akarsz lebeszélni erről?
-Nem akarlak, csak figyelmeztetlek.
-Ebben tévedsz. Azt hiszed, még mindig te vagy a tanítóm, de már nem. Nem hallgatok többé a parancsaidra, nem teljesítem többé a kéréseidet. Vége annak a korszaknak, mikor kedved szerint mozgattál, mint egy bábut. – néztem rá indulatosan.
-Ugye tudod, hogy önző vagy? – lépett hozzám közelebb.
-Az önzőség ha képes vagyok valakiért ölni? – tettem felé én is egy lépést.
GD abban a pillanatban hátrált. Nem számított válaszra. Azt hitte, elhallgatok és igazat adok neki.
-Ölni? – kérdezett vissza halkan.
-Tényleg azt hitted, hogy képtelen vagyok megtenni?
-Öltél? – meredt rám ijedt és egyben döbbent tekintettel.
-Igen.
-Ne! Nem tehetted.
-Arra neveltél, hogy bármire képes legyek. Azért voltam mindig hátrányban, mert nem gyilkoltam. Most hogy megtettem, hirtelen mégsem örülsz neki?
-Ezzel bűnöző lettél.
-Eddig is az voltam.
-De nem tudták volna rád bizonyítani.
-Még most sem tudják.
-Az olaszok pontosan tudják, hogy ott voltál Berlinben.
-Az egy dolog. Különben is, ne aggódj a jövőm miatt!
-Hogy ne aggódnék?
-Igaz, ha én elbukok, rántalak magammal titeket is.
-Ha elbuksz, hátrahagyod Danielt és Hyun Joongot. Nekik valahogy aztán boldogulni kell. Erre nem gondolsz?
-Nyugodj meg! Hamarosan befejezem a játékot. – néztem a szemébe, majd egyedül hagytam.
Hyun Joong és Daniel már bent ültek az autóban és csak rám vártak. Beszálltam és azonnal a gázra léptem. Egy percet sem akartam GD közelében maradni. Tudtam, hogy nem csak a saját érdekeit félti, hanem az enyémeket is. De ezt nem akartam hallani az ő szájából.
-Beszéltem egy ismerősömmel. – szólalt meg Hyun Joong. – Az elkövetkezendő 3 hétben a koreai Forma 1-es pálya Cody rendelkezésére áll. Hosszú folyamat lett volna, ha építtetek egy pályát, így ez praktikusabb megoldás.
-Hívd fel Herot! – nem is néztem rá csak az utat bámultam.
-Nem hiszem, hogy ez az én feladatom.
-Komolyan nem vagy képes legalább ennyit megtenni? – rántottam el a kormányt és a kocsit leparkoltam az út szélén, kiszálltam és elővettem a telefonomat.
-Mégis hol a fenében vagy? – hallottam meg a vonal túlsó végén Hero hangját.
-Koreában. – adtam meg az egyszerű választ.
-Hogy hol? – emelte fel a hangját.
-Egy kis dolgom akadt, így még tegnap este iderepültem.
-Egyedül?
-Hyun Joong velem van.
-Sejtettem. – jegyezte meg gúnyosan.
-Ne kezd! Alapos oka van itt lenni.
-Izgatottan várom ezeket az érveket.
-Ne most! A gépeket két óra múlva indul. Gyertek vissza biztonságban! Figyelj a többiekre!
-Codyra pedig gondolom kiemelt figyelmet fordítsak.
-Megy ez, látod.
-Nem vagyok a tanítványod vagy a cseléded, akit bármikor úgy mozgathatsz, ahogy akarsz.
-Mondtam én valaha, hogy az lennél?
-Úgy hangzik.
-Emlékszel, hogy mutattalak be anno Danielnek?
-Igen. – halkult el.
-Egyéb kérdésed vagy problémád van még?
-Van.
-Kérlek kímélj meg a… - kezdtem volna, de közbevágott.
-Jól vagy?
Meglepett ezzel a kérdéssel. Percekig nem is tudtam, hogy mit válaszoljak.
-Igen.
-Daniel is jól van?
Ez a kérdés mégjobban sokkolt. Úgy meglepődtem, hogy el is vesztettem az egyensúlyomat és a földre estem. A telefon kiesett a kezemből. Ott hevert mellettem a porban, de nem volt erőm felvenni. Tudta. Tudta, hogy Daniel miatt jöttem vissza. De honnan? Hyun Joong kiugrott az autóból és odafutott hozzám.
-Rien. – fogta kezei közé az arcomat. – Minden rendben? Mi történt?
Nem tudtam megszólalni. Vagy csak nem akartam. Nem akartam, hogy Hyun Joong tudjon erről. Jobbnak láttam, ha ez egyenlőre titok marad előtte.
-Persze. – simítottam végig a kezén és visszavettem a telefont.
-Sajnálom, ha megijesztettelek. – szólalt meg halkan Hero.
-Gyertek ide épségben! A többit később megbeszéljük! – adtam ki az utasításokat, majd letettem.
-Ne kezdj el titkolózni! – ragadta meg a kezemet Hyun Joong, mikor készültem felállni.
-Úgy látom, ez nekünk nem fog menni. – rántottam ki a kezemet az övéi közül és készültem beszállni a kocsiba.
Hyun Joong azonban gyorsabb volt nálam. Felugrott, visszarántott, magával szembe fordított és a kocsi ajtóhoz nyomott. Időm sem volt felfogni, hogy mi történik. Ajkait az enyémre tapasztotta és követelőzően megcsókolt. Az első percben végigfutott az agyamon, hogy ellököm magamtól, de nem lettem volna rá képes. Teljesen hozzám simult és kezeit a derekam köré fonta. Aztán észbe kaptam, hogy ezt a jelenetet Daniel is látja. Óvatosan eltoltam magamtól és a szemébe néztem.
-Túl sok kompromisszumot kötök érted. – sóhajtott.
-Csak még egy kicsit várj! – simítottam végig az arcán.
Nem szólt semmit, csak elmosolyodott. Egy apró puszit nyomott a fejemre, és az autó túloldalára sétált, majd beült. Önző voltam, amiért ezt kértem tőle. Az én történetem már túl bonyolult. Nem tudom neki megígérni, hogy élve kikerülök ebből az egészből. Ami pedig még rosszabb, az ő biztonságát sem tudom garantálni.

16.rész

Percekig csak ültem és hagytam, hogy Hyun Joong öleljen. Tudtam, hogy ezzel újrakezdek mindent. Ezzel a csókkal feltéptem a régi fájó sebeket. Bár be kell valljam, az elmúlt években nem volt valami nagy jelentősége annak, ha megcsókoltam valakit. Sőt az sem lepett meg senkit ha lefeküdtem valakivel. Tudták, hogy nem éppen a hűségemről és a becsületességemről vagyok híres. Ez azonban most más volt. Komolyan gondoltam. Komolyan azt akartam, hogy Hyun Joong kísérjen végig az úton, amit választottam. Azt akartam, hogy mellettem álljon. Úgy éreztem, ha ő itt van, senki másra nincs szükségem.
-Kivel beszéltél? – szólalt meg halkan.
Sok mindent tudott rólam, de ezt nem. Ha ezt elmondom, akkor egy fokkal mélyebbre ásunk a múltamban. Látta rajtam, hogy hezitálok.
-Ha nem szeretnéd elmondani… - kezdte volna, de közbevágtam.
-Christian Horner.
-Felmelegítetted a Forma 1-es kapcsolataidat? – húzta fel vigyorogva a szemöldökét.
-8 éve ismertem meg. – kezdtem bele. – Az anyám új pasija volt. Miután a szüleim elváltak, mindketten önpusztító életmódba kezdtek. Anyám minden este más férfit hozott haza magával. Az sem érdekelte, hogy én és az öcsém látjuk őket. Aztán megismerkedett Christiannal. Mellette viszonylag lenyugodott. De ahhoz, hogy együtt legyenek az kellett, hogy Angliába költözzünk. Én ellene voltam. Nem akartam elhagyni Los Angelest és igazságtalannak éreztem, hogy a saját anyám ráncigál ide-oda azért, mert éppen van egy aktuális szeretője. Nem sokra rá kiderült, hogy Christiannak már felesége van. Az anyám azonnal repülőre ült és elindult Londonba. A reptéren könyörögtem neki, hogy maradjon és ultimátumot is kikötöttem. Megmondtam neki, hogy ha felszáll erre a gépre, akkor felejtse is el, hogy van két gyereke. Őt nem érdekelte. Felszállt, és rohant Christianhoz, mint egy őrült szerelmes. Pedig már mindannyian láttuk, hogy nem fogja anyámat választani a felesége helyett. Ezt tisztázták is Londonban. Anyám lelkileg teljesen összetört. Utoljára el akart menni Christianhoz, hogy még egyszer megpróbálja. – vettem egy mély levegőt. – Odafelé karambolozott. Mielőtt elindult részeg volt. Leitta magát, mert a szeretett férfi nem lett az övé.
-Christiant hibáztatod, amiért meghalt az anyád. – állapította meg Hyun Joong.
-Kellett találnom egy bűnöst és ő tűnt a legmegfelelőbbnek. Ha ő akkor egy kicsit is tapintattal lett volna az anyám iránt, akkor még ma is élne.
-Nem tudhatod. Ezért nem vádolhatod őt. Ha az anyád valóban önpusztító életmódot élt, akkor előbb-utóbb valami mással tönkretette volna magát.
-Miatta lettünk árvák. Szerinted ez elfogadható? – néztem rá döbbenten.
-Nem az ő hibája. Nem tudhatta, hogy hogyan hat az anyádra.
Lehajtottam a fejemet. Nem volt kedvem vitatkozni. Főleg úgy nem, hogy tudtam, igaza van. Christian nem tehetett az esetről, mégis jól esik, hogy megnevezhetem őt oknak. Holott mindez csak az anyám hibája volt. Ezt azonban fájna kimondani.
-Te is tudod. Nem értem, hogy miért nem mered bevallani és kimondani. Semmilyen következménye nem lenne. Csak lezárnál egy régi ügyet. – simított végig az arcomon.
-Ha ez nem történik, akkor most nem lennék itt. Ha az anyám nem hagy el minket, akkor nem kellett volna eljönnöm Los Angelesből. Ha nem hagy el, akkor az életben nem kerültem volna bele a koreai maffiába. Ha nem hagy el, akkor Daniel normális hétköznapi srác lehetne. Ha nem hagy el, akkor nem játszadoznék minden percben az életemmel. – fakadtam ki újra.
-Lett volna más választásod is. Én is ott voltam. – nézett rám szemrehányóan.
-Nem ugyanarról beszélünk! Amikor 15 évesen idekerültem, még nem is ismertük egymást. Tudod miért jöttem el Amerikából?
Hyun Joong csak megrázta a fejét, jelezve, hogy várja a magyarázatomat.
-Körözött a rendőrség. Miután az anyánk meghalt, nem volt pénzünk kenyérre sem. Kénytelen voltam lopni és olyan munkákat végezni, amiket a koromból kifolyólag még tiltottak a törvények. Már pengeélen táncoltam és majdnem elkaptak, így jobbnak láttam ha eltűnök. Egy olyan országot kerestem, ahol szívesen élnék és aminek nincs sok kapcsolata Amerikával. Viszont nem tudtam, mit tegyek a testvéremmel. Ha ott hagyom, azonnal árvaházba viszik, ha magammal hozom, akkor nem biztos, hogy tudok róla gondoskodni. Végül velem jött. Egy idős hölgyet kértünk meg arra, hogy fogadja be. Ő ott maradt, de én nem. Én maradtam az utcán és minden héten igyekeztem valamilyen módon támogatni őket. Aztán bekerültem a körforgásba. - sóhajtottam és üveges tekintettel bámultam magam elé.
-T.O.P beakart építeni a csapatába, ezért küldte rád kiképzőnek GD-t. De te akkor még semmit sem tudtál az alvilágról. Miért gondolt téged jelentős fenyegetésnek?
-Nagyobb hírverést csináltam magamnak, mint gondoltam. Kezdetben pár betelepült kínai bandával közösködtem. Egészen addig okoskodtam, míg én lettem a vezérük. Bandaháborút akartam indítani. – hajtottam le a fejemet.
-Beakartad hívni a kínaiakat az országba. – esett le Hyun Joongnak.
-Tudom, hogy életem legrosszabb döntése lett volna, ha megteszem. Hatalmas veszélyt és befolyást zúdítottam volna az országra. De akkor nem érdekelt, hogy tönkre tehetek egy nemzetet. Csak arra koncentráltam, hogy valahogy életben tartsam az öcsémet és magamat.
-Önző voltál. – hajolt el tőlem és arrébb csúszott a padon.
-Tudom. Szerencsére erre időben rájöttem. Szembeszálltam velük. Először megakartak ölni, de végül egyezséget kötöttünk. Nyílt utat szerzek nekik az amerikai piacra, cserébe békén hagyják Koreát.
-Nem azért csatlakoztál T.O.P csapatához, mert meggyőztek. Hanem azért, mert ki akartál mászni a bajból. – ült újra közelebb hozzám. – De miután megoldódtak a gondjaid, miért nem hagytad ott őket?
-Feltűnő lett volna és már nem élnék.
-Így viszont huzamosabb ideig tudtad támogatni az öcsédet.
-Bepénzeltem az egyik legelőkelőbb iskolába, csak azért, hogy később majd jobb élete legyen. Nem akarom, hogy újra átkelljen élnie a múltat. Nem akarom, hogy szenvedjen és nélkülözzön.
-Ennyire fontos neked az öcséd? – érintette meg az arcomat.
-Ölni is képes lennék érte. - néztem a szemébe elszántan.
-Értem is öltél. – jegyezte meg. – Én is fontos vagyok számodra?
Éreztem, hogy hamarosan felteszi ezt a kérdést. Tudom, mi a válasz, és azt is tudom, hogy ő mit akar hallani. Nem tudtam még megtenni. Még képtelen vagyok kimondani, hogy mit is érzek valójában. Nekem időre van szükségem, hogy rendezzem a dolgaimat. Pedig időm nincs. Minden pillanatban résen kell lennem, hogy tudjam, honnan számítsak újabb támadásra. Minden percben figyelnem kell a körülöttem lévő emberekre, mert bármikor bajba kerülhetnek és nekem kell megvédenem őket. Nincs időm arra, hogy magammal és a körülöttem lévő világgal foglalkozzak. Nem hezitálhatok egy másodpercet sem, mert azon már életek múlhatnak. Hyun Joong felé fordítottam az arcomat és percekig csak némán bámultam. Alaposan végig néztem az arca minden milliméterét. Csodálatosnak találtam. A szemei egyszerűen gyönyörűek voltak. Egy pillantással képes lett volna a pokolba taszítani és én élveztem volna, hogy általa éghetek a tűzben. A szája pedig kikészített. Minden pillanatban megcsókoltam volna. S ezt a vágyamat be is teljesítettem. Ajkaimat az övére tapasztottam és nyelveink vad táncba kezdtek. Tudtam, hogy ez megfelelő válasz lesz neki. Ebből tudni fogja mindazt, ami bennem van. Mikor elváltunk egymástól, nem szólt semmit, csak szorosan magához ölelt. Mint egy kisfiú a legféltettebb játékát.

***

-Rien merre van? – lépett be a szobába Hero.
-Hét óra körül elment. – emelte fel a fejét az asztalról Mir.
-Azóta nem ért vissza?
-Nem. Azt mondta dolga van. De biztos alapos oka van annak, ha eddig kimarad. Veszélyes környék az nekünk. Tisztában van vele, hogy nem életbiztosítás éjszaka szaladgálni az utcákon. Hamarosan itt lesz.
-Nem aggódom érte. – ült le az egyik székre Hero.
-Én duplán nem. Azt hiszem túlélném, ha meghalna.
-Ne legyél hülye! – emelte fel a hangját Hero.
-Na ennyit a nem aggódom érte dumáról. – vigyorgott Mir. – Amúgy nem kell félned. Hyun Joong vele van.
-Mi? Együtt mentek el?
-Nem.
-Hát akkor?
-Hyun Joong egy órája elindult Rien után. Biztos vagyok benne, hogy megtalálta és most együtt vannak valahol.
-Miért nem szóltál nekem is, hogy még nincs itt? Utána mentem volna én is.
-Nem hiszem, hogy a te társaságodra vágyott.
-Miről beszélsz?
-Kezdem azt hinni, hogy Rien nem csak egy bábuként kezeli a srácot. Nem akarja kihasználni. Valami más van köztük, aminek az alapja nem feltétlenül munkakapcsolat. – magyarázta Mir.
-Ne beszélj hülyeségeket! Ismerjük Rient, és valljuk be, ismereteink alapján ez lehetetlen.
-Szerintem mi még nagyon nem ismerjük őt.
-Már éjfél van. Hol a fenébe lehetnek? – kezdett el dobolni az asztalon Hero.
-Honnan veszed, hogy egyáltalán visszajönnek még ma? – húzta fel a szemöldökét Mir.
-Ne idegesíts még te is! – kiáltotta el magát Hero.
-Fogd már be! Felkelted a másik két idiótát. Különben meg, ha ennyire meg akarod szerezni, akkor nem folyton azt kellene a szemére hánynod, hogy rossz döntést hoztál, mikor vele jöttél, hanem támogatnod kellene. Ha meg csak Tina megleckéztetése miatt aggódsz, akkor engedj le nyugodtan! Bármi történjen is Rien segíteni fog. Sőt még többet fog tenni, mint várnád.
-Miért vagy ebben ennyire biztos?
-Hamarosan gyűlölni fogja Tinát. Olyan szinten, hogy senki nem tudja majd megállítani. – sóhajtott Mir.

***

A fejemet Hyun Joong vállára hajtva bámultam a körülöttem lévő tájat. Minden olyan nyugodtnak tűnt. Már hajnal volt, így szinte megállt az élet. Egy ember sem szaladgált már az utcákon. Mindenhol csend és béke. Csak olykor-olykor suhant el egy autó a park melletti főúton. Az utcai lámpák megvilágították a környéken lévő boltokat. Errefelé mindent lehetett kapni. Hyun Joong lassan simogatta az oldalamat, de már éreztem rajta, hogy fáradt.
-Menjünk! – álltam fel és felé nyújtottam a kezemet.
Elfogadta és belémkarolt. Kissé imbolygó léptekkel és félig csukott szemmel botorkált mellettem. Igyekeztem egyenesben tartani a lépteit, de ez nem mindig sikerült, így egy kívülálló számára érdekes látványt nyújthattunk. Pár perc séta után megszólalt a telefonom. Ilyenkor elegem volt a kommunikáció új vívmányaiból. Hyun Joongot leültettem a legközelebbi padra, közben pedig elő halásztam a zsebemből a mobilomat. A kijelző GD nevét mutatta, ami be kell valljam jelentősen meglepett.
-Élsz még? – vettem fel vigyorogva a telefont.
-Én is örülök, hogy hallom a hangodat. – köszönt cinikusan, de hallottam a hangján, hogy ő is vigyorog.
-Udvariaskodás helyett inkább térj a lényegre!
-Legyen! Egyből a közepébe. Ez már tetszik. Na szóval, röviden és tömören annyi, hogy Tina megakar ölni.
-Ez valahogy nem számít nekem újdonságnak.
-Nagyon vicces vagy. Persze, hogy nem, hisz eddig is sejtetted, de most úgy néz ki, hogy lépni is fog. Összeszedett pár embert, akik hasonló érzéseket táplálnak irántad.
-Ha te ezt mind tudod, akkor miért nem állítottad meg? – kérdeztem értetlenül.
-Azt hiszem, te magad is el tudsz bánni velük. Így legalább edzésben maradsz. Vagy ott a másik lehetőség, hogy ha Tina elkap,meggondolja magát és átad nekünk.
-Arra várhatsz. Mennyire tartod veszélyesnek?
-Hmm…talán most fejlődött ki a legjobban.
Ebben a pillanatban belém hasított a tudat. Ha GD-nek igaza van, akkor Tina nem is rám jelent igazi veszélyt, hanem valakire, akit hátra hagytam. Daniel!