16.rész

Percekig csak ültem és hagytam, hogy Hyun Joong öleljen. Tudtam, hogy ezzel újrakezdek mindent. Ezzel a csókkal feltéptem a régi fájó sebeket. Bár be kell valljam, az elmúlt években nem volt valami nagy jelentősége annak, ha megcsókoltam valakit. Sőt az sem lepett meg senkit ha lefeküdtem valakivel. Tudták, hogy nem éppen a hűségemről és a becsületességemről vagyok híres. Ez azonban most más volt. Komolyan gondoltam. Komolyan azt akartam, hogy Hyun Joong kísérjen végig az úton, amit választottam. Azt akartam, hogy mellettem álljon. Úgy éreztem, ha ő itt van, senki másra nincs szükségem.
-Kivel beszéltél? – szólalt meg halkan.
Sok mindent tudott rólam, de ezt nem. Ha ezt elmondom, akkor egy fokkal mélyebbre ásunk a múltamban. Látta rajtam, hogy hezitálok.
-Ha nem szeretnéd elmondani… - kezdte volna, de közbevágtam.
-Christian Horner.
-Felmelegítetted a Forma 1-es kapcsolataidat? – húzta fel vigyorogva a szemöldökét.
-8 éve ismertem meg. – kezdtem bele. – Az anyám új pasija volt. Miután a szüleim elváltak, mindketten önpusztító életmódba kezdtek. Anyám minden este más férfit hozott haza magával. Az sem érdekelte, hogy én és az öcsém látjuk őket. Aztán megismerkedett Christiannal. Mellette viszonylag lenyugodott. De ahhoz, hogy együtt legyenek az kellett, hogy Angliába költözzünk. Én ellene voltam. Nem akartam elhagyni Los Angelest és igazságtalannak éreztem, hogy a saját anyám ráncigál ide-oda azért, mert éppen van egy aktuális szeretője. Nem sokra rá kiderült, hogy Christiannak már felesége van. Az anyám azonnal repülőre ült és elindult Londonba. A reptéren könyörögtem neki, hogy maradjon és ultimátumot is kikötöttem. Megmondtam neki, hogy ha felszáll erre a gépre, akkor felejtse is el, hogy van két gyereke. Őt nem érdekelte. Felszállt, és rohant Christianhoz, mint egy őrült szerelmes. Pedig már mindannyian láttuk, hogy nem fogja anyámat választani a felesége helyett. Ezt tisztázták is Londonban. Anyám lelkileg teljesen összetört. Utoljára el akart menni Christianhoz, hogy még egyszer megpróbálja. – vettem egy mély levegőt. – Odafelé karambolozott. Mielőtt elindult részeg volt. Leitta magát, mert a szeretett férfi nem lett az övé.
-Christiant hibáztatod, amiért meghalt az anyád. – állapította meg Hyun Joong.
-Kellett találnom egy bűnöst és ő tűnt a legmegfelelőbbnek. Ha ő akkor egy kicsit is tapintattal lett volna az anyám iránt, akkor még ma is élne.
-Nem tudhatod. Ezért nem vádolhatod őt. Ha az anyád valóban önpusztító életmódot élt, akkor előbb-utóbb valami mással tönkretette volna magát.
-Miatta lettünk árvák. Szerinted ez elfogadható? – néztem rá döbbenten.
-Nem az ő hibája. Nem tudhatta, hogy hogyan hat az anyádra.
Lehajtottam a fejemet. Nem volt kedvem vitatkozni. Főleg úgy nem, hogy tudtam, igaza van. Christian nem tehetett az esetről, mégis jól esik, hogy megnevezhetem őt oknak. Holott mindez csak az anyám hibája volt. Ezt azonban fájna kimondani.
-Te is tudod. Nem értem, hogy miért nem mered bevallani és kimondani. Semmilyen következménye nem lenne. Csak lezárnál egy régi ügyet. – simított végig az arcomon.
-Ha ez nem történik, akkor most nem lennék itt. Ha az anyám nem hagy el minket, akkor nem kellett volna eljönnöm Los Angelesből. Ha nem hagy el, akkor az életben nem kerültem volna bele a koreai maffiába. Ha nem hagy el, akkor Daniel normális hétköznapi srác lehetne. Ha nem hagy el, akkor nem játszadoznék minden percben az életemmel. – fakadtam ki újra.
-Lett volna más választásod is. Én is ott voltam. – nézett rám szemrehányóan.
-Nem ugyanarról beszélünk! Amikor 15 évesen idekerültem, még nem is ismertük egymást. Tudod miért jöttem el Amerikából?
Hyun Joong csak megrázta a fejét, jelezve, hogy várja a magyarázatomat.
-Körözött a rendőrség. Miután az anyánk meghalt, nem volt pénzünk kenyérre sem. Kénytelen voltam lopni és olyan munkákat végezni, amiket a koromból kifolyólag még tiltottak a törvények. Már pengeélen táncoltam és majdnem elkaptak, így jobbnak láttam ha eltűnök. Egy olyan országot kerestem, ahol szívesen élnék és aminek nincs sok kapcsolata Amerikával. Viszont nem tudtam, mit tegyek a testvéremmel. Ha ott hagyom, azonnal árvaházba viszik, ha magammal hozom, akkor nem biztos, hogy tudok róla gondoskodni. Végül velem jött. Egy idős hölgyet kértünk meg arra, hogy fogadja be. Ő ott maradt, de én nem. Én maradtam az utcán és minden héten igyekeztem valamilyen módon támogatni őket. Aztán bekerültem a körforgásba. - sóhajtottam és üveges tekintettel bámultam magam elé.
-T.O.P beakart építeni a csapatába, ezért küldte rád kiképzőnek GD-t. De te akkor még semmit sem tudtál az alvilágról. Miért gondolt téged jelentős fenyegetésnek?
-Nagyobb hírverést csináltam magamnak, mint gondoltam. Kezdetben pár betelepült kínai bandával közösködtem. Egészen addig okoskodtam, míg én lettem a vezérük. Bandaháborút akartam indítani. – hajtottam le a fejemet.
-Beakartad hívni a kínaiakat az országba. – esett le Hyun Joongnak.
-Tudom, hogy életem legrosszabb döntése lett volna, ha megteszem. Hatalmas veszélyt és befolyást zúdítottam volna az országra. De akkor nem érdekelt, hogy tönkre tehetek egy nemzetet. Csak arra koncentráltam, hogy valahogy életben tartsam az öcsémet és magamat.
-Önző voltál. – hajolt el tőlem és arrébb csúszott a padon.
-Tudom. Szerencsére erre időben rájöttem. Szembeszálltam velük. Először megakartak ölni, de végül egyezséget kötöttünk. Nyílt utat szerzek nekik az amerikai piacra, cserébe békén hagyják Koreát.
-Nem azért csatlakoztál T.O.P csapatához, mert meggyőztek. Hanem azért, mert ki akartál mászni a bajból. – ült újra közelebb hozzám. – De miután megoldódtak a gondjaid, miért nem hagytad ott őket?
-Feltűnő lett volna és már nem élnék.
-Így viszont huzamosabb ideig tudtad támogatni az öcsédet.
-Bepénzeltem az egyik legelőkelőbb iskolába, csak azért, hogy később majd jobb élete legyen. Nem akarom, hogy újra átkelljen élnie a múltat. Nem akarom, hogy szenvedjen és nélkülözzön.
-Ennyire fontos neked az öcséd? – érintette meg az arcomat.
-Ölni is képes lennék érte. - néztem a szemébe elszántan.
-Értem is öltél. – jegyezte meg. – Én is fontos vagyok számodra?
Éreztem, hogy hamarosan felteszi ezt a kérdést. Tudom, mi a válasz, és azt is tudom, hogy ő mit akar hallani. Nem tudtam még megtenni. Még képtelen vagyok kimondani, hogy mit is érzek valójában. Nekem időre van szükségem, hogy rendezzem a dolgaimat. Pedig időm nincs. Minden pillanatban résen kell lennem, hogy tudjam, honnan számítsak újabb támadásra. Minden percben figyelnem kell a körülöttem lévő emberekre, mert bármikor bajba kerülhetnek és nekem kell megvédenem őket. Nincs időm arra, hogy magammal és a körülöttem lévő világgal foglalkozzak. Nem hezitálhatok egy másodpercet sem, mert azon már életek múlhatnak. Hyun Joong felé fordítottam az arcomat és percekig csak némán bámultam. Alaposan végig néztem az arca minden milliméterét. Csodálatosnak találtam. A szemei egyszerűen gyönyörűek voltak. Egy pillantással képes lett volna a pokolba taszítani és én élveztem volna, hogy általa éghetek a tűzben. A szája pedig kikészített. Minden pillanatban megcsókoltam volna. S ezt a vágyamat be is teljesítettem. Ajkaimat az övére tapasztottam és nyelveink vad táncba kezdtek. Tudtam, hogy ez megfelelő válasz lesz neki. Ebből tudni fogja mindazt, ami bennem van. Mikor elváltunk egymástól, nem szólt semmit, csak szorosan magához ölelt. Mint egy kisfiú a legféltettebb játékát.

***

-Rien merre van? – lépett be a szobába Hero.
-Hét óra körül elment. – emelte fel a fejét az asztalról Mir.
-Azóta nem ért vissza?
-Nem. Azt mondta dolga van. De biztos alapos oka van annak, ha eddig kimarad. Veszélyes környék az nekünk. Tisztában van vele, hogy nem életbiztosítás éjszaka szaladgálni az utcákon. Hamarosan itt lesz.
-Nem aggódom érte. – ült le az egyik székre Hero.
-Én duplán nem. Azt hiszem túlélném, ha meghalna.
-Ne legyél hülye! – emelte fel a hangját Hero.
-Na ennyit a nem aggódom érte dumáról. – vigyorgott Mir. – Amúgy nem kell félned. Hyun Joong vele van.
-Mi? Együtt mentek el?
-Nem.
-Hát akkor?
-Hyun Joong egy órája elindult Rien után. Biztos vagyok benne, hogy megtalálta és most együtt vannak valahol.
-Miért nem szóltál nekem is, hogy még nincs itt? Utána mentem volna én is.
-Nem hiszem, hogy a te társaságodra vágyott.
-Miről beszélsz?
-Kezdem azt hinni, hogy Rien nem csak egy bábuként kezeli a srácot. Nem akarja kihasználni. Valami más van köztük, aminek az alapja nem feltétlenül munkakapcsolat. – magyarázta Mir.
-Ne beszélj hülyeségeket! Ismerjük Rient, és valljuk be, ismereteink alapján ez lehetetlen.
-Szerintem mi még nagyon nem ismerjük őt.
-Már éjfél van. Hol a fenébe lehetnek? – kezdett el dobolni az asztalon Hero.
-Honnan veszed, hogy egyáltalán visszajönnek még ma? – húzta fel a szemöldökét Mir.
-Ne idegesíts még te is! – kiáltotta el magát Hero.
-Fogd már be! Felkelted a másik két idiótát. Különben meg, ha ennyire meg akarod szerezni, akkor nem folyton azt kellene a szemére hánynod, hogy rossz döntést hoztál, mikor vele jöttél, hanem támogatnod kellene. Ha meg csak Tina megleckéztetése miatt aggódsz, akkor engedj le nyugodtan! Bármi történjen is Rien segíteni fog. Sőt még többet fog tenni, mint várnád.
-Miért vagy ebben ennyire biztos?
-Hamarosan gyűlölni fogja Tinát. Olyan szinten, hogy senki nem tudja majd megállítani. – sóhajtott Mir.

***

A fejemet Hyun Joong vállára hajtva bámultam a körülöttem lévő tájat. Minden olyan nyugodtnak tűnt. Már hajnal volt, így szinte megállt az élet. Egy ember sem szaladgált már az utcákon. Mindenhol csend és béke. Csak olykor-olykor suhant el egy autó a park melletti főúton. Az utcai lámpák megvilágították a környéken lévő boltokat. Errefelé mindent lehetett kapni. Hyun Joong lassan simogatta az oldalamat, de már éreztem rajta, hogy fáradt.
-Menjünk! – álltam fel és felé nyújtottam a kezemet.
Elfogadta és belémkarolt. Kissé imbolygó léptekkel és félig csukott szemmel botorkált mellettem. Igyekeztem egyenesben tartani a lépteit, de ez nem mindig sikerült, így egy kívülálló számára érdekes látványt nyújthattunk. Pár perc séta után megszólalt a telefonom. Ilyenkor elegem volt a kommunikáció új vívmányaiból. Hyun Joongot leültettem a legközelebbi padra, közben pedig elő halásztam a zsebemből a mobilomat. A kijelző GD nevét mutatta, ami be kell valljam jelentősen meglepett.
-Élsz még? – vettem fel vigyorogva a telefont.
-Én is örülök, hogy hallom a hangodat. – köszönt cinikusan, de hallottam a hangján, hogy ő is vigyorog.
-Udvariaskodás helyett inkább térj a lényegre!
-Legyen! Egyből a közepébe. Ez már tetszik. Na szóval, röviden és tömören annyi, hogy Tina megakar ölni.
-Ez valahogy nem számít nekem újdonságnak.
-Nagyon vicces vagy. Persze, hogy nem, hisz eddig is sejtetted, de most úgy néz ki, hogy lépni is fog. Összeszedett pár embert, akik hasonló érzéseket táplálnak irántad.
-Ha te ezt mind tudod, akkor miért nem állítottad meg? – kérdeztem értetlenül.
-Azt hiszem, te magad is el tudsz bánni velük. Így legalább edzésben maradsz. Vagy ott a másik lehetőség, hogy ha Tina elkap,meggondolja magát és átad nekünk.
-Arra várhatsz. Mennyire tartod veszélyesnek?
-Hmm…talán most fejlődött ki a legjobban.
Ebben a pillanatban belém hasított a tudat. Ha GD-nek igaza van, akkor Tina nem is rám jelent igazi veszélyt, hanem valakire, akit hátra hagytam. Daniel!