17.rész

-GD kérnék tőled egy szívességet. –kezdtem aggódóan.
-Na várj! Nekem ez túl nagy váltás. Előbb még a halálomat akartad, most meg… - kezdett bele a magyarázkodásba, de én közbevágtam.
-Kérlek!
-Halljuk! – sóhajtottam.
-Menj el a Lionel cég középiskolájába, és onnan egy Daniel nevű kilencedikes srácot kérj ki! Hivatkozz rám! Ha megmondod neki az én nevemet, azonnal szó nélkül veled fog menni. Csak annyit kérek, hogy előzd meg Tinát! Gyorsabban meg kell találnod, mint Tinának! – daráltam idegesen.
-Állj, állj! Tegyük fel, hogy megteszem. Mit kezdek egy 15 éves kamasszal?
-Holnap már megyek is érte és elhozom.
-Miért hasznos nekem, ha segítek?
-Kérlek, ne akard, hogy cserébe visszamenjek! Könyörgöm, most az egyszer tégy meg nekem úgy valamit, hogy nem vársz érte fizetséget! – vékonyodott el a hangom és már közel álltam egy újabb kiboruláshoz.
-Lehetetlent kérsz tőlem. – sóhajtott.
-GD! Ő az öcsém! Kérlek! – kezdtem el zokogni.
-R..iiii..eenn… - kezdett el dadogni. – Te sírsz?
-Könyörgöm segíts!
-Nem is tudtam, hogy van egy öcséd. – jegyezte meg. – Miért nem ezzel kezdted? – kérdezte dühösen, majd hallottam ahogy nyitja az ajtót, majd lecsapta a telefont.
Csak reménykedni tudtam abban, hogy gyorsabb lesz, mint Tina. Bíztam benne. Most először bíztam benne. Reméltem, hogy mindent megtesz azért, hogy az öcsémnek ne essen baja. De ha mégis megtörténne, amitől talán a legjobban félek, magamat hibáztatnám. Hisz én uszítottam magamra az ellenségeimet, én kezdtem el a harcot Tina ellen. Én sodortam veszélybe Danielt. Minden az én hibám. Soha nem bocsátom meg magamnak, ha őt is elveszítem. Ő az egyetlen, aki maradt nekem. Keserves zokogásban törtem ki, és a földre rogytam. Hyun Joong abban a pillanatban kezdett magához térni és döbbenten bámult rám. Nem értette, mit keresek a földön. Azonnal letérdelt mellém és a karjaiba vett. Eszébe sem jutott, hogy vissza vigyen a szállásra, hisz tudta, nem örülnék neki, ha a többiek ilyen állapotban látnának. Ő mindig is okosabb volt a többieknél és mindig tudta, mire van szükségem. Beültetett az autóba, és a gázra lépett. Eszeveszett tempóban száguldott végig Berlin utcáin. Nem tudtam pontosan, hová megyünk és a könnyeimtől nem is láttam a tájakat, amik mellett elhaladtunk. Végül mikor megérkeztünk Hyun Joong azonnal kiugrott a kocsiból, megvárt engem is, majd maga után kezdett húzni. Ahogy jobban körülnéztem láttam, hogy a reptéren vagyunk. A magángépe felé vettük az irányt és mikor beszálltunk, a pilóta már indította is a gépet. Öt perc múlva már a magasból csodálhattam Berlin távolodó fényeit. Nem tudom, Hyun Joong honnan tudta, hogy azonnal vissza kell mennem Koreába. Nem is volt erőm kérdezősködni. Csak minél előbb ott akartam lenni, hogy megvédhessem Danielt. Abban a pillanatban az sem érdekelt, hogy mi van Codyval. Vagy hogy a többiek hogyan jutnak majd haza. Bár sejtettem, hogy Hyun Joong rájuk is gondolt, így megnyugodtam. Az egész út alatt szótlanul bámultam ki a fejemből. Nem volt semmi kedvem beszélgetni. Hyun Joong nem is erőltetett semmit. Tökéletes közreműködője volt a hallgatásomnak. Mikor a gép landolt, azonnal az ajtó felé vettem az irányt és amilyen gyorsan csak lehetett távoztam a gépről. Ez pedig ugyanígy ment a reptéren is. Villámgyorsan vágtam át magam a különböző kordonokon. Hyun Joong pár méterre lemaradva loholt mögöttem. Amikor kiértem azonnal fogtam egy taxit, megvártam míg Hyun Joong beült mellém, majd azonnal a sofőrre ordítottam, hogy induljon. Először hezitáltam, mert nem tudtam hova kellene mennem. Az iskolába, vagy T.O.P székhelyére. Abban a pillanatban csöngött a telefonom. Elmormoltam egy imát, hogy csak ne GD számát írja ki, de ezúttal az égiek nem nekem kedveztek. A telefonom kijelzőjén GD neve kezdett el villogni. A lélegzet is megakadt bennem. Hyun Joong odajött mellém, megszorította a kezemet és bólintott, hogy vegyem fel. Remegő kézzel nyomtam meg a zöld gombot és lassan a fülemhez emeltem a mobilt.
-Nagyon sokkal jössz nekem, ugye tudod? – hallottam meg GD hangját a vonal túlsó végén.
Felsóhajtottam és úgy éreztem, mintha egy hatalmas kő gördült volna le a szívemről.
-Köszönöm. – suttogtam halkan.
-Már csak azt kell megoldanom, hogy T.O.P vagy Tina még csak véletlenül se lássa meg a srácot. – gondolkodott hangosan GD. – Mikor tudsz érte jönni?
-Fél óra múlva a sziklánál. – mondtam, majd le is tettem.
Biztos voltam abban, hogy GD tudni fogja hol van ez a hely. Anno ott találkoztunk először. Utoljára 2 éve voltam ott. Itt az ideje, hogy felelevenítsük a régi emlékeket. Jól tippeltem. Fél óra kocsikázás után meg is érkeztünk a sziklához. GD autója már ott állt. Amikor megláttam Danielt a motorháztetőnek támaszkodva, örömömben legszívesebben felsikítottam volna. Rögtön kiugrottam a kocsiból és Daniel felé vettem az irányt. A nyakába vetettem magam. Hihetetlenül boldog voltam, amiért nem esett semmi baja. Szorosan átölelt. Tudtam, hogy ő is megijedt. Utáltam magam, amiért ilyen veszélyes helyzetekbe kevertem. Pár perc múlva GD jelent meg az autó mellett.
-Jól vagy? – simítottam végig Daniel karján.
-Persze. – bólintott mosolyogva. – GD érkezése előtt fél órával már ott voltak Tináék, de úgy éreztem nem segíteni akarnak nekünk, így elbujdostam előlük. Aztán mikor GD megtalált, vele jöttem.
-Büszke vagyok rád. Annyira aggódtam. Sajnálom. – nyomtam egy puszit az arcára. – Menj, szállj be a kocsiba!
Daniel szó nélkül követte az utasításomat. GD mellé sétáltam, aki csak némán bámult az öcsém után.
-Nem hittem, hogy valaha is láthatok majd egy ilyen jelenetet. – szólalt meg halkan.
-Köszönöm. – érintettem meg a vállát.
-Igazából fogalmam sincs, hogy miért tettem. – sóhajtott. – Hisz most elvileg ellenségek vagyunk, én mégis segítettem.
-Azért, mert tudod, hogy fordított esetben én is megtettem volna.
-Soha nem is tudtam, hogy van egy öcséd. – hajtotta le a fejét.
-Sok mindent nem tudsz még. – mosolyogtam rá.
Hyun Joong abban a pillanatban kiszállt az autóból és elindult felénk. Megállt GD-vel szemben és egy ideig hezitált, majd kézfogásra nyújtotta a kezét. Nem igazán szerettem volna, hogy találkozzanak, de ha már megtörtént, legalább Hyun Joong úgy kezeli a helyzetet, ahogy vártam.
-Te is segítesz Riennek? – kérdezte döbbenten GD, de elfogadta a kézfogást.
-Igen. Emlékszel rám? – bólintott Hyun Joong.
-Emlékezetes történet köt minket össze. – vigyorodott el GD.
-Köszönöm.
-Mit köszönsz?
-Hogy megmentetted Rien testvérét.
-Ezt neked miért kell megköszönnöd?
-Emiatt most boldognak látom Rient és ez nekem mindennél többet jelent, így nagyon hálás vagyok.
Megleptek Hyun Joong szavai, de nagyon jól estek. GD is láthatóan ledöbbent.
-Ti? – kérdezte GD és kettőnkre mutatott.
Hyun Joong habozott. Várta, hogy én mi válaszolok és majd ő igazodik hozzám. De én lefagytam. Nem tudtam, mit kellene mondanom.
-Fogalmazzunk úgy, hogy csak…- kezdte volna Hyun Joong, de én közbevágtam.
-Igen. – fogtam meg a kezét.
GD arcán látszott, hogy elöntötte a méreg. Hyun Joong pedig megszólalni sem mert.
-Ha ezt T.O.P megtudja, hatalmas bajban lesztek. – törte meg a csendet GD.
-Már az is elég nagy baj, hogy te tudod. – néztem rá.
-Beszélhetnénk négyszemközt? – nézett rám dühösen GD.
-Ha jó barátnő lennék, akkor azt mondanám, hogy mondd itt, mert Hyun Joong mindent tud. De nem hiszem, hogy ez az én stílusom lenne. – mosolyogtam az említettre.
-Menj! – bólintott Hyun Joong.
Lassú léptekkel haladtam GD mögött. Csak pár méterre hagytuk magunk mögött a többieket. Hyun Joong egyáltalán nem tűnt idegesnek vagy akár féltékenynek. Tudta, hogy velem együtt az ilyen helyzeteket is vállalta. Daniel pillantása viszont kicsit zaklatott volt. De ezt betudtam a gyors történéseknek. Mikor elég messze voltunk, GD megállt és velem szembe fordult. Talán azt várta, hogy magyarázkodásba kezdek, de eszembe sem jutott. Nem tartozom neki semmiféle vallomással.
-Nem tanultál semmit a hibádból? – nézett a szemembe.
-Kanra gondolsz? – húztam fel a szemöldökömet, mire csak bólintott. – Ha jól emlékszem abból a hibámból is ti jöttetek ki jól. Még ebből is profitálhattok, nem igaz?
-Arra nem gondolsz, hogy mi lesz vele melletted?
-Ennyire nem lehetek szörnyű. – nevettem fel cinikusan.
-Tudod, hogy nem erre gondolok. Eszedbe jutott már, hogy ez milyen veszélyekkel jár rá nézve? Elég ha csak T.O.P-t említem és még a többiekről nem is beszéltünk.
-Neked ez miért érdeked? Miért akarsz lebeszélni erről?
-Nem akarlak, csak figyelmeztetlek.
-Ebben tévedsz. Azt hiszed, még mindig te vagy a tanítóm, de már nem. Nem hallgatok többé a parancsaidra, nem teljesítem többé a kéréseidet. Vége annak a korszaknak, mikor kedved szerint mozgattál, mint egy bábut. – néztem rá indulatosan.
-Ugye tudod, hogy önző vagy? – lépett hozzám közelebb.
-Az önzőség ha képes vagyok valakiért ölni? – tettem felé én is egy lépést.
GD abban a pillanatban hátrált. Nem számított válaszra. Azt hitte, elhallgatok és igazat adok neki.
-Ölni? – kérdezett vissza halkan.
-Tényleg azt hitted, hogy képtelen vagyok megtenni?
-Öltél? – meredt rám ijedt és egyben döbbent tekintettel.
-Igen.
-Ne! Nem tehetted.
-Arra neveltél, hogy bármire képes legyek. Azért voltam mindig hátrányban, mert nem gyilkoltam. Most hogy megtettem, hirtelen mégsem örülsz neki?
-Ezzel bűnöző lettél.
-Eddig is az voltam.
-De nem tudták volna rád bizonyítani.
-Még most sem tudják.
-Az olaszok pontosan tudják, hogy ott voltál Berlinben.
-Az egy dolog. Különben is, ne aggódj a jövőm miatt!
-Hogy ne aggódnék?
-Igaz, ha én elbukok, rántalak magammal titeket is.
-Ha elbuksz, hátrahagyod Danielt és Hyun Joongot. Nekik valahogy aztán boldogulni kell. Erre nem gondolsz?
-Nyugodj meg! Hamarosan befejezem a játékot. – néztem a szemébe, majd egyedül hagytam.
Hyun Joong és Daniel már bent ültek az autóban és csak rám vártak. Beszálltam és azonnal a gázra léptem. Egy percet sem akartam GD közelében maradni. Tudtam, hogy nem csak a saját érdekeit félti, hanem az enyémeket is. De ezt nem akartam hallani az ő szájából.
-Beszéltem egy ismerősömmel. – szólalt meg Hyun Joong. – Az elkövetkezendő 3 hétben a koreai Forma 1-es pálya Cody rendelkezésére áll. Hosszú folyamat lett volna, ha építtetek egy pályát, így ez praktikusabb megoldás.
-Hívd fel Herot! – nem is néztem rá csak az utat bámultam.
-Nem hiszem, hogy ez az én feladatom.
-Komolyan nem vagy képes legalább ennyit megtenni? – rántottam el a kormányt és a kocsit leparkoltam az út szélén, kiszálltam és elővettem a telefonomat.
-Mégis hol a fenében vagy? – hallottam meg a vonal túlsó végén Hero hangját.
-Koreában. – adtam meg az egyszerű választ.
-Hogy hol? – emelte fel a hangját.
-Egy kis dolgom akadt, így még tegnap este iderepültem.
-Egyedül?
-Hyun Joong velem van.
-Sejtettem. – jegyezte meg gúnyosan.
-Ne kezd! Alapos oka van itt lenni.
-Izgatottan várom ezeket az érveket.
-Ne most! A gépeket két óra múlva indul. Gyertek vissza biztonságban! Figyelj a többiekre!
-Codyra pedig gondolom kiemelt figyelmet fordítsak.
-Megy ez, látod.
-Nem vagyok a tanítványod vagy a cseléded, akit bármikor úgy mozgathatsz, ahogy akarsz.
-Mondtam én valaha, hogy az lennél?
-Úgy hangzik.
-Emlékszel, hogy mutattalak be anno Danielnek?
-Igen. – halkult el.
-Egyéb kérdésed vagy problémád van még?
-Van.
-Kérlek kímélj meg a… - kezdtem volna, de közbevágott.
-Jól vagy?
Meglepett ezzel a kérdéssel. Percekig nem is tudtam, hogy mit válaszoljak.
-Igen.
-Daniel is jól van?
Ez a kérdés mégjobban sokkolt. Úgy meglepődtem, hogy el is vesztettem az egyensúlyomat és a földre estem. A telefon kiesett a kezemből. Ott hevert mellettem a porban, de nem volt erőm felvenni. Tudta. Tudta, hogy Daniel miatt jöttem vissza. De honnan? Hyun Joong kiugrott az autóból és odafutott hozzám.
-Rien. – fogta kezei közé az arcomat. – Minden rendben? Mi történt?
Nem tudtam megszólalni. Vagy csak nem akartam. Nem akartam, hogy Hyun Joong tudjon erről. Jobbnak láttam, ha ez egyenlőre titok marad előtte.
-Persze. – simítottam végig a kezén és visszavettem a telefont.
-Sajnálom, ha megijesztettelek. – szólalt meg halkan Hero.
-Gyertek ide épségben! A többit később megbeszéljük! – adtam ki az utasításokat, majd letettem.
-Ne kezdj el titkolózni! – ragadta meg a kezemet Hyun Joong, mikor készültem felállni.
-Úgy látom, ez nekünk nem fog menni. – rántottam ki a kezemet az övéi közül és készültem beszállni a kocsiba.
Hyun Joong azonban gyorsabb volt nálam. Felugrott, visszarántott, magával szembe fordított és a kocsi ajtóhoz nyomott. Időm sem volt felfogni, hogy mi történik. Ajkait az enyémre tapasztotta és követelőzően megcsókolt. Az első percben végigfutott az agyamon, hogy ellököm magamtól, de nem lettem volna rá képes. Teljesen hozzám simult és kezeit a derekam köré fonta. Aztán észbe kaptam, hogy ezt a jelenetet Daniel is látja. Óvatosan eltoltam magamtól és a szemébe néztem.
-Túl sok kompromisszumot kötök érted. – sóhajtott.
-Csak még egy kicsit várj! – simítottam végig az arcán.
Nem szólt semmit, csak elmosolyodott. Egy apró puszit nyomott a fejemre, és az autó túloldalára sétált, majd beült. Önző voltam, amiért ezt kértem tőle. Az én történetem már túl bonyolult. Nem tudom neki megígérni, hogy élve kikerülök ebből az egészből. Ami pedig még rosszabb, az ő biztonságát sem tudom garantálni.