-Tudtam, hogy még mindig érzel irántam valamit. - ragadta meg a kezemet.
Abban a pillanatban megváltoztak az elképzeléseim. Először úgy gondoltam, hogy tényleg segítek neki és megpróbálok rá hatni. De amikor kimondta ezeket a szavakat, az eredeti tervem automatikusan törlődött belőlem. Hagytam, hogy megfogja a jobb kezemet, de közben a balt már lendítettem is és elintéztem, hogy ne csak a szájából, hanem az orrából is folyjon a vér. Nem éreztem sajnálatot.
-Mindig is éreztem és érezni is fogok irántad valamit. Ez a valami pedig a gyűlölet. - néztem rá szánalmasan.
-Tényleg ez a véleményed? - suttogta.
-Harcot akartál, de tőlem háborút kapsz. - fordítottam neki hátat, megragadtam Minho karját és kihúztam magammal a házból.
Intettem, hogy üljön be a kocsiba. Ő szó nélkül teljesítette az utasításomat. A levegőben tapintani lehetett a feszültséget. Láttam rajta, hogy meg sem mer szólalni. Sóhajtottam és a gázra léptem.
-Sajnálom. - szólalt meg negyed óra elteltével.
-Miért hívtad oda őket? - kérdeztem ridegen.
-Alkut akartam kötni.
-Elintézed, hogy engem elraboljanak, ők pedig megszerzik neked Codyt. - állapítottam meg.
-Sajnálom. - hajtotta le a fejét. - Nem hittem, hogy ez lesz.
-Eszedbe sem jutott, hogy nem kellene bíznod bennük? Te csak egy játékbábu voltál nekik. Ha a vártak alapján érkeztem volna, már rég halott lennél.
-Tudom.
-Különben is, nem arról volt szó, hogy gyűlölöd T.O.P-t és az embereit?
-De.
-Akkor mégis mi a fenének próbáltál az egyikkel alkudni? - csaptam a kormányra.
-Nem szerettél volna vele találkozni? - kérdezett vissza hirtelen.
-Annyira hiányzott, mint egy fegyver a fejemhez. - sziszegtem.
-Feltámadó múlt?
-Hamarosan inkább haldokló.
Leparkoltam egy kávézó előtt és kiszálltam. Minho követett. Bementünk és leültünk az egyik legeldugottabb asztalhoz.
-Jutottál valamire? - kényelmesedett el velem szemben.
-Ez csak természetes. Nem is lehetne másképp.
-Remek. Halljuk! - dőlt előre és rákönyökölt az asztalra.
-Cody nagyapja az egyik legnagyobb befolyású európai bank elnöke, mint tudjuk. A cége gazdaságos működése az egész társadalomnak az érdeke. Kivétel nélkül minden országnak. Mivel a céget nem Cody nagyapja alapította, így nem ő határozza meg, hogy hova kerülnek a bevételek. Egy 1965-ös rendelkezés alapján a haszon 80%-át különböző államok rendelkezésére kellene bocsátani. Jobban mondva a nép kezébe kellene adni. Ilyen országok Németország, Olaszország, Amerikai Egyesült Államok, Japán és Dél-Korea. Ennek a folyamatnak a felügyeletére egy 10 főből álló bizottság jött létre, melynek tagjait 3 évente választják. Részben a cég dolgozói, részben a vezetőség. Ennek is természetesen van egy elnöke, akinek a fő feladata, hogy biztosítsa a pénzt útját az állampolgárokhoz. Az elmúlt 9 évben végig Cody nagyapját választották erre a posztra. Az első négy évben évi 20%-ot adott csak ki a kormányoknak, de az utóbbi öt évben forint nem került kiadásra. A hivatalos papírok azonban gazolják, hogy az átadás megtörtént. S meglepő, hogy valóban megtörtént. A gond csak az, hogy minden ország helyett egy kijelölt elvileg állami tulajdonban lévő cég vette át a pénzt. Ezeknek a cégeknek köze sem volt az államhoz. Mindegyik Cody nagyapja kezében volt és van is. A polgárok pedig rendszerint az állam vezetői között keresik a bűnöst, így ezeknek az országoknak eléggé bizonytalan a politikai helyzete jelenleg. - daráltam, közben pedig elővettem egy mappát. - Mindezt csak tetőzik az adócsalások. Körülbelül 400 milliárdot csaltak el eddig.
Minho maga elé vette a számlakivonatokat és az adóbevallásokat.
-Hogyan került Cody nagyapjának a kezébe a cég? - kérdezte.
-1997-ben vette át. Az előző elnök rejtélyes körülmények között meghalt, pedig még csak 48 éves volt. A családja boncolást akart, hogy megtudják a halál okát. De a holttestet elhamvasztották mielőtt az orvosok odaértek volna. Cody nagyapja is ott volt. Azt mondta a családnak, hogy az volt az utolsó kívánsága, hogy ne bolygassák a nyugalmában és égessék el, amilyen gyorsan csak lehet.
-Ő ölte meg?
-Kétlem. - néztem a lapokra. - Nem ő végezte a piszkos munkát. Az embereivel ölette meg és aztán az utómunkálatokról is azok gondoskodtak.
-Ha nem Codyn keresztül, akkor mégis hogyan akarod elkapni? - húzta fel a szemöldökét.
-Kezdetben felvásároljuk a részvényeiket.
-Honnan a fenéből akarsz te annyi pénzt szerezni?
-Megtudnám, de egy egyszerűbb verziót választok.
-Mégpedig?
-Meg kell várnunk míg a részvények elértéktelenednek.
-Ha olyan hatalmas hálózat, mint amiről te beszélsz, akkor arra várhatsz még egy ideig.
-Emiatt ne fájjon a fejed! Minden folyamatot meg lehet gyorsítani.
-Várom a tervedet.
-Ezeknek az okmányoknak a másolatát szépen elküldjük a különböző országok adóhivatalaiba. A cég elmaradásait pedig nyilvánosságra hozzuk. Azonban ehhez még hiányzik pár irat. Ezek az iratok nincsenek benne még a mi rendszerünkben sem. Meg kell szereznünk őket a cégtől.
-Lehetetlen. Képtelenség betörni a céghez. - vágta rá azonnal.
-Nekem semmi sem lehetetlen. Az iratok a koreai székhelyen vannak. Holnap reggel visszautazunk Szöulba és amilyen gyorsan csak tudom lerendezem az ügyet.
-Megyek én is. - szólt közbe.
-Ne! Kockázatos. Neked maradnod kell beépülve a céghez. Fent kell tartani a látszatot, hogy Cody nagyapját támogatod. Szükség lesz még belső információkra, amiket csak rajtad keresztül tudunk majd megszerezni. Csak játszd tovább a szerepedet, a többit pedig bízd rám!
-Codyt rávetted, hogy veletek menjen?
-Miért kérdezed ezt?
-A barátnőjéhez eszeveszett módon ragaszkodik.
-Többé már nem. - néztem az ablak felé üveges tekintettel.
-Mit tettél?
-Semmi közöd hozzá. Cody mostantól csak az én ügyem. Neked nincs benne érdekeltséged.
-Megölted? - hagyta figyelmen kívül az előbbi szavaimat.
-Ennyire kegyetlennek nézel? - kérdeztem cinikusan. - Csak megfenyegettem és lefizettem. Ennek hatására szakított Codyval, aki ezután hatalmas lelki löketet kapott és eldöntötte, hogy jön velünk Koreába.
-Profi munka. - jegyezte meg.
-Emellett vérmentes is. Most viszont nekem mennem kell. Nem kevés dolgom van még ma estére. - álltam fel.
-Reméltem, hogy megiszol velem valamit. - nézett fel rám Minho.
-Majd máskor. Sok szerencsét! - indultam el a bejárat felé.
-Rien! - kiáltott utánam, mire a vállam fölött hátra néztem. - Éld túl!
Ez az egyetlen kérés, amire nem tudom garantálni a pozitív választ. Kisétáltam a kávézóból és beültem a kocsimba, majd a gázra léptem. Kezdetben úgy terveztem visszamegyek a szállodába, de az utam egy park mellett vezetett, így az első szabad helyen leparkoltam. Berlin csodálatos város volt. Tele parkokkal. Amik hozzá kell tennem, hogy tiszták is voltak. Leültem az egyik padra és csak bámultam magam elé. Elővettem a telefonomat és kikerestem azt a számot, amit talán már vagy 6 éve nem tárcsáztam. Rányomtam a hívó gombra és kissé bizonytalanul ugyan, de a fülemhez emeltem a telefont.
-Hallo. Christian Horner. Miben segíthetek? - hallottam meg a mély férfihangot a vonal túlsó végéről.
Kezdetben haboztam és nem tudtam, hogy mit is kellene tennem. Válaszoljak vagy csak szimplán tegyem le. Végül az első verzió mellett döntöttem.
-Nem hittem, hogy valaha is a segítségedet fogom kérni. - szólaltam meg halkan.
-R...iiii..ee..nn? - kérdezte dadogva.
-Eltelt pár év. Itt az ideje lezárni a múltat és bekötni a régi sebeket.
-Mi?
-Jól hallottad. Sajnálom.
-Mi? Rien! Ez...ez..hihetetlen. De..hogy? Hogyan jutottál erre a döntésre?
-Szükségem van a segítségedre. Viszont nem akarom, hogy ingyen tegyél nekem szívességet. Így úgy döntöttem, megbocsátással fogok fizetni.
-Tehát ez is csak alku. - sóhajtott.
-Ugye nem vártad, hogy valaha is tiszta szívvel eléd fogok állni és a nyakadba ugrok?
-Még mindig engem hibáztatsz?
-Mást nem igazán tudok. Különben is, te hibáztatod saját magad, és amíg te is így gondolod, én sem tehetek mást.
-Azt mondtad lezárod a múltat.
-Már rég lezártam, de még fáj. Ez pedig soha nem is fog változni.
-Én tényleg nem így akartam.
-Tudom. - suttogtam. - De kérlek értsd meg! Szükségem van valakire, akit utálhatok amiért az lettem, aki vagyok. - borult könnybe a szemem és lecsaptam a telefont.
Abban a pillanatban egy alak ült le mellém. Ismerős volt, de a könnyeimtől nem láttam pontosan, hogy kivel van dolgom. Mikor szorosan átölelt és megéreztem az illatát, tudtam, hogy Hyun Joong az. Ez pont jól is jött ki. Nagyon kevés ember látott engem sírni és nem örültem volna neki, ha bárki más ül le mellém. Hyun Joongnak nem féltem kiadni a fájdalmamat. Némán simogatta a hátamat. Tudtam, hogy aggódik értem.
-Minden rendben lesz. - szólalt meg lágy hangon.
-Túl messzire mentem. - suttogtam.
-Engedd meg, hogy cipeljem veled azt a terhet, amit a válladra vettél! Ne taszíts el magadtól! Ne tedd ezt újra! - szorított még jobban magához.
-Hyun Joong. - emeltem fel a fejemet és a szemébe néztem. - Kérlek, maradj velem!
-El sem tudod képzelni mióta vártam erre a kérésre. - mosolygott rám halványan, letörölte a könnyeimet és megcsókolt.
Közel engedtem magamhoz. Újra. Ezzel mindent feltettem egy lapra. S majd hamarosan kiderül, hogy ez bejön vagy sem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése