-Az apám testőrként dolgozott Cody nagyapjánál. 10 évvel ezelőtt megtudott valamit a cégről, ami szigorúan titkos volt. Ki akart lépni a cégtől és elmondani mindent a rendőrségnek. De a munkatársai rájöttek, hogy mindent tud, így rögtön beköpték a főnöknek. Egy nap, mikor haza indult, lelőtték. A kórházban 7 golyót műtöttek ki belőle, de túlélte. Az orvosok azt mondták, hogy soha többe nem lesz teljesen egészséges. Ha felépült volna, a beszéd és a járás csak álom lett volna számára. De a cég nem kockáztathatott. Már másnap beküldtek egy embert, aki megfojtotta az apámat, aki amúgy is lélegeztetőgépre volt kapcsolva. Az anyámmal elmenekültünk. Vidékre mentünk, ahol azt reméltük senki nem talál meg. Pár évig ki is lehetett így húzni, de a cég tudta, hogy élünk és félt. Félt, hogy mindent a nyilvánosságra hozunk. Két év után megtaláltak minket. Majdnem sikerült megszöknünk, de az anyám nem úszta meg könnyen. Belelőttek, ami olyan súlyos volt, hogy bénuláshoz vezetett. Eljöttünk Európába. Egy orvos beleszeretett és mindenáron segíteni akarta a gyógyulását. Tudtam, hogy ez reménytelen, de rengeteg pénze volt annak a férfinak, így kihasználtam. 1 évvel ezelőtt tértem vissza Koreába hamis személyiséggel. Cody nagyapja úgy tudja, hogy egy amerikai biztonsági hálózat koreai irányú terjeszkedéséért költöztem vissza. Egy ideig csak távoli ismeretséget ápoltam vele, aztán előadtam, hogy az addigi cégem nem fizet eleget. Na meg persze hozzá kellett tennem, hogy a biztonsági hálózat meggyengült és bármikor feltörhető egy okosabb számítógépes szakember segítségével. Rögtön kaptak az alkalmon és felbéreltek. Kezdetben csak hálózatokat tettem vírusossá vagy kódoltam át, aztán szépen bizalmat nyertem. A nagyapa jobb kezeként mindent megtudtam a cégről, de egy szó sem esett arról, hogy az apámnak miért kellett meghalnia. Ha Cody nálam lesz, akkor egy ütőképes kártyát tudhatok magaménak, és végre megtudhatom az igazságot. Azért tértem vissza Koreába, hogy bosszút álljak. Azért, hogy lássam szenvedni azokat, akik fájdalmat okoztak nekem. - mesélte halk hangon Minho.
Láttam rajta és tudtam, hogy igazat mond. Ez volt a valóság. Meg is értettem a helyzetét, hisz én is pont ugyanezt tenném. Bosszút állnék. Idegesen a hajába túrt. Látszott, hogy ezt nem igazán akarta megosztani senkivel.
-Nem ölsz meg? - kérdeztem.
-T.O.P egyszer már megpróbált megölni. Valahogy megtudott egy kevés információt a valódi életemről. De még időben sikerült leráznom magamról. Anyámat viszont megtalálta. Lekapcsolta a gépekről és másodperceken múlott, hogy nem halt meg. Az orvosok észrevették és azonnal visszaállították a gépeket. - nézett rám semleges tekintettel.
-Nem tudtam róla.
-Lehet, hogy most igazat mondasz. De lehet, hogy nem. - majd az asztalon heverő pisztoly felé nyúlt és rám emelte.
-Segítesz magadon azzal, ha engem megölsz? - néztem rá értetlenül.
-Visszaszerezhetem Codyt és véghez vihetem a tervemet.
-Ha én meghalok, a koreai alvilág a véredet akarja majd.
-Ha élsz, soha nem állhatok bosszút.
-Én nem állok az utadba.
-Nem engednéd, hogy megöljem T.O.P-t.
-A nagyapát segítek eltüntetni. Ő az igazi ellenség.
-Ő is az. De T.O.P ugyanúgy megpróbált ártani a családomnak. Tudod te milyen érzés ez? - kérdezte cinikusan és továbbra is magabiztos kézzel tartotta a fegyvert.
-Amikor 15 éves voltam, Los Angelesben bandaháborúk dúltak. Két csapat is uralni akarta a várost. Az apám rendőr volt. Egyik este berendelték, mert az egyik gettóban találkozott a két vezér. Tárgyalni kezdtek. Az egyik letette a fegyvert, de a másik túszul ejtette az apámat. A rendőrség alkut kötött. Szabadon engedik, ha feladja a partnereit. Megtette. El is mehetett volna, de egy utolsó löketként még lelőtte az apámat. Én is ott voltam. Láttam. Végig néztem, ahogy az apám meghal egy bűnöző karjaiban. - sóhajtottam és hátradőltem az ágyban.
-Soha nem akartál bosszút állni?
-Megtettem. - hunytam le a szemeimet. - Abban a pillanatban kikapcsolt az agyam. Kirántottam a fegyvert a mellettem álló rendőr kezéből és három golyót repítettem a férfiba, majd elmenekültem. Ezért kellett eljönnöm Amerikából. Ha ott maradok több év börtön várt volna rám. Új életet kezdtem. Nevet változtattam és megpróbáltam túlélni Szöult.
-Te megtudtad bosszulni az apád halálát, de én nem. Meg kell értened, hogy erre nekem is szükségem van.
-A véres bosszú újabb vérengzéshez vezet.
-Te mégis megtetted.
-Nem tudom, hogy büszke lehetek-e magamra. Azóta az alvilág egyik meghatározó szereplője vagyok. Életeket tettem tönkre. Nem túl fényes önéletrajz.
-Előbb-utóbb meghalsz. Senki nem fogja megnézni, mit tettél le eddig a asztalra.
-Ha ma meg is halok.... - suttogtam. - Legalább elkezdtem valamit, amit valakinek be kell fejeznie. De nem vagyok biztos abban, hogy bárki is képes rá.
-Miről beszélsz?
-Szerinted létezik ember, aki képes megállítani T.O.P-t?
-Ha valaki őt is megöli, vége.
-Tévedsz. T.O.P halála nem egyenlő a gépezet leállásával. A show akkor is folytatódik, ha valaki elesik.
-Nem értem, hogy pontosan miért is harcolsz.
-Semmiért. - adtam meg az egyszerű választ. - Nincsenek nagy céljaim. Nem akarom megállítani T.O.P-t. Nem akarom tönkretenni az olasz maffiát. Nem akarok bosszút állni az apám haláláért. Nem akarom megvédeni Codyt.
-Nem találkoztam még nálad céltalanabb emberrel. Valamit elakarsz érni, de még te sem tudod pontosan, hogy mit.
-A rövidtávú tervem, hogy pár embernek adok fel leckét. Aztán pedig majd leellenőrzöm, hogy megtanulták-e a házijukat.
-Gyerekesen hangzik.
-De hatásos. Nekem ez csak egy játék, de emiatt már a fél alvilág lázban ég.
Minho nem szólt semmit. Próbálta feldolgozni mindazt, amit neki elmondtam.
-Beszéltél már valakinek a múltadról? - szólalt meg újra halkan.
-Az apám történetére gondolsz? - kérdeztem vissza, mire bólintott. - Nem.
-T.O.P sem tudja?
-Ő sem.
-Nekem miért mondtad el? - húzta fel a szemöldökét.
-Egyrészt te is őszinte voltál, így ez volt a tisztességes. Másrészt, ha erről nem beszélek, akkor már halott lennék.
-Honnan veszed, hogy így nem leszel az?
-Segíthetek neked.
-Eddig is boldogultam egyedül.
-De a neheze még hátra van.
-Ha ott állnék T.O.P-val szemben és fegyvert szegeznék a fejéhez, te biztosan elé állnál.
-Nem is az ő ügyében segítek. Cody nagyapja. Ne öld meg!
-Ha őt sem ölhetem meg, akkor ez tulajdonképpen nem segítség nekem.
-Bosszút akarsz, nem? Nem mindig a halál a legjobb és legfájdalmasabb bosszú.
Elszámolt magában háromig, majd letette a fegyvert. Kifújtam a levegőt és megnyugodva állapítottam meg, hogy ezt a találkozást is túléltem.
-Egyébként jössz egy köszönettel, amiért megmentettelek tegnap este a bárban. - jegyezte meg vigyorogva.
-Miért kellene megköszönnöm? - kérdeztem nevetve.
-Ki tudja, mit csináltál volna, ha felmész az egyik asztalra.
-Max. szereztem volna pár jó percet egy-két embernek. Különben is, ha meztelenül táncoltam volna is, ma már nem is emlékeznék rá és más sem.
-Ha valamelyik ismeretlen pasi ágyában kötöttél volna ki?
-Egy éjszaka. Semmi több.
-Ennyire nem lehetsz könnyűvérű.
-Ki mondta, hogy az vagyok?
-Engedd meg, hogy ne válaszoljak!
-Komolyan. Hisz veled sem történt semmi.
-Ez kizárólag az én figyelmességemen múlott.
-A végén még te leszel az őrangyalom.
-Mit csináltál volna, ha valami komolyabb következménye lett volna a tegnap éjszakának?
-Arra gondolsz, hogy ha teherbe estem volna a könnyűvérűségem miatt?
-Pontosan.
-Most azt várod, hogy azt mondom, elvetetném. De nem. Megtartanám a babát. Csak odaállnék T.O.P elé és közölném vele, hogy egy másik férfitól vagyok terhes. Abban a pillanatban meglőne. Az lenne a célja, hogy a kisbaba elmenjen, de arra gondosan ügyelne, hogy nekem ne legyen nagy bajom.
-Szép! Te nem ölnél meg egy gyereket, de engednéd, hogy más megtegye.
-Legalább végre lenne egy indokom, ami miatt tiszta szívemből gyűlölni tudnám T.O.P-t és bármikor hezitálás nélkül megölném.
Felkeltem az ágyból. A tegnapi ruhám még mindig rajtam volt. Megkerestem a táskámat, és elindultam az ajtó felé. Minho rezzenéstelen arccal figyelte minden mozdulatomat.
-Ma este 8 órakor itt találkozunk. Addigra utána járok pár dolognak. - fordultam vissza, majd kiléptem az ajtón.
Most gazán nehezemre esett ezt a szerepet játszani. Szívesen elmondtam volna, hogy ha lenne egy gyerekem akár az életemet is odaadnám érte, de ezt nem tehettem meg. Ha bárki meglátja rajtam az elgyengülés jeleit, vége kis játékomnak. Lehajtott fejjel sétáltam Berlin utcáin. Alig vártam, hogy visszaérjek a szállásunkra. beszélnem kellett volna már Codyval, hogy tisztázzuk ezt az egészet. Nem akartam, hogy úgy érezze magát, mint egy túsz. Mikor visszaértem, mindenki a szobában ült. Cody a sarokban gubbasztott megkötözve, a többiek pedig egy asztal körül ültek és mereven bámulták egymást. Hyun Joong mikor meglátott azonnal felállt és odajött hozzám.
-Minden rendben? - kérdezte halkan.
-Megtudnál nekem pár dolgot a srác nagyapjáról? - néztem rá, mire csak bólintott és ki is ment a szobából.
-Mi a helyzet Codyval? - fordultam a többiekhez.
-Fél órája valami Katja nevét hajtogatja. Nem bírtam. Muszáj volt bekötnöm a száját. - kezdett el magyarázkodni Hero.
-Hát így kell fogadni egy vendéget? Szép kis társaság. - jegyeztem meg cinikusan, majd leszedtem Cody szájáról a szalagot. - Jobb lesz, ha nem kezdesz el kiáltozni. Úgysem hallja meg senki. Különben is, tőlünk nem kell félni. A magunk módján a te érdekeidet védjük.
-Látni akarom Katját.
-Ki ő?
-A barátnőm. Látni akarom.
-Rendben. Láthatod, de előtte hallgasd meg az ajánlatomat. Tudjuk, hogy versenyzel és tisztában vagyunk a tehetségeddel. Ha beleegyezel, mi elviszünk Koreába és az elkövetkezendő időszakban profi kiképzést kapsz. Valamint még ebben az évben versenyezhetnél a Forma 1-ben.
-Szeretem Katját. A világért sem hagynám itt. Szó sem lehet róla, hogy elmenjek innen.
Mélyet sóhajtottam és ebben a pillanatban megértettem, hogy miért nevezte őt T.O.P nehéz esetnek. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű dolgom és piszkos módszerekhez kell folyamodnom. Odasétáltam Herohoz és a szemébe néztem.
-Tudod mi a dolgod. - suttogtam, mire ő rögtön felállt és elment.
Leültem egy székre és némán bámultam magam elé. Tudtam, hogy amit tenni készülök nem helyes. Sőt. Bármi mást kitalálhattam volna, de azok az ötleteim nem lettek volna hatásosak. Nem szívesen tettem ezt, de Cody nem hagyott más utat. Fél óra múlva Hero vissza is tért és egy bólintással jelezte, hogy az ügy letudva.
-Gyere Cody! Találkozunk Katjával. - néztem magam elé üveges tekintettel.
Cody azonnal felállt és a többiek is követték. Beszálltunk a kocsiba és a közeli játszótérre indultunk. Az út nem lehetett hosszabb öt percnél. Ez alatt egyikünk sem szólalt meg. Mikor odaértünk, rögtön megláttam egy lányt, aki a hintában ülve bámulta a földet. Engedtem, hogy Cody kiszálljon a kocsiból, de végig szorosan mellette voltam. Végighallgattam a beszélgetésüket, ami elég ismerősen hangzott számomra. Cody már majdnem sírt. Láttam, hogy közel áll a kiboruláshoz. Egy hangos felkiáltás, majd részben idegesen, részben csalódottan elviharzott a kocsi felé, majd becsapta maga mögött az ajtót. A lányra néztem, akin csak fájdalmat láttam. Sajnáltam, de nem hozhattam áldozatot. Némán a kezébe nyomtam egy borítékot és én is beszálltam az autóba, majd elhajtottunk. Nem volt szép dolog megfenyegetni és lefizetni a lányt, de csak így érhettem el, hogy Cody beadja a derekát. Ez volt az egyetlen esélyem. Visszamentünk a hotelnek nevezett valamibe, ahol Cody rögtön berohant a szobába.
-Az lesz a legjobb, ha beszélek vele. - néztem a többiekre és a srác után mentem.
Óvatosan benyitottam. Ugyanott ült, ahol először. A sarokban gubbasztott. Tudtam, hogy sír. Fájt neki. Ekkor kicsit meginogtam azt illetően, hogy jó döntést hoztam-e vagy sem. Leültem mellé és a kezemet a vállára tettem.
-A könnyek nem oldanak meg semmit. - szólaltam meg halkan.
-Néha mindenkinek kell sírnia. Ez a fájdalom legegyszerűbb levezetése.
-Egy idő után az ember megtanulja, hogyan rejtse el a fájdalmát.
-Nekem még sokat kell tanulnom. - jegyezte meg és egy apró mosolyt erőltetett magára. - Érezted már elhagyatottnak magad? Érezted már úgy, hogy pont az hagyott el, akire az életedet is rábíztad volna?
-A szerelem sokszor vak. Mindig pont azt az embert szeretjük, akit nem szabadna. Mindig azt az embert találjuk meg, aki majd később felemelt fejjel átgázol rajtunk. Ez a sorsunk. Nem tudhatjuk, hogy mikor hagynak minket cserben.
-Ez nem válasz a kérdésemre.
-Nem kötelességem válaszolni, viszont az előbbi tapasztalat.
-Nagyon nehéz.
-Enyhülni fog.
-Kétlem.
-Az emlékek soha nem tűnnek el, de idővel elhalványulnak. Szépen lassan. Napról napra.
Cody a vállamra hajtotta a fejét, és mélyet sóhajtott.
-Fogalmam sincs, hogy ki vagy és nem tudom, miért segítesz nekem. Nem bízom meg benned, de most szükségem van valakire, akinek a vállán kisírhatom magam. Nem pont te vagy a megfelelő választás, mert elítéled a könnyeket, de.... - magyarázta.
-El tudom viselni. Nagyon sok könny hullott már miattam. Itt az ideje, hogy legalább egyszer valakinek le is töröljem a könnyeit.
Több órán keresztül ott ültem Cody mellett, egészen addig míg el nem aludt. Mikor már régen az álmok birodalmában járt, halkan kiosontam a szobából. Mikor kimentem azonnal Hyun Joong állt velem szembe. A kezembe nyomott egy kisebb dossziét. Nem kérdezett semmit. Tudta, hogy egyenlőre még neki sem szeretnék beszélni az ügyeimről. Tiszteletben tartotta, hogy vannak titkaim. Az órámra pillantottam, ami már fél 8-at mutatott. Itt volt az ideje, hogy elinduljak. Minhoval minél hamarabb beszélnem kell. El kell érnem, hogy törölje a terveiből Codyt. Megsajnáltam a fiút és bántott, hogy én szakítom ki az normális életből. Hisz innentől kezdve folyton veszélyben lesz. Kisétáltam a házból, majd beültem a kocsiba és egyenesen Minho házhoz hajtottam. Mikor odaértem egy ismeretlen autót láttam meg bejáratnál parkolni. Rossz előérzetem volt. Leparkoltam és futva indultam el a házba. A bejárati ajtó zárva volt. Az ablakhoz lopództam és óvatosan leskelődtem befelé. Nem várt látvány fogadott. Odabent Minho ült egy széken megkötözve, vele szemben pedig Kan állt két emberével. Nem ijedtem meg. Tudtam, hogy egyszerű dolgom lesz. Megfogtam a mellettem heverő hatalmas követ és bevertem vele az ablakot. A szobában mindenki döbbenten bámult a szilánkok felé. Bemásztam az ablakon és farkasszemet néztem Kannal.
-Tökéletes, hogy megjelentél. Pont utánad érdeklődtünk. - szólalt meg gúnyosan.
-Ahhoz képest, hogy reggel még a halálodon voltál, egész jól összeszedted magad. - vigyorogtam.
-Változnak az idők. Én is keményebb lettem.
-Ismeritek egymást? - szólt közbe Minho.
-Sajnos. - húztam el a számat.
-Régebben még nem bántad. - nézett rám Kan.
-Változnak az idők. - használtam fel az ő szavait.
-Mit keresel ennél a féregnél? - bökött Minho felé.
-Csak nem te is ismered? - kérdeztem.
-Egy ideje figyeljük.
-Ennek az időnek most járt le a tartama. - jegyeztem meg gúnyosan, majd egyetlen rúgással a földre küldtem.
A másik két ember azonnal megindult felém. Az agyam ismét kikapcsolt és a mozdulatok csak úgy reflexből jöttek. Az egyiknek megragadtam a karját, majd egy mozdulattal biztos is voltam abban, hogy kitörtem a csuklóját. A szemeimmel kerestem valamit, amivel el tudtam érni, hogy elájuljon.Megpillantottam egy vázát a polcon, lekaptam és a férfi fejét kettétörtem. Eközben azonban nem tudtam figyelni a másikra. Amikor megfordultam már csak azt láttam, hogy rohan felém. Egyszerűen leblokkoltam. Aztán pár villanás és Minho ugrott elém és magával rántott a földre. A férfi megbotlott bennünk és lefejelte az üvegasztalt, amitől azonnal elvesztette az eszméletét. Én csak a lélegzetemet visszafojtva feküdtem a padlón. Szinte fel sem fogtam mi történt. Minho félig rajtam feküdt és védelmezően átfonta a derekamon a karját. Az arca pár centiméterre volt az enyémtől. A szemibe néztem és egyszerűen nem tudtam levenni róla a tekintetemet. Így jobban megnézve annyira tökéletesnek tűnt. Csodálatos szemei voltak. Percekig csak bámultuk egymást, majd azt vettem észre, hogy Minho tekintete a számra tévedt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése