-Geun Suk sokkot kapott. - szólalt meg halkan.
Nem mondtam semmit. Sóhajtottam, majd a fejemet a falnak támasztottam.
-Bent ül a szobában és senkit nem enged be. Azt hajtogatja, hogy meg fogod ölni. - folytatta Mir.
-Fél tőlem. - suttogtam, majd lehunytam a szemeimet jelezve Mirnek, hogy nem kívánok tovább társalogni vele.
Rögtön vette a lapot és lemondó tekintettel kisétált. Geun Suk sokkot kapott? Tudtam, hogy nem kellett volna magunkkal hoznunk. Mekkora barom vagyok! Elővettem a telefonomat és a névjegyzékben kezdtem kutakodni. Mikor megtaláltam a nekem most kellő személy számát, azonnal tárcsáztam. Pár csengés után egy női hang szólt bele.
-A segítségedre lenne szükségem. - szólaltam meg.
-Rien? Jesszus! Ezer éve nem hallottam felőled, de az utóbbi két napban szinte minden percben rólad van szó. - hallottam a hangot a vonal másik végéről.
-Mit tudsz Jang Geun Sukról? - hagytam figyelmen kívül az előbbi szavait.
-Minek neked infó arról a srácról?
-Itt most csak én kérdezek, szóval?
-Hmm....lássuk csak! Jang Geun Suk. 5 évesen árvaházba került, ahonnan 15 éves korában megszökött. A rendőrség többször elkapta lopásért, de mindig elengedték, mivel ezekből a rablásokból tudta csak elintézni, hogy ne haljon éhen. Egyszer azonban huzamosabb ideig lekapcsolták és börtönbe zárták két hónapra, de megszökött. A nyomozók egy éve adták fel a keresését, így minden eljárást töröltek vele kapcsolatban.
-Ki az anyja?
-Nem szerepel az adatlapján.
-Tudd meg!
-Mennyi időm van rá?
-Két perc.
Hallottam ahogy eszeveszett tempóban gépel valamit és kattintgat össze-vissza. Ezek szerint pont munka közben kaptam el. Tulajdonképpen nem ismertük annyira egymást. Még a nevét sem tudtam. Ha valami infó kellett valakiről, akkor rögtön őt hívtam. Ha pedig neki volt gondja, akkor én segítettem neki. De nem voltunk barátnők.
-A neve Kate Carlin. A szülei koreai származásúak, de ő Franciaországban született. Aztán mikor 17 éves volt, visszaszökött Szöulba. Nem volt miből megélnie, így táncosnőnek állt, de aztán felfedezte az egyik kiadó és szerződést ajánlottak neki. Énekesnőként befutott és fél Korea a lába előtt hevert. Aztán amikor 20 éves volt terhes lett. Szinte senki nem tudta. Kate pedig nem tudta megmondani, hogy ki volt az apa. Közben ő szerelmes volt egy férfiba, aki akkor dalszövegíró volt. Vele akart élni. Megszülte a gyereket, aki egy kisfiú lett, 5 évig nevelte, majd egy árvaházba adta, mert a férfivel szeretett volna élni. Még azt is vállalta, hogy a férfinak van egy gyereke. Ám a férfi soha nem viszonozta igazán az érzelmeit.
-Mi van most ezzel a férfival?
-10 éve meghalt. Viszont van egy kis bökkenő.
-Mi?
-A férfi T.O.P apja.
-Hogy mi? - kérdeztem szinte sikítva.
-Jól hallottad. A nő jelenleg Tokióban él. Visszavonultam. Átlagember életét éli, de hamarosan tervezi a visszatérést. Ha minden igaz, pár hónap és visszatér Koreába.
-Köszönöm. - mondtam halkan, majd kinyomtam a telefont.
Idegesen túrtam a hajamba. Nem akartam elhinni, hogy Geun Suknak bármi köze is lehet T.O.P családjához. T.O.P soha nem beszélt a családjáról. Se az anyjáról, se az apjáról. Ez valahogy mindig tabu téma volt. Ám ez esetben, Geun Suk áll rosszabbul. Az anyja azért hagyta el, hogy egy másik férfival éljen és nevelje annak a gyerekét. Hogyan közöljem vele ezt? Hogyan lehet ezt finoman elmondani? Lassan felálltam és kisétáltam a szobából. Mindenki ott ült egy asztalnál, kivéve Geun Suk. Az egyik ajtó mögül zaj szűrődött ki, így arrafelé vettem az irányt. Benyitottam. Megláttam Geun Sukot, aki addig szipogva ült a sarokban. Amikor meglátott, rögtön felugrott és a falhoz nyomult.
-Segítség! Segítség! Meg fog ölni. - kezdett el kiáltozni.
Láttam rajta, hogy komolyan gondolja. Rettegett tőlem. Óvatos léptekkel elindultam felé, aminek hatására még ijedtebb arcot vágott. Mikor odaértem elé, megfogtam a kezét, de azonnal elrántotta.
-Geun Suk. Kérlek, figyelj rám!
-Ne! Ne! Ne! Nem akarom hallani! - kiáltozott tovább, majd mint egy kisgyerek a kezeit a füleire szorította.
-Csak egyszer engedd meg, hogy elmondjam! Kérlek!
-Elég! - ordított.
Elkezdett törni-zúzni. A szobában csak egy asztal és egy szék volt, de azokat darabokra törte. A falról lekaparta a tapétát és a károkat ide-oda dobálta.
-Megtaláltam. - suttogtam.
Geun Suk hirtelen megállt és lefagyott. Értetlenül nézett rám.
-Megtaláltam az anyádat. - ismételtem meg.
-Mi? - kérdezte döbbenten Geun Suk és térdre zuhant előttem.
-Megígértem, hogy amikor visszamegyünk megkeresem. Ezt kicsit meggyorsítottam.
-Ugye él? - suttogta valamivel nyugodtabban.
-Kate Carlin. Tokió.
-Miért ment el?
-Nem hiszem, hogy ezt nekem kellene elmondanom.
Átölelte a lábamat, majd újra keserves sírásba kezdett. Ilyen szinten férfi még soha nem gyengült el előttem. Letérdeltem Geun Sukkal szembe és átöleltem. Percekig csak simogattam a hátát és próbáltam megnyugtatni.
-Készen állok rá? - szólalt meg halkan.
-Nem. - sóhajtottam.
-Amikor úgy érzed itt az ideje, el fogod mondani?
Nem mondtam semmit, csak némán bólintottam.
-Mindig éreztem, hogy velem volt valami baj.
-Nem veled volt. Csak ő volt túl önző.
-Nem hagytam volna élni az életét. - hajtotta le a fejét.
-Amikor megszült, fogalma sem volt, hogy ki az apád és ezt én sem tudtam kideríteni. Beleszeretett egy másik férfiba és tehernek érezte a te jelenlétedet. A férfival akart lenni és vállalta, hogy majd neveli annak a gyerekét, mintha a sajátja lenne. Ezért adott árvaházba. - magyaráztam el neki, mert jobbnak láttam, h tud róla. - Tudom, hogy fáj. Nem vagyok biztos abban, hogy jó döntést hoztam, amikor ezt elmondtam neked. De úgy érzem, hogy ez erősebbé tehet és most szükségem van rád. Talpra kell állnod!
-Neked nincs szükséged senkire.
-De jól esett, hogy azt mondtam mégis, nem?
-Jobb lenne visszamenni Koreába.
-Nem engedhetem. Felelősséggel tartozom érted.
-Csak magadért vagy felelős.
-Menni akarsz?
-Nem, de nem látok más utat.
-Az ember előtt nincsenek mindig utak, amiket választhat, sokszor nekünk kell megépíteni. Mi pedig hajlamosak vagyunk, sok-sok gödröt hagyni magunk után.
Felálltam és magára hagytam. Engedtem, hogy még egyszer átgondolja a dolgot.
-Hyun Joong. - intettem neki, hogy kövessen a szobába.
Azonban nem ő jött utánam, hanem Mir.
-Téged hívtalak? - néztem rá ridegen.
-Nem érdekel, kit hívtál. Engem kapsz.
-Hogy beszélted erre rá Hyun Joongot? - nevettem fel.
-Vannak módszereim.
-Lényegre!
-Mit mondtál Geun Suknak?
-Rád tartozik?
-Igen.
-Mert?
-Mert olykor rajtad múlik az életem. Geun Suk élete pedig rajtam is múlik részben. Nem mindenért te vagy a felelős.
-Te is lőttél volna. - jegyeztem meg. - Nem értem, hogy miért tartasz hibásnak.
-Nem kell megindokolnom.
-De meg kellene! - csaptam az előttem lévő asztalra.
-Nem tartozom neked magyarázattal. Lehet, hogy másokat az orruknál fogva vezetsz, de engem nem fogsz, hiába próbálkozol. - majd elindult kifelé.
-Még meg sem próbáltam. - szóltam utána, mire csak hangosan bevágta maga mögött az ajtót.
Pár perc múlva Hyun Joong jelent meg az ajtóban. Látta rajtam, hogy nem preferáltam az engedményét Mir felé. De nem tudtam rá haragudni.
-Köszönöm. - ült le velem szembe.
-Egyszer még visszafogod adni. - néztem rá mosolyogva.
-Akkor is visszaadtam volna, ha nem teszed most ezt.
-Ha meghaltál volna, nem tudnád visszaadni.
-Megijedsz, ha azt mondom, hiányoztál?
-Te is nekem. - suttogtam.
-Hozzuk el a fiút! - állt fel és a kezét nyújtotta felém.
Belekaroltam és kisétáltunk a szobából. A többiek értetlenül néztek ránk, de csak intettem nekik, hogy maradjanak nyugton. Bíztam Hyun Joongban és tudtam, hogy épségben visszatérünk majd. Azonban egy dologban biztos voltam. A legnehezebb találkozás még hátra volt.
Óóóóó ez is nagyon király rész lett!Nagyon cuki benne Geun Suk egyre jobban szeretem!Milyen véletlenek vannak itt(gondolok itt a családi kapocsra).Már nagyon várom a kövi részt!!!
VálaszTörlésköszönöm :))
VálaszTörlés