12.rész

Szótlanul sétáltam Hyun Joong mellett. Utunk Berlin túloldalára vezetett. Ez a városrész már jóval előkelőbb volt, mint ahol mi megszálltunk. Erre laktak a politikusok és a művészek. Ha valakinek itt volt háza, biztos hogy az elitekhez tartozott. Codyt itt kellett keresnünk. Hiába, hogy családja nem volt, T.O.P biztos elintézett neki mindent és ezt Kan közvetítette. Az utca végén állt egy hatalmas ház magas kerítéssel. Jobb oldalról megjelentek az olaszok, bal oldalról pedig egy számomra ismeretlen koreai csapat. A koreaiakkal még érkezett pár autó, de a kint álló férfiak csak öten voltak, míg az olaszok körülbelül húsz emberrel jöttek. Nem volt kedvem közéjük állni, így csak intettem Hyun Joongnak, hogy várjunk. Megtorpantunk és feszülten figyeltük, ki lép először. A koreaiak gyorsabbak voltak. Mind az öten egyszerre kapták elő a fegyvereiket és pillanatok alatt szétlőtték az olaszokat. Pislogni sem volt időm és a jobb oldalon mindenki holtan omlott a földre. Nem voltam biztos benne, hogy nekünk pont most kell elhoznunk a fiút, de tudtam, ők is rá pályáznak és valamelyikünknek el kell vinnie. A koreaiak másodpercek alatt átugrottak a kerítésen és elindultak befelé. Rohanni kezdtem a ház felé, Hyun Joong pedig követett. Nem volt nehéz dolgom. A kerítést nem tervezték túl biztonságosra. Könnyen átlehetett rajta mászni, különösebb erőfeszítés nélkül. Mikor átértem, körülnéztem. A kert mesésen festett. Mindenhol gondosan ápolt virágok és fák. Egy porszemet sem lehetett látni. Óvatos léptekkel haladtam a feljárón és elővettem a pisztolyomat, Hyun Joong követte a példámat. Mikor a bejárati ajtóhoz értünk, megálltam. Hyun Joong értetlenül néztem rá, de csak megráztam a fejemet. Úgy döntöttem, hogy az a legjobb, ha megvárjuk míg kijönnek. Nem is kellett sokat várnunk. Pár perc múlva megjelent az ajtóban az ismeretlen koreai férfi, aki minden bizonnyal a főnök volt. Mögötte a másik négy férfi egy ájult fiatal srácot fogott, aki nem más volt, mint Cody. Farkasszemet néztem a vezérrel, akit láthatóan meglepett a jelenlétünk.

-Ki vagy? - szólalt meg mély hangon, amitől még a hideg is kirázott.

-Jártas vagy a koreai alvilágban? - kérdeztem.

-Félő, hogy igen.

-T.O.P neve mond valamit?

-Öljétek meg! - szólalt meg azonnal, de egy kicsivel gyorsabb voltam nála.

Kicsavartam a kezéből a fegyvert, magam elé rántottam és a fejéhez szegeztem a pisztolyomat.

-Nem jó ötlet. - suttogtam a fülébe. - Segíts nekem!

-Miért kellene segítenem neked?

-Nem szívleled T.O.P-t. Segíts, hogy egy kis leckét adjak neki!

-Akkor te is működj velünk együtt!

-Küldd be az embereidet a házba és beszélünk négyszemközt!

-Itt van ez a másik gyerek is. - bökött a fejével Hyun Joong felé.

-Ő is bemegy.

-Rendben. - majd intett az embereinek, hogy menjenek be, Hyun Joong pedig már előre tudta a feladatát és követte őket.

Mikor becsukták az ajtót, elengedtem a férfit és hagytam, hogy feldolgozza az eseményeket.

-Hogy hívnak? - szólalt meg pár perc múlva.

-Rien.

-T.O.P embere vagy. - jelentette ki gúnyosan. - Szép kis csel. Megakarod leckéztetni, jó vicc.

-Régóta itt lehetsz, ha nem tudsz az új történésekről.

-Új történések?

-Fogalmazzunk úgy, hogy T.O.P kissé feldühített és magánakcióba kezdtem.

-Ezek szerint az ügyetek Cody?

-Igen és szükségem van a srácra, ahhoz, hogy végig csináljam a tervemet.

-Meg akarod ölni T.O.P-t?

-Nem. Valamilyen szinten segített nekem. Ilyen szinten nem élek vissza a bizalmával.

-Miért pont Cody?

-Találkozni akar az olasz maffiával. A olaszok vezére megölte egy régi szerelmét és bosszút akar állni. Azt pedig tudja, hogy az olaszok pályáznak a srácra, mert veszélyezteti a Forma 1-es versenyzőjüket.

-Sergio Perez. - állapította meg.

-Pontosan. De neked minek a fiú?

-A nevem Lee Min Ho. A fiú nagyapja küldött.

-A nagyapja? Úgy tudtam, hogy nincs családja. A szülei meghaltak és a testvérei is. Egy barátja áll mellette, aki ráadásul T.O.P embere.

-A nagyapja mindig figyelte, de csak most érezte, hogy eljött az ideje lépni.

-Ennek nem igazán fog örülni a fiú.

-Vissza fogja szerezni a szeretetét.

-Tehát szinte megvásárolja.

-Ha arra van szükség. - bólintott.

-Nincs esély egyezségre, igaz? - kérdeztem sóhajtva.

-Nincs. Sajnálom. - fordult el, majd az ajtó felé indult.

-Én még jobban sajnálom. - sóhajtottam, majd egy altató lövedékkel a hátába lőttem.

Abban a pillanatban a házban is elsültek a fegyverek. Csak reméltem, hogy Hyun Joong tudja a dolgát. Minho a karjaimba ájult. Sietnünk kellett. A lövedéknek csak egy óráig van hatása. Pár pillanat múlva megjelent Hyun Joong a hátán Codyval.

-Mi legyen vele? - bökött a Minhora.

-Marad. - fektettem le a földre és a telefonszámomat a homlokára írtam.

-Menjünk! - fogta meg a kezemet Hyun Joong és a hátsó kijárat felé rohantunk.

Furcsának tartottam, hogy Kan csak így felügyelet nélkül hagyta a fiút. Ekkor beugrott minden.

-Hyun Joong, menj egyedül! Vidd el hozzánk a srácot és zárjátok be! Ne veszítsétek el!

-Te hová mész? - ragadta meg a karomat.

-Még van egy kis dolgom. - hadartam, majd kibújtam a szorításából és a ház felé kezdtem rohanni.

Befutottam a házba, meg sem álltam az emeletig. Éreztem, hogy melyik szobába kell bemennem. Egy asztalnál nekem háttal ült egy férfi.

-Elismerésem. Gyorsan rájöttél, hogy nyomott hagynál magad után, így visszajöttél, hogy végezz az egyetlen szemtanúval. Nem ismerek olyan embert, aki még erre is gondol. - hallottam meg a számomra ismerős hangot.

-Ha megöllek, egy régebbi ügyet is lezárok. Biztos vagy benne, hogy nem ismersz? - szólaltam meg gúnyosan, mire felállt a székből és felém fordult.

Abban a pillanatban lefagyott. Valamit mondani szeretett volna, de megakadtak benne a szavak. Látszott rajta a döbbenet.

-Én is örülök, hogy újra látlak. - néztem a szemeibe.

-Ez nem lehet!

-De mégis! - vágtam rá azonnal. - Komolyan meglep, hogy még nem jöttél rá, hogy én vagyok itt. Amikor elindultam vissza a házba, arra számítottam, hogy már rég tudod. Tudnod kellett volna, hogy csak én figyelek ennyire a részletekre.

-T.O.P nem szólt arról, hogy itt vagy. - dadogta.

-Ki mondta, hogy T.O.P küldött ide? - húztam fel a szemöldökömet.

-Mi?

-Magamnak dolgozom. Nem T.O.P-nak vittem el a srácot, hanem magamnak. Így nem is kell megölnöm. T.O.P majd megteszi helyettem, hisz kicsúszott a kezed közül a célpont. Ez nagy hiba a mi szakmánkban.

-Miért csinálod ezt?

-Valahogy mérgessé tett, hogy élsz.

-Tudsz mindent, igaz? - hajtotta le a fejét.

-Ez a veszted.

-Csak így tudtam megvédeni magam. Ha nem kötök egyezséget, akkor megölnek. Nem kockáztathattam.

-Ha elmondod nekem, segíthettem volna. Nem kellett volna T.O.P csicskásaként élned. Bizalmat szavaztam neked, meg akartalak menteni, de te mindent eldobtál, mert gyáva voltál.

-Nem értheted. - sóhajtott.

-Nem! Te nem érted. Készen álltam mindent feladni azért, hogy te szabad lehess. Kicsin múlott, hogy nem az életemmel fizettem a szerelmedért.

-Nem volt semmilyen szerelem köztünk. - nézett a szemeimbe, és ez a mondat elég volt mindenre.

Abban a pillanatban fejbe rúgtam. Kiesett a székből és a földre zuhant. Vérző szájjal állt fel és megtámaszkodott az asztalon. Ekkor már tényleg nem éreztem késztetést arra, hogy hagyjam. Ismét megrúgtam, de ezúttal a leggyengébb pontját találtam el. Összeszorított szemekkel esett előttem térdre. Megkegyelmezhettem volna neki, de ezt a luxust nem adhattam meg. A könyökömmel fejbe vágtam, mire teljesen elfeküdt a földön. Utolsó erejéből készült felállni, de nekem ez még nem volt elég. Lekaptam a hozzám legközelebb lévő polcot a falról és kettétörtem a hátán. Félájultan esett vissza. Nem próbálkozott meg a felállással. Megragadtam a pólóját és a hátára fordítottam. Siralmas látvány tárult elém. A szája és a szemöldöke több helyen is felszakadt és az arca tele volt karcolásokkal. Mélyen a szemébe néztem és láttam, hogy készen áll a halálra.

-Nem is gondolkodj rajta! Nem adom meg neked azt a tiszteletet, hogy most azonnal megöllek. Először szenvedni fogsz, egészen addig, amíg te magad könyörögsz majd egy golyóért a fejedbe. - suttogtam a fülébe, majd felegyenesedtem.

Utoljára hasba rúgtam, mire hangosan felkiáltott.

-Te választottad ezt az utat. - néztem utoljára vissza rá, majd kisétáltam a szobából és amilyen gyorsan csak lehetett elhagytam a házat.

Ő akarta ezt. Ha szenvedni akar, akkor legyen. Én nem fosztom meg őt a lehetőségétől. De még nem jött el az ideje. Még van egy pár dolgom, mielőtt ezt a régi ügyet lezárom. Előtte mutatok neki valami olyat, ami még nem látott. Nem volt kedvem visszamenni a többiekhez. Szórakozni akartam és levezetni a feszültséget. Már este 8 óra volt. A városban megkezdődött az éjszakai élet. Bosszút akartam és nem ismertem a kegyelem szót. Vagy fél óráig kóvályogtam Berlin utcáin addig, amíg elértem egy számomra megfelelő helyre. A előttem villogó felirat jelezte az embereknek, hogy ezen a helyen minden földi élvezetet megkaphatnak. Ez a bár tökéletesen illett a hangulatomhoz. A bejárati ajtónál két biztonsági őr állt, de még csak meg se kérdezték, ki vagyok, mi vagyok. Szó nélkül beengedtek. Mikor beléptem rögtön megcsapott a cigifüst. A fények csak úgy cikáztak körbe-körbe, az asztalokon pedig bikinis nők rázták magukat össze-vissza. Körülöttük pedig férfiak csorgatták a nyálukat, míg pár méterrel arrébb nők öntötték magukba az erősebbnél erősebb italokat. Lesétáltam a lépcsőn, majd elvegyültem a tömegbe. Igazából céltalanul jöttem ide. Tudtam, hogy másnap semmire sem fogok majd emlékezni. Talán pont ezért kerestem egy ilyen helyet. Felejteni akartam. Minél hamarabb és minél hatásosabban.