17.rész

-GD kérnék tőled egy szívességet. –kezdtem aggódóan.
-Na várj! Nekem ez túl nagy váltás. Előbb még a halálomat akartad, most meg… - kezdett bele a magyarázkodásba, de én közbevágtam.
-Kérlek!
-Halljuk! – sóhajtottam.
-Menj el a Lionel cég középiskolájába, és onnan egy Daniel nevű kilencedikes srácot kérj ki! Hivatkozz rám! Ha megmondod neki az én nevemet, azonnal szó nélkül veled fog menni. Csak annyit kérek, hogy előzd meg Tinát! Gyorsabban meg kell találnod, mint Tinának! – daráltam idegesen.
-Állj, állj! Tegyük fel, hogy megteszem. Mit kezdek egy 15 éves kamasszal?
-Holnap már megyek is érte és elhozom.
-Miért hasznos nekem, ha segítek?
-Kérlek, ne akard, hogy cserébe visszamenjek! Könyörgöm, most az egyszer tégy meg nekem úgy valamit, hogy nem vársz érte fizetséget! – vékonyodott el a hangom és már közel álltam egy újabb kiboruláshoz.
-Lehetetlent kérsz tőlem. – sóhajtott.
-GD! Ő az öcsém! Kérlek! – kezdtem el zokogni.
-R..iiii..eenn… - kezdett el dadogni. – Te sírsz?
-Könyörgöm segíts!
-Nem is tudtam, hogy van egy öcséd. – jegyezte meg. – Miért nem ezzel kezdted? – kérdezte dühösen, majd hallottam ahogy nyitja az ajtót, majd lecsapta a telefont.
Csak reménykedni tudtam abban, hogy gyorsabb lesz, mint Tina. Bíztam benne. Most először bíztam benne. Reméltem, hogy mindent megtesz azért, hogy az öcsémnek ne essen baja. De ha mégis megtörténne, amitől talán a legjobban félek, magamat hibáztatnám. Hisz én uszítottam magamra az ellenségeimet, én kezdtem el a harcot Tina ellen. Én sodortam veszélybe Danielt. Minden az én hibám. Soha nem bocsátom meg magamnak, ha őt is elveszítem. Ő az egyetlen, aki maradt nekem. Keserves zokogásban törtem ki, és a földre rogytam. Hyun Joong abban a pillanatban kezdett magához térni és döbbenten bámult rám. Nem értette, mit keresek a földön. Azonnal letérdelt mellém és a karjaiba vett. Eszébe sem jutott, hogy vissza vigyen a szállásra, hisz tudta, nem örülnék neki, ha a többiek ilyen állapotban látnának. Ő mindig is okosabb volt a többieknél és mindig tudta, mire van szükségem. Beültetett az autóba, és a gázra lépett. Eszeveszett tempóban száguldott végig Berlin utcáin. Nem tudtam pontosan, hová megyünk és a könnyeimtől nem is láttam a tájakat, amik mellett elhaladtunk. Végül mikor megérkeztünk Hyun Joong azonnal kiugrott a kocsiból, megvárt engem is, majd maga után kezdett húzni. Ahogy jobban körülnéztem láttam, hogy a reptéren vagyunk. A magángépe felé vettük az irányt és mikor beszálltunk, a pilóta már indította is a gépet. Öt perc múlva már a magasból csodálhattam Berlin távolodó fényeit. Nem tudom, Hyun Joong honnan tudta, hogy azonnal vissza kell mennem Koreába. Nem is volt erőm kérdezősködni. Csak minél előbb ott akartam lenni, hogy megvédhessem Danielt. Abban a pillanatban az sem érdekelt, hogy mi van Codyval. Vagy hogy a többiek hogyan jutnak majd haza. Bár sejtettem, hogy Hyun Joong rájuk is gondolt, így megnyugodtam. Az egész út alatt szótlanul bámultam ki a fejemből. Nem volt semmi kedvem beszélgetni. Hyun Joong nem is erőltetett semmit. Tökéletes közreműködője volt a hallgatásomnak. Mikor a gép landolt, azonnal az ajtó felé vettem az irányt és amilyen gyorsan csak lehetett távoztam a gépről. Ez pedig ugyanígy ment a reptéren is. Villámgyorsan vágtam át magam a különböző kordonokon. Hyun Joong pár méterre lemaradva loholt mögöttem. Amikor kiértem azonnal fogtam egy taxit, megvártam míg Hyun Joong beült mellém, majd azonnal a sofőrre ordítottam, hogy induljon. Először hezitáltam, mert nem tudtam hova kellene mennem. Az iskolába, vagy T.O.P székhelyére. Abban a pillanatban csöngött a telefonom. Elmormoltam egy imát, hogy csak ne GD számát írja ki, de ezúttal az égiek nem nekem kedveztek. A telefonom kijelzőjén GD neve kezdett el villogni. A lélegzet is megakadt bennem. Hyun Joong odajött mellém, megszorította a kezemet és bólintott, hogy vegyem fel. Remegő kézzel nyomtam meg a zöld gombot és lassan a fülemhez emeltem a mobilt.
-Nagyon sokkal jössz nekem, ugye tudod? – hallottam meg GD hangját a vonal túlsó végén.
Felsóhajtottam és úgy éreztem, mintha egy hatalmas kő gördült volna le a szívemről.
-Köszönöm. – suttogtam halkan.
-Már csak azt kell megoldanom, hogy T.O.P vagy Tina még csak véletlenül se lássa meg a srácot. – gondolkodott hangosan GD. – Mikor tudsz érte jönni?
-Fél óra múlva a sziklánál. – mondtam, majd le is tettem.
Biztos voltam abban, hogy GD tudni fogja hol van ez a hely. Anno ott találkoztunk először. Utoljára 2 éve voltam ott. Itt az ideje, hogy felelevenítsük a régi emlékeket. Jól tippeltem. Fél óra kocsikázás után meg is érkeztünk a sziklához. GD autója már ott állt. Amikor megláttam Danielt a motorháztetőnek támaszkodva, örömömben legszívesebben felsikítottam volna. Rögtön kiugrottam a kocsiból és Daniel felé vettem az irányt. A nyakába vetettem magam. Hihetetlenül boldog voltam, amiért nem esett semmi baja. Szorosan átölelt. Tudtam, hogy ő is megijedt. Utáltam magam, amiért ilyen veszélyes helyzetekbe kevertem. Pár perc múlva GD jelent meg az autó mellett.
-Jól vagy? – simítottam végig Daniel karján.
-Persze. – bólintott mosolyogva. – GD érkezése előtt fél órával már ott voltak Tináék, de úgy éreztem nem segíteni akarnak nekünk, így elbujdostam előlük. Aztán mikor GD megtalált, vele jöttem.
-Büszke vagyok rád. Annyira aggódtam. Sajnálom. – nyomtam egy puszit az arcára. – Menj, szállj be a kocsiba!
Daniel szó nélkül követte az utasításomat. GD mellé sétáltam, aki csak némán bámult az öcsém után.
-Nem hittem, hogy valaha is láthatok majd egy ilyen jelenetet. – szólalt meg halkan.
-Köszönöm. – érintettem meg a vállát.
-Igazából fogalmam sincs, hogy miért tettem. – sóhajtott. – Hisz most elvileg ellenségek vagyunk, én mégis segítettem.
-Azért, mert tudod, hogy fordított esetben én is megtettem volna.
-Soha nem is tudtam, hogy van egy öcséd. – hajtotta le a fejét.
-Sok mindent nem tudsz még. – mosolyogtam rá.
Hyun Joong abban a pillanatban kiszállt az autóból és elindult felénk. Megállt GD-vel szemben és egy ideig hezitált, majd kézfogásra nyújtotta a kezét. Nem igazán szerettem volna, hogy találkozzanak, de ha már megtörtént, legalább Hyun Joong úgy kezeli a helyzetet, ahogy vártam.
-Te is segítesz Riennek? – kérdezte döbbenten GD, de elfogadta a kézfogást.
-Igen. Emlékszel rám? – bólintott Hyun Joong.
-Emlékezetes történet köt minket össze. – vigyorodott el GD.
-Köszönöm.
-Mit köszönsz?
-Hogy megmentetted Rien testvérét.
-Ezt neked miért kell megköszönnöd?
-Emiatt most boldognak látom Rient és ez nekem mindennél többet jelent, így nagyon hálás vagyok.
Megleptek Hyun Joong szavai, de nagyon jól estek. GD is láthatóan ledöbbent.
-Ti? – kérdezte GD és kettőnkre mutatott.
Hyun Joong habozott. Várta, hogy én mi válaszolok és majd ő igazodik hozzám. De én lefagytam. Nem tudtam, mit kellene mondanom.
-Fogalmazzunk úgy, hogy csak…- kezdte volna Hyun Joong, de én közbevágtam.
-Igen. – fogtam meg a kezét.
GD arcán látszott, hogy elöntötte a méreg. Hyun Joong pedig megszólalni sem mert.
-Ha ezt T.O.P megtudja, hatalmas bajban lesztek. – törte meg a csendet GD.
-Már az is elég nagy baj, hogy te tudod. – néztem rá.
-Beszélhetnénk négyszemközt? – nézett rám dühösen GD.
-Ha jó barátnő lennék, akkor azt mondanám, hogy mondd itt, mert Hyun Joong mindent tud. De nem hiszem, hogy ez az én stílusom lenne. – mosolyogtam az említettre.
-Menj! – bólintott Hyun Joong.
Lassú léptekkel haladtam GD mögött. Csak pár méterre hagytuk magunk mögött a többieket. Hyun Joong egyáltalán nem tűnt idegesnek vagy akár féltékenynek. Tudta, hogy velem együtt az ilyen helyzeteket is vállalta. Daniel pillantása viszont kicsit zaklatott volt. De ezt betudtam a gyors történéseknek. Mikor elég messze voltunk, GD megállt és velem szembe fordult. Talán azt várta, hogy magyarázkodásba kezdek, de eszembe sem jutott. Nem tartozom neki semmiféle vallomással.
-Nem tanultál semmit a hibádból? – nézett a szemembe.
-Kanra gondolsz? – húztam fel a szemöldökömet, mire csak bólintott. – Ha jól emlékszem abból a hibámból is ti jöttetek ki jól. Még ebből is profitálhattok, nem igaz?
-Arra nem gondolsz, hogy mi lesz vele melletted?
-Ennyire nem lehetek szörnyű. – nevettem fel cinikusan.
-Tudod, hogy nem erre gondolok. Eszedbe jutott már, hogy ez milyen veszélyekkel jár rá nézve? Elég ha csak T.O.P-t említem és még a többiekről nem is beszéltünk.
-Neked ez miért érdeked? Miért akarsz lebeszélni erről?
-Nem akarlak, csak figyelmeztetlek.
-Ebben tévedsz. Azt hiszed, még mindig te vagy a tanítóm, de már nem. Nem hallgatok többé a parancsaidra, nem teljesítem többé a kéréseidet. Vége annak a korszaknak, mikor kedved szerint mozgattál, mint egy bábut. – néztem rá indulatosan.
-Ugye tudod, hogy önző vagy? – lépett hozzám közelebb.
-Az önzőség ha képes vagyok valakiért ölni? – tettem felé én is egy lépést.
GD abban a pillanatban hátrált. Nem számított válaszra. Azt hitte, elhallgatok és igazat adok neki.
-Ölni? – kérdezett vissza halkan.
-Tényleg azt hitted, hogy képtelen vagyok megtenni?
-Öltél? – meredt rám ijedt és egyben döbbent tekintettel.
-Igen.
-Ne! Nem tehetted.
-Arra neveltél, hogy bármire képes legyek. Azért voltam mindig hátrányban, mert nem gyilkoltam. Most hogy megtettem, hirtelen mégsem örülsz neki?
-Ezzel bűnöző lettél.
-Eddig is az voltam.
-De nem tudták volna rád bizonyítani.
-Még most sem tudják.
-Az olaszok pontosan tudják, hogy ott voltál Berlinben.
-Az egy dolog. Különben is, ne aggódj a jövőm miatt!
-Hogy ne aggódnék?
-Igaz, ha én elbukok, rántalak magammal titeket is.
-Ha elbuksz, hátrahagyod Danielt és Hyun Joongot. Nekik valahogy aztán boldogulni kell. Erre nem gondolsz?
-Nyugodj meg! Hamarosan befejezem a játékot. – néztem a szemébe, majd egyedül hagytam.
Hyun Joong és Daniel már bent ültek az autóban és csak rám vártak. Beszálltam és azonnal a gázra léptem. Egy percet sem akartam GD közelében maradni. Tudtam, hogy nem csak a saját érdekeit félti, hanem az enyémeket is. De ezt nem akartam hallani az ő szájából.
-Beszéltem egy ismerősömmel. – szólalt meg Hyun Joong. – Az elkövetkezendő 3 hétben a koreai Forma 1-es pálya Cody rendelkezésére áll. Hosszú folyamat lett volna, ha építtetek egy pályát, így ez praktikusabb megoldás.
-Hívd fel Herot! – nem is néztem rá csak az utat bámultam.
-Nem hiszem, hogy ez az én feladatom.
-Komolyan nem vagy képes legalább ennyit megtenni? – rántottam el a kormányt és a kocsit leparkoltam az út szélén, kiszálltam és elővettem a telefonomat.
-Mégis hol a fenében vagy? – hallottam meg a vonal túlsó végén Hero hangját.
-Koreában. – adtam meg az egyszerű választ.
-Hogy hol? – emelte fel a hangját.
-Egy kis dolgom akadt, így még tegnap este iderepültem.
-Egyedül?
-Hyun Joong velem van.
-Sejtettem. – jegyezte meg gúnyosan.
-Ne kezd! Alapos oka van itt lenni.
-Izgatottan várom ezeket az érveket.
-Ne most! A gépeket két óra múlva indul. Gyertek vissza biztonságban! Figyelj a többiekre!
-Codyra pedig gondolom kiemelt figyelmet fordítsak.
-Megy ez, látod.
-Nem vagyok a tanítványod vagy a cseléded, akit bármikor úgy mozgathatsz, ahogy akarsz.
-Mondtam én valaha, hogy az lennél?
-Úgy hangzik.
-Emlékszel, hogy mutattalak be anno Danielnek?
-Igen. – halkult el.
-Egyéb kérdésed vagy problémád van még?
-Van.
-Kérlek kímélj meg a… - kezdtem volna, de közbevágott.
-Jól vagy?
Meglepett ezzel a kérdéssel. Percekig nem is tudtam, hogy mit válaszoljak.
-Igen.
-Daniel is jól van?
Ez a kérdés mégjobban sokkolt. Úgy meglepődtem, hogy el is vesztettem az egyensúlyomat és a földre estem. A telefon kiesett a kezemből. Ott hevert mellettem a porban, de nem volt erőm felvenni. Tudta. Tudta, hogy Daniel miatt jöttem vissza. De honnan? Hyun Joong kiugrott az autóból és odafutott hozzám.
-Rien. – fogta kezei közé az arcomat. – Minden rendben? Mi történt?
Nem tudtam megszólalni. Vagy csak nem akartam. Nem akartam, hogy Hyun Joong tudjon erről. Jobbnak láttam, ha ez egyenlőre titok marad előtte.
-Persze. – simítottam végig a kezén és visszavettem a telefont.
-Sajnálom, ha megijesztettelek. – szólalt meg halkan Hero.
-Gyertek ide épségben! A többit később megbeszéljük! – adtam ki az utasításokat, majd letettem.
-Ne kezdj el titkolózni! – ragadta meg a kezemet Hyun Joong, mikor készültem felállni.
-Úgy látom, ez nekünk nem fog menni. – rántottam ki a kezemet az övéi közül és készültem beszállni a kocsiba.
Hyun Joong azonban gyorsabb volt nálam. Felugrott, visszarántott, magával szembe fordított és a kocsi ajtóhoz nyomott. Időm sem volt felfogni, hogy mi történik. Ajkait az enyémre tapasztotta és követelőzően megcsókolt. Az első percben végigfutott az agyamon, hogy ellököm magamtól, de nem lettem volna rá képes. Teljesen hozzám simult és kezeit a derekam köré fonta. Aztán észbe kaptam, hogy ezt a jelenetet Daniel is látja. Óvatosan eltoltam magamtól és a szemébe néztem.
-Túl sok kompromisszumot kötök érted. – sóhajtott.
-Csak még egy kicsit várj! – simítottam végig az arcán.
Nem szólt semmit, csak elmosolyodott. Egy apró puszit nyomott a fejemre, és az autó túloldalára sétált, majd beült. Önző voltam, amiért ezt kértem tőle. Az én történetem már túl bonyolult. Nem tudom neki megígérni, hogy élve kikerülök ebből az egészből. Ami pedig még rosszabb, az ő biztonságát sem tudom garantálni.

16.rész

Percekig csak ültem és hagytam, hogy Hyun Joong öleljen. Tudtam, hogy ezzel újrakezdek mindent. Ezzel a csókkal feltéptem a régi fájó sebeket. Bár be kell valljam, az elmúlt években nem volt valami nagy jelentősége annak, ha megcsókoltam valakit. Sőt az sem lepett meg senkit ha lefeküdtem valakivel. Tudták, hogy nem éppen a hűségemről és a becsületességemről vagyok híres. Ez azonban most más volt. Komolyan gondoltam. Komolyan azt akartam, hogy Hyun Joong kísérjen végig az úton, amit választottam. Azt akartam, hogy mellettem álljon. Úgy éreztem, ha ő itt van, senki másra nincs szükségem.
-Kivel beszéltél? – szólalt meg halkan.
Sok mindent tudott rólam, de ezt nem. Ha ezt elmondom, akkor egy fokkal mélyebbre ásunk a múltamban. Látta rajtam, hogy hezitálok.
-Ha nem szeretnéd elmondani… - kezdte volna, de közbevágtam.
-Christian Horner.
-Felmelegítetted a Forma 1-es kapcsolataidat? – húzta fel vigyorogva a szemöldökét.
-8 éve ismertem meg. – kezdtem bele. – Az anyám új pasija volt. Miután a szüleim elváltak, mindketten önpusztító életmódba kezdtek. Anyám minden este más férfit hozott haza magával. Az sem érdekelte, hogy én és az öcsém látjuk őket. Aztán megismerkedett Christiannal. Mellette viszonylag lenyugodott. De ahhoz, hogy együtt legyenek az kellett, hogy Angliába költözzünk. Én ellene voltam. Nem akartam elhagyni Los Angelest és igazságtalannak éreztem, hogy a saját anyám ráncigál ide-oda azért, mert éppen van egy aktuális szeretője. Nem sokra rá kiderült, hogy Christiannak már felesége van. Az anyám azonnal repülőre ült és elindult Londonba. A reptéren könyörögtem neki, hogy maradjon és ultimátumot is kikötöttem. Megmondtam neki, hogy ha felszáll erre a gépre, akkor felejtse is el, hogy van két gyereke. Őt nem érdekelte. Felszállt, és rohant Christianhoz, mint egy őrült szerelmes. Pedig már mindannyian láttuk, hogy nem fogja anyámat választani a felesége helyett. Ezt tisztázták is Londonban. Anyám lelkileg teljesen összetört. Utoljára el akart menni Christianhoz, hogy még egyszer megpróbálja. – vettem egy mély levegőt. – Odafelé karambolozott. Mielőtt elindult részeg volt. Leitta magát, mert a szeretett férfi nem lett az övé.
-Christiant hibáztatod, amiért meghalt az anyád. – állapította meg Hyun Joong.
-Kellett találnom egy bűnöst és ő tűnt a legmegfelelőbbnek. Ha ő akkor egy kicsit is tapintattal lett volna az anyám iránt, akkor még ma is élne.
-Nem tudhatod. Ezért nem vádolhatod őt. Ha az anyád valóban önpusztító életmódot élt, akkor előbb-utóbb valami mással tönkretette volna magát.
-Miatta lettünk árvák. Szerinted ez elfogadható? – néztem rá döbbenten.
-Nem az ő hibája. Nem tudhatta, hogy hogyan hat az anyádra.
Lehajtottam a fejemet. Nem volt kedvem vitatkozni. Főleg úgy nem, hogy tudtam, igaza van. Christian nem tehetett az esetről, mégis jól esik, hogy megnevezhetem őt oknak. Holott mindez csak az anyám hibája volt. Ezt azonban fájna kimondani.
-Te is tudod. Nem értem, hogy miért nem mered bevallani és kimondani. Semmilyen következménye nem lenne. Csak lezárnál egy régi ügyet. – simított végig az arcomon.
-Ha ez nem történik, akkor most nem lennék itt. Ha az anyám nem hagy el minket, akkor nem kellett volna eljönnöm Los Angelesből. Ha nem hagy el, akkor az életben nem kerültem volna bele a koreai maffiába. Ha nem hagy el, akkor Daniel normális hétköznapi srác lehetne. Ha nem hagy el, akkor nem játszadoznék minden percben az életemmel. – fakadtam ki újra.
-Lett volna más választásod is. Én is ott voltam. – nézett rám szemrehányóan.
-Nem ugyanarról beszélünk! Amikor 15 évesen idekerültem, még nem is ismertük egymást. Tudod miért jöttem el Amerikából?
Hyun Joong csak megrázta a fejét, jelezve, hogy várja a magyarázatomat.
-Körözött a rendőrség. Miután az anyánk meghalt, nem volt pénzünk kenyérre sem. Kénytelen voltam lopni és olyan munkákat végezni, amiket a koromból kifolyólag még tiltottak a törvények. Már pengeélen táncoltam és majdnem elkaptak, így jobbnak láttam ha eltűnök. Egy olyan országot kerestem, ahol szívesen élnék és aminek nincs sok kapcsolata Amerikával. Viszont nem tudtam, mit tegyek a testvéremmel. Ha ott hagyom, azonnal árvaházba viszik, ha magammal hozom, akkor nem biztos, hogy tudok róla gondoskodni. Végül velem jött. Egy idős hölgyet kértünk meg arra, hogy fogadja be. Ő ott maradt, de én nem. Én maradtam az utcán és minden héten igyekeztem valamilyen módon támogatni őket. Aztán bekerültem a körforgásba. - sóhajtottam és üveges tekintettel bámultam magam elé.
-T.O.P beakart építeni a csapatába, ezért küldte rád kiképzőnek GD-t. De te akkor még semmit sem tudtál az alvilágról. Miért gondolt téged jelentős fenyegetésnek?
-Nagyobb hírverést csináltam magamnak, mint gondoltam. Kezdetben pár betelepült kínai bandával közösködtem. Egészen addig okoskodtam, míg én lettem a vezérük. Bandaháborút akartam indítani. – hajtottam le a fejemet.
-Beakartad hívni a kínaiakat az országba. – esett le Hyun Joongnak.
-Tudom, hogy életem legrosszabb döntése lett volna, ha megteszem. Hatalmas veszélyt és befolyást zúdítottam volna az országra. De akkor nem érdekelt, hogy tönkre tehetek egy nemzetet. Csak arra koncentráltam, hogy valahogy életben tartsam az öcsémet és magamat.
-Önző voltál. – hajolt el tőlem és arrébb csúszott a padon.
-Tudom. Szerencsére erre időben rájöttem. Szembeszálltam velük. Először megakartak ölni, de végül egyezséget kötöttünk. Nyílt utat szerzek nekik az amerikai piacra, cserébe békén hagyják Koreát.
-Nem azért csatlakoztál T.O.P csapatához, mert meggyőztek. Hanem azért, mert ki akartál mászni a bajból. – ült újra közelebb hozzám. – De miután megoldódtak a gondjaid, miért nem hagytad ott őket?
-Feltűnő lett volna és már nem élnék.
-Így viszont huzamosabb ideig tudtad támogatni az öcsédet.
-Bepénzeltem az egyik legelőkelőbb iskolába, csak azért, hogy később majd jobb élete legyen. Nem akarom, hogy újra átkelljen élnie a múltat. Nem akarom, hogy szenvedjen és nélkülözzön.
-Ennyire fontos neked az öcséd? – érintette meg az arcomat.
-Ölni is képes lennék érte. - néztem a szemébe elszántan.
-Értem is öltél. – jegyezte meg. – Én is fontos vagyok számodra?
Éreztem, hogy hamarosan felteszi ezt a kérdést. Tudom, mi a válasz, és azt is tudom, hogy ő mit akar hallani. Nem tudtam még megtenni. Még képtelen vagyok kimondani, hogy mit is érzek valójában. Nekem időre van szükségem, hogy rendezzem a dolgaimat. Pedig időm nincs. Minden pillanatban résen kell lennem, hogy tudjam, honnan számítsak újabb támadásra. Minden percben figyelnem kell a körülöttem lévő emberekre, mert bármikor bajba kerülhetnek és nekem kell megvédenem őket. Nincs időm arra, hogy magammal és a körülöttem lévő világgal foglalkozzak. Nem hezitálhatok egy másodpercet sem, mert azon már életek múlhatnak. Hyun Joong felé fordítottam az arcomat és percekig csak némán bámultam. Alaposan végig néztem az arca minden milliméterét. Csodálatosnak találtam. A szemei egyszerűen gyönyörűek voltak. Egy pillantással képes lett volna a pokolba taszítani és én élveztem volna, hogy általa éghetek a tűzben. A szája pedig kikészített. Minden pillanatban megcsókoltam volna. S ezt a vágyamat be is teljesítettem. Ajkaimat az övére tapasztottam és nyelveink vad táncba kezdtek. Tudtam, hogy ez megfelelő válasz lesz neki. Ebből tudni fogja mindazt, ami bennem van. Mikor elváltunk egymástól, nem szólt semmit, csak szorosan magához ölelt. Mint egy kisfiú a legféltettebb játékát.

***

-Rien merre van? – lépett be a szobába Hero.
-Hét óra körül elment. – emelte fel a fejét az asztalról Mir.
-Azóta nem ért vissza?
-Nem. Azt mondta dolga van. De biztos alapos oka van annak, ha eddig kimarad. Veszélyes környék az nekünk. Tisztában van vele, hogy nem életbiztosítás éjszaka szaladgálni az utcákon. Hamarosan itt lesz.
-Nem aggódom érte. – ült le az egyik székre Hero.
-Én duplán nem. Azt hiszem túlélném, ha meghalna.
-Ne legyél hülye! – emelte fel a hangját Hero.
-Na ennyit a nem aggódom érte dumáról. – vigyorgott Mir. – Amúgy nem kell félned. Hyun Joong vele van.
-Mi? Együtt mentek el?
-Nem.
-Hát akkor?
-Hyun Joong egy órája elindult Rien után. Biztos vagyok benne, hogy megtalálta és most együtt vannak valahol.
-Miért nem szóltál nekem is, hogy még nincs itt? Utána mentem volna én is.
-Nem hiszem, hogy a te társaságodra vágyott.
-Miről beszélsz?
-Kezdem azt hinni, hogy Rien nem csak egy bábuként kezeli a srácot. Nem akarja kihasználni. Valami más van köztük, aminek az alapja nem feltétlenül munkakapcsolat. – magyarázta Mir.
-Ne beszélj hülyeségeket! Ismerjük Rient, és valljuk be, ismereteink alapján ez lehetetlen.
-Szerintem mi még nagyon nem ismerjük őt.
-Már éjfél van. Hol a fenébe lehetnek? – kezdett el dobolni az asztalon Hero.
-Honnan veszed, hogy egyáltalán visszajönnek még ma? – húzta fel a szemöldökét Mir.
-Ne idegesíts még te is! – kiáltotta el magát Hero.
-Fogd már be! Felkelted a másik két idiótát. Különben meg, ha ennyire meg akarod szerezni, akkor nem folyton azt kellene a szemére hánynod, hogy rossz döntést hoztál, mikor vele jöttél, hanem támogatnod kellene. Ha meg csak Tina megleckéztetése miatt aggódsz, akkor engedj le nyugodtan! Bármi történjen is Rien segíteni fog. Sőt még többet fog tenni, mint várnád.
-Miért vagy ebben ennyire biztos?
-Hamarosan gyűlölni fogja Tinát. Olyan szinten, hogy senki nem tudja majd megállítani. – sóhajtott Mir.

***

A fejemet Hyun Joong vállára hajtva bámultam a körülöttem lévő tájat. Minden olyan nyugodtnak tűnt. Már hajnal volt, így szinte megállt az élet. Egy ember sem szaladgált már az utcákon. Mindenhol csend és béke. Csak olykor-olykor suhant el egy autó a park melletti főúton. Az utcai lámpák megvilágították a környéken lévő boltokat. Errefelé mindent lehetett kapni. Hyun Joong lassan simogatta az oldalamat, de már éreztem rajta, hogy fáradt.
-Menjünk! – álltam fel és felé nyújtottam a kezemet.
Elfogadta és belémkarolt. Kissé imbolygó léptekkel és félig csukott szemmel botorkált mellettem. Igyekeztem egyenesben tartani a lépteit, de ez nem mindig sikerült, így egy kívülálló számára érdekes látványt nyújthattunk. Pár perc séta után megszólalt a telefonom. Ilyenkor elegem volt a kommunikáció új vívmányaiból. Hyun Joongot leültettem a legközelebbi padra, közben pedig elő halásztam a zsebemből a mobilomat. A kijelző GD nevét mutatta, ami be kell valljam jelentősen meglepett.
-Élsz még? – vettem fel vigyorogva a telefont.
-Én is örülök, hogy hallom a hangodat. – köszönt cinikusan, de hallottam a hangján, hogy ő is vigyorog.
-Udvariaskodás helyett inkább térj a lényegre!
-Legyen! Egyből a közepébe. Ez már tetszik. Na szóval, röviden és tömören annyi, hogy Tina megakar ölni.
-Ez valahogy nem számít nekem újdonságnak.
-Nagyon vicces vagy. Persze, hogy nem, hisz eddig is sejtetted, de most úgy néz ki, hogy lépni is fog. Összeszedett pár embert, akik hasonló érzéseket táplálnak irántad.
-Ha te ezt mind tudod, akkor miért nem állítottad meg? – kérdeztem értetlenül.
-Azt hiszem, te magad is el tudsz bánni velük. Így legalább edzésben maradsz. Vagy ott a másik lehetőség, hogy ha Tina elkap,meggondolja magát és átad nekünk.
-Arra várhatsz. Mennyire tartod veszélyesnek?
-Hmm…talán most fejlődött ki a legjobban.
Ebben a pillanatban belém hasított a tudat. Ha GD-nek igaza van, akkor Tina nem is rám jelent igazi veszélyt, hanem valakire, akit hátra hagytam. Daniel!

15.rész

Nagy nehezen erőt vettem magamon és mikor közeledni kezdett volna felém, kigurultam alóla. El sem lehet képzelni, hogy mennyire vágytam erre a csókra, de az eszem azt súgta, hogy le kell állnom, addig amíg nem késő. Minho láthatóan összezavarodott a hirtelen eseményektől és még mindig ugyanabban a pózban feküdt a földön. Én Kan felé indultam, aki már kezdett magához térni. Vérző szájjal próbált felállni, de nem igazán akart neki sikerülni. Letérdeltem mellé és felé nyújtottam a kezemet. meglepetten pillantott rám. Nem tudta, miért nyújtok neki segítő kezet.

-Tudtam, hogy még mindig érzel irántam valamit. - ragadta meg a kezemet.

Abban a pillanatban megváltoztak az elképzeléseim. Először úgy gondoltam, hogy tényleg segítek neki és megpróbálok rá hatni. De amikor kimondta ezeket a szavakat, az eredeti tervem automatikusan törlődött belőlem. Hagytam, hogy megfogja a jobb kezemet, de közben a balt már lendítettem is és elintéztem, hogy ne csak a szájából, hanem az orrából is folyjon a vér. Nem éreztem sajnálatot.

-Mindig is éreztem és érezni is fogok irántad valamit. Ez a valami pedig a gyűlölet. - néztem rá szánalmasan.

-Tényleg ez a véleményed? - suttogta.

-Harcot akartál, de tőlem háborút kapsz. - fordítottam neki hátat, megragadtam Minho karját és kihúztam magammal a házból.

Intettem, hogy üljön be a kocsiba. Ő szó nélkül teljesítette az utasításomat. A levegőben tapintani lehetett a feszültséget. Láttam rajta, hogy meg sem mer szólalni. Sóhajtottam és a gázra léptem.

-Sajnálom. - szólalt meg negyed óra elteltével.

-Miért hívtad oda őket? - kérdeztem ridegen.

-Alkut akartam kötni.

-Elintézed, hogy engem elraboljanak, ők pedig megszerzik neked Codyt. - állapítottam meg.

-Sajnálom. - hajtotta le a fejét. - Nem hittem, hogy ez lesz.

-Eszedbe sem jutott, hogy nem kellene bíznod bennük? Te csak egy játékbábu voltál nekik. Ha a vártak alapján érkeztem volna, már rég halott lennél.

-Tudom.

-Különben is, nem arról volt szó, hogy gyűlölöd T.O.P-t és az embereit?

-De.

-Akkor mégis mi a fenének próbáltál az egyikkel alkudni? - csaptam a kormányra.

-Nem szerettél volna vele találkozni? - kérdezett vissza hirtelen.

-Annyira hiányzott, mint egy fegyver a fejemhez. - sziszegtem.

-Feltámadó múlt?

-Hamarosan inkább haldokló.

Leparkoltam egy kávézó előtt és kiszálltam. Minho követett. Bementünk és leültünk az egyik legeldugottabb asztalhoz.

-Jutottál valamire? - kényelmesedett el velem szemben.

-Ez csak természetes. Nem is lehetne másképp.

-Remek. Halljuk! - dőlt előre és rákönyökölt az asztalra.

-Cody nagyapja az egyik legnagyobb befolyású európai bank elnöke, mint tudjuk. A cége gazdaságos működése az egész társadalomnak az érdeke. Kivétel nélkül minden országnak. Mivel a céget nem Cody nagyapja alapította, így nem ő határozza meg, hogy hova kerülnek a bevételek. Egy 1965-ös rendelkezés alapján a haszon 80%-át különböző államok rendelkezésére kellene bocsátani. Jobban mondva a nép kezébe kellene adni. Ilyen országok Németország, Olaszország, Amerikai Egyesült Államok, Japán és Dél-Korea. Ennek a folyamatnak a felügyeletére egy 10 főből álló bizottság jött létre, melynek tagjait 3 évente választják. Részben a cég dolgozói, részben a vezetőség. Ennek is természetesen van egy elnöke, akinek a fő feladata, hogy biztosítsa a pénzt útját az állampolgárokhoz. Az elmúlt 9 évben végig Cody nagyapját választották erre a posztra. Az első négy évben évi 20%-ot adott csak ki a kormányoknak, de az utóbbi öt évben forint nem került kiadásra. A hivatalos papírok azonban gazolják, hogy az átadás megtörtént. S meglepő, hogy valóban megtörtént. A gond csak az, hogy minden ország helyett egy kijelölt elvileg állami tulajdonban lévő cég vette át a pénzt. Ezeknek a cégeknek köze sem volt az államhoz. Mindegyik Cody nagyapja kezében volt és van is. A polgárok pedig rendszerint az állam vezetői között keresik a bűnöst, így ezeknek az országoknak eléggé bizonytalan a politikai helyzete jelenleg. - daráltam, közben pedig elővettem egy mappát. - Mindezt csak tetőzik az adócsalások. Körülbelül 400 milliárdot csaltak el eddig.

Minho maga elé vette a számlakivonatokat és az adóbevallásokat.

-Hogyan került Cody nagyapjának a kezébe a cég? - kérdezte.

-1997-ben vette át. Az előző elnök rejtélyes körülmények között meghalt, pedig még csak 48 éves volt. A családja boncolást akart, hogy megtudják a halál okát. De a holttestet elhamvasztották mielőtt az orvosok odaértek volna. Cody nagyapja is ott volt. Azt mondta a családnak, hogy az volt az utolsó kívánsága, hogy ne bolygassák a nyugalmában és égessék el, amilyen gyorsan csak lehet.

-Ő ölte meg?

-Kétlem. - néztem a lapokra. - Nem ő végezte a piszkos munkát. Az embereivel ölette meg és aztán az utómunkálatokról is azok gondoskodtak.

-Ha nem Codyn keresztül, akkor mégis hogyan akarod elkapni? - húzta fel a szemöldökét.

-Kezdetben felvásároljuk a részvényeiket.

-Honnan a fenéből akarsz te annyi pénzt szerezni?

-Megtudnám, de egy egyszerűbb verziót választok.

-Mégpedig?

-Meg kell várnunk míg a részvények elértéktelenednek.

-Ha olyan hatalmas hálózat, mint amiről te beszélsz, akkor arra várhatsz még egy ideig.

-Emiatt ne fájjon a fejed! Minden folyamatot meg lehet gyorsítani.

-Várom a tervedet.

-Ezeknek az okmányoknak a másolatát szépen elküldjük a különböző országok adóhivatalaiba. A cég elmaradásait pedig nyilvánosságra hozzuk. Azonban ehhez még hiányzik pár irat. Ezek az iratok nincsenek benne még a mi rendszerünkben sem. Meg kell szereznünk őket a cégtől.

-Lehetetlen. Képtelenség betörni a céghez. - vágta rá azonnal.

-Nekem semmi sem lehetetlen. Az iratok a koreai székhelyen vannak. Holnap reggel visszautazunk Szöulba és amilyen gyorsan csak tudom lerendezem az ügyet.

-Megyek én is. - szólt közbe.

-Ne! Kockázatos. Neked maradnod kell beépülve a céghez. Fent kell tartani a látszatot, hogy Cody nagyapját támogatod. Szükség lesz még belső információkra, amiket csak rajtad keresztül tudunk majd megszerezni. Csak játszd tovább a szerepedet, a többit pedig bízd rám!

-Codyt rávetted, hogy veletek menjen?

-Miért kérdezed ezt?

-A barátnőjéhez eszeveszett módon ragaszkodik.

-Többé már nem. - néztem az ablak felé üveges tekintettel.

-Mit tettél?

-Semmi közöd hozzá. Cody mostantól csak az én ügyem. Neked nincs benne érdekeltséged.

-Megölted? - hagyta figyelmen kívül az előbbi szavaimat.

-Ennyire kegyetlennek nézel? - kérdeztem cinikusan. - Csak megfenyegettem és lefizettem. Ennek hatására szakított Codyval, aki ezután hatalmas lelki löketet kapott és eldöntötte, hogy jön velünk Koreába.

-Profi munka. - jegyezte meg.

-Emellett vérmentes is. Most viszont nekem mennem kell. Nem kevés dolgom van még ma estére. - álltam fel.

-Reméltem, hogy megiszol velem valamit. - nézett fel rám Minho.

-Majd máskor. Sok szerencsét! - indultam el a bejárat felé.

-Rien! - kiáltott utánam, mire a vállam fölött hátra néztem. - Éld túl!

Ez az egyetlen kérés, amire nem tudom garantálni a pozitív választ. Kisétáltam a kávézóból és beültem a kocsimba, majd a gázra léptem. Kezdetben úgy terveztem visszamegyek a szállodába, de az utam egy park mellett vezetett, így az első szabad helyen leparkoltam. Berlin csodálatos város volt. Tele parkokkal. Amik hozzá kell tennem, hogy tiszták is voltak. Leültem az egyik padra és csak bámultam magam elé. Elővettem a telefonomat és kikerestem azt a számot, amit talán már vagy 6 éve nem tárcsáztam. Rányomtam a hívó gombra és kissé bizonytalanul ugyan, de a fülemhez emeltem a telefont.

-Hallo. Christian Horner. Miben segíthetek? - hallottam meg a mély férfihangot a vonal túlsó végéről.

Kezdetben haboztam és nem tudtam, hogy mit is kellene tennem. Válaszoljak vagy csak szimplán tegyem le. Végül az első verzió mellett döntöttem.

-Nem hittem, hogy valaha is a segítségedet fogom kérni. - szólaltam meg halkan.

-R...iiii..ee..nn? - kérdezte dadogva.

-Eltelt pár év. Itt az ideje lezárni a múltat és bekötni a régi sebeket.

-Mi?

-Jól hallottad. Sajnálom.

-Mi? Rien! Ez...ez..hihetetlen. De..hogy? Hogyan jutottál erre a döntésre?

-Szükségem van a segítségedre. Viszont nem akarom, hogy ingyen tegyél nekem szívességet. Így úgy döntöttem, megbocsátással fogok fizetni.

-Tehát ez is csak alku. - sóhajtott.

-Ugye nem vártad, hogy valaha is tiszta szívvel eléd fogok állni és a nyakadba ugrok?

-Még mindig engem hibáztatsz?

-Mást nem igazán tudok. Különben is, te hibáztatod saját magad, és amíg te is így gondolod, én sem tehetek mást.

-Azt mondtad lezárod a múltat.

-Már rég lezártam, de még fáj. Ez pedig soha nem is fog változni.

-Én tényleg nem így akartam.

-Tudom. - suttogtam. - De kérlek értsd meg! Szükségem van valakire, akit utálhatok amiért az lettem, aki vagyok. - borult könnybe a szemem és lecsaptam a telefont.

Abban a pillanatban egy alak ült le mellém. Ismerős volt, de a könnyeimtől nem láttam pontosan, hogy kivel van dolgom. Mikor szorosan átölelt és megéreztem az illatát, tudtam, hogy Hyun Joong az. Ez pont jól is jött ki. Nagyon kevés ember látott engem sírni és nem örültem volna neki, ha bárki más ül le mellém. Hyun Joongnak nem féltem kiadni a fájdalmamat. Némán simogatta a hátamat. Tudtam, hogy aggódik értem.

-Minden rendben lesz. - szólalt meg lágy hangon.

-Túl messzire mentem. - suttogtam.

-Engedd meg, hogy cipeljem veled azt a terhet, amit a válladra vettél! Ne taszíts el magadtól! Ne tedd ezt újra! - szorított még jobban magához.

-Hyun Joong. - emeltem fel a fejemet és a szemébe néztem. - Kérlek, maradj velem!

-El sem tudod képzelni mióta vártam erre a kérésre. - mosolygott rám halványan, letörölte a könnyeimet és megcsókolt.

Közel engedtem magamhoz. Újra. Ezzel mindent feltettem egy lapra. S majd hamarosan kiderül, hogy ez bejön vagy sem.