Háttérbe szorulva II. avagy nem mindig minden rózsaszín

Kérésre és másrészt becsületből úgy döntöttem, hogy összehozok egy, a múltkorihoz hasonló bejegyzést, amiben olyan dalokat mutattam meg, amiket valószínűleg addig nem ismeretek. Azonban ezúttal ezt lánycsapatokkal fogom megtenni. Ne ijedjetek meg! Nem fogom elárasztani a blogot mindenféle túl cuki, rózsaszín, mézes-mázos bigyóval (bár meg kell jegyezni, én még néha azok között is találok egy-két jót, azonban határozottan nem szeretem a műfaj ezen képviselőit). Hanem olyan dalokra szeretném felhívni a figyelmet, amik igenis hallgathatóak és olykor sokkal több rivaldafényt érdemelnének annál, mint amennyit kaptak. Szóval ismét jöjjenek a rejtett kincsek!

Az első, amellett hogy hangilag teljesen rendben van nagyon nagy kedvencemnek is számít. Azonban a reflektor eddig valamiért mindig elkerülte őket.

Nekem is alig pár nappal ezelőtt mutatták ezt a dalt. S alá kell írnom valóban van egy különleges hangulata. Még nem láttam a drámát, amihez készült, azonban amikor hallgattam, teljesen úgy éreztem, mintha nemcsak nézném, de egyenesen benne is lennék.

Nálam abszolút kedvencnek számít. Egyrészt, mert a lányoknak fantasztikus hangja van, másrészt hihetetlen erő van a dalban.

Ezt a dalt nagyon is szeretem tőlük. Pedig néhány számuk nem nyerte el maradéktalanul a tetszésemet, de ezt listásnak tartom.

Ezt a dalt azt hiszem, páran ismerhetitek is. Legalábbis az előzőeknél biztos, hogy valamilyen szinten híresebb. S miért is szeretem? Mert vidámságot sugároz.

Biztos vagyok benne, hogy ezt a számot majdnem mindannyian ismeritek. Azonban most arra kérlek titeket, hogy próbáljatok meg elvonatkoztatni attól, hogy milyen fergetegesen néz ki benne Lee Joon és Mir, vagyis próbáljatok meg a dalra koncentrálni. Ugye hogy fülbemászó?

Ismét egy drámához készült dal következik. A videót nézve a történet kicsit zavarosnak tűnik, azonban a szám ezt feledteti velünk.

Úgy látszik, képtelen vagyok betelni a dráma dalokkal. Na jó, ez most túlzás, hisz magával a City Hunterrel nem tudok betelni. Azonban megmutatom nektek a második kedvenc dalomat a sorozatból, ami egy kicsit siratós. S ha nem is könnyezünk, a szívünk szakad meg a dalban. Számomra valamiért a lemondást jelképezi. Fogalmam sincs, hogy miért. De az elengedést, s az azzal járó fájdalmat is megtaláltam benne.

Pár perccel ezelőtt találtam ezt a dalt, és azóta egyfolytában újraindítom. Mi lehet az oka?