3.rész

-Nem tudod, hogy miről beszélsz. - néztem rá hidegen.
-Az arcod mindent elárul. - mondta Yoseob, mintha ő annyira ismerne.
-Már régen megtanultam, hogy hogyan tudom leplezni az érzéseimet. Miért pont előtted nyílnék meg? - húztam fel a szemöldökömet.
-Mert én mindent tudok Kan ügyéről. Tudom, hogy hol van.
-Ha rákérdezek, akkor sem fogod elárulni. Valamit kérnél cserébe. Így meg sem próbálom. Bárkinek tartoznék, de neked nem.
-Ennyire nem kedvelsz?
-Nincs bajom veled. - erőltettem magamra egy halvány mosolyt.
-Olaszországban van. Róma. - hadarta, majd az ablak felé fordult, hogy a tekintetünk még csak véletlenül se találkozzon.
-Miért mondtad ezt el nekem? -suttogtam.
-Úgy érzem, hogy őt talán szeretted. Így igazságtalannak tartom, amit T.O.P csinált.
-Mit tett pontosan?
-Tudta, hogy Kan fontos neked. Látta, mi folyik a háta mögött, így GD-nek adta az ügyet. Az eredeti terv az volt, hogy kiiktatják a srácot. Azonban T.O.P jobb tervet eszelt ki. Hisz elég okos ahhoz, hogy felmérje miből tud hasznot húzni. Előadták Kan halálát, de közben csak elrabolták. Európába vitték azzal a céllal, hogy amíg nem szükséges, ne találd meg. Ő az egyetlen ütőképes kártya veled szemben és ezt ők is tudják. Ha szükség lenne rá, vele sakkban tudnának tartani. Vésztartaléknak tökéletes.
Valami nem stimmelt a sztoriban. Igaz, nem lenne értelme annak, hogy Yoseob hazudjon nekem. De akkor is sántít a történet. Ha tényleg T.O.P lenne a háttérben, akkor már rég elintézte volna, hogy senki ne tudjon az ügyről, csak GD.
-Tegyük fel, hogy mindezt elhiszem. Hogyan tovább? Menjek és keressem meg? - sóhajtottam.
-Ha visszaszeretnéd kapni.
-Senki nem tudja, hogy mit akarok. Még én magam sem.
Ez igaz volt. Nem tudtam, hogy szükségem van-e arra, hogy felbolygassam a régi emlékeket.
-Nem mehetünk tovább. GD lakása 10 méterre van innen. Ha észrevesz minket, akkor megint kombinálni kezdenek és mi isszuk meg a levét. - fordult hátra a sofőr, majd leparkolt.
-Úgy látom a biztonsági rendszeretek még a régi. Így tényleg nem értem, hogy miért olyan amatőr barmokat választasz magad mellé, mint az előbbi két díszpéldány. - néztem cinikusan Yoseobra.
-Ez legyen a legkisebb problémád. - vigyorgott Yoseob. - De most menj! Állj össze újra GD-vel! Viszont egy dolgot fogadj meg: alaposan gondold át, amit mondtam. Az idő rohamosan fogy. Nem tudhatjuk, hogy meddig tartják Kant fontosnak. Abban a pillanatban, amikor veszít a jelentőségéből, halott lesz.
Nem szóltam semmit, hisz ha ez a történet igaz, akkor a dolgok valóban így alakulnának. Köszönés nélkül kiszálltam az autóból, és elindultam a kihalt mellékutcán. Számítottam rá, hogy GD nem a város előkelő részén lakik, de ez már azért túlzás volt. Lassú léptekkel haladtam a célpontom felé. Szívem szerint be sem mentem volna a házba, de ezúttal nem volt más választásom. Kettesével szedtem a lépcsőfokokat egészen a hatodik emeletig. Mikor megláttam a 49-es számot, a torkomban gombócot éreztem és azt hittem, megáll körülöttem a világ. Mély levegőt vettem és megnyomtam a csengőt. Nem kellett sokat várnom. Pár másodperc múlva nyílt az ajtó és egy teljesen megváltozott GD-vel találtam szembe magam. Mikor a szemembe nézett hihetetlen haragot éreztem. Nem én haragudtam rá, hanem ő rám. Ha szemmel gyilkolni lehetne, akkor én már halott lennék. Valószínűleg számított rám. Csak némán megfordult és a nappali felé indult. A bejárati ajtót nyitva hagyta, arra számítva, hogy utána megyek. Én azonban egy lépést sem mozdultam. Mikor ezt észrevette, furcsa tekintettel bámult rám.
-Eltűnt belőled a tűz. - szólalt meg halkan, majd lehajtotta a fejét.
Értetlenül bámultam rá. Nem tudtam, mire vélni a viselkedését.
-Régen már rég bejöttél volna. Akkor az sem zavart, ha láttad rajtam, hogy legszívesebben kidobnálak. Most pedig az engedélyemre vársz? - magyarázott tovább, de egy percre sem nézett rám.
Nem vártam én senki jóváhagyására. Beléptem, majd jó hangosan bevágtam magam mögött az ajtót. Megálltam és elkezdtem levenni a ruháimat. Éreztem, hogy GD követi minden mozdulatomat. Egy szál fehérneműben közeledtem felé. A levegőt gyorsabban kezdte venni, felszabadult benne az összes eddig elrejtett vágy. Mikor már csak pár centire voltunk egymástól, nem bírta tovább és hatalmas hévvel esett nekem. Meg sem próbáltam leállítani. Igaz nem is tudtam volna. Túl rég voltunk együtt, túl sokat vártunk arra, hogy visszatérjünk. Heves csókcsatánkat az ágyban fejeztük be. De a vártak ellenére, nem történt semmi más. Némán simogattam a hátán lévő tetoválást, s közben ezerszer átfutott az agyamon, hogy milyen gyengének tűnik, holott ő az egyik legerősebb ember, akit ismerek. S ezt nem feltétlenül testfelépítésre értem. GD teljesen más, mint a többiek.
-Nem így képzeltem el a nagy visszatérést. - suttogtam, majd egy lágy puszit nyomtam a nyakára.
Nem szólt semmit, csak megfordult és maga alá gyúrt.
-Mi nem tetszik ebben? - nézett rám kajánul.
-Erősebb szerettem volna lenni a viszontlátáskor.
-Így is elég jó kondiban vagy. - jegyezte meg vigyorogva és a karomat kezdte kémlelni.
-Bolond! - kólintottam finoman fejbe.
-Na! - húzódott nyafogva arrébb, majd ledőlt mellém az ágyra.
-Ez nekem így nem tetszik. - sóhajtottam és az ölelésébe bújtam.
-Ahhoz képest, hogy simán kinyírnánk egymást, egész jól elvagyunk, nem? - kérdezte ironikusan.
-Hát....ezt az "esetünket" nevezzük békülésnek. Vagyis nem, inkább tűzszünetnek.
-Szóval csak ideiglenes az idill?
-Ez természetes, nem? - vigyorogtam.
-Itt maradsz éjszakára? - tette fel a kérdést, amire egyáltalán nem számítottam.
-Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne. - néztem mélyen a szemeibe.
-Miért? - kérdezte és egyre közelebb hajolt hozzám.
Nem hagyott időt a válaszra. Ajkait az enyémre tapasztotta és nyelveink vad táncot jártak. Mikor elváltunk egymástól, egyszerűen nem tudtam megszólalni.
-Kérdezhetek valamit? - fonta körém karjait.
-Ha tűri a tintát, akkor igen.
-Mi van közted és T.O.P között?
-Semmi. - adtam meg az egyszerű választ.
-Ezt nem mondhatod. Valami összeköt titeket, és szar a tudat, hogy nem tudom mi.
-Miből gondolod, hogy olyan szoros köteléknek kell köztünk lennie?
-Mindig visszatérsz hozzá.
-De sohasem szeretetből. - jegyeztem meg.
-Bármit elhinnék neked, de ezt nem.
-Nem tudok ennél többet mondani.
-Meddig űzitek még ezt az őrült játékot?
-Félő, hogy a mi játékunk egy életre szól.
-Nem valami szép tündérmese. - nézett rám.
-Nem hiszek a tündérmesékben. Azokhoz én túlságosan cinikus vagyok.
-Fogalmam sincs, hogy mit tehetnék az érdeketekben. - sóhajtott.
-Ha szerinted T.O.P és én annyira egymásnak vagyunk teremtve, akkor most miért melletted fekszem majdnem meztelenül? - húztam fel a szemöldökömet.
-Mert ezzel akarod neki bizonyítani, hogy független vagy.
Még nekem is el kellett gondolkoznom ezen. T.O.P mindig egy külön téma volt az életemben. Egy olyan ember volt számomra, akinek a helyét senki sem vehette át. De nem tudnám pontosan megmagyarázni, hogy mit is jelent ő nekem.
-Nem hiszem, hogy bizonyítanom kellene. Tudja ő azt magától is.
Abban a pillanatban megszólalt GD telefonja és már előre sejtettem, hogy T.O.P lesz a hívó.
-Igen? - vette fel GD és felült az ágyon.
-....................................
-Igen, még itt van. - pillantott rám.
Tudtam, hogy T.O.P az. Ki más lenne. De miért érdeklődik felőlem? Régebben soha nem kért számon, hogy merre járok. A biztonságom pedig duplán nem érdekelte.
-.................................
-Nem hiszem, hogy tud a visszatéréséről. Akkor már rég megkereste volna. Az informátorai megtaláltál volna. Akkor valahol megkötözve ülne és azon dolgozhatnánk, hogy hogyan szabadítsuk ki.
Az első mondatból rájöttem, hogy Yoseobról van szó. Pár perc alatt átfutott az agyamban Kan története. Nem tudtam, hogy mi lenne a jó taktika. Kiteregetni, hogy tudok róla vagy hallgatni és várni. Vagyis várjunk! Honnan tudhatom, hogy Yoseob igazat mondott? Lehet, hogy csak át akar verni és azt szeretné, ha a bizalmam megrendülne T.O.P felé. Amikor GD letette a telefont, halkan megszólaltam.
-Yoseob tud arról, hogy visszajöttem.
-Ugyan! Most kivételesen sikerült kikerülni az informátorait. - nézett rám nyugtatóan.
-Találkoztam vele.
-Mi? - emelte fel a hangját és láttam rajta az idegesség jeleit.
-Ő hozott el hozzád. - jelentettem ki higgadtan.
-Nem mondod komolyan, hogy bedőltél neki? Hogy tehetted ezt? - kezdett el fel-alá járkálni a szobában.
-Álljunk meg egy szóra! Ki beszél itt bedőlésről? Az egy dolog, hogy beszéltem vele. De ez nem jelent semmit. - térdeltem fel és a karjánál fogva visszarántottam az ágyra. - Egyébként ha jól tudom fél éve te voltál az, aki infókat szállított neki. Emiatt majdnem meg is öletted magad. Azon is csodálkozom, hogy T.O.P hajlandó veled újra együtt dolgozni.
-Nem csak az én múltamban lehet áskálódni. - jegyezte meg gúnyosan.
-Mondtam én egy szóval is, hogy szent vagyok?
-T.O.P tudni fog róla? - kérdezte a találkozásra célozva.
Gyorsan sikerült leszerelnem. Mindig tudta, hogy ha a múlt kerül szóba, akkor ő rosszabb helyzetben van, mint én.
-Ha eljön az ideje, tudni fogja. - bólintottam.
-Itt az ideje, hogy visszamenj. - állt fel újra és felvette a pólóját.
-Először az volt a bajod, hogy kint állok és engedélyre várok. Most meg csak így simán kidobsz? - néztem rá értetlenül.
-Úgysem maradtál volna itt éjszakára. Nem árt, ha sötétedés előtt a hotelbe érsz.
-Nem vagyok kislány. Tudok magamra vigyázni.
-Akkor is! Jobban örülnék, ha még nappal épségben megérkeznél. Meg pihenned is kell! Holnap hajnalban indul a gépünk Németországba.
Erre az indokra kénytelen voltam megadni magam. Egy utolsó szenvedélyes csók és kisétáltam GD lakásából. A legnagyobb meglepetésemre mikor kiértem a házból T.O.P-t pillantottam meg.
-Te mit keresel itt? - néztem rá meglepetten.
-Én is örülök neked! - vigyorgott, majd magához rántott és forrón megcsókolt.
Ez a csók más volt. Volt benne valami nem megszokott. Mintha érzelmeket véltem volna felfedezni.
-Van számodra egy kis meglepetésem. - karolta át a derekamat.
-Meglepetés? Félnem kéne? - nevettem.
-Úgy ismersz?
-Erre most engedd meg, hogy ne válaszoljak!
-Inkább szállj be! - nyitotta ki nekem az autó ajtaját.
-Most az egyszer rád bízom magam. - kacsintottam.
Beült a vezető ülésre és azonnal a gázra lépett.
-Tudod... - vett egy mély levegőt. - Azt szeretném, ha ma nem esne szó a munkánkról. Holnap elhagyjuk Szöult. Élvezzük ki azt a kevés időt, amit még itt töltünk!
-Ez nagyon jól hangzik. - dőltem hátra kényelmesen az ülésben. - Egyébként hová is megyünk?
-A meglepetés melyik része nem volt világos? - nevetett fel.
-Rég láttalak nevetni. - néztem végig rajta, végül tekintetem megakadt a szemein.
Hihetetlen. A szemei bármikor rabul tudtak ejteni. A tekintete mindig mély és megfontolt. Ritkán lehet benne érzelmeket látni. Most azonban motoszkált ott valami.
-Lehet, hogy nagyon jól ismersz, de te sem tudsz mindent. - nézett rám gyengéden.
-Ha már az elkövetkezendő hónapokat együtt töltjük, akkor igazán beavathatnál mindenbe.
-Mindenre készen állsz?
-Mindenre nem. De rád készen állok. - mosolyogtam rá.
-Nos....hosszú még az éjszaka. - jegyezte meg kaján vigyorral az arcán.
Pár perc múlva egy számomra ismeretlen helyen parkolt le. Valószínűleg Szöul egyik külső kerületében lehettünk.
-Gyere! - pattant ki a kocsiból, kinyitotta nekem az ajtó, majd kézen fogott és elkezdett maga után húzni.
Egy dombon gyalogoltunk felfelé. Nekem ez a hely teljesen ismeretlen volt, de T.O.P otthonosan mozgott, mintha már többször járt volna itt. Amikor felértünk a dombtetőre, gyönyörű látvány tárult elém. Egész Szöult be lehetett látni innen. A város már csodálatos esti fényeiben pompázott. Lenyűgöző volt.
-Ez az egyik kedvenc helyem. Sokszor járok ki ide. - karolt át hátulról T.O.P. - Tetszik?
-Viccelsz? - kérdeztem hitetlenkedve. - Ez csodálatos.
-Sejtettem, hogy ez lesz a véleményed. - puszilta meg a vállamat.
-Miért hoztál el ide? - suttogtam.
-Mondjuk úgy, hogy egy belső hang súgta.
-Szeretem, mikor hallgatsz a belső hangjaidra.
Valami furcsa volt. T.O.P mintha nem is lett volna önmaga. Nem tudtam hová tenni a viselkedését. Érdekesen indult az este, és még érdekesebben fejeződött be...............