1.rész

Szótlanul bámultam a tárgyalóasztal túloldalán ülő férfit. Mint mindig, most is tökéletesen festett. Sötétszürke öltöny, nyakkendő, hibátlan arc és tökéletesen beállított haj. Mindez nála már megszokottnak számított. Egy nő az első pillanatban beleszeretne, de egy nő, aki ismeri is őt, tudná, hogy az ő szótárában nem szerepel az "érzelem" szó. Mivel ő egy ideál, lehetne róla ábrándokat kergetni, de nem érdemes. Hisz végül úgyis mindenkinek csalódást okoz. Igaz ez nem mindig volt így. Nyílt titok, hogy régen egy életvidám férfi volt, de aztán valaki átgázolt rajta, olyan mély sebeket hagyva benne, hogy azóta nem képes vagy csak egyszerűen nem akar érezni. Ridegsége mindenkit elriaszt, s senki nem tud odáig jutni, hogy a felszín alá lásson. Mogyoróbarna szemeiben néha felvillan a vágy, de ez egy éjszaka után újra kialszik. Továbbra is némán kémleltük egymást. Tekintete az enyémbe fúródott, s próbált valamit kiolvasni a szemeimből, de én gondosan ügyeltem rá, hogy semmit sem láthasson. Mert lehet, hogy ő a nagypályán játszik és megállíthatatlan, egy ember azonban mégis adhat neki piros lapot....ez az ember én vagyok. 3 év alatt kiismertük egymást. Kezdetben esküdt ellenségek voltunk, ahol mi megjelentünk, ott kő kövön nem maradt. Aztán rájött, hogy legyőzni nem tud, így jobban teszi, ha valamilyen módon a saját oldalára állít. Hazugságok és ármányok árán sikerült is neki. Az életével játszott azért, hogy őt támogassam. Tudta, hogy veszélyes játékot játszik, de mégis folytatta. Pont ezért maradtam vele. Nem a pénzéért, nem a csillogásért....Mindenki azt várta, hogy majd én leszek az, aki megtöri a jeget. Nagyot tévedtek. Egy percig sem fordult meg a fejemben, hogy átvegyem felette az irányítást. Pedig megtehettem volna...de akkor megállítottam volna a világ egyik legveszélyesebb gépezetét. Én hagytam, hogy folytassa azt az elmebajt, amit elkezdett. Még segítettem is neki, s szép lassan a főnökömmé vált, bár tudta, hogy sohasem lesz lesz képes uralkodni felettem. S hogy megbántam-e a döntést, miszerint szabadon engedtem az "ördögöt"? Azt kell mondjam, hogy nem. Kegyetlen és bárkin képes áttaposni, de pont ez teszi erőssé...és nemcsak őt, hanem azokat is, akik vele tartanak. Olyan biztonságot nyújt, amit senki más nem tud megadni. Hasonlítunk egymásra. Csak ő nagyobb tétekben játszik, mint én....és nem ismeri a határokat. Ő T.O.P. Felém csúsztatta az előtte heverő aktát, majd elkapta rólam a tekintetét. Kinyitottam a dossziét, amiben először egy fénykép tűnt fel. Egy körülbelül 18 éves srácot láttam rajta, aki önfeledt mosollyal állt a gokartja mellett. A kép mellett egy név és egy németországi cím szerepelt.

-Cody Terman? - törtem meg a csendet.

T.O.P bosszúsan nézett rám, hisz teljesen elmerült az ablakon folydogáló esőcseppek bámulásába.

-Németországi gokartos. - jegyezte meg némi gúnnyal a hangjában.

-Valahogy sejtettem. - majd előre dőltem a székemben, és a tekintetemmel jeleztem neki, hogy nem tetszik a hozzáállása.

Kihúzta magát és kényelmesen hátradőlt. Szeretett játszani az idegeimmel. De ez nem mindig volt jó taktika. Néha nem voltam játékos kedvemben és hangos vitákkal fejeztük be a beszélgetéseinket.

-Azt suttogják róla, hogy ő a legjobb. Csak nincs háttere. Szülei meghaltak, a nővére pedig két hónapja drogtúladagolásban távozott az élők sorából. - nézett rám.

-Milyen szépen fogalmazod meg mostanában a halált. Mintha bármiféle jelentőséget is tulajdonítanál ennek. Régen nem számított neked az emberélet. Ennyit változtál volna három hónap alatt? - húztam fel a szemöldökömet.

-Most sem számít! - vágta rá azonnal. - De tudod három hónap sok idő. Gyorsan változnak a dolgok. Ezt te tudod a legjobban.

-Értenem kellene ezt a célzást?

-Három hónapja egyik napról a másikra eltűntél. Tudod milyen nehéz volt megtalálni? Nem kevés embert kellett a keresésedre állítanom.

-Ki mondta, hogy keress meg?

-Tudod, hogy én akartalak visszakapni. - s éreztem, ahogy a tekintete végigsiklik rajtam.

-Van nálam jobb embered is. - bújtam ki az indoka alól.

-Mindketten tudjuk, hogy te vagy az egyik legjobb. Ha ellenem fordulnának az embereim, akkor tőled félnék a legjobban.

-Tévedsz. - álltam fel. - Nem félnél senkitől. Sohasem arról voltál híres, hogy megriadsz a vetélytársaktól. Főleg, ha egy nőről van szó.

-Azt is be kell látni, hogy te nem csak egy egyszerű nő vagy. Egy vékony kis kötelék hozzád láncol.

-T.O.P! Előttem nem kell megjátszanod magad. Pontosan tudom, hogy ki vagy. Bárkit átverhetsz, de engem nem. - odasétáltam hozzá és leültem mellé az asztalra.

-Hát...ha nem te vagy a legjobb, akkor úgy látom, hogy nem rád kell bíznom Cody ügyét. Ő egy fontos lehetőség és nem lenne jó, ha elszúrnád. Meglep, hogy ennyire nem szeretnél már velem együtt dolgozni. De nem probléma. Majd GD elintézi a dolgot. - nézett rám gúnyosan és felállt a székéből.

-Álljunk meg egy pillanatra! - löktem vissza és beleültem az ölébe. - Először is, gyűlölöm, hogy tudod mivel lehet kikészíteni. Hogy mersz azzal vádolni, hogy nem vagyok jó egy megbízatásra? Másodszor, hogy jön a képbe GD? Nem úgy volt, hogy másokhoz kacsintgatott? Harmadszor, ki mondta, hogy nem akarok veled együtt dolgozni? - hajoltam olyan közel hozzá, hogy a szívverését is éreztem.

-Üdv újra a csapatban! - vigyorgott pimaszul és megcsókolt.

Régen is mindig ilyenek voltunk. Nem nevezhettek minket egy párnak, mégis ha bármelyikünknek szüksége volt valamire a másik máris ott volt. Ördögi játékot játszottunk. T.O.P minél ridegebb, annál szenvedélyesebb. De természetesen mindkettőnk tudta, hogy nem tudjuk lekötni egymást. Így elfogadtuk, hogy mindkettőnknek vannak más kalandjai is. Csak aztán én három hónapja leléptem. Bevallom azért, mert egy kis változásra volt szükségem. Ez az élet egy idő után túl piszkossá vált nekem és tisztáznom kellett magamban pár dolgot.

-Na de térjünk a lényegre! - súgtam a fülébe, mikor abbahagytuk a csókcsatát és kényelmesen elhelyezkedtem az ölében.

-Nos, eredetileg GD pályázott erre a munkára. Ő is pontosan érzi, hogy milyen nagy a jelentősége. Ő az első, az eddigi felfedezettek közül, aki akár a legfelsőbb szintekig is eljuthat. De ehhez természetesen segítségre van szüksége. S ha őszinte akarok lenni: inkább a te kezeidbe adnám. Te jobban értesz a lázadó 18 évesek nyelvén.

-Mit takar a legfelsőbb szint?

-Forma 1. - vágta rá nemes egyszerűséggel.

-Mi? - kerekedtek ki a szemeim.

-Tudom, hogy ijesztőnek tűnik és ha nem.... - kezdte volna.

-Nem ijesztő... - vágtam közbe. - Csak eddig még sohasem vágtad ilyen nagy fába a fejszédet.

-Aki mer, az nyer. - kacsintott.

-Ez most azt jelenti, hogy Németországba kell mennem?

-Igen. De természetesen nem egyedül. Tina, GD és én is megyünk.

-Azért, mert nem bízol meg abban, hogy megtudom csinálni?

-Nem. Tisztában vagyok a képességeiddel. Mint már mondtam, nem hiába téged akarlak erre a feladatra. A fiú nagyon makacs és információink alapján kezelhetetlen.

-Szereted mikor meg kell dolgoznom a sikerért. - sóhajtottam.

-Igen. Mert te vagy az, aki mindig kitartasz és uralod a helyzetet. - simított végig a combomon.

-Te pedig a háttérből mozgatod a szálakat.

-Én ehhez értek.

Igen. T.O.P ehhez mindig értett. Ő tulajdonképpen mindennel foglalkozik. Nem lehet konkrétan megfogalmazni, hogy mi a foglalkozása. Van, hogy éppen tehetségeket juttat a csúcsra. Van, hogy mások kérésére karriereket tesz tönkre vagy akár életeket is. Nem lehet meghatározni, hogy a rosszakat vagy a jókat erősíti. Én viszont mindezek ellenére mindig visszatérek hozzá.

-Akkor megcsináljuk? - nézett rám kérdőn.

-Meg. - vágtam rá habozás nélkül és felkeltem az öléből.

Ő is felállt, megfogta a kezem és kisétáltunk az ajtón. Megint együtt. Újrakezdve azt a történetet, amit anno félbehagytunk. Ezen az éjszakán elkezdtünk írni egy újabb sztorit, de még mi magunk se tudtuk, hogy az őrült száguldásunk hol is ér majd véget...