24.rész

Másnap reggel 9 órakor keltem, gyorsan rendbe szedtem magam és már indultam is a pályára. Bernievel volt egy kisebb megbeszélésünk, ahol egyeztettük a Maláj Nagydíj programját. De utána egész nap szabad voltam. Lesétáltam a boxutcába, ahol már mindenki ide-oda kapkodott. Csak egy kívánságom volt a mai napra: ne találkozzak Nico Hülkenberggel. Múltkor bőven elég volt belőle. A Red Bull Racing boxához sétáltam, ahol először egy nyúzott Sebivel találkoztam. Még köszönni sem volt ereje, így csak intett egyet és el is tűnt a boksz hátsó részében. Megkerestem Christiant, aki épp Adriannal beszélgetett, így türelmesen megvártam míg végeznek.
-Szia. - jött oda és adott két puszit.
-Szia. Mi a helyzet?
-Úgy érted, hogy milyen?
-Akár. - mosolyogtam.
-Van egy nyúzott pilótánk és egy rossz előérzetünk.
-Nem fest túl rózsásan. De Seb miért ilyen használhatatlan? - húztam fel a szemöldökömet.
-Tegnap hajnali egykor végeztünk a megbeszéléssel és ha jól tudom utána sem tudott elaludni, mert már reggel 7 -kor itt volt.
-Vagyis semennyit sem pihent. - jelentettem ki egyszerűen.
-Valahogy úgy. Ma is megtisztelsz minket a társaságoddal? - kérdezte nevetve.
-Ígérem meghúzom magam a háttérben. - kacsintottam odamentem a szerelőkhöz egy kicsit beszélgetni. Már 1 óra lehetett, amikor elkezdtek készülődni a futamra. Hamarosan egy friss Sebi sétált előre, akinek csak annyi ideje volt, hogy rám mosolygott és ment is tovább. Már csak pár perc volt a rajtig és mindenki feszülten várta, hogy felgyulladjanak a zöld lámpák. A szerelők mellettem lélegzetüket visszatartva figyelték a képernyőket. Pár pillanat múlva felbőgött az autók motorja és megkezdődött a verseny. Seb tökéletesen elkapta a rajtot és megtartotta a polet. Kezdtünk örülni, hogy most végre a szerencse is a német mellé állt, de sajnos nem így történt. Hirtelen csak azon kaptuk magunkat, hogy a képernyő Vettelt mutatja a kavicságyban. A szerelők a földhöz vágták a kesztyűiket és dühösen ültek le a székekre. Most életveszélyes lett volna Christian közelébe menni, így inkább bementem a boksz hátsó részébe. Közben még láttam, hogy Seb sisakkal a fején a box felé tart és még fél füllel hallottam, ahogy Adrian megjegyzi: „ Csodálom, hogy még nem lett idegbeteg!”, mire Mike oda kiáltott neki:”Csak várd ki!”. Az utóbbi bizonyult igaznak. Amikor Seb megérkezett, mindenki azonnal felugrott és a német elé álltak. Levette a sisakját, ledobta a földre, dühös pillantást vetett a csapatra, majd szó nélkül hátra indult. Mindenki elállt az útjából. Halálos csend uralkodott a boxban.
-Azt hiszem most utána megyek. - mondta Adrian.
-Ne! - szólt rá Mike, mire mindenki érdekesen nézett rá. - Adrienn hátul van.
A többiek mindannyian értették a célzást és kicsit nyugodtabban ültek vissza a helyeikre, Christian pedig csak csóválta a fejét.
Hallottam, ahogy Seb dühösen becsörtetett a boksz hátsó részébe és sejtettem, hogy az utolsó szobába tart, így kiálltam a folyosóra, várva a hurrikánt. Hamarosan meg is érkezett. Embert én még ennyire nem láttam dühösnek. Szinte égettek a szemei és kétség sem fért hozzá, hogy most bárkit képes lenne felkenni a falra. Valamiért mégsem féltem tőle. Tudtam, hogy engem nem bántani és a sejtésem be is igazolódott. Eddig a földet bámulta, ám amikor már csak pár méterre volt tőlem felemelte a fejét és rám nézett. Hirtelen megtorpant. Tétovázott. Aztán végül gyors léptekkel elindult felém, megállt előttem, belenézett a szemeimbe, megragadta a karom és behúzott a szobába, maga mögött becsukva az ajtót.
.........