33.rész

Sziasztok! Sajnálom, hogy csak most hoztam nektek részt, de mostanában nincs sok időm! :S A héten már csak egy-két részt fogok hozni, mert szombaton ballagok és én mondom a búcsúbeszédet. =) Emiatt pedig az egész hetem kész káosz! De azért igyekszem jelentkezni! Várom a véleményeiteket! (a részről és az előző novelláról is)


-El sem tudod képzelni, mit hallgatok reggel óta. - húzta a száját Christian. - Szerintem már a szerelők se bírják sokáig.
Mosolyogva figyeltem a srácokat, akik látványosan kerülték Hannat és igyekeztek minél jobban belefeledkezni a munkájukba.
-Sziasztok! - guggolt le mellénk Fernando, kezet fogott a csapatfőnökkel, nekem pedig adott két puszit.
-Szia. - mosolyogtam.
-Miben segíthetek? - nézett rá Christian.
-Adriennhez jöttem.
-Vagyis menjek el? - húzta fel a szemöldökét a csapatfőnök.
-Nem erre céloztam. - mosolygott Fer. - Úgy tudom, hogy a Ferrarinál még nem jártál és úgy érzem tartozom a tegnapiért, szóval átjössz hozzánk nézni a szabadedzéseket? - fordult felém. - Persze, ha Christian is megengedi. - tette hozzá gyorsan.
-Ha a hölgy menni akar, akkor viheted. - vigyorgott.
-Nos? - nézett rám Fer.
-Szívesen megyek. Kicsit körülnézek nálatok is. - álltam fel a spanyollal együtt.
Elindultunk ki a RBR boxából. Végig magamon éreztem Seb tekintetét, akiről még a legnaivabb ember is megtudta volna mondani, hogy féltékeny.
-Christian! - szólt Seb a csapatfőnöknek és odament hozzá, otthagyva Hannat.
-Igen? - fordult meg Christian.
-Adrienn hova megy? - kérdezte a német.
-Alonso boxába. - jelentette ki a csapatfőnök. - Ha jól tudom Fer jön eggyel neki a tegnapi miatt. Legalábbis Fer ezt mondta. De csak ennyit tudok.
-Kösz. - nézett Seb mérgesen a Ferrari boxa felé.
Az egész napot Fernandoval töltöttem. Rendes srác. Sokat beszélgettünk. Mesélt a gyerekkoráról, a versenyzésről, sőt mondhatjuk úgy, hogy az egész életéről. Nem próbált meg nyalizni, egyszerűen csak önmaga volt. Nem próbált más lenni azért, hoggy a kedvenceim közé kerüljön. Nem Bernie jobb kezeként, hanem csak simán Adriennként kezelt. Hálás voltam ezért neki. Elmeséltem, mi történt Nicoval. Megrökönyödve állt a történtek előtt és igazat adott Lewisnek. Este 10 óra felé fáradtan értem vissza a hotelbe és rögtön álomra hajtottam a fejem. Másnap reggel korán keltem, rendbe szedtem magam és mentem is a pályára. Még csak 8 óra volt, így kevesen voltak a boxutcában. Itt az élet kicsit később kezdődik. Persze a szerelők már nyüzsögtek, de amíg a pilóták meg nem jönnek, addig a sajtó is várat magára. A Red Bull Racing boxa felé vettem az irányt. Szinte mindig itt kezdem a napot. Mindenkivel jóban vagyok: a szerelőkkel, a fejesekkel és a pilótákkal is. Ők egy nagy család. Amikor náluk vagyok, úgy érzem mintha én is közéjük tartoznék. Ennek a csodának, akkor lett vége, mikor megláttam Hannat.
-Áhhh.....Adrienn! - jött oda hozzám mosolyogva.
-Szia Hanna. - erőltettem az arcomra egy bájvigyort.
-Beszélhetnénk? - kérdezte.
-Persze. - mondtam unottan.
-Ne itt! Inkább gyere! Menjünk hátra! Ott nyugodtabb.
Némán bólintottam, mire elindult Sebastian boxának hátsó felébe. Bementünk az egyik szobába. Előre engedett, de ahelyett, hogy utánam jött volna, bevágta az ajtót és kulcsra zárta.
-Hanna! Engedj ki! - dörömböltem az ajtón.
-Még mit nem! - nevetett ördögien. - Egyet jegyezz meg aranyom! Sebastian az enyém!
Otthagyott. Tudtam, hogy a box azon részére hozott, ahol szinte egy lélek sem szokott járni. Ahogy jobban körülnéztem a szobában, hogy valójában merre is lehetek. Egy teljesen üres szobában voltam. Annyi a szerencsém, hogy Hanna elfelejtette elvenni a telefonom. Gyorsan elővettem és tárcsáztam Christiant. Nem sikerült: a telefonom kizárólag segélyhívást engedélyezett.
....................