Novella: A nagy fogadás - 2.rész

Váratlanul ajkait az enyémre tapasztotta, majd nyelve finoman utat tört magának. Olyan gyengéd volt, mégis szenvedélyes. Átkaroltam a nyakát, míg ő végig simított a hátamon. Eltudtam volna képzelni ezt a pillanatot örökre. De mint mindennek, egyszer ennek is vége kell, hogy szakadjon. Levegőért kapkodva vált az tőlem.
-Azt hiszem most már tényleg megyek! - álltam fel zavartan és kisiettem a szobából.
Kellett neki megcsókolnia? Istenem, hogy milyen jól csókol! Nem leszek képes átverni őt. Annyira más, mint azok a férfiak akikkel eddig találkoztam. Nem érdemli meg, hogy megbántsam, de ha nem teszem meg, akkor örökre Mirazhoz láncolom magam. Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal szenderültem álomba. Másnap az órám csörgésére ébredtem. Hét óra volt, ami annyit jelentett, hogy ideje lenne készülődni. Rendbe szedtem magam és gyorsan felöltöztem. Mire kész lettem, már kopogtak is az ajtón. Rögtön mentem is ajtót nyitni. Sebastian állt az ajtóban, aki mikor kinyitottam az ajtót forrón megcsókolt.
-Sajnálom, ez hiányzott. - suttogta.
Csak újra megcsókoltam, majd felkaptam a táskám, jelezve, hogy indulhatunk. Megmutatta, hogy milyen is az igazi Monaco. A pályán nem győztem csodálni a dolgokat. Furcsa volt ott lenni. Testközelben lenni a versenyzőkkel, a szerelőkkel, a sztárokkal és az autókkal. Seb végig velem volt, és mindent magyarázott. Nagyon sok mindent tudtam meg tőle, amiről eddig fogalmam sem volt. Röviden még az autója felépítését is elmondta. Nagyon jól éreztem vele magam, csodás férfi. Este még elmentünk vacsorázni és csak azután mentünk vissza a hotelbe. Az ajtó előtt hosszan búcsúzkodtunk, de nem jött össze. Csókolózva estünk be Seb szobájába. Egy pillanatra sem tudtunk és nem is akartunk elszakadni egymástól. Teljesen megbabonázott. Egyre lejjebb haladt és már a nyakam csókolgatta. Lehámoztam róla a pólóját, majd újra egy szenvedélyes csókban forrtunk össze. Mikor levette rólam a toppomat, hirtelen belém nyílalt a felismerés, hogy tulajdonképpen mit is teszek.
-Sebastian! Ne! - toltam el finoman magamtól.
-Mi a baj? - kérdezte meglepetten.
-Nekem ez nem megy! Erre nem vagyok képes! Én nem tudlak téged átverni és kihasználni! - folyt végig egy könnycsepp az arcomon.
-Miről beszélsz? - kérdezte ijedten.
-Sajnálom Sebastian! Sajnálom! Szeretlek! - csókoltam meg utoljára, majd felkaptam a pólómat a földről és kirohantam. Nem törődtem semmivel, csak kifutottam a szállodából. Mentem amerre a lábam vitt, és ez sajnos azt jelentett, hogy Miraz győzött. Sírva sétáltam Monaco utcáin. Mikor a bár elé értem, vettem egy nagy levegőt, és bementem. Egyenesen a hátsó iroda felé sétáltam. Benyitottam, és megláttam magammal szemben Miraz elégedett vigyorát.
-Már vártalak! - köpte a szavakat. - Tudtam, hogy nem tudod átvágni azt a srácot, hisz olyan férfi, mint senki más.
-Őt hagyd ki ebből! Itt vagyok! Megkaptad, amit akartál! - motyogtam szipogva.
-Igazad van! Holnap este, itt a bárban megtartjuk az esküvőt! Szerzek egy papot! - vigyorgott ördögien, majd a telefonja után nyúlt. - Mire vársz? Menj dolgozni! - parancsolt rám.
Lehajtott fejjel sétáltam vissza az öltözőbe. Egy esélyem volt, és elszúrtam. Visszatértem oda, ahonnan indultam, sőt annál még lejjebb süllyedtem. Holnaptól Miraz felesége leszek és onnantól kezdve vége. A rúdhoz érve újra és újra megcsináltam a már jól betanult mozdulatokat. Egész éjszaka a színpadon voltam, így próbáltam meg elfelejtetni magammal a fájdalmat. Hiányzott Sebastian, mindennél jobban. Nem tudom kiverni a fejemből az a hihetetlenül kék szempárt és azt, az önfeledt mosolyt. A nézők szép lassan kezdetek megfogyatkozni, így közeledett a műszakom vége. Mikor már alig voltak leültem a egyik bárszékre és csak bámultam ki a fejemből. Fogalmam sincs mennyi idő telhetett el, de hirtelen egy kezet éreztem meg a combomon.
-Gyere! Kezdünk! - suttogta a fülembe Miraz.
Ahogy meghallottam a hangját, a testemen végig futott a félelem. Lassú mozdulatokkal álltam fel és elindultam utána. A pap ott állt a VIP részlegen. Furcsán mutatott egy vallásos ember a pokolban. Igen, erre nincs jobb szó. Ez maga a pokol. Az atya épp kezdte volna a szokásos mondanivalóját, mikor a bár ajtaja kivágódott. Alig hittem a szememnek. Sebastian állt ott.
-Azt hiszem itt ma nem lesz semmilyen esküvő. - sétált felénk.
-Áhh...te volnál Sebastian, igaz? - kérdezte gúnyosan Miraz, mire Seb csak bólintott. -Sajnálom, de őt már elvesztetted. - húzott magához. - Nézz csak rá! Túl jó szíve van. Feláldozta az egész életét csak azért, hogy téged ne verjen át. Hát nem nemes?
-A fogadás hétfő reggelig tart. - hámoztam le a karjait magamról.
-Miről beszélsz? - nézett rám hatalmas szemekkel Miraz.
-Azt mondtad, hogy hétfőn vársz az eredménnyel, tehát most még újra megpróbálhatom. - néztem rá.
-Te.....- kezdte volna, de Seb nem hagyott neki időt.
Maga felé fordított, és megcsókolt. Még soha életemben nem kaptam ilyen csókot. Éreztem benne mindent. Éreztem, hogy vágyik rám. Bíztam benne, mert tudtam, hogy megment innen. Mikor elváltak ajkaink, megfogta a kezem és letérdelt elém.
-Adrienn! Hozzám jössz feleségül? - kérdezte mosolyogva Sebastian.
-Igen! - mosolyogtam rá boldogan.
Felhúzta az ujjamra a gyűrűt, felállt, majd újra és újra megcsókolt. Hihetetlen öröm járta át az egész testem. Mindenki tapsolni kezdett. Az összes táncoslány, a pap, a pultos srácok, sőt még a biztonsági őrök.
-Ez nem lehet! - sziszegte a fogai között Miraz.
-Sajnálom, de ezt a fogadást én nyertem! - mosolyogtam rá, majd megragadtam Sebastian kezét.
Együtt sétáltunk ki a bár ajtaján, egyenesen Monaco őrült, éjszakai forgatagába.......egy új életet kezdve.