45.rész

Nos, sziasztok!
Tudom, hogy azt írtam, hogy csak akkor hozok új részt, ha meglesz a 6 komi, de mivel Valenciában Sebé a pole, ezért úgy gondoltam megleplek titeket egy új résszel! =) Holnap biztos, hogy lesz új fejezet, ami sok-sok izgalmat tartogat majd! =) De addig szurkoljunk Sebnek, hogy győzelemmel fejezze be a holnapi futamot! =)


Mindent elmondtam Isabellnek, beleértve azt is, hogy ha ez kiderül, akkor a karrieremnek valószínű, hogy annyi. Valamiért megbíztam benne. Nem ismerem, de mégis olyan mintha a nővérem lenne. Egész este egy szót sem szólt, csak ült mellettem és hallgatta a történetet. Szinte az egész életem elmeséltem neki pár perc alatt. Másnap reggel elgémberedett végtagokkal ébredtem. Ahogy jobban körülnéztem beugrottak a tegnapi nap emlékei. A kanapén feküdtem, az asztalon egy félig üres vodkás üveg állt, míg a szerződésem egy példánya szétszaggatva hevert a földön.
-Jó reggelt, álomszuszék! - sétált el mellettem Isabell és a kezembe nyomott egy bögre kávét.
-Jó reggelt! Életmentő vagy! - ültem fel, majd elvettem tőle a gőzölgő koffeinbombát.
-Ez túlzás! - térdelt le az asztalhoz. - Mire emlékszel?
-Elvesztettem Sebastiant, aztán visszajöttem a hotelbe, majd te átjöttél és beszélgettünk. - vázoltam fel, mire rám vigyorgott. - Jajj ne! Mit csináltam? - kérdeztem félve.
-Mint látod alkoholba fojtottad a bánatod, de félúton sikerült leállítanom. Aztán előkotortad valahonnan a szerződésedet és széttépted, közben pedig azt kiabáltad, hogy „Leszarom a karrieremet, Sebre van szükségem!”. Végül pedig álomba sírtad magad. - mesélte mosolyogva.
-Részeg ember mindig igazat mond! - kortyoltam bele a kávémba.
-Ma beszélsz vele?
-Lenne értelme? - kérdeztem hitetlenkedve.
-Egy próbát megér! Különben is, jobb, mint ha itt emészted magad!
-Mégis mit mondanék neki?
-Csak akkor állj elé, ha biztos vagy benne, hogy őt választanád! - mosolygott Isabell.
-Köszönöm, hogy itt voltál velem! - néztem rá hálásan.
-Barátnők? - nyújtotta a kezét.
-Barátnők! - ráztunk kezet, majd megöleltük egymást.
-Sajnos most mennem kell! Timo már keresett. Később még beszélünk! Csak ügyesen! - nyomott két puszit az arcomra, majd kisétált a szobából
Újra egyedül maradtam. Én és a gondolataim......veszélyes párosítás, az biztos! Fogalmam sem volt, hogy mit tegyek. Várjak vagy álljak elé? Mindkét esetben koppanhatok, de Sebért vállalnám. Csak ültem és agyaltam egy helyes megoldáson. Gondolatmenetemet a telefonom csörgése szakította félbe.
-Igen? - vettem fel.
-Szia! Jól vagy? - hallottam meg a vonal másik végén Lewis hangját.
-Szia! Igen, miért? - kérdeztem sóhajtva.
-Csak hallottam, hogy tegnap kiborultál.
-Kitől és mit tudsz?
-Jason mondta, és csak annyit, hogy látta, mikor sírva beszálltál Mike kocsijába. Az egész Paddock erről beszél.
-Remek! - sóhajtottam. - Nos, köszönöm, hogy aggódsz értem, de jól vagyok!
-Rendben! Mikor jössz ki a pályára?
-Ma már biztos nem!
-Kér! Na mindegy! Vigyázz magadra!
-Igyekszem! Sok szerencsét! Szia! - majd megszakítottam a vonalat.
Az elkövetkezendő három órában egyfolytában csörgött a mobilom. Jenson, Mike, Isabell, Nico, Bruno, Fernando és Britta. Mind arról érdeklődtek, hogy mi történt tegnap és, hogy, hogy vagyok. Igyekeztem minden kérdésükre kedvesen válaszolni, holott semmi kedvem nem volt hozzá. Már 7 óra lehetett, amikor felkászálódtam a kanapáról és elindultam a háló felé. A bejárati ajtó előtt sétáltam el, mikor kopogtak.
-Nyitva van! - szóltam ki és vártam, hogy ki lép be az ajtón.
-Szia! - köszönt halkan Christian.
-Szia.
-Nagyon haragszol? - kérdezte félve.
-Tudtad, hogy ott áll? - tettem fel a kérdést, ami már tegnap óta foglalkoztatott.
-Igen! - hajtotta le a fejét.
-Miért?
-Azt hittem azt mondod, hogy őt választanád.
-Feltételezésekre nem építhetsz! - sóhajtottam. - Egyébként érezve a hiányát, most jöttem rá, hogy milyen fontos nekem.
-Vagyis? - húzta fel a szemöldökét.
-Ne beszéljünk mindig arról a hülye választásról, kérlek! - csattantam fel.
-Akkor mégis mi a fenét érzel iránta? - emelte fel ő is a hangját.
-Szeretem! Érted? Szeretem az életemnél is jobban!
.............