40.rész

-Szeretlek! - nyögte ki halkan Sebastian, miközben a mellkasomon fekve próbálta normalizálni a légzését.
-Mit mondtál? - kérdeztem meglepetten.
-Lehet, hogy korainak érzed, de úgy érzem ezt akkor is tudnod kell. - jelentette ki magabiztosan.
Pár percig csak szótlanul feküdtem alatta. Nem tudtam mit mondjak. Legszívesebben én is kimondanám, de félek még átadni Sebnek a szívem. De ha komolyan gondolom, akkor meg kell bíznom benne.
-Én is szeretlek! - simítottam végig a hátán, mire mosolyogva kapta fel a fejét.
Egy ideig csak némán néztük egymást. Nem volt szükség szavakra. Elég volt egy pillantás.
-Ugye, tudod, hogy mostantól csakis az enyém vagy?! - kérdezte Seb vigyorogva.
-Sejtettem. - suttogtam, majd megcsókoltam.
Sajnos az idő gyorsan telt és már azon kaptam magam, hogy a boxban állok Mike mellett. Seb éppen akkor sétált ki bukósisakkal a fején.
-Hol a szerencse puszim? - állt meg előttem, mire én csak lábujjhegyre emelkedtem és nyomtam egy apró puszit a bukójára. Elégedetten sétált ki a rajtrácsra és be is ült az autójába. Remegő lábakkal vártam, hogy elkezdődjön a futam. Christian idegességében az ujjaival a pulpituson dobolt. Mellette Adrian tapadt teljesen a kijelzőkre. Kigyulladtak a piros lámpák, a motorok felbőgtek, a nézők egy emberként álltak fel és feszülten figyelték a kedvencüket. 3, 2, 1..........és.......rajt!!! Az összes szerelő egyszerre ugrott fel, mikor látták, hogy Seb mire készül. Hibátlan rajt! A német megelőzte Webbert. A csapat ujjongásban tört ki, miközben én Ciaront, Mark versenymérnökét figyeltem. Hihetetlen düh öntötte el az arcát, aminek kifejezetten örültem. A versenyen minden rendben ment. Seb nyert. Látni kellett volna, hogy ujjongott a színfalak mögött. Sajnos nem mehettem oda a dobogóhoz gratulálni neki, mert az túl feltűnő lett volna. Így úgy döntöttem megvárom a boksz hátsó részében. Christian azonban szólt, hogy ne nagyon várjam, mivel az újságírók feltartják és nem fog hamar visszaérni. Megkértem, hogy mondja meg neki, hogy visszamentem a hotelbe és így is tettem. Nem volt kedvem ott maradni. Nem volt kedvem az eszeveszett ünnepléshez. Szinte ahogy betettem a lábam a szobába már kopogtak is.
-Sebastian!? - lepődtem meg.
Mosolyogva megrántotta a vállát és bejött a szobába. Figyelve arra, hogy az ajtót kulcsra zárja. Időm sem volt gondolkodni. Mikor újra felém fordult, ajkait rögtön az enyémre tapasztotta. Ott csókolt, ahol csak ért. A fenekemnél fogva felkapott és bevitt a hálóba. Hihetetlen hatással van rá a győzelem. Az egész éjszakát végig szeretkeztük. Nem bánnám, ha minden versenyen nyerne. Ezekkel a gondolatokkal aludtam el, szorosan Sebhez bújva.
Másnap reggel, mikor felkeltem Seb még édesen szuszogott mellettem. Óvatosan kikászálódtam az öleléséből, magamra kaptam a köntösöm és kimentem a konyhába. Épp kávét tettem fel főni, mikor két erős kéz fonódott a derekamra.
-Mindig hátulról támadsz? - kérdeztem vigyorogva, mire csak belecsókolt a nyakamba.
-Zavar?
-Imádom! - fordultam meg, hogy a tengerkék szempárba nézhessek.
-Lassan mennem kell! - szomorodott el.
-Máris?
-Délután 4 órakor indul a gépem Németországba. Meglátogatom a szüleimet.
-Tudják már? - húztam fel a szemöldököm.
-Csak azt, hogy Hannaval szakítottunk. Meddig akarod titkolni? - fogta meg a kezem.
-Beszéltél Christiannal, igaz?
-Igen.
-Félsz?
-Mitől? - kérdezett vissza.
-Attól, hogy szerelmes leszel, de én majd a munkát választom. - néztem a szemeibe.
-Előfordulhat?
-Nem tudom. Őszintén nem tudom. - sóhajtottam.
-Kész vagyok harcolni érted a munkád ellen. - jelentette ki magabiztosan.
-Nem biztos, hogy kell majd értem küzdened. - mosolyogtam.
Sebbel gyorsan megreggeliztünk és már ment is. Még alig lépett ki az ajtón, de máris hiányzik. Összeszedtem magam és neki láttam a Maláj Nagydíj elemzésének. Hihetetlen mennyi adatot írtam ki. Végsebességek, leggyorsabb és leglassabb körök, helyezések, pontszámok, interjúk, megjelenések és még egy egész napig sorolhatnám.
........................