Novella: Utolsó verseny - 2.rész

Remélem írtok sok-sok véleményt! =)


-Adrienn!? - nézett a szemembe.
-Igen?
-Ígérd meg, hogy ha velem bármi történik, akkor tovább fogsz lépni! - nézett rám kérdően.
-Sebastian! - hitetlenkedtem. - Ilyenekre gondolni se merj! Nem lesz semmi baj! Soha, de soha nem tudnék tovább lépni, ha elhagynál!
-Saját akaratomból soha nem hagynálak el!
-Seb! - fogtam meg a kezét. - Ha rossz előérzeted van, akkor inkább el se indulj!
-Nem hagyom cserben a csapatot! - sóhajtott, majd felállt és kisétált.
Félve néztem utána. Féltem, hogy elveszítem. Gyorsan utána mentem, de sehol nem találtam. Leültem az egyik székre és vártam. Seb csak akkor tért vissza, mikor elkezdődött az időmérő. Adtam neki egy sisak puszit és remegő térdekkel odaálltam a szerelők mellé. Szerencsére semmi probléma nem történt az időmérőn, sőt....... Sebastian elhozta a pole pozíciót. A csapat hatalmas üdvrialgásban tört ki, de a párom nem volt igazán boldog. A délután további részét még a pályán töltöttük és csak este 8 órakor mentünk vissza a hotelbe. Éreztem Seben a nyugtalanságot, de hiába próbáltam meggyőzni, hogy ne induljon a futamon, nem hallgatott rám. Összebújva aludtunk el és legszívesebben örökre így maradtam volna.
…..............................
Másnap reggel egyszerre ébredtünk. Seb még mindig bizonytalan volt és már én is nagyon féltem. Pár órával a futam előtt értünk ki a pályára. Az idő nagyon gyorsan telt és már azon kaptam magam, hogy Seb overálban, már a beszállásra készül. Odamentem hozzá, szorosan megöleltem és gyengéden megcsókoltam. De akkor még nem sejtettem, hogy ez lesz az utolsó csókunk.
….......................................
Felgyulladtak a zöld lámpák és elindult a száguldás. Seb magabiztosan megőrizte a pozícióját és két kör után már jelentős előnyre tett szert a mögötte haladó Alonso előtt. Úgy nézett ki, hogy minden a legnagyobb rendben megy.
…..........................
A 25. körben Sebastian jelezte, hogy az autó, amikor fékez, szinte nem akar megállni. A boxban rögtön elkezdték keresni a hibát, de nem találtak semmit.
…......
A 27. körben megtörtént a baj! A boxban lévő TV-ben pont Sebastiant mutatták. De valami nem volt rendben. Amikor egy kanyar következett Sebastian már nyomta a féket, de az autó nem akart lassulni és a kormányt hiába fordította el, a kocsi semmit nem reagált. A Red Bull benne a férjemmel frontálisan a betonfalba csapódott. A boxban mindenki felugrott és lélegzetüket visszafojtva figyelték az eseményeket. A pályamunkások azonnal a felismerhetetlenségig összeroncsolódó autóhoz rohantak. A mentő pedig rögtön elindult. Sebastian nem mozdult.
-Az nem lehet! - suttogtam megsemmisülten. - Sebastian!
Az orvosok segítségével sikerült kiemelni őt a roncsokból. Rögtön emelték is fölé a fehér lepedőt. A főorvos megkezdte az újjáélesztését. Közben a versenyt leállították. Minden autó visszajött a boxba és az összes versenyző és csapatfőnök a Red Bull boxa előtt gyűlt össze.
-Oda kell mennem! - indultam sírva a pálya felé, de egy erős kéz visszatartott.
-Adrienn, ne! Ott nem tudsz mit tenni! - ölelt magához Michael, mire zokogásban törtem ki.
Tíz percig vártunk. Éreztem, hogy valami szörnyű dolog történt, de nem akartam elhinni. Christian levette a fejéről a fülest és könnyes szemmel elém sétált.
-Részvétem! - simított végig az arcomon.
-Az......az...... - dadogtam. - Az nem lehet! - kiabáltam. - Nem hagyhatott itt minket!
-Adrienn! Nyugodj meg! Ártasz a babának! - nyugtatott Adrienn.
-Sebastian! - rogytam sírva a földre.
Mindenki némán, könnyezve állt fölöttem és még ők sem akarták elhinni, ami történt.
-Látni akarom! - álltam fel erőtlenül zokogva, mire Christian csak bólintott.
A pályakórházhoz kísértek, ahol pár percet várnunk kellett. Bevezettek az egyik szobába, ahol egy ágyon feküdt Sebastian fehér ponyvával letakarva, mellette a sisakjával. Bejött egy nővér, levette az élettelen testről a takarót és magamra hagyott életem értelmével, ki most szörnyű látványt nyújtott. Az overálja csupa vér volt, és az arcát is sérülések borították.
-Miért? Sebastian! Miért? - dőltem sírva a testére. - Miért kellett itt hagynod? Szükségem van rád! Szükségünk van rád! - tettem a kezem a hasamra.
Összetörtem. Ott feküdt előttem élettelenül az, akit a világon mindennél jobban szeretek. Az álma ölte meg.
…....................................
A sors mindig azt veszi el tőlünk, akit a legjobban szeretünk. Sebastian többé már nem ölel át, nem csókol meg. Többé már nem láthatom azt a gyönyörű tengerkék szempárt és azt az önfeledt mosolyt, amibe beleszerettem. Tudom, hogy mindig itt lesz velem....velünk. Ez volt az élete. S most vége. Felemeltem szerelmem sisakját, adtam rá egy apró csókot és magamhoz öleltem.
-Örökké szeretni foglak! …... Most már egy felsőbb rendű pályán száguldozol a legnagyobbak között. Itt ez volt az utolsó versenyed..... - simítottam végig Sebastian hófehér arcán és a sisakjával együtt kisétáltam s szobából, hogy a dobogó legfelső fokán a magasba emelhessem.
…............
Mert Sebastian Vettel élete utolsó versenyét is megnyerte...